Tolna Megyei Népújság, 1962. február (12. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-17 / 40. szám
19C2. február 17. fOLNA WÉGVFI VWftJSAÖ A szója társításáról, a napraforgó termesztéséről és az izotó p - kísérletek ról nyilatkozik dr. Kurnik Ernő, az iregszemcsei kutatóintézet vezetője zik, hogy egységnyi területenként több fehérjét nyerjünk. A kísérletekhez igen korszerű berendezés áll rendelkezésünkre. Ma már ott tartunk, hogy intézetünk felszerelés tekintetében eléri a külföldi, hasonló jellegű intézetek felszerelési színvonalát, beleértve a nyugati országokat is. Intézetünkben alapvetőek a szója-kísérletek. Kísérleti tapasztalataink azt igazolják, hogy a szója jól társítható más növények kel, márpedig ez nagyon fontos a megfelelő takarmánybázis megteremtése szempontjából. Kísérletezünk a többi közt a burgonya és szója együttes termesztésével. A szóját a burgonya sorába vetjük, s a burgonyát rendesen műveljük. Az eredmények biztatóak. A napraforgó termesztésével kapcsolatban mindenek előtt fel kell hívni a figyelmet arra a hely télén gyakorlatra, amely szerint a napraforgót mostoha gyermekként kezelték a termelők, s nem művelték rendesen. Az eddig szokásosnál jobb művelést igényel a napraforgó, s a ráfordított munkát bőven meghálálja. A terméseredményekről készített statisztika ezt világosan mutatja. Nagyon jól bevált a borsós napraforgó termesztése. Kitűnő tehén-takarmány, mert igen jó a tejképző hatása. Ezzel helyettesíthető a zabos bükköny. Bőséges Qr Erdey-Gruz Tibor előadása a TIT-kiubban Dr. Erdey-Grúz Tibor Kossuth- díjas egyetemi tanár nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott a szekszárdi TIT-klubban február 15-én, csütörtökön a világ anya- giságáról. Az előadás után a résztvevők számos kérdést tettek fel a neves tudósnak. és jó takarmányt ad a napraforgós csalamádé és a tarló-napraforgó is. I Sikerült kikísérleteznünk I alHBnlH_Cgy új takarmányborsó fajtát, amely a kétéves nagyüzemi kísérlet során is megállta a helyét Ebből a fajtából — Iregi (IP 1.) takarmányborsó — már jelentős vetőmagmennyiség áll rendelkezésre és lehetőség nyílik megyén kívül is széleskörű termesztésére. Most kísérletezünk a Kraszno- dári és a hazai napraforgó fajták keresztezésével. A Krasznodári- nak is, és a hazai fajtáknak Is sok jó tulajdonságuk van, és ezekből akarunk egy új fajtát előállítani. Ezeknél a kísérleteknél bevezettünk egy módszertani újdonságot. Abnormális kromoszómaszámú egyedeket keresünk és ez a kiindulás. Erre a módszertani újdonságra külföldön is felfigyeltek. Intézetünk ma már ott tart, hogy izotóp-kísérleteket is végezhetünk. Jól felszerelt izotóp-la- boratóriümban vizsgáljuk a tápanyagfelvételt, a fehérjeképződés optimális tényezőit és végezzük a különféle mutációs kísérleteket. Az izotóp-laboratóriumban természetesen a megfelelő óvórendszabályok betartása mellett dolgoznak a kutatók. B. F. Harminc tolnai asszony utazott el pénteken az országgyűlés ülésszakára A tolnai nőtanács tagjainak régi kívánsága volt, hogy részt vehessenek az országgyűlés egyik ülésszakán, s az elmúlt hetekben többször fordultak ezzel a kéréssel képviselőjükhöz, Bolvári József néhez. Pénteken teljesült a tolnai asszonyok régi vágya: külön autóbusszal 30 asszony, üzemi munkások, tsz-tagok ós háziasszonyok utaztak a fővárosba. Az asszonyok délelőtt meghallgatták Nyers Rezső pénzügy- miniszter parlamenti beszámolóját, megtekintették az Országház épületét, délután Budapest nevezetességeivel ismerkedtek, este pedig az Erkel színház előadásán vettek részt. Tizeiiyolcsn tanulnak Teugelicen i mezőgazdasági technikum kihelyezett isztályában Tengelicen is működik a szekszárdi mezőgazdasági technikumnak kihelyezett osztálya. Amikor megkezdődött a tanítás, negyvenen jelentkeztek, az első osztályból azonban már csak tizennyolcán vizsgáztak. A tizennyolc eredményesen vizsgázott hallgató közül most már senki sem morzsolódott le, valamennyien folytatják tanulmányaikat a második osztályban. Dr. Szénás! Gésa legfőbb ügyész előadást tartott a szekszárdi jogásznapok keretében Tegnap, pénteken délelőtt dr. SZilcz Ákos megyei főügyész megnyitó szavaival megkezdődtek a jogásznapi rendezvények. Az ülésen megjelent dr. Szénás! Géza legfőbb ügyész, dr. Vígh Dezső, a Megyei Tanács VB elnök- helyettese, dr. Tóth Bálint, a Megyei Pártbizottság osztályvezetője és dr. Szily László, a Megyei Bíróság elnöke. Mintegy kétszáz főnyi jogászközönség hallgatta meg Szénási Géza legfőbb ügyész előadását, amelyet Jogpolitikánk időszerű kérdései címmel tartott. Dr. Szénási Géza elvtárs beszámolójában foglalkozott a XXII. pártkongresszus iránymutatásaival, szellemével, s ennek tükrében rávilágított jogi életünk több időszerű problémájára. így a többi közt foglalkozott az osztályhelyzet figyelembe vételével, a társadalmi veszélyesség kérdésével és a büntetések kiszabásánál a kellő arányok betartásával. — A jogi gyakorlatban — mondotta a többi közt — a baloldali és jobboldali túlzások egyaránt megengedhetetlenek. Baloldali túlzásnak kell tekinteni a nevelő szerep lebecsülését, s helyette a túlzott szigor szükségességének hangsúlyozását. Ugyancsak baloldali túlzás az osztályhelyzet túlértékelése, a társadalmi bíráskodás és a védelem szerepének lebecsülése. Ide kell sorolni az elkövetést lehetővé tevő okok felderítésének mellőzését. Jobboldali túlzás az állami erőszak szükségességének lebecsülése, a Szovjetunió jogpolitikájának egyoldalú idézése, ami azt jelenti, hogy egyesek felfigyelnek az „engedményekre”, a jogpolitika enyhébb oldalaira, de figyelmen kívül hagyják a szigort. Jobboldali túlzás a személyi, társadalmi veszélyesség lebecsülése, s az intézkedés késdelmessége is. Délután dr. Popovics Béla, a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó lektor-igazgatója tartott előadást Az elévülés problémái a polgári jogban címmel. A délutáni tanácskozáson felszólalt dr. Be nedek Jenő, a Magyar Jogász Szövetség országos főtitkára, s ' üdvözölte a megye jogászait. A MÉK IV. küldöttgyűlésének tanulságai Munkásakadémia, ismeretterjesztő előadások, gyermekfoglalkoztatás a Simontornyai Bőrgyár művelődési otthonában HIMHIIIIIIIIIMIHUIM A Simontornyai Bőrgyár művelődési otthona nagy gondot fordít a gyár dolgozói kulturális igénjteinek kielégítésére. Sikerrel szervezték meg a munkásakadéIUMII Gazdasági jegyzetek : 85 százalék Nem akarjuk e helyütt felbiztatni a cipővásárlókat, hogy panaszkodjanak. Nincs erre szükség, mert a cipőgyárakban tudják, hogy baj van a cipők minőségével. Igaz, már sokkal jobb minőségűek a cipók, mint évekkel ezelőtt, de még mindig akad kifogás éppen elég. A cipők hibaforrásaira kerestünk magyarázatot Bonyhádon. S a válaszokból kiderült: ismerik az ipar vezetői a gondokat, és legjobb tudásuk, a lehetőségek szerint mindent megtesznek, hogy jó minőségű cipőket tudjanak a fogyasztóknak adni. De... ...De nem minden rossz cipő a gyá ri munka miatt rossz. Statisztikával, a gyakorlattal tudják bizonyítani a Bonyhádi Cipőgyár vezetői, hogy a selejtes cipők nyolcvanöt százaléka anyaghibás. Gyártási hiba miatt az áru 15 százaléka kerül csak leértékelésre. Rossz anyagot kapunk — mond ]ák a cipőgyárban. Különösen azok a bőrök rossz minőségűek, amelyeket a Simontornyai Bőrgyár Székesfehérvári telepén készítenek. S a legnagyobb baj az, hogy a bőrhiba rejtett hiba. Legtöbbször csak gyártás közben, amikor már több ezer párnak való agyagot leszabnak, akkor derül ki, hogy a bőrnek rejtett hibája van. S ezek a nagy szériák, bizony emelik a selejtet. Mit lehet ilyen esetben tenni? A gyár elkészítit a cipőt, leértékelik, a fogyasztó olcsóbban jut a cipőhöz, de gyenge minőségben, így a több pár-szám nincs arányban a minőséggel, az áruért kiadott pénzzel. Javítani kellene a nyersbőrök feldolgozásának módszerét, jobb minőségű anyagot kellene adni a cipőgyáraknak, hogy a késztermék selejtjének nyolcvanöt százaléka ne anyaghibás legyen. Szabványosítás 1 Ezekben a napokban javítják a téglagyárak présgépeit. Nagy és felelősségteljes munka ez. A mostani javítások minőségén múlik, hogy a gyártási szezonban mennyi lesz a gépállás. hogyan tudnak keresni a szezon-munkások. A sok éves szokáshoz híven, az idén sincs különösebb baj a gépek javításával. A javító munkások leleményességének köszönhető ez. De probléma azért van bőven. Csak egy példát: A téglagyártó gép-apparátust három ország gépipara készítette. Az alja-részt Lipcséből, a felső részt Brnóból, a motorokat a Ganzból vásárolták. Tehát ebből következik: az alkatrészellátás nem jó. Számos gyárban heteket várnak különböző csapágyakra. És emiatt húzódik a javítási idő. Sőt, a villanymotorok sem egyformák. Azonos teljesítményű motorokat használnak, négy-öt darabot egy-egy téglagyárban. A villanymotorok viszont különböző országokban készülnek. Tehát más csapágyméret, tekercselés, stb. nehezíti a javítási munkát S érthető ezek után, hogy nem kis gond egy-egy téglagyárban határidőre elkészülni a gépek javításával. Pedig meg lehetne ezt oldani olcsóbb»** is: ha szabványosítanák ftz »«»»•- ág termelő berendezéseit.-Pjmiát. Az akadémiára ötvennégyen iratkoztak be és rendszeresen hallgatják az előadásokat. Az előadókat a helyi szakemberek közül válogatták ki. Február hónapban még két egészségügyi tárgyú ismeretterjesztő előadásra került sor a Si- montomyai Bőrgyár művelődési otthonában. 19-én A szív- és érbetegség elleni védekezés címen hangzik el előadás a Vöröskereszt rendezésében, utána filmet vetítenek. Február 22-én pedig A bőripari dolgozók egészségvédelme címmel hallhatnak ismeretterjesztő előadást a simontor- nyaiak. Nagy népszerűségnek örvend a bőrgyári dolgozók körében a művelődési otthon gyermekíoglalkoz tatási munkája. Barkácsoló, varró, hímző, játékkészítő és rajz- szaldcört szerveztek a gyerekek számára, akik szívesen vesznek részt szabad idejükben a szakköri foglalkozásokon. Ez lehetővé teszi, hogy a szülők nyugodtan végezzék munkájukat, mert jó helyen tudják gyermekeiket. Kulturális események a hét végén Vasárnap Bonyhádon rendezik meg a Tolna megyei fotókörök vezetőinek megyei konferenciáját Szakmai kérdésekről tárgyalnak a körvezetők, de azt megelőzően Bogdán Román fotóművész, a MADOME tagja előadást, majd színes diafilm-bemutatót tart A konferencia keretében kerül sor a „Tolna megyei tájak, emberek” című, Bonyhádon megrendezett kiállítás díjainak ünnepélyes kiosztására. • Vasárnap délelőtt ifjúsági szellemi vetélkedőt rendez a KISZ a szekszárdi városi művelődési házban. A kérdéseket a politikai, művészeti, tudományos, sport és játékismeretek köréből válogatták össze. Az öttusa rendszerben lebonyolítandó vetélkedő három első helyezettjét jutalmazzák. Még nincs egészen négy esz- ! tendeje, hogy a kormány javas- ! latára 35 földművesszövetkezet és négy termelőszövetkezet megalapította az értékesítő központot azzal a céllal, hogy bonyolítsa le a zöldség és gyümölcs felvásárlását, értékesítését. A vállalat ezt a feladatát az elmúlt években több kevesebb sikerrel teljesítette, s teljesíti ma is. Ahogy falun szélesedett a kollektiv gazdálkodás, a Szövetkezetek Tolna megyei Értékesítő Központjának szerepe és feladata nap mint nap nőtt. Ma már ugyanis 129 tagszövetkezete van a MÉK-nek, zömmel termelőszövetekezc- tek, s a vállalat bonyolítja le megyénkben a zöldség- és gyümölcsfelvásárlást, szinte teljes egészében. Ezeket a gondolatokat hallottuk bevezetőben a MÉK igazgatósága beszámolójában, a vállalat IV. évi rendes közgyűlésén... Az igazgatóság beszámolóját előterjesztő Nika Károly elmondotta, hogy 1958-ban Tolna megyében 1133 holdon termeltetett a vállalat konyhakerti zöldségféléket és összesen 705 vagon zöldségféleségei vásárolt fed. Ennek alig több, mint húsz százalékát adta a szocialista szektor, a többit a kisgazdaságok. Ezzel szemben az elmúlt évben 4232 hold zöldségféle megtermelésére szerződött a vállalat, 2972 vagonnal vásárolt fel, s ennek 96 százalékát adta a szocialista szektor. Vagyis a vállalat négyszer annyi árut termeltet meg, vásárol fel és továbbít a fogyasztóknak, a konzerviparnak és exportra, mint megalakulásának esztendejében. Ezek letagadhatatlan tények, s őszintén őrölünk, hogy így van, mert a tavalyi aszályos esztendő ellenére stabil árak mellett a zöldség- és gyümölcsellátás ma viszonylag jónak mondható. Hiba lenne azt mondani, hogy zöldségből és gyümölcsből árubőség van. Erről nincs szó. Nagyon is helyénvaló volt tehát, hogy a MÉK IV. közgyűlésén legtöbb szó arról esett: mit tehetnek a termelőszövetkezetek, s a vállalat annak érdekében, hogy több zöldség- és gyümölcsféleség jusson a fogyasztóknak, többet exportálhassunk. Ezzel kapcsolatban több hasznos javaslat hangzott el. Az adottságoknak megfelelően kialakítják a tájterme'ő körzeteket. így a zöldborsó, a zöldbab és paraj nagy részét Dvnaföldvárott és a környező községekben termelik. A káposztaféléket a szekszárdi járás déli részében, és így tovább. Sok szó esett ezúttal is a MÉK és a tsz-ek kapcsolatának megjavításáról. Ez, —■ hogy úgy mondjuk — eléggé elcsépelt téma, de akkor is jó, hogy beszélünk róla. Mert ha a termelő és felvásárló szektor között nem jó az összhang, annak minden esetben a fogyasztók látják kárát. Ami pedig ezt illeti, a termelőszövetkezeteknek is van mit tenni, meg a MÉK-nek is. Hiszen, ha a tsz nem termeli meg a szerződés alapján vállalt árumennyiséget, a MÉK nem tudja felvásárolni. Ha viszont megtermeli, szállításra előkészíti, s a vállalat nem gondoskodik idejében arról, hogy eljusson rendeltetési helyére az áru, megromlik, aminek a következményei jól ismertek. Volt példa az elmúlt esztendőben erre is, arra is. Meg aztán a szabványok megállapítása is több vitára, nézeteltérésre adott okot az elmúlt esztendőben. Mindezen úgy kívánnak segíteni, hogy az idén bevezetik: a termelőszektor a szállítás előtt 48 órával írásban bejelenti a vállalatnak, hogy mennyi árut akar átadni, s ezt honnét lehet szállítani. A vállalat pedig tovább tökéletesíti a jól bevált körzeti felvásárló-rendszert. Vagyis 3—4 tsz-nek lesz egy állandó felvásárlója, aki az áru minősítését a helyszínen elvégzi, a tsz-ben is meglévő szabványelőírás alapján. A MÉK IV. küldöttgyűlésén elhangzottakat hadd summázzuk azzal, amit Virág István, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője feszólalásá- ban mondott. A mezőgazdasági termelést az idén 9 százalékkal, a felvásárlást pedig 10,7 százalékkal kell emelni. Ez vonatkozik a zöldség- és gyümölcs- termelésre, felvásárlásra is. S mivel a termőterület növelésére nem Igen van mód, csak is az az út járható, hogy a termelést növeljük. Ennek a lehetősége meg is van, csak az eddigieknél jobban ki kell használni. Ha a MÉK most megválasztott vezetőtestüle- tei — akik többségben termelőszövetkezeti vezetők — ezen elv alapján végzik munkájukat, ennek szellemében dolgozik az apparátus is, akkor egy év múlva elmondhatjuk, a zöldség- cs gyümölcs-ellátás jobb, mint tavaly volt. R. £.