Tolna Megyei Népújság, 1962. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-11 / 35. szám

10 TOLNA MEGYEI NßPÜJSAG 1902. február 11. Hogyan leliet egy vasárnap négy bajnoki pontot szerezni? Nígy^nhárom év előtti mérkőzésre emlékeznek a Bátaszéki AC volt játékosai A 43 évvel ezelőtti labdarúgó-csapat tagjai, balról jobbra: Fekvő sor: Scharer, Marti, Wagner. Középső sor: Ligeti, Mayer, Leibhauser. Álló sor: Bajor, Hermányi, Gauzer, Steckler, Vara. Nemrégen egy fénykép került a kezünkbe. Rövid érdeklődés után kiderült, hogy a fénykép egy 43 évvel ezelőtti labdarúgó­csapatot ábrázol. A fénykép alapján megkezdtük az érdeklő­dést és Bajor Mátyás, a csapat egykori iobbszélsője elmondotta, hogy 1919-ben alakult a csapat és ez a fénykép is akkor készült. A fénykénen lévő játékosok kö­zül még heten élnek. Bajor Mátyástól nyert infor­máció alapján körútra indul­tunk. Első utunk a földműves­szövetkezet áruházába vezetett. Egy középtermetű eladó figyel­mes udvariassággal fogad ben­nünket. Amikor elmondjuk jö­vetelünk célját és elébe tesszük a képet, nevetve felkiált: — ..Nagy ég. hova lett a dús ha­jam'’ — és önkéntelenül végig­simítja fejét, ahol az egykori dús hajnak ma már nyoma sincs. A földművesszövetkezeti eladó, a volt labdarúgó neve: Scharer Antal. Kérésünkre a következőt mondja el a csapatról: ,.A fénykép 1919-ből való. a Bátaszéki Atléta Club megalaku­lásának első évéből. A bajnok­ság során a délnyugati szövet­ség területén játszottunk. Ellen­feleink Szekszárd. Pécs. Sziget­vár. Mohács. Barcs. Baja és Bács­almás csapatai voltak. Bizony nehéz körülmények között ját­szottunk. A pálya előkészítése a mérkőzésre, a felszerelések javí­tása, tisztántartása mind a játé­kosok feladata volt. Az utazás? Nem autóbuszon, hanem lovas- kocsival mentünk egy-egy ■ mér­kőzésre. Ha valahova vonattal utaztunk, az már nagy eseméríy volt. —<■ Van egy emlékezetes élmé­nyem Is Críól az évről. Egy va- (tárnap a csapatunk négy pontot szerzett. Ez úgy történt, hogy itthon játszottunk Szigetvár el­len. A mérkőzés befejezése előtt két perccel 11-eshez jutottunk. A szigetvári csapat levonult a pályáról, a büntetőrúgást nem lehetett végrehajtani. Az alszö- vetség büntetésből elrendelte h két perc lejátszását Pécsett, olyan időben, amikor a Báta­széki csapat ott játszik. Le is játszottuk a mérkőzést egv va­sárnap délelőtt, a bőrgyári pá­lyán. Tizenegyessel folytatódott a mérkőzés és két percig tartott. 2:1 arányban győztünk. Délután a PEAC ellen futottunk pályára és győztünk 2:0-ra. így egy va­sárnap négy pontot szereztünk. A következő utunk a bátaszéki Búzakalász Tsz irodájába veze­tett. Hermányi András, az egy­kori jobbösszekötő íróasztala fö- I lé hajolva dolgozik. A zárszám- I adási közgyűlésre készíti el a gazdasági beszámolót. Amikor elmondtuk, hogy miért kerestük fel és megmutattuk a fényképet, a meghatódottság vett erőt rajta. — Hogy elszaladt az idő! Em­lékszem, 1919-ben a Pécsi Mun­kás Sportegylet csapatával ját­szottunk. El sem tudják képzelni a mai fiatalok, hogy milyen ne­héz körülmények között spor­toltunk. Műkedvelő előadások bevételeiből tartottuk fenn ma­gunkat, Én a Mohács elleni mér­kőzésre emlékszem legjobban, amikor már 3:0-ra vezettünk és bekövetkezett a „mohácsi vész-’. 4:3-ra kikaptunk. Nehéz körül­mények között sportoltunk, de azért nagyon szép volt. Bár ma lehetnék húsz éves és a mai kö­rülmények között sportolhatnák. — Hogy a mai bátaszéki csa­pattól mit várok? Lelkiismeretes felkészülést és majd annak az eredménye a bajnokság során nem marad el. Ttermészet jár ók a kilátónál SAKK A Szekszárdi Szpartakusz Sportkör természetjárói vasárnapról vasárnapra, az ország legszebb (ájait keresik fel. F.z a felvétel a Mecsekben készült, amikor Nagy Tubes kilátójáról, a termé­szetjárók a környéket nézik, A Tolna megyei Sakkszövetség és a Tolna megyei Népújság Szerkesztőségének I. szerzői és fejtői versenye. Rovatunk 38. sz. feladványa: ALFÖLDI IMRE (Szekszárd) Eredeti obedefgh Matt % lépésben Vil.: Ke6, Bb7, Ha8, c6, e7. — Sőt.: Ke8, Hd5, Fa7. f4, f5 (6+5 db). Megfejtése 2 pont. A kulcs­lépés a Tolna megyei Népújság Szerkesztősége címére küldendő be 1962. február 24-ig. A boríté­kon kérjük a „SAKK” jelzést használni. N. J. Felhívás Kérjük valamennyi tudósítón­kat, hogy a mai NB III-as és a megyebajnoki mérkőzésekről te­lefonon adjanak rövid tudósítást — ma este. Érdekességek a megyei labdarúgó-bajnokság őszi fordulójáról Gyengén szerepeltek a volt NB III-as csapatok A megyei bajnokságban most már nem kevesebb, mint öt volt NB III-as csapat szerepel, önként adódik a kérdés, hogy ezek meny nyiben jelentenek a megyei baj­nokságban színvonalat? . Milyen mértékben mutatkozik meg ezek­nek a csapatoknak a tapasztalt- sága? Ha a táblázatra nézünk, azt kell látnunk, hogy nem sokban. Ha Nagymányok lejátssza majd otthonában a Hőgyész ellen elma­radt mérkőzését, akkor bizony a 1. Az NB III-aSok 74 2. Nem NB III-asók 75 Nincs tehát sok különbség az NB III-at megjárt és a jelenleg feltörekvő csapatok között. Ezt a megállapítást támasztja alá az őszi fordulóban bekövetkezett sok meglepetés is, amely ezek szerint már nem is számít meglepetés­nek. így például Bonyhád veresé­ge otthonában Faddtól, Tolna ve­resége Cikóval szemben, Paks pontszerzése Mázén, Dombóvár pontvesztése Kisdoroggal szem­ben, a saját pályáján. És így so­rolhatnánk tovább. Nincsenek tehát már fölényben a volt NB III-asok, mert az ál­landóan fejlődő labdarúgásban eltolódtak az erőviszonyok. Nagy­mányok, Paks, de meglepetésre Fadd, és bizonyos vonatkozásban a szeszélyesen szereplő Bátaszék is élvonalbeli együttesnek szá­mított az őszi idény folyamán és csak Gyönköt nem lehet teljes joggal 1. ide sorolni. Paks 8 2. Bátaszék 8 3. Máza 8 4. Nagymányok 7 5. Tolna 8 6. Bonyhád 7 7. Simontomya 7 8. Gyönk 8 9. Kisdorog 8 10. Dombóvár 7 11. Iregszemcse 8 12. Fadd 7 13. Hőgyész 7 14. Dunaföldvár 7 15. Gerjen 7 16. Cikó 7 Otthonukban jól szerepeltek te­hát a csapatok, amelyet szemlél­tetően mutat a százalékos össze­állítás, amely szerint' Cjkón kí­vül mind a 15 csapat otthonában 50 százaléknál jobb eredményt ért el. Itt jegyezzük meg, hogy a százalékos összeállítás szerint a sorrendben némi változás mu­tatkozik, ugyanis eszerint ez a helyzet: 1. Paks 94 %, 2. Báta­szék 87%, 3. Nagymányok 85%, 4. Bonyhád 85%, 5. Máza 81%, 6. Simontomya 78%, 7. Tolna 75%, 8. Dombóvár 71%, 9. Gyönk 68%, 10. Kisdorog 68%, 11 Fadd 64%, 12. Hőgyész 64%, 13. Ireg- szemcse 62%, 14. Dunaföldvár 37%, 15. Gerjen 57%, 16. Cikó 35%. Most pedig végül lássuk, hogy legalábbis élvonalbeli csa­patainknál milyen váratlan ered­mények játszottak abban közre, hogy ez a sorrend alakulhatott ki. Paks Nagymányokkal játszott döntetlenül. Nagymányok egyet­len vereségét Bonyhádtól szen­vedte el. Máza Dombóvárral szemben maradt alul és Pakssal pedig kénytelen volt megosztoz­kodni a bajnoki pontokon. Báta- széket a hazai veretlenségtől nem vezető együttes, hanem az újonc Cikó ütötte el. így járt Tolna is, amely nemcsak a régi rivális Bonyhádtól szenvedett vereséget, de a félvállról vett újonctól,^ Ci- kótól is. Bonyhád Faddal szem­ben maradt alul, és ez a vere­ség annyival is inkább fájó volt, mert hiszen a vereség előtt Bony­hád az őszi bajnokság kapujában volt, és ez a vereség minden va­lószínűség szerint (Nagymányok- nak Hőgyész elleni mérkőzése hátra van) az őszi elsőségtől ütöt­te el. Simontomyán is csak az megyei bajnokság első két helyén olyan két " együttest találunk Nagymányok és Paks személyé­ben, amelyek egyike sem volt még az NB Ill-ban. Csak ezután következik a sorban Bonyhád, Tolna és Máza együttese. De akkor is egészen sovány eredményt kapunk, ha az öt NB III-as csapat eredményét hason­lítjuk össze az NB III-at még meg nem járt legjobb öt együtte­síinkkel. Ekkor ugyanis a követ­kező eredményt kapjuk: 41 8 25 199:107 90 39 9 21 191:121 87 Kiegyensúlyozott volt tehát ősszel a mezőny, amelyet az is mutat, hogy a hazai veretlenségét egyedül csak Paksnak sikerült megőriznie, arról nem is beszél­ve, hogy 3—4—5—6 vereséget a tizenöt mérkőzés folyamán még a legjobbak is szenvedtek az őszi fordulóban. Vizsgáljuk meg most a továb­biak során azt, hogy kik tűntek ki a hazai mérkőzéseken. Vizsgá. lódásunk meglepő eredménnyel jár. Ugyanis Nagymányoknak csak a negyedik hely jut. Bony­hád kénytelen megelégedni a ha. todik hellyel, Simontomya a he­tedik, Dombóvár a tizedik, és Fadd pedig a 12. hellyel. Ugyanakkor az élen a már említett Pakson kívül Bátaszék áll. De mindjárt világosabb a helyzet, ha a táblázatra pillan­tunk: 7 1 ___ 39:6 15 94» •„ 7 — 1 27:11 14 87% 6 1 1 34:11 13 81% 6 _ 1 23:6 12 85% 6 ___ 2 34:9 1 2 75« „ 85% 6 — 1 31:11 12 5 1 1 19:4 11 78%, 5 1 2 21:11 11 68% 5 1 2 16:10 11 68% 4 2 í 16:4 10 71% 4 2 2 17:14 10 62% 4 1 2 19:4 9 64% 4 1 2 14:13 9 64% 3 2 2 11:12 8 57% 4 — 3 12:14 8 57»/o 2 1 4 12:23 5 35% egyik régi rivális, Tolna tudott győzni. Ugyancsak Tolna tépáz­ta meg Dombóvár hazai veretlen, ségét is. De jól szerepelt Gyönk) Kisdorog, Regszemcse, Fadd, Hő­gyész és Dunaföldvár is, hiszen csak két alkalommal kellett vesz­tesen levonulniok pályájukról. Gerjen és Cikó már mérsékelteb­ben szerepelt, hiszen Gerjen >s Cikó pedig négy alkalommal ma­radt alul. Nehéz volt tehát aa őszi idényben pontot szerezni vi­déken, és ez a körülmény érde­kessé tette a küzdelmeket, meri még a vezető csapatok sem me­hettek biztosra a sereghajtók ott­honába. Az éles küzdelem teháí alkalmat adott nemcsak a fizikai adottságok érvényesülésének _ (a legtöbb esetben küzdelmek jelle­mezték a megyei bajnoki mérkő­zéseket) de mód kínálkozott arra is, hogy egyes előrehaladottabb színvonalú vezetéssel rendelkezel együttesek elővegyék a taktika fegyverét is. Legközelebb majd a vidéki mérkőzéseket vizsgáljuk meg. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17« Telefon: Szerkesztőség’ 20—11 Kiadóhivatal: 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőimé1 Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents