Tolna Megyei Népújság, 1962. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-08 / 32. szám

1962. február 8. TOLNA MEGYEI NÉPCJSAG 3 Jól kamatozik a pártszervezet politikai munkája a Tolnai Textilgyárban A Tolnai Textilgyár éveken keresztül nem teljesítette tervét, ráfizetéssel dolgozott. A terv nem teljesítése rányomta bélyegét az üzem egész kollektívájára, a gyár fejlődésére. Az elmúlt évben gyö­keres változás állott be. A beüte- mezés szerint, időre teljesíteni tudták a negyedéves és a féléves terveket. Az év végére pedig egymillió 314 ezer forint értékű túlteljesítésük volt, 1960-hoz vi­szonyítva. A négyzetméter tervet és a minőségi tervet is túlteljesí­tették az év végére. A kollektíva összefogásával A Tolnai Textilgyár pártveze­tőségébe az elmúlt évben olyan pártvezetőségi tagokat választot­tak, akik közvetlenül részt vesz­nek a termelésben. Ismerik az üzemrészek helyzetét, a termelés és a dolgozók problémáit. Tájé­kozottak és ismerik a termelési mutatókat, és tudnak tanácsot adni a gazdaságvezetőknek. Az üzemi pártszervezet, a gazdásági vezetés és a szakszervezet, az el­ső negyedév eredményei után azon dolgozott, hogy a tervek teljesítésében visszaesés ne áll­jon be. A műszaki és termelési értekezleteket rendszerint a párt. vezetőségi és taggyűlések előzték meg. Itt részletesen megbeszél­ték, milyen feladatot kell meg­oldani. Felszámolták a felesleges papírmunkát, megismerték a dol­gozók őszinte véleményét és nap­ról napra javult a termelést elő­segítő politikai munka. Bevonják a dolgozókat a termelés pártellenőrzésébe A pártszervezet politikai mun­kája megismerteti a dolgozókkal a termelés feladatait, megismer­teti azt, hogy a több termelés nemzetgazdasági érdek. — „Ad­junk minél többet a népgazdaság­nak, Hogy mi is töbhet kaphas­sunk1’. — Hangoztatják a párt­tagok és pártonkívüliek, egy­aránt. A dolgozókkal váló köz­vetlen beszélgetés után a terme­lési eredmények napról-napra jobbak lettek. Az egyes cikkféle. ségekre való átállást gyorsítani tudták, a műszakiak és a gép mellett dolgozók között jó össz­hang alakult ki. Amíg 1960-ban az egy munkásra jutó termelési érték 96 800 forint volt, addig 1961-ben 105 400 forintra emel­kedett. A termelés emelkedésé­vel természetesen növekedett a dolgozók keresete is. 1960-ban 14 580 forint, 1961-ben 14 640 fo­rint jutott egy-egy dolgozóra. A párttaggyűlések, termelési értekezletek színvonala állandóan javul. A párttagok és pártonkí­vüliek őszintén elmondják véle­ményüket, és bátran feltárják a hibákat. Az üzemben szerzett év­cÁz. &WŐ-UUÍL... Az orvosi rendelő ablakát meg­kopogtatta a szél, s közben tán­coló, nagy, puha hópelyheket szi­tált a kihalt kövesútra. Csizmás, idősebb ember lépegetett az úton. Idős volt, és olyan fehér a haja, mint a szállingó hó. A kapunál hangos topogással rázta le csiz­májáról a havat és benyitott az orvosi rendelőbe. A falu fiatal orvosa eddig nem találkozott még betegei között András bácsi nevé­vel. Biztosan nyugdíjas tsz-tag lehet — gondolta az orvos. András bá­csi kissé szomorúnak látszott, de amint leültette az orvos, beszélni kezdett: — Higgye el doktor úr — kezd­te az öreg — jól esik, ha elmond­hatom a bajomat. Emlékszem, amikor tüdőgyulladásom volt, az is fájt, és rossz volt nagyon, de az semmi ehhez képest. A skarlát sem volt kutya, de legalább nem fájt. Egyszer megharapott a ku­tya, az fájt, de ez még annál is jobban. Aztán csak beszélt, be­szélt az öreg. Az idő múlásával kint a váró­ban egyre gyűltek a betegek, mind türelmetlenebbül várakoz­va. András bácsi merengve né­zett a fiatal orvos szemébe és csak beszélt. Igaz, hogy ha las­san is, de haladt azért. Szavai nyomán már gyermekkorában járt, majd derűs ifjúsága is mö­götte maradt, amikor a katonaság nehéz évei következtek: — Ott kezdett el fájni kérem, a Doberdón ... Azóta aztán min­den télen újra, és újra ... Tessék elképzelni, amit a keresztfiam anyja ajánlott, az sem használt Mint a veszett... na, majdmit- mondtam ... csak fájt. ■-------*------- * N apfénnyel működő rádiókészülék A japán híradástechnikai gyá­rak már 1962. első hónapjában két újdonságot hoztak piacra. Az egyik a napsugárral működtetett kis rádióvevő. Persze csak akkor működik, ha a napfény közvetle­nül éri, felhős időben nem tud „folyamatos üzemet” adni és nem működik, ha esik az eső. De borús, esős idő esetére is gondolt a gyár és kis telepet he­lyezett el benne, hogy „nap- hiány” esetén is szóljon. A másik japán újdonság: az esernyő, vagy napernyő nyelébe épített tranzisztoros-telepes rá - diókészülék. Sok értelme nine n de bizonyára el lehet adni. Az orvosnak mentő ötlete tá­madt, hisz (j rendelőben már egy­re jobban türelmetlenkedtek a betegek: szorosan megfogta az öreg pulzusát, és így szólt hozzá: — Bácsikám, csak arra felel­jen, amit kérdezek. Mondja meg végre, hogy mi a panasza. Hol fáj, András bácsi? Az öreg idegesen topogott, egűik lábáról a másikra helyezte testsúlyát és arra gondolt, hogy már beszélni sem hagyják az em­bert. — Tetszik tudni, kérem, a tyúkszemem ... Nagyon fáj, ké­rem. Tyúkszemtapaszt kérnék a doktorúrtól... de, ha lehet, ak­kor csak külföldit tessék adni ... jó? — Fekete — tizedes tapasztalataik alapján ja­vaslatokat tesznek a hibák kija­vítására, amelyeket a vezetőség meg is szívlel. A szociilistabrigád-owzgaloffl A szocialista brigád címért fo­lyó mozgalom szervezője és a2 újító-mozgalomnak gazdája a szakszervezet. A Tolnai Textil­gyárban teljesen elvetették azt a helytelen gyakorlatot, amelyre néhány évvel ezelőtt számtalan példát lehetett találni, náluk is, de megyénk bármelyik üzemé­ben. Most már rossz emlékként beszélnek arról a módszerről, amikor a vezetők a dolgozók megkérdezése nélkül, hangzatos versenyvállalásokat állítottak ösz- sze, csak azért, hogy eleget tegye­nek „kötelességüknek”. A szakszervezet a dolgozók és a műszakiak bevonásával szerve­zi a versenymozgalmat és az újí­tó-mozgalmat. A tapasztalat azt mutatja, nemcsak vállalnak, ha­nem lelkiismeretesen eleget is tesznek vállalásuknak. 1961-ben hat brigád nevezett be a szo­cialista brigád címért folyó moz­galomba. A hat brigád közül négy teljesítette a feltételeket. A Sath-brigád már harmadszor is eleget tett vállalnának. Fenvve- si János, Schali János és Ulrich János brigádia a legutóbbi ter­melési értekezleten szintén meg­kapta a szocialista bri"ád címet. Az elmúlt évben az úiitó-mozga- lom is fellendült. 41 úiítást nvúi- tottak be. amelvből harminckel­tőt elfogadtak és gazdaságosságuk­nak megfelelően díjaztak is. A Tolnai Textilgyáriban, az el­múlt évekhez viszonyítva gyöke­res a változás. Jó az összhang a vezetők és a dolgozók között, s a termelési eredménvek napról napra javulnak. A pártvezetőséai tagok, pártbizalmiak jól ismerik az üzemrészek helvzetét, s javas­latot tudnak tenni a gazdaság­vezetőknek. A gazdasági vezetés pedig megszívleli a Dártvezető- ség hasznos tanácsait, javaslatait és hasznosítja azokat. A szakszer­vezet a gazdája a versonvmozga- lomnak és a kialakult jő össz­hang a termeié''! tervek teljesíté­sében kamatozik. Pozsnnuivé ARCKÉPEK Böxsi néni A múlt ősszel együtt szüretel­tem vele. Keménykötésű, idős asszony. Kommunista. Hazafelé azt énekeltük a kocsin: „Fel vö­rösök, proletárok!” Akkor ránéz­tem az arcára. Kipirosodott, a szemében fény villant. Most itt ül velem szemben a tanári szobában. Kérdőn néz rám: — Hogy tanul a fiam? — Számtanból gyenge, de ki tudja javítani *— mondom. — Pedig most minden megvan nekik! — mondja szinte magá­nak. és látom az arcán, hogy a múltra gondol. ...Bözsi néniék tizenöten vol­tak testvérek. A legfiatalabb gyerek Bözsi néni volt. Polgári iskolába iratkozott, de nem tudta befejezni, mert... — A világot nem Isten terem­tette! — vágta oda bátran hit­tanórán a pap szemébe. Aki ilye­neket mond. az kommunista! Azt a bíróság elé kell állítani! Ki kell csapni! Tizennégy éves volt akkor. Bátyjai 1919-ben vöröskato- nák lettek. — József bátyám ítélőbíró lett Szekszárdon. Kun Béla nevezte ki — mondja büszkén. — Októberben aztán jöttek a fehérek és az egész családot be akarták falazni a pincébe. Már csak pár tégla hiányzott, amikor kibontották, mert már ott álltak puskával. A bátyáimért jöttek. Ferencet Püspöknádosdra vitték, Lajost a szekszárdi börtönbe. Jó­zsefet azt hiszem Pestre, engem pedig Illavára. A kiskorúak b;- rósága ítélt el. Három évig vol­tam Illaván. — Nézze! A bilincs helye! — mutatja két csuklóját. — Nézze! A korbács nyoma! — húzza le arcáról a kendőt. Nézze! A szám! — húzza a karjáról az inget. — 115-ös. Én voltam a száztizen­öt ös! Hallgattunk. A szavak úgy csattantak, mint a korbács. Szín-* te látom, az arcán kiserken a vér. Keményen csörrentek a sza­vak. mint a bilincs. Szinte ér­zem az égett emberhús keser­nyés bűzét. — Tűrtem — szorítja össze a fogát. — Tűrtem, mert a kom­munisták tudnak tűrni! De ütni is! Nem. nem kézzel, én nem korbáccsal ütök. A szavammal; az elvemmel! De ahova ütök, az fáj. úgy. mint nekem a fehérek korbácsa. De a bátyám, a Józsi korbács­csal ütött. Mert 45-ben vissza­jött. A Szovjetunió cserélte még annakidején magyar foglyokért: Katona lett. őrnagy! Visszajött, hogy az ágyúk korbácstUZével üssön vissza. — És amikor Bözsi néni vlsz- szajött Illaváról?... — Akkor engem mindenki rú­gott. Dolgozni sem fogadtak be sehová egy ideig. Férjhez men­tem. Huszonnégy évig voltam cseléd a Schell-bárónál. — No. de megyek már. mert még be kell mennem az elnök­höz. A termelőszövetkezetben dolgozom, a kertészetben. És a jövő héten — így mondta az el­nök — osztunk! A „Masxeh* A „Maszekot” tulajdonképpen Mihálynak hívják. Ipari tanuló. A gúnynév úgy ragadt rá. hogy az osztályfőnöki órán statisztika készült, és amikor az osztályfő­nök azt kérdezte, hogy magán kisiparosnál dolgozó van-e. Misi csak egyedül állt fel. Ma felelni hívtam. Amikor a nevét mondtam a szomszédja félhangosan megjegyezte: — Maszek. Erre Mihály: — Ha tudni akarod már nem vagyok maszek, szövetkezeti let­tem. A két rendbontót a tízpercben magamhoz hívtam. Megdorgál­jam őket. aztán megkérdeztem Misitől: — Miért mentél el a meste­redtől? — Mert többször megütött kaptafával, meg azt is mondta, hogy az én tökfejem úgyse vesz be semmit. Kár is engem taní­tani. Meg is mondtam édes­anyámnak. hogy én ott hagyom ezt a maszekot. Elmegyek a szö­vetkezetbe. — Nem minden maszek ilyen — vigasztalom. — De a volt mesterem ilyen. Már két tanulója hágytá Ott ezért. És tessék nekem megbo­csátani,... ezért fakadtam ki. Nekem ezután már ne mondja senki azt. hogy maszek. Mert én már szövetkezeti vagyok. (k-lemen) 53. A tank elérte Zwara alhadnagy egységét, elhaladt előtte. A len­gyel fiút egy pillanatra határta­lan gyengeség fogta el, de aztán erőt vett magán és nyugodtan szemlélte az elvonuló kocsikat. Egy, kettő, három, négy páncél­kocsi. Utána teherautók... Ez üres ... Ez tele van ... Ez ismét üres ... Ez tele van ... Maronics hadnagy emberei va­lamennyien készenlétben voltak. Tizennégyen géppisztolyaikat szo­rongatták, a többiek pedig a tá­rakat rakták sorba. A karaván eleje megtette a ka­nyar felét, elhaladt Maronicsék előtt és bekanyarodott a vízmosás felé. A tankot Maronicsék, Zwa- ráék már nem látták, viszont most tűnt fel Zsitvai, Thin Lín és a többiek egységei előtt. Ekkorra már Nao Ting is Zsit­vai mellé kúszott. Feszülten fi­gyelték az egyre közeledő acél­kolosszust. A löveg mellett ott álltak készenlétben kezelői. A lövedékek halomba rakva, az ágyú betöltve... Az egyik kato­na lehajolt, óvatosan felemelte a következő lövedéket... A tank már csak néhány mé­terre volt a vízmosástól. Zsitvai felemelte jobb kezét és amikor a tank az egyenesbe fordult, intett. — Tűz! A lövés a tank előtt csapódott az útra. A robbanás szétszórta egy méteres körzetben a követ. A tank megtorpant. Kicsit kihúzó­dott a szakadék felé, hogy rálá­tása jobb legyen a hegyre, aztán csövét lassan az őserdő felé irá­nyította. Mielőtt lőhetett volna. Zsitvai másodszor is felemelte kezét. Most már könnyebb volt a Hz S7D81-ÜS lígiOBlSti IIrta: GUZI MIHÄLY — BECSE KAROLY| célzás, hiszen a célpont nem moz­gott, állt az út szélén. A lövés talált. A tankból feke­te füst gomolygott elő. A viet­namiak szeme felcsillant Thin Lin főhadnagy egysége rendelkezett a legnagyobb tűzerő­vel. őneki a tank után következő páncélautót kellett megsemmisí­tenie. Thin Lin valamennyi fegyverét a páncélos autóra Irányította. — Tűz! A páncélkocsi kihúzódott a tank mellé és tüzelőállást vett fel. A négy páncélautó mögött kis­sé összefutott a kocsisor, de úgy 5—6 méter távolságnyira álltak meg egymástól. A karavánt bezáró páncélos au­tó éppen Zwara alhadnagy egy­sége előtt állt meg. — Tűz! — kiáltotta a lengyel. Egységének fegyverei felugat­tak, egyúttal tüzelni kezdett Fang Dong, Nao Din és Nac Fart egy­is... Nao Ting parancsnok Thin Lin főhadnagy mellé kúszott... — Tüzeljetek! Mielőbb semmi­sítsétek meg az első páncélos au­tót! Abban van a rádióleadó. Az autó páncélfalán záporoztak a lövések. A gyilkos össztüzet azonban makacs ellenállás fogad­ta. A páncélautóból két géppus­ka és öt automata fegyver okád­ta a tüzet a hegyoldal felé. Az őserdőből azonban mindent elsöprő tűz zúdult a kocsira. Az egyik automata fegyver elhallga­tott, s egy légiós hangtalanul nyúlt el a kocsi aljában. Néhány másodperc múlva elhallgatott az egyik géppuska is. A rádiós halálravált arccal csa­vargatta a gombokat és izgatot­tan ismételgette. — Halló Bá-Kán ... Halló Bá- Kán... — Itt Bá-Kán ... Colonel Si­mon beszél... — Jelentem, hogy a karavánt megtámadták a bennszülöttek. A tankot kilőtték... Courtie fő­hadnagy minden bizonnyal el­esett ... — Micsoda? ... A tankot? ... Ebben a pillanatban az őrnagy hatalmas dörrenést halott. — Halló!... Halló ... karaván, mi történt? ... Vétel... Halló, karaván!... Zsitvai hadnagy boldogan né­zett katonáira, akik izzadó hom­lokukat törülgették. A tank után kilőtték az első páncélautót is ... Néhány teherautóból kiugrott a vezető és a kísérő. Maronics had­nagy a legjobb lövészeket kapta, de még így is figyelmeztette őket — Vigyázzatok! A kocsiba ne lőjetek! Néhány légionista a hegy aljá­ban hasalt és tüzelni kezdett a sziklák felé. Azonban a biztos fedezékben lévő vietnamiak ha­marosan harckéntelenné tették őket. Újabb két légionista ugrott ki a kocsikból, de ezek már nem a hegy, hanem a szakadék felöli oldalon. A kocsi mögött, annak sarkánál foglaltak tüzelőállásí. Az egyik géppisztollyal, a másik, a sofőr pedig pisztollyal tüzelt a hegy felé. Maronics káromkodott. — Kedvem volna a lőszeres kocsiba ereszteni egy sorozatot — mormogta. De nem ... kell a lő­szer ... Óvatosan egy másik sziklához kúszott, aztán még inkább balra haladt, egészen addig, amíg jól látta a kocsi mögül tüzelő két légionistát. Automata fegyverével célba vette a géppisztolyost és meghúz­ta a ravaszt... A légionista megtántorodott, kezével melléhez kapott és bele­zuhant a szakadékba. A másik légiós eldobta piszto­lyát és riadtan futni kezdett a kocsik mellett. Néhány méter után megbotlott, vagy elvétette a lépést és a szakadék szélére zu­hant. Riadtan megpróbált meg­kapaszkodni, azonban a lendület nagy volt... Hatalmas ordítás hallatszott, majd egy test görgött le a szakadékba. Mire leért a mélybe, nem volt benne élet... A kocsisort bezáró páncélautó hatalmas tűzerővel viszonozta Zwaráék tüzét. A torkolattűzről hamarosan felfedezték az erdőben rejlő fegyvereseket és gyilkos tü­zet zúdítottak rájuk. Az egyik katona előrebukott, kiesett kezéből a fegyver. Zwara alhadnagy odakúszott melléje és hátára fordította. Még élt... (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents