Tolna Megyei Népújság, 1962. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-27 / 48. szám

TOLNA MEGYEI REFCIB/ä 3 1962. február 21. ims RAS A PÁRTÉLET HÍREI Az MSZMP Szekszárdi Járá­si Végrehajtó Bizottsága el­múlt héten megtartott vb-ülé­sén a járásban folyó politikai oktatást értékelte. Az eredmé­nyeket összegezve megállapítot­ták, hogy a járás területén több mint 3000-en vesznek részt a különböző oktatásokon. A marxizmus-leninizmus első és második évfolyamán ezerhar- mincnégyen tanulnak. Igen nép­szerűek a politikai gazdaság­tan szakosított tanfolyamai, a munkásmozgalom története és az előadásos propaganda is a szekszárdi járásban, • Dunakömlődön a legutóbb meg­tartott pártnapont az SZKP XXII. kongresszusának anyagát ismer­tette. A beszámoló után a je­lenlévők kérdéseket tettek fel az előadónak. A kérdések elsősor­ban nemzetközi vonatkozásúak voltak, de a személyi kultusszal is foglalkoztak. Tóth Istvánt, a Kajdacsi Arany, kalász Tsz brigádvezetőjét már a határban látjuk. Neki a tavasz- várás sokfajta szorgos munka. A tegnap még csak papíron lévő tervszámok itt a határban már úgy jelentkeznek, hogy ide kell ültetni a korai krumplit, fel kell ölezni azt a területet, ahová a kukorica kerül, ki kell jelölni en­nek is, annak is a helyét. A bri­gádvezető úgy várja a tavaszt, hogy készül rá. öreg csontokra legjobb orvos­ság a meleg tavaszi napsugár. Oda lehet majd állni a ház vé­gébe, ahová reggelenként kelle­mesen odasüt a Nap. Melegíti az embert, akár a legjobb búboske­mence. A hetvenötódíK tavasz majd csak ideér. — Erre gondol a tengelici szociális otthon egyik; idős gondozottja, s vele együtt! sokan várják az otthon idős lakói ; a tavaszt. Még bizony jól fel kell öltözni, mert foga van az időnek. Igaz, mun­ka közben kime­legszik az ember, de azért jó lenne már megszabadul­ni a kendőktől, a kabátoktól. Még néhány hét és er­re is sor kerül. Talán ezért moso­lyog ez a kislány olyan vidáman a Biritói Állami Gazdaság Bikácsi szőlészetében Mégiscsak február végén járunk, ilyenkor már nem nehéz kivárni a tavaszt. I A tamási járásban a peda­gógusok ideológiai oktatásával kapcsolatban megtartották konferenciavezetők előkészítő­jét. Az előkészítőn tisztázták a felmerült kérdéseket. • A Szekszárdi Kendergyárban párttaggyülést tartottak az elmúlt héten. A taggyűlésen az üzemi pártszervezet titkára, Raffai Gyu­la tartott beszámolót a munka- verseny eddigi eredményeiről. Jó módszer volt, hogy a taggyűlés előtt az üzem főkönyvelője is­mertetést adott az önköltség ala­kulásáról és összetevőiről. A vi tában négyen kértek szót. Kiss Lajos, a telep vezetője a selejt csökkentésére és a takarékosság­ra hívta fel a figyelmet. Bejelen­tette, hogy az idei évre 130 tonna exportra kapott megbízást a Szék szárdi Kendergyár. A továbbiak­ban arról beszélt, hogy a Szék szárdi Kendergyár a Dunántúli Rostkikészítő Vállalathoz tarto­zó kistelepek versenyében az el­ső helyezést érte ei. Ebben az eredményben benne van az üze- imi pártszervezet munkája is — mondotta. A taggyűlés második napirendi pontjaként a küszöbön álló szakszervezeti vezetőségvá- 1 asztásokat beszélték meg. Segédanyag az SZKP új programjának tanulmányozásához Kenessey Zoltán: A Szovjet­unió gazdasági fejlődése számok­ban címmel a Kossuth Könyv­kiadónál megjelent egy köny­vecske, amelyben a szerző a té­nyek és adatok felsorakoztatásá­val ismerteti a kommunizmus felé haladó szovjet gazdaság múltját, jelenét és jövőjét. D ár cd tan I lyen bensőséges, szoros kapcsolatban még soha­sem voltunk az embe­rekkel, mint most. Ti­zenkét éve vagyok ta­nácselnök. Az idő sok mindenre megtanított. Tudja mikor jöttem rá igazán, hogy az embereket nem lehet csupán a statisztika szerint ide, vagy oda sorolni? Hogy az ötvenes évek elején sok­szor a barátra is ütöttünk? Rövid csend következik. A két kérdés úgy kong az iroda falai között, mintha üres teremben hangzott volna el. Horváth Imre, szakcsi tanács elnöke, széles mozdulattal körbe mutat és to­vább folytatja. — ötvenhat november huszon- hetedikén zsúfolásig megtelt az irodám. Felizgatott emberek gyű­rűje vett körül. A helyzet válsá­gosnak, reménytelennek látszott. Bot emelkedett a levegőbe, s ak­kor megjelent egy ember, öreg bácsi volt. Harminckétholdas gazda. Már negyvenkilencben ku- láklistára került. Többször feles­legesen zaklattuk! Marosi Pista bácsinak hívták. Elém állt, a tes­tével védett és rákiáltott az em­berekre: „Nem szégyellnek ma­gatokat! Tudjátok mit csináltok ti? Megint fehérterrort akartok? Én már átéltem egyet! Nem aka rom, hogy mégegyszer az le­gyen!” — Az emberek csodálkoztak, egyesek elszégyellték magukat a váratlan szavak hideg zuhanyá­tól, s néhány percen belül üres lett az iroda. — Ketten maradtunk. Legszí­vesebben keblemre öleltem volna váratlan segítőmet. A feketeruhás kis öregember szemei nevettek, ahogy szembefordult velem, s megszólalt: „Ne csodálkozz! Akik öregemberek voltak az irodában, azok megértették, hogy mindezt miért tettem! Űk emlékeznek. Tizenkilencben én is vörös vol­tam. Igen. Én, a kuláklistás! A megbélyegzett! Direktóriumi tag voltam. Itt ültem, ahol most te, amikor a tiszt urak rám törtek. Kegyetlenül megkínoztak. Vért izzadtam ütéseik alatt. És most... ahogy meghallottam, hogy feliz­gatott emberek törtek a tanács- házára, magamhoz vettem a kam- pósbotot és siettem. Szerencsére idejében érkeztem. — Marosi Pista bácsi tavaly eljött hozzám a tanácsházhoz. Nagyon beteg volt. Körülnézett a. szobámban. Búcsúzni jött. Búcsú­zott a falaktól, amelyek tanúi voltak megkínoztatásának. Sza­vaira még ma is világosan em­lékszem. Nem jövök többé. Ez az utolsó utam. Csináljátok így to­vább. Akkor minden szivet egy­beolvasztotok. — Szerettem volna bocsánatot kérni tőle, mert volt idő, amikor az ellenség közé soroltuk, amikór eltaszítottuk, megbélyegeztük, de a meghatódottságtól nem jött ki hang a számon. — Elment. Csak a tanulság maradt hátra. De ezt a tanulsá­got nem felejtjük el. Marosi Pis­ta bácsi a jégolvasztók közé tar­tozott. S ahhoz, hogy a ridegség, bizalmatlanság jegét felolvasz­tottuk, hogy terebélyessé tehet­tük tömegkapcsolatunkat, nagy­ban hozzájárult. H. T. Támogatás a községi könyvtáraknak A községi népkönyvtáraknak | a községfejlesztési alapból juttat, nácsi kezeléshe »Háo nak a könyvtárnak, elsősorban tanácsi kezelésbe adása helyesnek bizonyult. Napról napra tapasz­talni, hogy a községi tanácsok most már sokkal jobban magu­kénak érzik a könyvtárat és min­den támogatást megadnak azok könyvállományának fejlesztésé­hez. A bölcskei tanács például az idén tizennégyezer forint érték­ben vásárol könyvet a népkönyv­tár számára, s ez a könyvállo­mány jelentős bővülését jelenti. A beiral^ozott olvasók száma máris meghaladja a háromszázöt­venet, a könyvállomány bővítése minden bizonnyal újabb beirat­kozásokat von maga után. Duna- földváron tízezer forintot a költ­ségvetésből, újabb tízezret pedig az állomány fejlesztésére. Mozga­lom indult arra, hogy a termelő- szövetkezetek ne tartsanak fenn külön könyvtárat — különösen szépirodalmi művekből, hiszen a községi népkönyvtár elsősorban a termelőszövetkezeti parasztság olvasási igényeinek kielégítésére hivatott. Pusztahencsén a Kos­suth termelőszövetkezet máris felajánlotta szépirodalmi könyv­állományát a községi könyvtár­nak. Elkészült a dombóvári transzformátor-állomás tegségemmel... De én nem aka­rom, hogy ezzel vége legyen! Én nem emlékeket akarok, hanem téged! Gazsót újabb hőhullám öntötte el. Kívül tombolt a szélvihar. Megszorította a lány kezét. — Induljatok, Ti-ti... Ha az utasítás úgy szól; azonnal utána- tok megyek... No, ne sírj... Talál­kozunk mi még... S élünk majd boldogan, te, Nao Ting és én... És mindenki, aki a ti nagyszerű harcotokban részt vett... A lány úgy megszorította a fiú kezét, mintha soha nem akarná elengedni. — Gyere velünk... Az én ked- vemért... Ti-tid kedvéért... Gyere! Gazsó felállt. — Nem lehet... Menjetek. Nem­sokára éjfél lesz... Az idő a leg­alkalmasabb... A vihar is ked­vez... Hamarosan utánatok me­gyek én is... Az asztalhoz ment, megkeres­te a kikészített fegyvereket. — Fogd, Ti-ti... Csőretöltött pisztoly. Csak akkor használd, ha feltétlenül muszáj. A torkolattűz úgyis elárul, hol vagy. Ez kézi­gránát. Veszély esetén inkább ezt használd... Tudod, hogy kell ve­le bánni. Ez pedig három adag méreg... A negyedik nálam van. Ha valami bajotok történik, én azonnal végzek magammal... Megtántorolctt. Ti-ti ijedten kapott utána. — Mihály! De hiszen te egé­szen forró vagy! — Ti-ti, indulj... Minden perc drága.. A lány még egyszer a fiú kezé­re borult. — Siess utánam — suttogta sír­va — Az utasítás nem lehet más. Megölelték egymást hosszan, szenvedélyesen. A lány ezután lassan az ajtóig lopakodott, ki­nyitotta, aztán kilépett a korom­sötét, háborgó, dühöngő éjszaká­ba. Gazsó, mint egy fatuskó zuhant végig ágyán. Úgy érezte, forog vele a világ. Nagysokára levetkő­zött, rendbeszedte ágyát, lefeküdt. A percek óráknak tűntek. Fe­szülten figyelt, mikor hall lövést, vagy kézigránát-robbanást... De csak a szél zúgott egyre erőseb­ben. Sikerült, biztos, hogy sike­rült... Ti-tiben, ebben a törékeny lányban hallatlan erő és ügyes­ség van... Vajon mikor fedezik fel a szökést? Két órakor őrség­váltás... Akkor minden bizonnyal észreveszik... Órájára pillantott. Az apró, vi­lágító számlapú óra háromnegyed kettőt mutatott. Úristen! Már csak egy negyedóra! Hirtelen felült az ágyán. De hi­szen így azonnal rájönnek, hogy bentről engedték ki a lányt, mert az ajtó zárva van! Odaóvakodott az ajtóhoz, halkan kinyitotta... Visszabújt ágyába és türelmetle­nül hallgatózott... Az óra mutatója elérte a 12- est. Gazsónak minden idege meg­feszült, szíve hangosan dobogott. Na most. Az őrségváltás már kö­rülbelül megtörtént A régi őr bizonyára jelentette, hogy a bun­kerban két vietnami fogoly tar­tózkodik. Múltak a percek, eltelt egy ne­gyedóra és nem történt semmi, csupán a szoba nyitott ajtaját csapkodta vadul a szél. Mi tör­ténhetett? Eddig még nem sike­rült volna Ti-ti terve? Nem, ez lehetetlen... Hát akkor? Kintről vad szitkozódás hallat­szott. Gazsónak torkában dobo­gott a szíve. Bebújt pokróca alá, s úgy tett, mintha mélyen alud­na. Egy őrmester közeledett az egészségügyi szoba felé. — Az úristenit neki, nem tu­dok ettől a vacaktól aludni — dörmögte. Nagy dühösen becsap­ta az ajtót Gazsó fellélegzett. Talán az életét jelenti, hogy az őrmester felébredt az ajtócsattogásra. Izgalma, felfokozott idegállapo­ta alábbhagyott és akkor teljes erővel tört rá a láz. Ajka percek alatt kicserepesedett, arcán pa­takokban folyt a víz. A következő percben a hideg rázta. Hánykoló­dott ágyán, dobálta magát, aztán ismét lecsendesedett ...Hajnali ötkor Hargitai rémül­ten keltegette. — Miska! Miska! Mi van veled? — Azt hiszem malária... Eddig megkímélt... De most elkapott... Injekciót adjál.« Hargitai elrohant. Hamarosan visszatért az injekcióval. Fogta a beteg karját és belenyomta a tűt. — Hallottad? — kérdezte a fog- technikus. — megszöktek a fog­lyok. Gazsó fellélegzett. Aztán las­san Hargitai felé fordult. — Pedig... betegek voltak... Ma délelőtt még kezelni akartam őket... Ebben a pillanatban Lafarte hadnagy robogott a szobába. — Gazsó? — kérdezte az eléje siető Hargitaitól. — Negyven fokos lázban fek­szik... Megkapta a maláriát. A hadnagy odasietett a beteg­hez. — Megszöktek a vietnamiak — mondta halkan, idegesen. — Pe­dig betegek voltak, alig bírtak mozdulni. Az erődből segítette őket valaki... Ugye önnek is ez a véleménye, mint egészségügyi­nek?... — Hadnagy úr, ezek ha bete­gek is, nagyon sok mindent el­viselnek' és kibírnák!... A hadnagy izgatottan kutatott, keresgélt a szobában, benézett sorba a lányok szobájába is. Az utolsónál felordított. — Az egyik lány megszökött! (Folytatjuk) Elkészült a dombóvári új transzformátor-állomás, amely mintegy 14 millió forintos beru­házással létesült. Áz állomás mintegy ötven község villany- energia-ellátását javítja meg, te­hát jelentős mezőgazdasági terü­leten teszi lehetővé a villany­meghajtású gépek szélesebbkörű alkalmazását. Az állomás 10 me­gavolt amperes teljesítményű. Az épületet előregyártott ele­mekből állították össze. Az eljá­rás hasonló jellegű épületeknél teljesen újszerű volt. A szerelési munkálatokat a Villamos-állomás Szerelő Vállalat egyik szocialista brigádja végezte. Az állomás már volt feszültségpróba alatt és már. dúsban megkezdi üzemszerű mű­ködését. —!■ Negyven asszony részvételé­vel kézimunka-szakkört alakítot­tak a Nőtanács szervezésében Me­dinán. ,— Grúz tudósok eddig isme­retlen fajta déli elefánt-csontváz­ra bukkantak, amely több millió evvel ezelőtt a Kaukázusban állt. A csontváz teljesen épségben maradt. Magassága meghaladja a négy métert, hossza az öt mé­tert. A lelet nagy tudományos érdeklődésre tart számot. /

Next

/
Thumbnails
Contents