Tolna Megyei Népújság, 1962. február (12. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-27 / 48. szám
TOLNA MEGYEI REFCIB/ä 3 1962. február 21. ims RAS A PÁRTÉLET HÍREI Az MSZMP Szekszárdi Járási Végrehajtó Bizottsága elmúlt héten megtartott vb-ülésén a járásban folyó politikai oktatást értékelte. Az eredményeket összegezve megállapították, hogy a járás területén több mint 3000-en vesznek részt a különböző oktatásokon. A marxizmus-leninizmus első és második évfolyamán ezerhar- mincnégyen tanulnak. Igen népszerűek a politikai gazdaságtan szakosított tanfolyamai, a munkásmozgalom története és az előadásos propaganda is a szekszárdi járásban, • Dunakömlődön a legutóbb megtartott pártnapont az SZKP XXII. kongresszusának anyagát ismertette. A beszámoló után a jelenlévők kérdéseket tettek fel az előadónak. A kérdések elsősorban nemzetközi vonatkozásúak voltak, de a személyi kultusszal is foglalkoztak. Tóth Istvánt, a Kajdacsi Arany, kalász Tsz brigádvezetőjét már a határban látjuk. Neki a tavasz- várás sokfajta szorgos munka. A tegnap még csak papíron lévő tervszámok itt a határban már úgy jelentkeznek, hogy ide kell ültetni a korai krumplit, fel kell ölezni azt a területet, ahová a kukorica kerül, ki kell jelölni ennek is, annak is a helyét. A brigádvezető úgy várja a tavaszt, hogy készül rá. öreg csontokra legjobb orvosság a meleg tavaszi napsugár. Oda lehet majd állni a ház végébe, ahová reggelenként kellemesen odasüt a Nap. Melegíti az embert, akár a legjobb búboskemence. A hetvenötódíK tavasz majd csak ideér. — Erre gondol a tengelici szociális otthon egyik; idős gondozottja, s vele együtt! sokan várják az otthon idős lakói ; a tavaszt. Még bizony jól fel kell öltözni, mert foga van az időnek. Igaz, munka közben kimelegszik az ember, de azért jó lenne már megszabadulni a kendőktől, a kabátoktól. Még néhány hét és erre is sor kerül. Talán ezért mosolyog ez a kislány olyan vidáman a Biritói Állami Gazdaság Bikácsi szőlészetében Mégiscsak február végén járunk, ilyenkor már nem nehéz kivárni a tavaszt. I A tamási járásban a pedagógusok ideológiai oktatásával kapcsolatban megtartották konferenciavezetők előkészítőjét. Az előkészítőn tisztázták a felmerült kérdéseket. • A Szekszárdi Kendergyárban párttaggyülést tartottak az elmúlt héten. A taggyűlésen az üzemi pártszervezet titkára, Raffai Gyula tartott beszámolót a munka- verseny eddigi eredményeiről. Jó módszer volt, hogy a taggyűlés előtt az üzem főkönyvelője ismertetést adott az önköltség alakulásáról és összetevőiről. A vi tában négyen kértek szót. Kiss Lajos, a telep vezetője a selejt csökkentésére és a takarékosságra hívta fel a figyelmet. Bejelentette, hogy az idei évre 130 tonna exportra kapott megbízást a Szék szárdi Kendergyár. A továbbiakban arról beszélt, hogy a Szék szárdi Kendergyár a Dunántúli Rostkikészítő Vállalathoz tartozó kistelepek versenyében az első helyezést érte ei. Ebben az eredményben benne van az üze- imi pártszervezet munkája is — mondotta. A taggyűlés második napirendi pontjaként a küszöbön álló szakszervezeti vezetőségvá- 1 asztásokat beszélték meg. Segédanyag az SZKP új programjának tanulmányozásához Kenessey Zoltán: A Szovjetunió gazdasági fejlődése számokban címmel a Kossuth Könyvkiadónál megjelent egy könyvecske, amelyben a szerző a tények és adatok felsorakoztatásával ismerteti a kommunizmus felé haladó szovjet gazdaság múltját, jelenét és jövőjét. D ár cd tan I lyen bensőséges, szoros kapcsolatban még sohasem voltunk az emberekkel, mint most. Tizenkét éve vagyok tanácselnök. Az idő sok mindenre megtanított. Tudja mikor jöttem rá igazán, hogy az embereket nem lehet csupán a statisztika szerint ide, vagy oda sorolni? Hogy az ötvenes évek elején sokszor a barátra is ütöttünk? Rövid csend következik. A két kérdés úgy kong az iroda falai között, mintha üres teremben hangzott volna el. Horváth Imre, szakcsi tanács elnöke, széles mozdulattal körbe mutat és tovább folytatja. — ötvenhat november huszon- hetedikén zsúfolásig megtelt az irodám. Felizgatott emberek gyűrűje vett körül. A helyzet válságosnak, reménytelennek látszott. Bot emelkedett a levegőbe, s akkor megjelent egy ember, öreg bácsi volt. Harminckétholdas gazda. Már negyvenkilencben ku- láklistára került. Többször feleslegesen zaklattuk! Marosi Pista bácsinak hívták. Elém állt, a testével védett és rákiáltott az emberekre: „Nem szégyellnek magatokat! Tudjátok mit csináltok ti? Megint fehérterrort akartok? Én már átéltem egyet! Nem aka rom, hogy mégegyszer az legyen!” — Az emberek csodálkoztak, egyesek elszégyellték magukat a váratlan szavak hideg zuhanyától, s néhány percen belül üres lett az iroda. — Ketten maradtunk. Legszívesebben keblemre öleltem volna váratlan segítőmet. A feketeruhás kis öregember szemei nevettek, ahogy szembefordult velem, s megszólalt: „Ne csodálkozz! Akik öregemberek voltak az irodában, azok megértették, hogy mindezt miért tettem! Űk emlékeznek. Tizenkilencben én is vörös voltam. Igen. Én, a kuláklistás! A megbélyegzett! Direktóriumi tag voltam. Itt ültem, ahol most te, amikor a tiszt urak rám törtek. Kegyetlenül megkínoztak. Vért izzadtam ütéseik alatt. És most... ahogy meghallottam, hogy felizgatott emberek törtek a tanács- házára, magamhoz vettem a kam- pósbotot és siettem. Szerencsére idejében érkeztem. — Marosi Pista bácsi tavaly eljött hozzám a tanácsházhoz. Nagyon beteg volt. Körülnézett a. szobámban. Búcsúzni jött. Búcsúzott a falaktól, amelyek tanúi voltak megkínoztatásának. Szavaira még ma is világosan emlékszem. Nem jövök többé. Ez az utolsó utam. Csináljátok így tovább. Akkor minden szivet egybeolvasztotok. — Szerettem volna bocsánatot kérni tőle, mert volt idő, amikor az ellenség közé soroltuk, amikór eltaszítottuk, megbélyegeztük, de a meghatódottságtól nem jött ki hang a számon. — Elment. Csak a tanulság maradt hátra. De ezt a tanulságot nem felejtjük el. Marosi Pista bácsi a jégolvasztók közé tartozott. S ahhoz, hogy a ridegség, bizalmatlanság jegét felolvasztottuk, hogy terebélyessé tehettük tömegkapcsolatunkat, nagyban hozzájárult. H. T. Támogatás a községi könyvtáraknak A községi népkönyvtáraknak | a községfejlesztési alapból juttat, nácsi kezeléshe »Háo nak a könyvtárnak, elsősorban tanácsi kezelésbe adása helyesnek bizonyult. Napról napra tapasztalni, hogy a községi tanácsok most már sokkal jobban magukénak érzik a könyvtárat és minden támogatást megadnak azok könyvállományának fejlesztéséhez. A bölcskei tanács például az idén tizennégyezer forint értékben vásárol könyvet a népkönyvtár számára, s ez a könyvállomány jelentős bővülését jelenti. A beiral^ozott olvasók száma máris meghaladja a háromszázötvenet, a könyvállomány bővítése minden bizonnyal újabb beiratkozásokat von maga után. Duna- földváron tízezer forintot a költségvetésből, újabb tízezret pedig az állomány fejlesztésére. Mozgalom indult arra, hogy a termelő- szövetkezetek ne tartsanak fenn külön könyvtárat — különösen szépirodalmi művekből, hiszen a községi népkönyvtár elsősorban a termelőszövetkezeti parasztság olvasási igényeinek kielégítésére hivatott. Pusztahencsén a Kossuth termelőszövetkezet máris felajánlotta szépirodalmi könyvállományát a községi könyvtárnak. Elkészült a dombóvári transzformátor-állomás tegségemmel... De én nem akarom, hogy ezzel vége legyen! Én nem emlékeket akarok, hanem téged! Gazsót újabb hőhullám öntötte el. Kívül tombolt a szélvihar. Megszorította a lány kezét. — Induljatok, Ti-ti... Ha az utasítás úgy szól; azonnal utána- tok megyek... No, ne sírj... Találkozunk mi még... S élünk majd boldogan, te, Nao Ting és én... És mindenki, aki a ti nagyszerű harcotokban részt vett... A lány úgy megszorította a fiú kezét, mintha soha nem akarná elengedni. — Gyere velünk... Az én ked- vemért... Ti-tid kedvéért... Gyere! Gazsó felállt. — Nem lehet... Menjetek. Nemsokára éjfél lesz... Az idő a legalkalmasabb... A vihar is kedvez... Hamarosan utánatok megyek én is... Az asztalhoz ment, megkereste a kikészített fegyvereket. — Fogd, Ti-ti... Csőretöltött pisztoly. Csak akkor használd, ha feltétlenül muszáj. A torkolattűz úgyis elárul, hol vagy. Ez kézigránát. Veszély esetén inkább ezt használd... Tudod, hogy kell vele bánni. Ez pedig három adag méreg... A negyedik nálam van. Ha valami bajotok történik, én azonnal végzek magammal... Megtántorolctt. Ti-ti ijedten kapott utána. — Mihály! De hiszen te egészen forró vagy! — Ti-ti, indulj... Minden perc drága.. A lány még egyszer a fiú kezére borult. — Siess utánam — suttogta sírva — Az utasítás nem lehet más. Megölelték egymást hosszan, szenvedélyesen. A lány ezután lassan az ajtóig lopakodott, kinyitotta, aztán kilépett a koromsötét, háborgó, dühöngő éjszakába. Gazsó, mint egy fatuskó zuhant végig ágyán. Úgy érezte, forog vele a világ. Nagysokára levetkőzött, rendbeszedte ágyát, lefeküdt. A percek óráknak tűntek. Feszülten figyelt, mikor hall lövést, vagy kézigránát-robbanást... De csak a szél zúgott egyre erősebben. Sikerült, biztos, hogy sikerült... Ti-tiben, ebben a törékeny lányban hallatlan erő és ügyesség van... Vajon mikor fedezik fel a szökést? Két órakor őrségváltás... Akkor minden bizonnyal észreveszik... Órájára pillantott. Az apró, világító számlapú óra háromnegyed kettőt mutatott. Úristen! Már csak egy negyedóra! Hirtelen felült az ágyán. De hiszen így azonnal rájönnek, hogy bentről engedték ki a lányt, mert az ajtó zárva van! Odaóvakodott az ajtóhoz, halkan kinyitotta... Visszabújt ágyába és türelmetlenül hallgatózott... Az óra mutatója elérte a 12- est. Gazsónak minden idege megfeszült, szíve hangosan dobogott. Na most. Az őrségváltás már körülbelül megtörtént A régi őr bizonyára jelentette, hogy a bunkerban két vietnami fogoly tartózkodik. Múltak a percek, eltelt egy negyedóra és nem történt semmi, csupán a szoba nyitott ajtaját csapkodta vadul a szél. Mi történhetett? Eddig még nem sikerült volna Ti-ti terve? Nem, ez lehetetlen... Hát akkor? Kintről vad szitkozódás hallatszott. Gazsónak torkában dobogott a szíve. Bebújt pokróca alá, s úgy tett, mintha mélyen aludna. Egy őrmester közeledett az egészségügyi szoba felé. — Az úristenit neki, nem tudok ettől a vacaktól aludni — dörmögte. Nagy dühösen becsapta az ajtót Gazsó fellélegzett. Talán az életét jelenti, hogy az őrmester felébredt az ajtócsattogásra. Izgalma, felfokozott idegállapota alábbhagyott és akkor teljes erővel tört rá a láz. Ajka percek alatt kicserepesedett, arcán patakokban folyt a víz. A következő percben a hideg rázta. Hánykolódott ágyán, dobálta magát, aztán ismét lecsendesedett ...Hajnali ötkor Hargitai rémülten keltegette. — Miska! Miska! Mi van veled? — Azt hiszem malária... Eddig megkímélt... De most elkapott... Injekciót adjál.« Hargitai elrohant. Hamarosan visszatért az injekcióval. Fogta a beteg karját és belenyomta a tűt. — Hallottad? — kérdezte a fog- technikus. — megszöktek a foglyok. Gazsó fellélegzett. Aztán lassan Hargitai felé fordult. — Pedig... betegek voltak... Ma délelőtt még kezelni akartam őket... Ebben a pillanatban Lafarte hadnagy robogott a szobába. — Gazsó? — kérdezte az eléje siető Hargitaitól. — Negyven fokos lázban fekszik... Megkapta a maláriát. A hadnagy odasietett a beteghez. — Megszöktek a vietnamiak — mondta halkan, idegesen. — Pedig betegek voltak, alig bírtak mozdulni. Az erődből segítette őket valaki... Ugye önnek is ez a véleménye, mint egészségügyinek?... — Hadnagy úr, ezek ha betegek is, nagyon sok mindent elviselnek' és kibírnák!... A hadnagy izgatottan kutatott, keresgélt a szobában, benézett sorba a lányok szobájába is. Az utolsónál felordított. — Az egyik lány megszökött! (Folytatjuk) Elkészült a dombóvári új transzformátor-állomás, amely mintegy 14 millió forintos beruházással létesült. Áz állomás mintegy ötven község villany- energia-ellátását javítja meg, tehát jelentős mezőgazdasági területen teszi lehetővé a villanymeghajtású gépek szélesebbkörű alkalmazását. Az állomás 10 megavolt amperes teljesítményű. Az épületet előregyártott elemekből állították össze. Az eljárás hasonló jellegű épületeknél teljesen újszerű volt. A szerelési munkálatokat a Villamos-állomás Szerelő Vállalat egyik szocialista brigádja végezte. Az állomás már volt feszültségpróba alatt és már. dúsban megkezdi üzemszerű működését. —!■ Negyven asszony részvételével kézimunka-szakkört alakítottak a Nőtanács szervezésében Medinán. ,— Grúz tudósok eddig ismeretlen fajta déli elefánt-csontvázra bukkantak, amely több millió evvel ezelőtt a Kaukázusban állt. A csontváz teljesen épségben maradt. Magassága meghaladja a négy métert, hossza az öt métert. A lelet nagy tudományos érdeklődésre tart számot. /