Tolna Megyei Népújság, 1962. február (12. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-22 / 44. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! MAGYAR S Z-OGI Gazdagítsuk! (Sz. P.) Több bemutató gazda ság van Tolna megyében. Időnként ezekbe látogatnak el a környező szövetkezetek gazdái, hogy meglássák egy-egy agro-, vagy zootechnikai eljárás pontosabb, helyesebb és célravezetőbb alkalmazását. A bemutatók jelentősége még így, leegyszerűsítve is figyelemre méltó, mert túlzás nélkül állíthatjuk: a gyakorlat iskolái. Ám nemcsak erről, ennél sokkal többről van szó. A dolgozó parasztokban növekedett a biztonságérzés és ez a bemutatók erkölcsi haszna. Ilyen módon is tanulják a szövetkezeti gazdák, hogy nem szolgái, hanem urai a földnek, hogy a gazdagabb termést nemcsak óhajtani lehet. A tudomány segítségével megalapozható és kikényszeríthető a földből mindaz, amire az embernek szüksége van és olyan mennyiségben, amilyen meny- nyiségben arra szükség van. A bemutatók bizonyító erejűek. Szokás, divat volt még nem is oly rég, fitymálva beszélni arról, aki könyvhői gazdálkodott. A tsz-tagok többsége viszont ma már azt vallja, hogy boldogulni a földdel, a gépekkel, egyszóval a technikával bánni, mindannak ura lenni, csakis a gyakorlat és a tudomány párosításával lehet. A bemutatókon részt vevő brigádvezetők számára felejthetetlen élmény látni, tapasztalni a természet erőivel, a vaknak hitt véletlenekkel birkózó ember diadalát. Amit látnak, azt otthon nemcsak alkalmazzák, hanem a faluban él is mondják, sőt vitatkoznak a maradiakkal és így ösztönösen az új szószólói lesznek. A bemutatók ismét megkezdődtek. A februári program főleg az őszi kalászosok fej trágyázására szorítkozik. Később, évközben a bemutatók jellege, az adott időszaknak megfelelően változik. Az eddigi tapasztalatok mutatják, hogy nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi haszon is származik a rendszeres gyakorlati tapasztalat- cserékből, amelyeket éppen ezért tartalmi szempontból érdemes lenne tovább gazdagítani. Főleg a rugalmasság, a gyorsabb reagálás, a bátor kezdeményezés tenné tartalmasabbá az évi programot. Előfordulhat, és elő is fordul, hogy valamelyik tsz-ről nincs kimondva ugyan, hogy bemutató gazdaság, de valamiben váratlanul kiemelkedik. Esetleg a sertéshizlalási idő lerövidítésében, a tejtermelésben, az óvucsibe-nevelésben, vagy más ban. Jó ügyet szolgál a járás, ha ilyenkor gyorsan reagál és idejében megszervezi a bemutatót, még pontosabban a gyakorlati tapasztalatcserét. Legutóbb éppen a szekszárdi járásban volt erre figyelemreméltó példa. A járás vezetői úgy látták, minden feltétele adva van annak, hogy 1962-ben előbbre jussanak a tsz-ek az árucsibe-ne- velésben. A tervkészítések idején az arra rászoruló tsz-ek illetékes embereit gyorsan körülvitték a járásban és megmutatták azokat a tsz-eket, amelyekben viszonylag egyszerű módon oldották meg tavaly az árubaromfi-nevelést. A gyors cselekvésnek azonnal jelentkezett a haszna. Nincs értelme a bemutatók jelentőségét túlbecsülni, de annyi bizonyos, hogy a bevált módszerek gyors elterjesztése, a szakpropaganda mozgékonysága a tervek teljesítését elősegíti, j MUNKÁSPÁRT .TOLNA -.MEGYEI BIZ01 T S Á GA ES A MEGYEi TA.NÁCS LA'P3A Hruscsov üdvözlő távirata Kennedy elnökhöz és az amerikai néphez Glenn ezredes űrrepülése alkalmából Moszkva (TASZSZ). Nyikita Hruscsov, a szovjet Minisztertanács elnöke a Szovjetunió népe nevében szerencsekívánatait fejezte ki Kennedy elnöknek és az amerikai népnek Glenn ezredes sikeres űrrepülése alkalmából. Washingtonba küldött táviratában kéri Kennedy elnököt, tolmácsolja szívélyes jókívánságait Glenn ezredesnek. A távirat szövege a következő: „Tisztelt Elnök Ur! A Szovjetunió népe és a magam nevében szerencsekívána- taimat fejezem ki önnek és az amerikai népnek abból az alkalomból, hogy sikeresen felbocsátottak egy űrhajót, emberrel a fedélzetén. Újabb lépés történt a világűr meghódításában és az űrhajósok családja ez alkalommal egy amerikai állampolgárral, Glenn ezredessel gazdagodott. Az űrhajók sikeres felbocsátása a tudomány és a technika újabb magaslatainak meghódítását jelenti és jogos büszkeséget kelt. Megmutatja, hogy az emberi értelem határtalan lehetőségekkel rendelkezik a2 emberiség javának szolgálatára. Szeretném remélni, hogy a mindenség mélységébe behatoló ember lángelméje megtalálja az utat a tartós békéhez és biztosítja a virágzó életet minden nép számára bolygónkon, a Földön, amely bár az űrhajózás századában már nem is tűnik olyan nagynak, mégis drága minden lakója számára. Ha országaink egyesítenék tudományos, technikai és anyagi erőfeszítéseiket a világűr meghódítására, ez igen hasznos lenne a tudomány fejlődésére és örömet keltene minden népnek, amely azt akarja, hogy a tudományos vívmányok az ember javát szolgálják, nem pedig a hidegháború és a fegyverkezési hajsza céljait. Kérem, tolmácsolja szívélyes jókívánságaimat John Glenn űrhajóspilótának. N. Sz. Hruscsov”. (Részletes tudósítás a 2. oldalon) Rövidesen megkezdik a szekszárdi műszergyár építését As év végéig tető alá kerül as új gyár összes épülete A második ötéves terv legnagyobb Tolna megyei beruházása lesz a Szekszárdon — mintegy 95 millió forintos költséggel — felépülő mechanikai mérőműszergyár. Az ipartelepítésről szóló, 1960-ban hozott párthatározatnak megfelelően kerül sor e gyár létesítésére, a több mint ezer dolgozót foglalkoztató gyárnak nagy hatása lesz a város és környékének fejlődésére. A múlt évben készültek el a tervek, most folynak a tervdokumentáció alapján az építkezés megkezdésének előkészületei. Érdekesség — és ez is jellemző a beruházás méreteire, — hogy a teljes tervdokumentáció egy-egy garnitúrájának súlya megközelíti az egy mázsát. Jelenleg a generál-kivitelező, a Komlói Állami Építőipari Vállalat központjában és szekszárdi főépítésvezetőségén tanulmányozzák a terveket és már a kivitelezési szerződés megkötése előtt — amire a jövő hónap első felében kerül sor — készülnek az építkezés megkezdésére. A leendő műszergyár részére kijelölt területen magasfeszültségű elektromos vezeték húzódik keresztül. Mindenekelőtt ezt kell áthelyezni. Ennek munkálatai néhány napon belül megkezdődnek, az áthelyezést úgy végzik el, hogy közben megoldják az építkezés villamosenergia-ellátását is. Ugyan csak a jövő hónap első felében kezdik meg egy kútnak a fúrását, amivel biztosítják az építkezés napi 80—90, csúcsidőszakban 200 —250 köbméteres vízszükségletének kielégítését. Magának, a tulajdonképpeni gyárnak az építési munkái március végén, vagy április elején indulnak meg. Az össz-beruházásból 52 millió forintot tesz ki az építkezési beruházás értéke (ebből 40 millió építőmesteri munka). Az első évben, tehát az idén tizennyolc millió forintot kell beépíteni. Mint a Komlói Állami Építőipari Vállalat igazgatója, Czárt Ferenc elvtárs tájékoztatta munkatársunkat, még az idén tető alá akarják hozni a műszergyár valmennyi épületét. Ez óriási erőfeszítéseket követel a vállalat műszaki gárdájától, dolgozóitól, mert ehhez a — megyénkben legalább is példátlanul gyors — ütemhez nemcsak nagyfokú gépesitésre, a korszerű építkezési technológia alkalmazására, hanem magas színvonalú szervező munkára is szükség van. A gyár építésénél több ezer előregyártott elemet használnak fel. A vállalat már megállapodott a Dunaújvárosi 26-os Állami Építőipari Vállalattal az elemek egy részének legyártásáról. Uarukkal emelik majd helyükre az előregyártóit falpaneleket, amelyeknél nem lesz szükség homlokzat-vakolásra sem, mivel azok műkőKülpolitikai kérdésekről, tsz-tervekről tárgyalnak népfrontbizottságaink A Hazafias Népfront községi bizottságai február hónap vissza- lévő napjaiban is élénk tevékenységet fejtenek ki. Egész sor helyen, mint Győrén, Iregszemcsén, Döbröközön, Nagy- kónyiban, Kocsolán népfrontbizottsági üléseken a legújabb külpolitikai kérdésekről tárgyalnak és értékelik a könyvbarát mozgalom eddigi eredményeit, s megvitatják a további feladatokat. Több népfrontbizottsági ülésen, mint a gyulajin, a nakin, a sza- kályin, a helyi termelőszövetkezetek 1962. évi tervét beszélik meg, valamint a teljesítéshez szükséges segítségadás módját. Kiemelkedő eseménye lesz a megye népfront életének a február 26-i megyei népfrontbizottsági ülés. Ezen a megye II. ötéves ipari tervét ismerik meg a jelenlévők. E napon tart ülést a városi népfront elnökség is, ahol a tanács és a népfront kapcsolatáról tárgyalnak. Mindezeken kívül sor kerül magyar—lengyel baráti estre Alsónyéken, jogi tanácsadásra Szekszárdon, a könyvbarát mozgalom járási akcióbizottságának ülésére Dombóvárott és szekszárdi tsz- tagok tapasztalatcsere-látogatása ra Pálfa községben. borítással készülnek. A vállalát központi betongyárat állít fel. amely a műszergyáron kívül a többi szekszárdi építkezés részére is megkeverj a betont. Kezdettől fogva bevezetik a kétműszakos munkát, hogy ezzel is meggyorsítsák az építkezést. Két műszakban mindössze 120— 150 munkás fog dolgozni, tehát magas munka-termelékenység is jellemzi majd a műszergyár épi- tését, ami egyébként velejárója az építőipar gyárszerű, szerelőjeliegű iparrá válásának. Tavaly kezdték meg az új gyár előhírnökének, a tanműhelynek építését a déli városrészben. Itt már a munkáknak több mint felét elvégezte a vállalat. A nyár elejére készül el a mintegy kétmillió forintos beruházással épülő, korszerű tanműhely, ahol az ősszel kezdhetik meg a szakma elsajátítását az 1964-re felépülő új műszergyár első helyi szakemberei. r Csütörtök 1962. február 22. XII. évfolyam L 44. szám * ARA: 50 FILLÉR Magyar—szovjet barátsági ünnepség Szekszárdon A Magyar—Szovjet Baráti Társaság Megyei Elnöksége és a Hazafias Népfront Megyei Elnöksége ünnepséget rendez vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel Szekszárdon, a városi művelődési házban. Az ünnepségre a szovjet—magyar együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény megkötésének 14. évfordulója alkalmából kerül sor. Ünnepi beszédet dr. Gyugyi János, a megyei tanács elnökhelyettese, az MSZBT megyei elnöke tart. Naponta fél munkaegységet adnak a betegeknek a tengelic• szőlőhegyi Új Élet Tsz-ben A tengelic-szőlőhegyi Uj Élet Tsz-ben á szociális alapból segítséget adnak . az arra rászoruló tsz-tagoknkk. Az idősebb tagokat búzafejadaggal, tűzifával segítik, a betegeknek pedig igazolt betegségük, idejére napi fél munkaegységet írnak jóvá. A múlt évben a betegeknek összesen ezer munkaegységet írtak jóvá a tengelic-szőlőhegyi Uj Élet Termelőszövetkezetben. Gazdaságos az itatásos borjúneveiés.a szekszárdi Béri Balogh Ádám Tsz-ben A közös gazdálkodás első es» tendejében bevezették az itatások borjunevelést a szekszárdi Bérli Balogh Ádám Tsz-ben. Átlagosan három hónapig itattak egy-egy borjut és ezután 121 kiló" átlagsúllyal választották le. A havi súlygyarapodás meghaladta a 25 kilót. Egy borjúval átlagosan 520 liter tejet itattak meg az itatási idő alatt. Ezt szembevetve az elért eredményekkel, megállapíthatjuk, hogy gazdaságos és kifizetődő volt az itatásos borjune- velés a szekszárdi Béri Balogh Ádám Termelőszövetkezetben. Teljesül a vagonjavítók kérése Hosszú évtizedek óta, a Dombóvári Fűtőház vagon javító lakatosai a szabadban végezték munkájukat. Nem múlott el termelési tanácskozás, hogy ne tették volna szóvá a dolgozók: építsenek fedett javító-szint. Ez megkímélné őket az esőtől, a tűző naptól. A kérés teljesül. Mint képünkön is látható, már igen előrehaladott Jlapotban van az új vagon javító-szín építése. Egyszerre több mint ♦íz vagont tudnak a szín alá állítani. A több mint százezer forintos költséggel épülő szín még e hónapban elkészül. <Á