Tolna Megyei Népújság, 1962. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-27 / 22. szám

1962. január 27. »OLNA MEGYEI KfiPÜJSAÖ 3 Megélénkül-e a népművészeti munka TÖBB ÉVES DOLGOKAT bol>- gátunk meg azért, hogy egy ér­dekes kezdeményezést újból vi­lágra segítsünk. Igen, újból, mert már egyszer felfigyeltek rá, hasz­nosnak és értékesnek tartották, csak a kibontakozásba beleszól­tak az 1956-os ellenforradalmi események. Majosról van szó, illetve arról a népművészeti szakkörről, amely fafaragásaival, székelymintás szőt­teseivel nevet szerzett magának. Az ötvenes évek elején kezdte meg működését és sikerrel örö­kítette meg a bukovinai széke­lyek sajátos népi kultúráját. A szakkör munkája kétségkívül hozzájárult ahhoz, hogy Majos ma a különböző néprajzi szak­könyvekben, mint az ország egyik különálló, számszerint a XXII. tájegységének számit. Az Ernst Múzeumban megren­dezett népművészeti kiállítások egyikén, egy szépen, aprólékos gonddal faragott székelykapu hívta fel magára a figyelmet. Első díjat nyert. Majosi munka volt, Lőrinc Imre és kis tanítvá­nyainak fafaragása. Híre szaladt ennek a munkának és egyből fel­fedezték itt helyben is ennek je lentőségét. Felszerelésre mindjárt jelentős összeget biztosítottak a tanácsi szervek és a felszerelést már csak át kellett volna Pesten venni, amikor kitört az ellenfor­radalom. Aztán feledésbe merült a dole..’ és a közelmúltban meginduló próbálkozások erőtlenek marad­tak. Pedig értékes dologról van szó. A faragások s szőttesek, amellett, hogy népművészeti ér­tékek, jelentős valutát is jelent­hetnek. A majosi szőttesek, ha eljutnának távolabbi vidékekre, vagy az ország határán túl, bi­zonyára keresett cikkek lenné­nek, Olyanok, mint például a sárközi népművészeti alkotások. A FÜRÓ-FARAGÓ EZERMES­TERT, Lőrinc Imrét otthonában találtuk, és amikor a szakkörről kérdeztük, szeretettel beszélt a végzett munkáról és az elért eredményekről. Elmondta, hogy szívesen vállalná a szakkör ve­zetését a jövőben is, ehhez azon ban három problémát kell meg­oldani. Helyiséget kell szerezni a MAJOSON? szakkörnek, felszerelést és fa­anyagot a faragáshoz. Utána néztünk a lehetőségek­nek, és az első utunk a községi tanácshoz vezetett. Simon József tanácselnöktől kecsegtető vála­szokat kaptunk. — A tanács a közeljövőben 150 ezer forintért új óvodai épü­letet vásárol és a regi óvodába» szabadulnak fel helyiségek, ame­lyek közül az egyiket biztosítani tudnánk a faragó-szakkör szá­mára. Egyéb segítséget pillanat­nyilag nem tudunk adni és ezt is csak az átalakítási munkák után, körülbelül a nyár elején tudnánk a szakkör rendelkezé­sére bocsátani. Remélhetőleg szeptemberben az új költségvetés kulturális alapjából már a fel­szerelésre is tudunk áldozni, hi­szen szívügyünk ez nekünk is. Ettig László, a majosi Arany­kalász Termelőszövetkezet elnöke is segítséget ígért ehhez a mun­kához. — A termelőszövetkezet bizto­sítani fogja a faragáshoz szüksé­ges faanyagot, és ezenkívül még arra is vállalkozunk, hogy a fri- ragószakkör helyiségének fűté­sére tűzifát adunk. Mi is sze­retnénk dolgoztatni velük. Az az elképzelésünk, hogy a termelő- szövetkezet bejárata fölé egy dí­szes faragású, székelykaput ké­szíttetünk velük. SZABADI MIHÁLY PEDA­GÓGUS a kultúrotthon vezetője a szövőszakkör kedvező lehetősé­geiről tájékoztatott bennünket. — Tervbe vettük, hogy a szö­vést már ismerő asszonyok mellé egy-két hetedik-nyolcadik osztá­lyos leánytanulót is beszerve­zünk és a kibővített szakkört a kultúrház keretén belül működ­tetjük. A községben három szö­vőszékről tudunk, amelyek közül az egyik a kultúrotthon tulajdo­nát képezi. Erre szeretnénk ala­pozni a beindulást. Lőrinc Imre bácsi felesége, és még egy-két hozzáértő asszony segítségére is számítunk. Szeretnénk például a művelődési ház díszítését, függö­nyeit majosi székely-mintás dra­périákkal ellátni. Ha már meg­indult a munka, bízom benne, hogy egyre terebélyesedni fog és rövid időn belül újra hírnevet szerez magának és eljut talán még az ország határain túlra is A lehetőségek tehát megvan­nak, a többi mer csak a szak­kör tagjain múlik. Monostori Miklós A PARTELET HÍREI Az MSZMP Bonyhádi Járási Bizottsága és a járási tanács kö­zös szervezésében az elmúlt hé­ten értekezletet tartottak Bony- hádon. Az értekezleten a párt alapszervezetek titkárai és a tsz- elnökök vettek részt. Két napi­rendi pontot tárgyaltak. Az első volt az ösztönző módszerek és a premizálások alkalmazása a tsz- ekben, az idei évben. A második napirendi pontban a zárszám­adásokra való felkészülés tapasz­talatairól volt szó. « A tsz-pártszervezetek helyzetét tárgyalta meg legutóbbi vb-ülé- sén a paksi járási pártbizottság. Az ülésen többek között szó esett a tsz-pártszervezetek titká­rainak politikai képzéséről is. A dalmandi Béke Tsz pártszer­vezete vezetőségi ülésen foglal­kozott a szocialista brigád címért elindult verseny mozgalommal. Kidolgozták a versenymozgalom­ba való részvétel feltételeit. E feltételek között szerepel: a ter­melőeszközök szocialista megőr­zése, a megtermelt termények jó minőségben való betakarítása és átadása az állami kereskedelem­nek. A szocialista életmód és a szocialista erkölcs normáinak be­tartása. Szekszárd városban a belvárosi párt-alapszervezet helyiségében az elmúlt héten pártnapot tar­tottak. A jelenlévők előtt Szabó- pál Antal elvtárs, a járási párt- bizottság titkára tartott beszá­molót az ötéves terv célkitűzé­séi címmel. * Bátaszéken a község kulturális tervét tárgyalták meg az elmúlt heti párt-végrehajtóbizottsági ülé­sén. A tervet az ülés résztvevői néhány kiegészítéssel és módosí­tással elfogadták. * A kultúrmunkával kapcsolatos tennivalókkal foglalkozott a Dal­mandi Állami Gazdaság pártve­zetősége. Megállapították, hogy a lehetőségek nincsenek megfelelő­képpen kihasználva, és a kultúr- felelős nem veszi figyelembe az adottságokat. A pártvezetőség határozatot hozott a kultúr- munka megjavítására, amelyet a kultúrfelelős feladatává tett. ♦ A tamási járásban a községi párt-alapszervezetek vezetőségi üléseket tartottak, ahol a ne­gyedéves munkatervet vitatták meg. A tamási járás párt-alap- szervezetei hozzáfogtak az SZKP XXII. kongresszusa anyagának feldolgozásához. Csendes, halk- szavú ember. Azt Hj mondják róla, hogy nem volt még olyan ese­mény, ami méreg­be hozta volna. Pe dig egy új üzem­nél nem ritka a fennakadás, az üzemzavar, külö­nösen itt, ahol egy új iparágnak a születésénél bá­báskodtak a szak­emberek, miközben nekik is meg kellett tanulni a mesterséget, a pozdorjabútorlap-gyártást. Meg aztán az emberek sem hibátla­nok, bizony előfordul néha ki- sebb-nagyobb fegyelmetlenség, aminek „elintézési módja” leg­több helyen a hangos szó, a kia­bálás. Beszélik, hogy egy alka­lommal, amikor három napig éj­jel-nappal kutatták, mi az oka annak, hogy a hőprésben a poz­A bútorlap-üzem „gazdája“ dorjalemezek rásülnek a présle­mezekre, már mindenki meg akart szökni az üzemből, neki még viccelődni is volt kedve. A harmadik napon aztán — vagy tucatnyi kísérlet után — kiderí­tették a hiba okát. A pozdorja minősége nem volt megfelelő. Szeleczky Sándor gépészmér­nök a dunaföldvári bútorlap­üzem vezetője. Fiatalember, ez az első munkahelye. Hogy mi az oka nyugodtságának? — Kérem, én így szoktam meg — mondja. — Igyekszem uralkodni maga­mon. Szép szóval jobban lehet hatni az emberekre, mint ideges kifakadásokkal. És ha kemény, határozott felelősségrevonásra van szükség — mert bizony az is előfordul — akkor is többet ér a nyugodt, megfontolt beszéd. Ezt még akkor megtanultam, amikor magam is munkás, lakatos vol­tam. Szeleczky elvtárs ugyanis tíz évvel ezelőtt lakatosnak tanult. Szakmunkás-bizonyítvánnyal a zsebében ment el a kétéves szak- érettségi tanfolyamra, majd be­iratkozott a műszaki egyetemre. Kapott volna az egyetem után Pesten is állást, de annak örült legjobban, amikor meglátta a Du­nántúli Rostkikészítő Vállalat pá­lyázati felhívását egy gépészmér­nöki állás betöltésére. A vállalat központjában tudta meg. hogy az épülő dunaföldvári bútorlap- üzemben van szükség gépészmér­nökre. — Egy percig sem gondolkod­tam. azonnal elfogadtam az állást — mondja. — Eleget voltam tá­vol a szülői háztól, végre haza­jöhetek. Először különböző rész­feladatokkal bíztak me- majd én irányítottam a régi üzem gé­peinek leszerelését. Sürgetett a határidő, összebeszéltünk, hogy határidő előtt elkészülünk a mun­kával. így született meg a laka­tos brigád — amelynek én is tag- «. ja voltam — vállalása, az első versenyvállalás, amit a fiatal kar­bantartókból álló brigád tett. Si­került minden pontját teljesíte­ni. Engem bíztak meg az üzem ve­zetésével. Azóta még nem fordult elő, hogy ne teljesítettük volna a tervet, nemrég fejeztük be ered­ményesen a kísérletet az eddigi­nél nagyobb hajlítószilárdságúbú­torlap gyártásának bevezetésére. Jóformán egy szót sem lehet belőle kihúzni saját eredményei­ről. — Megoldottuk... megcsinál­tuk... teljesítettük... — Mások mondják, hogy a fiatal mérnök­nek nem kis része van a szép eredményekben. És azt is. hogy Szeleczky elvtárs a gyári KISZ- szervezet titkára. j. j. »Z S7D8MS lígiOBiStl IIrta: GUZI MIHÁLY — BF.CZE KAROLY 43. Bizony, már elég későre járt az idő, amikor Gazsó a falu túl­só végén lévő nyilvánosházba ér­kezett. No, nem volt még öreg este, de a légiósoknak a faluban másként mérik az időt. Este ki­lencig mindenkinek vissza kell térnie az erődbe, mert kilenc után idegenlégiósnak nem taná­csos a faluban tartózkodnia ... Négyen-öten türelmetlenkedtek már az előszobában, amint Ge- zsó belépett. Gyorsan elvégezte a vizsgálatot, közben elnézést kért a késésért, sürgős kórházi munkára hivatkozott. A fiúk ha­mar lecsillapodtak. Az ügyeletes részére fenntar­tott szobában kis ideig csend volt. Aztán a légionisták szál­lingózni kezdtek hazafelé. Ekkor újból be kellett menniök az ügyeleteshez. hiszen távozás előtt is kötelező volt az egész­ségügyi vizsgálat. Fél kilenckor már egyetlen lé­giós vendége sem volt a nyilvá­nosháznak, így Gazsó is hazafelé indult. A nap már lebukott, erő­sen sötétedett. Az este csendes, az utca néptelen volt. Egyszerre néhány falubeli tűnt fel az utca végén. Amint Gazsó mellé értek, mélven meghajol­tak és anvanvelvOkört köszöntöt­ték a légióst. Gazsó értetlenül bámult a bennszülöttekre. Nem értette mi ez, hiszen a vietnamiak még a fejüket is elfordítják, ha idegen- légióssal találkoznak. Kissé szo­katlan volt ez az üdvözlés, sőt kellemetlen is lehetett volna, ha az esetet nemkívánatos tanú lát­ja ... Még az ágyban is ezen gon­dolkozott. S valahogy ... igen ... egy kicsit jól esett neki, hogy üdvözölték ... Jól esett, hogy nem fordultak félre, és nem köp­tek, mint szoktak ... Reggel korán és frissen éb­redt. Az éjszakai utolsó őrszem álmosan gubbasztott a kórház kapujában, amelyen éppen Ti-ti kanyarodott be. A lány hozta a hajózsákot is. Amikor Gazsót meglátta, örömmel sietett felé­je. — íme, itt van a tiszta ruha — mondta mosolyogva. — Egyetlen éjszaka alatt el­készítetted? — Igen ... Nagyon nagy öröm­mel csináltam — óvatosan körül­nézett, majd halk hangon foly­tatta. — Apám könnyebben van. Üdvözletét küldi... — Köszönöm. Egyébként lehet, hogy a napokban, holnap, vagy holnapután ismét lesz „szennye­sem”. — örömmel viszem el és mo­som ki... — Ti-tikém ... Ma jelentem az orvoskaniténymk. hogy a né­met helyett veled akarok együtt dolgozni. Sok a munka, kell a segítség... A kapitány azonnal elfogadta a tervet. Még jobb is, ha Ti-ti kerül oda, mert régóta ismeri a kórház rendjét, munkamenetét, ezenkívül ügyes, szolgálatkész. Ha viszont a századból hoznak egy légionistát, ki tudja, mikor­ra tanulja meg a munkát.?!... Ettől kezdve Ti-ti és Gazsó mind gyakrabban dolgoztak együtt. Kezdték őket együtt megszokni, s megszokták azt is, hogy a lány hazaviszi a fiú ru­háját, mossa, vasalja, s Gazsó mindig olyan, mintha skatulyá­ból húzták volna ki... Néhány­szor együtt látták őket a falu­ban is . . . A hír hamarosan eljutott az orvoskapitányhoz. de maga is észrevette már, hogy beosztottja és a vietnami lány siilve-főve együtt vannak. Megértőén, paj­zánul mosolygott... Gazsóék nem is nagyon bán­ták. hogy így magyarázzák kap­csolatukat. Ez bizonyos fokig kedvezett nekik. Az orvos és az erőd parancsnoka elkönyvelték, hogy az 57 081-es nem a nyilvá­nosházba jár egy kis szerele­mért, hanem közelebb megtalál­ta azt... Gazsó mindennap lejárt a se­besülthöz. Egv hét eltelte után Nao Ting — Ti-ti apja — nagy- nehezen már fel tudott kelni. Körülbelül három hét múlva érkezett el az idő, hogy a seb teljesen begyógyult, és a beteg elhagyhatta ágyát. Nao Ting mosolyogva állt a szoba közepén, amikor Gazsó belépett. Apja mellett pedig a lány. TM1. Arca sugárzott a bol- rtogf'-’tol, amikor a fiú megér­kezett. Gazsó olyan boldognak érezte magát, mint még soha, mióta betette a lábát a légióba. Meg­gyógyított egy embert, szinte a másvilágról hozta vissza... És ez az ember a szeretett lány ap­ja... A jól végzett munka örö­me kavargott benne a szeretet­tel, a meghatódottsággal... Egy könnycsepp tolakodott elő szeméből, de hirtelen eltörölte. Nao Ting eléje lépett. — Megértem, ami most tel­kedben végbemegy — mondotta lágyan, tisztán franciáül. — Hi­szen a légióban olyan kevés a szép emlék. Tudom, erre a perc­re, míg élsz, emlékezni fogsz. Tudom... te nagyon sokat tet­tél értünk. Most nemcsak ma­gamra és Ti-tire gondolok ... Értünk, vietnamiakért... Meg­gyógyítottál egy parancsnokot, és egy csomó gyógyszert, kötszert szállítottál a szabadságharcosok részére ... Nem tudom, ismered-e té a mi országunkat, népünket, sorsunkat, s nem tudom megér­ted-e népünk erőfeszítéseit, sza­badságvágyát, de tevékenységed­ből, magatartásodból ítélve: em­ber vagy ... becsületes ember .. . Elhallgatott, s a nyakában lógó kis tarsolyából piciny amulettet vett elő. Körülbelül akkora lehe­tett, paint egv inggomb. Az amu­lett kis buddhaszobrot ábrázolt. Nao Ting Gazsó felé nyújtotta. — Ez a kis Buddha megvéd téged száz veszélyen át, s haza segít, hazádba, ha te is úgy aka­rod. Én tudom, hol a te hazád, és jól ismerem a fajtádat. Tu­dom. nálatok most igazi élet kez­dődik ... új élet... Nos. azért, hogy nem ellenségként jöttél Vietnamba, és mivel gyógyszer­rel segítőt!ed a szabadságharco­sokat, ma éjjel Bá-Kán körzeté­bet egyetlen fegyver sem fog megszólalni. Pedig a fegyverek mindaddig nem hallgatnak el, amíg ki nem verjük innen az idegeneket... De ma éjjel a tisz­teletedre csend lesz... A ma estét nem felejted el. Arra kér­lek, holnap is gyere el. két jó­barátom szeretne veled megis­merkedni ... Gazsó délután boldogan végez­te kötelességét a kórházban, s ugyancsak ragyogott a szeme a mellette serénykedő Ti-tinek is. A vacsora idején a fiú az ágya szélén ült. A lány belépett, le­tette a vacsorát, utána leült az asztal mellé. Szeme ragyogott, amint a fiúra nézett. Kis idő múlva kedvesen megkérdezte: — Mondd, szereted te a ci­gányzenét? Gazsót ugyancsak meglepte a kérdés. Hogy kerül ez ide? Ilyesmiről még soha nem esett szó közöttük Cigányzene ... Úr­isten, mikör hallott utoljára, és mikor fog hallani megint? És egyáltalán fog-e hallani? Hogy szereti-e a cigányzenét? — Igen felelte elérzékenyülve — nagyon szeretem. — És melyik a legkedvesebb nótád? Gazsó önkéntelenül is elmoso­lyodott. Ilyesmit firtatni itt, az őserdő közepén. Vietnamban ... A lány melléje lénett, és pa­pírt, ceruzát adott át neki. — Tudod mit — mondta lágy­csengésű hangján — írd fel az első sorát papírra. Én ugvanis nem értem a te fajtád nyelvét, s ha magyarul mondod, elfelej­tem. A fiú nevetve elvette a papírt, és nagybetűvel ráírta: A kanyar­gó Tisza-partiép. ott születtem. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents