Tolna Megyei Népújság, 1962. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-05 / 3. szám

1062. Január 5. TOLNA MEOYF1 NÉPÜJSAG 3 Jól bevált a célpremlzÉlas a pallói Abban, hogy a pálíai Egyet­értés Tsz jó eredményeket ért el az elmúlt esztendőben is, nagy szerepe van a helyesen megvá­lasztott anyagi ösztönzésnek. A pálfaiak sikeresen alkalmazták a célprémiumot ott, és olyan mér­tékben, ahol és amennyire ez a különböző szempontok mérlege­lése alapján szükségesnek mutat­kozott. Most év végén már tisz­tán látszik a célpremizálás ered­ménye: a tagok is jól jártak, és a közös gazdaság haszna sem maradt el. Hogyan tudták idők» elvégezni a kuksrica első kapálását? A kukorica területét felosztot­ták brigádokra, s ezen belül munkacsapatokra, illetve egyé­nekre parcelláztak, klnek-kinek a kívánsága szerint. A terület szét- darabolásával adtak lehetőséget a család azon tagjainak is a kö­zös munkába való bekapcsoló­dásra akik nem tudtok rendsze­resen, vagy egész nap részt ven­ni á közös munkában. Másrészt a terület feldarabolása lehetőséget adott az egyéni, vagy a kisebb kollektívák (munkacsapatok) tel­jesítményének közvetlen jutalma­zására. Ez a jutalmazás egyrészt abban jutott kifejezésre, hogy a terven felüli termés felét kap­ták meg a művelők prémium cí­mén. Ugyan a tsz netn tudta teljesíteni kukoricatermelési ter­vét — ez nem is rendkívüli a kedvezőtlen időjárás miatt — azonban egyes tagok és munka­csapatok a saját kimért terüle­tükön így is túlteljesítették a tervet. Mintegy 60 olyan tsz-tag kapott prémiumot, aki túlteljésí- tette kukoricából az átlagtermés térvét. A kukorica területének felosz­Ma Budapesten 730 nyeremény a Egyetértés tása adott lehetőséget a célpré­mium alkalmazására is. A pál­faiak nagy jelentőséget tulajdoní­tottak a kukorica első kapálása időben történő elvégzésének. Ezért az első kapálás befejezésé­re határidőt állapítottak meg, és a közgyűlés megszavazta, hogy aki erre a határidőre befejezi a kukorica első kapálását, az hol­danként 50 kiló kukoricát, árpát* vagy ennek megfelelő pénzt kap prémium címén. Ebben az eset­ben célprémiumról bes-zélünk, amikoris a cél az első kapálás időben történő befejezése volt. A célprémium meghozta ered­ményét. Az első kapálást időben befejezték, és ebben a munká­ban sok olyan családtag Is részt vett, aki egyébként nem dolgo­zott volna a szövetkezetben. Leg­több esetben azok kaptak pré­miumot az átlagtermés tervének túlteljesítéséért is, akiket az el­ső kapálás Időben történő telje­sítéséért premizáltak. Célprémiummal ösztönözték a kendsrtermeiök minőségi munkáiét 1060-ban 32 vagon kendert ér­tékesített a pálfai Egyetértés Tsz. Ebből csak 68 százalék volt első osztályú. Ezért a tsz-nek a múlt évben a kendertermelés minőségi javulását kellett célul tűzni, és ezt ösztönözni. Brigá­dokra osztották fel a kendérföl- deket és a közgyűlés határozata alapján minden mázsa első osz­tályú kenderért 15, második osz­tályúért 10, harmadik osztályúért 5 forint prémiumot tűztek ki. A premizálásnak ez a módja jól bevált, mert a múlt évben nagy­részt e premizálás eredménye­sorsoljálc a lottót jutalomsorsoláson Tsz-ben ként a 42 vagon értékesített ken­derből 92 százalék volt az első osztályú. A kendermúvelőknek 52 000 forint prémiumot adtak ki, de ennél jóval több volt az a bevételi többlet, amit a kender értékesítéséből a termelőszövet­kezet, éppen a jobb minőség miatt nyert. Érdemes megemlíteni, hogy 1960-ban a tersen felüli hozamot premizálta a tsz a kender terme­lésben, és nem vette figyelembe a minőséget. így 1960-ban csak a kendertermelés mennyiségével törődlek a pálfaiak, a minőséget pedig elhanyagolták. Idén ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Ebből is látszik, hogy a premi­zálást nem lehet sémákkal elin­tézni, mindig figyelembe kell venni a helyi körülményeket, és az adott növény termelési sajá- 1 osságait. Mit premizállak még a páüaiak? A pálfaiak széleskörűen alkal­mazták az anyagi ösztönzés mód­szereit. Premizálták a zöldség- termelést, a cukorrépa terme­lést, az aratást, a cséplést, és a fogalosok munkáját. Az aratásnál a kézi aratók, a esépjésnél a cséplőcsapat napi normán felüli teljesítményét pre­mizálták. A kertészeti munká­sok premizálásét a bevételi terv túlteljesítéséhez kötötték A fo­gatotokat a rakodási normák túlteljesítéséért premizálták. Tehát Pálfán nem sémák sze­rint, hanem változatosan. sok­színűén, a helyi körülményeket és adottságokat a különböző nö­vények termelési sajátosságait fi- gyelembevéve alkotó módon pre­mizálták az elmúlt évben. Nem fizettek ki ők sem több prémiu­mot, mint más termelőszövetke­zetek, de talán az átlagnál cél­szerűbben, és így sokkal haté­konyabban alkalmazták az anya­gi ösztönzés módszereit. Érdemes követni a példájukat. Szovjet vendégek Tenget seen A KISZ Központi Bizottságának meghívására hazánkba érke­zett Komszomol-küldöttség — mint arról már hírt adtunk — első Ízben Tolna megyébe látogatott el. A négytagú küldöttség — Ju­ri j Podiikäjlov, a szűzföldi területi Komszomol-bizottság első tit­kára, Anatolij Kodovanjuk, az egyik ukrajnai kolhoz kukoricater­melő títigáávezetöte, Pjolr A-tamancssnko, sztavropoli kolhozeinök helyettes és Tamara Kvartéjkova, egy Moszkva területi szovhoz fejőbrigád vezetője — egy egész napot töltött a tengelíci Petőfi Termelőszövetkezetben, ahova elkísérte őket Tatár Lajos, a KISZ megyei titkára is. A szövetkezetben Horváth István elnök, Bogáncs József párt­titkár és István István KISZ-titkár tájékoztatta a vendégeket a szövetkezet életéről, munkájáról. A Komszomol-küldöttség tagjai­nak figyelmét különösen a szövetkezeti KISZ-fiatalok tevékenysé­géről kapott tájékoztatás keltette fel. Az ifjúsági kukoricatermelő brigád ugyanis — az aszály ellenére — 48 holdon holdanként 32 mázsás átlagtermést ért el. A szövetkezet gazdaságának megtekintése után este került sor a községi művelődési házban az ifjúsági naggyülézre. Mácsik Ist­ván, KISZ járási titkár üdvözlő szavai után Jurij Podtikajlov, a küldöttség vezeiője mondott bestédet. Dicsérettel emlékezett meg a szövetkezetben látottakról, a ter­melőszövetkezeti fiatalok munkájáról. — örömmel hallottuk — mondotta —, hogy vannak a tsz-ben kiváló fiatal traktorosok, ál­lattenyésztők, növénytermelők, akiknek nevét a megyében is is­merik. Meggy ölelésünk, hogy az „Ifjúság a szocializmusért" mozr galemban részi vevő tsz-fiatalok valamennyien elnyerik e megtisz­telő jelvényt. Az a tény, hogy a KISZ-fiatalok, az egész ifjúság példamutatóan vett részt — a nehézségek ellenére — az őszi mun­kákban, biztosíték arra, hogy a továbbiakban is jó eredményeket fognak elérni. Elősegítve a szocializmus mielőbbi felépítését. A Komszomol-küldöttség vezetője ezután a szovjet komszomo- listák, a szűzföldi fiatalok életéről, munkájáról beszólt. 1954-ban hangzott el a párt felhívása — mondotta — a komszomolisták- hoz. Menjenek a szűzföldekre, törjék fel e különben termékeny földeket, segítsék elő a szovjet népgazdaság megerősödését. A kom- szomolisták tízezrei jelentkeztek övként a Szovjetunió Kommunis­ta Pártjának felhívására. Két év alatt 350 ezer komszomolista ment a szűzföldekre, e fiatalok több mint 13 millió hektár szűz- földet törtek fel és vetettek, be jófajta búzával. Éz nagy hőstett volt. Vonzotta a romantika is a fiatalokat, akik a lakott területektől többszáz kilométerre — az első időkben a pusztaságban élve, sátrakban lakva, — épUeiték fel a gyönyörű agrárvárosokat. Félméteres hótakc.ró borította a sztyeppét, amikor a moszkvai komszomolisták első csoportja megérkezett. Kétszáz kilométert tettek meg traktorvontatta szánokon, a legutolsó vasút­állomástól munkahelyükig. Sátrat vertek és türelmetlenül várták, mikor ölvad el a hó, mikor dolgozhatnak. Hogy addig se teljen hi­ába az idő, tanfolyamokat indítottak, ahol a legfontosabb szakis­mereteket sajátították él. Ünnepélyes pillanat volt, .amikét elol­vadt a hó, előtűnt az évszázadok óta nem munkált föld. Mint a fronton a páncélosok,.úgy indultak meg a traktorok. Az ekék vasa belevágódott a földbe, a fiatalok lehajoltak, nézegették, szagolgat, ták, csókolgatták az első feltört földet. Nagyszerű látvány, szép élmény volt. De még szebb az, amikor kibújtak a vetés első sorai és eljött az első aratás. Aztán megtartottuk az első Komszomol- esküvöt, nevet adtunk az első újszülöttnek. Ma már évente sok- milliárd púd terményt adnak ezek a pár évvel ezelőtt feltört föl­dek, a fiatalok végleg letelepedtek az új, modern városokban. Az új év első lottó sorsolását a fővárosban rendezi a Sportfo­gadási és Lottó Igazgatóság. Ja­nuár 5-én, a Ganz—MÁVAG Vö­rösmarty Múvelődésl Otthonában húzzák az 1. hét nyerőszámait, és a decemberi tárgyjutalmakat. A jutalomsorsoláson az 51. já­tékhét szelvényei vesznek részt, amelyekre összesen 730 értékes tárgynyeremény jut. A hat fő­togatni a páfrányleveleket. Az ötödiknél felordított: — Kálmán! Zokogva borult barátjára, sírt, mint egy gyerek. Ketten tudták csak nagysokára elvonszolni a halott mellől az 57 081-est... Hamarosan előkerítették a te­lepülés egyetlen teherautóját. A sofőrt az ágyából zavarták ki. A 34 sebesültet egymás hegyére-há- túra rakták a kocsira, a gépko­csivezető mellé beült egy őrmes­ter és az autó elvágtatott... — A halottakkal mi lesz? — kérdezte Gazsó az egyik őrmes­tertől. — Mi lenne? Eltemetik. — Kik és hová? — Mit tudom én! Gazsó elsomfordált. Tehát még azt sem fogja majd tudni, hol fekszik egyik legjobb barátja... Dehát a szülei?!... Azoknak meg kell írni!... Azoknak tudniok kell, hol van eltemetve fiuk!... Nekik meg kell írni!... Nekik tudniok kell és mindenkinek tudnia kell, hogy az élet által megrugdosott Vámos Kálmán igaz emberként, de gazember érdekekért hol halt meg..; Újra az őrmester elé lépett. — őrmester úr, mi ennek az átkozott helynek a neve, s a ha­lottakat hol temetik el? — Mondtam már, hogy nem tudom. — De nekem tudnom kell. Ér­tesíteni akarom a hozzátartozóit. — Ezt majd elvégzik a légió erre hivatott beosztottjai és ad­minisztrátorai. nyeremény ezúttal: Négy örök­lakás, családi ház — vagy örök­lakás és Warszava személy gép­kocsi. A főnyereményeken kívül töb­bek között 24 motorkerékpárt, 154 rádiót, 51 televíziót, 26 padló­kefélőgépet 21 porszívógépet, 11 szobabútort, több száz vásárlási utalványt sorsolnak ki. — Az ő értesítésük nem hite­les. Én nem mesét, hanem va­lóságot akarok írni. — Ide figyelj, disznó — ordí­tott most már az őrmester. — Ha még egyszer elém kerülsz, szétverem a pofádat. Elrohant. Nyolc ágyúdörgés hallatszott rövid időközökben. Az erdőnek azt a részét szórták meg, amelyen — a feltevések szerint — a viet­namiak visszavonultak. A lövé­sek zaja egy ideig visszhangzott, aztán minden elcsendesedett... A vietnamiak őserdei útját a légiósoknak még sohasem sikerült felfedezniük..; Gyors létszámellenőrzés követ­kezett. 47 volt a halottak száma. Közülük többet gyors segélynyúj­tással meg lehetett volna mente­ni... A 34 sebesült között jóné- hány súlyos is akadt. Nyolcán pedig eltűntek... Legalábbis a so- rakozóig nem kerültek elő. Megállapították azt is, hogy az éjszakai támadás tulajdonképpen nem is támadás volt, hanem egy pszichológiai, vagy nyugtalanítá- sl akció. Célja: hatás gyakorlása az idegekre, bizonyos nyomasztó, nyugtalanító lelki krízis kiváltá­sa. Az ilyesmi az újoncokra kü­lönösen nagy hatással lehet és talán egész további tevékenysé­gükben nyomot hagy. — Világosan kell erről beszél­ni — magyarázta az őrmester — mert még gyakran fogtok ilyes­mivel találkozni. Alusztok az er­dőben és egyszerre lövöldözés za­ja hallatszik. Ilyenkor nem kell Gy. J. — Folytatni akarják a valaha oly nagy sikert aratott Tarzan- filmek sorozatát. A legújabb Tarzan-fi'm „Tarzan Indiában” címmel kerül forgatásra, a XII. Tarzán Jack Mahoney lesz. Az első Tarzan-film 1919-ben ké­szült. azonnal a géppisztolyotok után kapkodni, ez a lövöldözés meg nem jelent támadást. Egy ilyen lövöldözésnél a támadók nincse­nek sokan... Nem kell tőlük fél­ni... Nem veszélyesek... Ez az éj­szakai támadás még jó is volt... Átestetek a tűzkeresztségen...! — No, köszönöm szépen — dör- mögte az első sorban az egyik jugoszláv. — Átestetek a tűzkeresztségen — folytatta egyre jobban bele­melegedve az őrmester. — De ne felejtsétek el, legközelebb már fegyver lesz a ti kezetekben is... Éspedig a legjobb, legkorszerűbb fegyver! Akkor már nem kell patkányként a földbe bújnotok! Légiósok! Bosszuljátok meg tár­saitok halálát! Küldjétek a po­kolba az Indokínai aljas banditá­kat. Hamarosan hajóra szálltak és folytatták útjukat. Néhány óra ! után, még a délelőtt folyamán megérkeztek egy nagyobb kikötő­be, ahol gépkocsikaraván várta őket. A kikötőtől alig pár kilo­méterre volt az első légiós tá­maszpont. A kocsisor elhagyott szerpenti­neken kapaszkodott felfelé. Az út két oldalán ezeréves fák tor- ] nyosultak, ezeket folyondáréi-. indák kötötték össze. Itt-ott nagy­méretű páfránybokrok tűntek fe1 két-háromméteres levelekkel, é vadon mozdulatlannak, érinte’- lennek tűnt, mintha még soli" nem járt volna benne ember... (Folytatjuk.) j Befejezésül a XXII. pártkongresszusról beszélt Podtvkajlov elvtárs, ahol részt vettek a szűzföldek fiatal küldöttei is, majd to­vábbi jó munkára hívta fel a tengelici fiatalokat. A nagygyűlés után kultúrműsor következett, majd táncmulatsá gon szórakoztak — szovjet vendégeikkel együtt — a tengelici fia­talok. Az ifjúsági nagygyűlésén

Next

/
Thumbnails
Contents