Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-05 / 286. szám

1961. december 5. TOLNA MEGTE1 NEPÜJSÄQ 3 Harc minden percért Egy a fizetés a gyönki gépállomás Határjárás Elnéptelenedik a mező. Itt-ott látni csak megkésett cukorrépa- betakarítókat és szárvágókat, a traktorok dübögése uralja a ha­tárt. A traktorosok most is nye­regben ülnek: éjjel-nappal küsz­ködnek a földdel, teljesítik a nap tári év utolsó nagy mezőgazdasá­gi feladatát, a mélyszántást. A gyönki gépállomás körzeté­ben 82 szántótraktor, ezekből 30 éjjel-nappal hasítja a földet. 'A gépállomásnak majdnem 4000 hold mélyszántást kell még elvé­geznie, s ezzel a munkával de- cemben 10-ig akarnak megbir­kózni. A gépállomás vezetői és a traktorosok minden erejüket meg­feszítik, harcolnak minden per­cért, hogy a maguk elé tűzött feladatot teljesíthessék. Eleven a versenyszellem A gyönki traktorosok verse­nyeznek. Részt vesznek a megyei versenyben, amelyet a Gépállo­mások Tolna megyei Igazgatósá­ga indított és amelynek győztesei — mintegy 40 traktoros, 5 bri­gádvezető és 5 brigádszerelő — 600-tól 1500 forintig terjedő jutal­mat kapnak. A megyei verseny mellett a gyönki gépállomás is versenyt hirdetett. Az a traktoros, aki no­vember 20-tól december 10-ig tel­jesíti a gépére előírt műszaknor­mát, 500 forint céljutalmat kap. Az élenjárók titka Találkoztunk a gépállomás élen járó traktorosaival. Zsifkovics Sándor Belorusz traktorának ki­sebb hibáját javította Tolnané- medin, a brigádszálláson. Elmon­dotta Zsifkovics elvtárs, hogy ép­pen most számította: 450 normál­holdas őszi tervét 700 normál­holdra teljesítette. Eddig ő a gép­állomás legjobb traktorosa, de most elérte Hollósi József, aki ugyanígy áll az őszi tervteljesí­téssel. Hollósi elvtársat ott talál­juk a Sió-parton a tolnanémedi Kossuth Tsz Belső bozót dűlőjé­ben. Megkérdezzük, mi a titka kiváló teljesítményének? — Az én gépem egyműszakos. Dekádteljesítményem most leg­utóbb elérte a 130 normálholdat Mi a titka ennek? Tulajdonkép­pen nincs titka. Jól kell karban­tartani a gépet, vigyázni kell rá, és ki kell használni a munkaidőt, jól kell szervezni a munkát. Én reggel 4—5 órakor kezdek mosta­nában szántani és dolgozom ad­dig, amíg csak bírok. Még azt is elmondja Hollósi Sándor, hogy ha itt Tolnanéme- diben végez a munkával, elmegy Pincehelyre és segít ott is. Az az elve, addig kell dolgozni, s min­den percet kihasználni, amíg en­gedi az időjárás. Akik szégyent hoztak a gépállomásra A traktorosok többsége becsü­lettel dolgozik, közülük sokan anyagi és mindannyian erkölcsi elismerésben részesülnek. Vannak azonban olyan traktorosok is, akiknek jutalom helyett bünte­tést kell adni. M. József például lánctalpas traktorának fülkéjé­ben többször elaludt. Járatta a motort, fűtötte a fülkét, s így ta­lálta alva az éjszakai ellenőrzés. Büntetése: körmöstraktorra he­lyezték át. P. József lánctalpas traktorával ittasan dolgozott. Kö­tekedett munkatársaival, s mivel visszaeső ebben a vétségben, fe­gyelmi úton eltávolították a gép­állomásról. S. József is ittasan dolgozott, s lazította a munkafe­gyelmet, mert a vasárnap elren­delt munkanapon nem volt haj­landó szántani. Fegyelmi eljárás indult ellene. K. Ferenc is itta­san dolgozott, s összetörte az ekét, saját maga is veszélybe ke­rült. Fegyelmi úton elbocsátot­ták. A büntetések talán túl szigorú­nak látszanak. Az iszákosság el­len azonban most már vasszigor­ral kell fellépni a gépállomáso­kon. Nem egy traktorosnak az életébe került, éppen az utóbbi 1; ónapokban az ittasság. A trak­torosok iszákosságában a tsz-ek is ludasok: »védőitalként« bort adnak a traktorvezetőknek, mert szerintük a szesz véd a hideg el­len. Helyes az, ha védőitalt ad­nak a tsz-ek, sőt kérjük is ezt tőlük, de a védőital alkoholmen­tes, meleg tea legyen és ne bor meg pálinka. Ahol a tsz-ek akadályozzák a munkát A mélyszántások gyors elvég­zése nem mindig a gépállomáso­kon és a traktorosokon múlik. Ezt tapasztaltuk a gyönki gépál­lomás körzetében is. Zsifkovics körzetében Sándor például a múlt héten egy egész délelőtt nem tudott dolgoz­ni, munkát keresett a tolnanéme­di Kossuth Tsz-ben, akkor, ami­kor még 500 hold szántatlan föld­je volt a szövetkezetnek. A tsz vezetői ahelyett, hogy szervezték volna a munkát, s irányították volna a traktorosokat, azon vi táztak, hogy érdemes-e silókom bájnnal vágni a kukoricaszárat, vagy inkább kézzel vágassák. Ugyanebben a tsz-ben a Belső bozót dűlőben Pál Balázs, Lovász Gellért, Tamás Jenő és Pál Gás­pár traktorosok munkáját az aka­dályozza, hogy kerülgetniük kell a hevenyészve kupacokba rakott kombájn-szalmát. Ugyanakkor a? istállókhoz a kazlakból hordták a kocsisok a szalmát ahelyett, hogy először ezt az össze nem ra­kott szalmát használták volna el mielőtt az esős idő beköszöntött A miszlai Búzakalász Tsz-ben Vizi László traktoros azt pana­szolja, hogy éjjel szárkévéket kell neki összehordani, hogy szántani tudjon. így aztán nem tud meg­felelő teljesítményt elérni. Ebben a tsz-ben még több mint 300 hol­dat kell mélyszántani. Sajnos a tolnanémedi és a misz­lai példa nem egyedülálló a gyön­ki gépállomás és más gépállomá­sok körzetében. • A gyönkiek december 10-ig, tehát még ezen a héten be akar­ják fejezni a mélyszántást. Munt kába állítják a Zetor és U—28- as traktorokat is, a szántótrak­torok teljesítményét a lehető leg­jobban kihasználják, harcolnak minden nercért, ho""' eHcrt sza­vukat valóra válthassák. gy. j. Túlteljesíti hízóállat-értékesítési tervét a kocsolai Vörös Csillag Tsz Az aszályos esztendő kiesése­ket okozott a növénytermelésben, így a növénytermelésből eredő bevétel is kevesebb a tervezett­nél s kocsolai Vörös Csillag Tsz- ben. A bevételi kiesést az állatte­nyésztésből. főleg a hízóállatok értékesítéséből pótolja a termelő- szövetkezet. A tervezett 573 helyett 695 hí­zott sertést, 113 helyett 133 hí­zott marhát adnak el. Baromfi­értékesítési tervüket is túlteljesí­tették, a tervezett 6000 helyett 8000 csirkét értékesítettek. 0 "k azok, akiknek minden mindegy. Elég ismerős embertípus, jellemzője, hogy nem tud lelkesedni, és lelkesíteni sem. Sőt, valósággal lehűti maga körül a levegőt. Az örökké lelkendező ember ellenszenves. De ugyanilyen el­lenszenves az is, aki soha nem tud örülni. Egyik tsz-ben be­szélgettem a tagokkal. Általá­ban meg vannak elégedve, csax az elnök ne lenne annyira szá­raz ember. Mikor befejezték a vetést, néhány szövetkezeti gaz­da a dűlő végén jólesően szív­ta a cigarettát. A nagy mun­kán túljutottak. Igyekeztek, fá­radoztak, de megérte. S arra jött az elnök. A tagok számítot­tak rá és kicsit várták is, hogy lesz majd hozzájuk néhány ör­vendező, elismerő szava. Az elnök lehet hogy örült, de nem mutatta. Napirendre tért a dolog felett, mintha nem tör­tént volna semmi. Végered­ményben a vetés befejezése természetes, mondhatnánk, hét­köznapi esemény. De mégis. Jó, mikor a dolgozók látják, hogy a vezető tud lelkesedni, ve­lük örül, együtt „izgul” a si­kerekért, vagy a sikereken. Igaz, a megszokottság, a dol­gok normális menete elgépiesí- ti, vagy elgépiesítheti az em­bert. De gondoljunk arra, hogy ami esetleg nekünk nagyon természetes, az a velünk dol­gozó elvtársainknak esetleg ünnep. S ezt hiba nem észre venni. A kényelmes pincérre szokás mondani, hogy minek iparkodjék, hiszen egy a fize­tés. így is, úgy is annyit kap. amennyi a fix. Igen ám, de a szakmáját, a munkáját szere­tő ember nemcsak a pénzért dolgozik. Az ilyen ember jog­gal elvárja, hogy felettesei ve­le örüljenek a jól végzett mun­ka után, vagy egy hasznos, jó ötlet hallatán. Nemrég találkoztam egy szö­vetkezeti gazdával. Különböző dolgokról, de főleg szövetkezeti problémákról beszélgettünk. Azt mondja ez az ember, hogy sokat tudna ő javasolni a ve­zetőségnek, de minek. Egyszer volt valami elgondolása a ba­romfitartással kapcsolatban. Ja­— Elkészítették a Bonyhádi Já­rási Művelődési Ház december havi bábműsorát. Ebben a hónap­ban hét előadást tartanak a gye­rekeknek, amelyeken ismert me­séket elevenítenek meg a bábo- zók. vaslatát az állattenyésztő meg­hallgatta ugyan, de csak le­gyintett, mondván, nem úgy megy az, ahogy maga elképze­li. Azóta ez az ember nem szól. Javaslata lehet, hogy nem volt jó. Ez előfordulhat. De más hangon, más módon kellett volna értésére adni. Becsülni benne a tenniakarást, s ez iga­zán nem kerül pénzbe. Becsülni, elismerni a jelen­téktelennek látszó, apró, hét­köznapi tetteket. Ez ma már gyakorlat, de vannak sajnos ki­vételek. Mindenki tudja pedig, hogy milyen jól esik az elisme­rés, ösztönzést kap tőle az em­ber. Jól esik, amikor nemcsak szidnak, de dicsérnek is. „Mi­kor hibázok, meglátják, de amikor jól dolgozom, észre sem vesznek” — ezt olvastam egy traktoros fegyelmi tárgyalásá­ról készült jegyzőkönyvből. Mástól is hallani hasonló kije­lentést, s sokszor van alapja. Igaz ugyan, hogy a jó munkát végző dolgozók megbecsülése számos formában kifejezésre jut. Pénzjutalmak, kitünteté­sek, stb. De az is igaz, hogy a legfontosabb az a bizonyos együttérző, együtt lelkesedő jó szó néha még hiányzik. Tyitov őrnagy űrrepülésének napján türelmetlenül Vártuk a rádió híreit. Meglepő volt, ami­kor egy ismerősöm azt mondta, hogy őt az egész dolog nem érdekli. S ennek az embernek a közömbössége mindennel szemben nem kis mértékben abból fakad, hogy munkahe­lyén soha nem veszik figyelem­be javaslatát, nem örülnek el­gondolásainak, s a következ­mény az érdektelenség lett. Az ilyen ember immel-ámmal dol­gozik. Lábra kan benne a min­den mindegy nézet. Azt tartja, amit a rossz pincér, hogy feles­leges iparkodni, hiszen úgy is egy a fizetés. Ne feledjük, minden ember alkotó kedvére nagy szükség van. S a vezető sokat tehet néhány jó szóval annak érdekében, hogy szár­nyaljon az alkotó fantázia. Az emberek merjenek ötletekkel előállni, és még jobb kedvvel végezzék a mindennapi mun­kát. SZEKVLITY PÉTER Tízre nő jövőre a Dombó­vári Vasipari Ktsz szolgáltató részlegeinek száma. Január 1-től ugyanis egy rádió-televízió rész­leget állítanak fel, hogy a meg­növekedett igényeket kielégítsék) /JTyETTENTŐ f\,ODRIGVEZ IRTA: HORVATH JÓZSEF 63. Anna tenyerébe temette arcát és zokogott. Az orvos megsímo- gatta. — Néhány nap múlva, majd ha ez a derék fiú először fogja magát a nevén szólítani, kislány, maga nyugodtan a szemébe néz­het. Én materialista vagyok, An- nuska most mégis azt mondom, ahogyan maga ennek a fiúnak az életén csüggött, ez segítette őt feltámasztani... Az orvos rágyújtott egy ciga­rettára és elnyúlt egy fotőjben. — Na, menjen, aludjék egyet Annuska. Készüljön fel, kapjon erőre, mert a vőlegényét még so­káig kell majd ápolnia. Anna szót fogadott. Az orvos érdeklődve nézett Im­re bácsira: — Nos, azt ígérte, hogy foly­tatja ezt a történetet. Hol is hagyta abba? — Azt hiszem — mesélte to­vább Imre bácsi —, ott, hogy az a katonai teherautó felbukkant itt lent, a Szentiványi utca vé­gén. Én is, a többiek is, tüstént meghallottuk a motor bőgését. Mondom a legjobb lövészeimnek, akik már a géppuskák mögött hasaltak, vigyázz! Egy perc múlva a teherautó befordult a kapun. Valósággal rohant, úgy, hogy én egy lelket sem láttam. Megkeményítettem magamat, s azt mondtam: nincs meditáció, azt teszem, amit Géza rendelt. Az orvos egy pillanatra fél­beszakította Imre bácsit: — Ne haragudjék, már csak lélektanilag is érdekel a dolog: mire gondolt, miféle teherautó az, és kik vannak rajta? — Hát szentül meg voltam győ­ződve arról, hogy valamiképpen lelepleződtünk és Gézának nem sikerült a leskelődő nyilas tisztet elhallgattatnia. De valahogyan szerét ejtette, hogy telefonon ér­tesítsen bennünket. Aki ezt a fiút ismerte, az ilyesmin nem cso­dálkozott el, hiszen ördöngős fo­gásaival akárhányszor elkápráz­tatott bennünket. De... kedves doktor, nem kellene közben be­nézni hozzá? — Nem! — rázta a fejét az or­vos. — Csak hadd aludjék. Fő, hogy már tisztul az eszmélete. Holnap ilyenkor már bizonyosan magához tér, — Igazán? Nem is hiszi, milyen öröm ezt hallani... — No és azután? — Amint Géza mondta, a te­herautó megállásának pillanatá­ban tüzet vezényeltem a fiúknak. Három géppuska ontotta a halált a teherautóra. Azt még csak el sem tudtam képzelni, hogy Géza is a kocsin lehet. A sofőrt láttam először kiugrani. De már ugrás közben golyót kapott és elzuhant. Velőtrázó ordítozás hangzott a kocsi felől, de ezt pillanatok alatt elnyomta a géppuskák kelepelése. Ez az egész tűzeső, mintegy fél percig tartott. Én amott, a kis épület mögött már előre készen­létbe helyeztem egy kisebb cso­portot. Amint a géppuskák elhall­gattak, ez a csoport megrohanta a kocsi környékét. A nyilasok több­sége már nem élt, mindössze öten maradtak meg, de azok is súlyos sebesülten. — Az én gárdistáim — foly­tatta Imre bácsi — elszedték a nyilasoktól, még a holtaktól is a fegyvereket, csak aztán néztek jobban körül. Egyszer csak hal­lom: — Imre bácsi, Imre bácsi, jöjjön azonnal, hiszen ez Géza! Imre bácsi könnyeivel küszkö­dött, s abbahagyta az elbeszélést. Az orvos csendesen megszólalt: — Várjon csak, mennyi idő is telt el az eset után. a szovjet elő­őrsök beérkezéséig? — Két nap, kedves doktor, de micsoda két nap! — emlékezett vissza Imre bácsi. — Két eszten­dőnek tetszett... Először is itt volt Géza súlyos sebesülten. El sem szállíthattam, ugyan hová vitet­tem volna? De ide sem engedhet­tem be senkit, mivel a tűzharc után azonnal erőddé alakítottuk át a házat Aztán ez alatt a két nap alatt nekünk fogalmunk sem volt, hogy milyen messze vannak még a szovjet csapatok? És min­den percben várható volt, hogy a nyilasok ránk törnek. Hanem akkor nii itt, Géza betegágyánál megesküdtünk, hogy ha megtá­madják a házat, az utolsó tölté­nyig harcolunk, de magunkat meg nem adjuk. Imre bácsi elhallgatott, és csak hosszas csend után kérdezte: — Azt tudja, doktor, hogy a se­besülés után Géza egy időre ma­gához tért? — Igen, de csak rövid időre. Ez természetes. — Aztán folyton rosszabbodott az állapota. Szegény Anna ápol- gatta. — Valóságos csodát művelt a lány. — Hiszen már az is csoda volt, hogy Géza nem lelte halálát az első percben. Csak annak tudom be, hogy a legvégső pillanatban kiugrott a sofőr mellől, mégpe­dig a fal felől, tehát nem azon az oldalon, amelyet mi tűz alá vettünk. — Hanem az hogyan lehet — érdeklődött az idős orvos —, hogy nem támadtak újra? — Ezt magam sem értettem, amikor itt kuksoltunk a géppus­kák mögött. Később sült ki a va­ló. A nyilasok másnap hajnalban egy újabb különítményt küldtek ki az előbbi felkutatására. De az a jármű nem jutott el idáig, mert az Olasz fasorban egy tüzérségi lövedék telibe találta. Azután a nyilas vezérek már kifogytak az időből, nyakukon volt a Szovjet Hadsereg. Egyébként nekünk itt volt aztán a bajunk, hogy először csak a szovjet előőrs érkezett be, és képtelenek voltunk Gézát el­szállítani, kórházba juttatni. Csu­pán az ötödik napon sikerült őt végre orvosi segítségben részesí­teni. — Igen, ez az ötnapos várako­zás okozta az igazi nagy bajt. A sebesülés különben nem lett volna életveszélyes, ha azonnal orvos kezébe kerül a fiú. Az orvos felállt és bekukkan­tott a beteg szobájába. Aztán óva­tosan visszahúzódott és biztatóan intett Imre bácsinak: — Itt most nincs tennivalónk) Volna kedve egy kis sétára? Le­mehetnénk a parkba. — Szívesen — állt fel Imre bácsi. — De öltözzék fel — kérte őt a doktor —, mert jóllehet süt a nap, még hűvös van odakint. A hóborította pázsitokon téli verőfény szikrázott. A város bel­seje, a Duna felől, nehéz füst­szagot cipelt a szél, ott még fel- felmorajlottak a fegyverek. De itt fenn már csend volt, és békesség. A park fái felengedtek der­medtségükből. Mintha a min- denség teli tüdővel szívta volna be a születő tavasz ózonát. (Vége)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents