Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-24 / 303. szám
1961. december 21 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG BÄTAI REG ÜGY HÍRLIK, Bétával a Szabad-Európa rádió is foglalkozott. Hogy mit mondott a községről, az túlságosan nem érdekes, ők a maguk dolgát végzik, s mi csináljuk a miénket. Dolgainkban biztosak vagyunk. és erre a bátai változások is megnyugtató feleletet adnak. A rövid nevű község több kilométeres hosszúságban nyújtózkodik a megye déli csücskében, lankák és szelid hegyek tövében. Dolgos, szorgalmas emberek lakják, kiket a nagy sorsforduló megrendített, s mikor a mezőgazdaság szocialista átszervezése befejeződött, sokan azt hitték, most már vége a világnak. Lassan azonban belátják, hogy szó sincs világ végéről. Sőt, egy olyan igazságos új korszak kezdődik, amelyben aki dolgozik, annak mindene van, aki nem dolgozik, annak még becsülete sincs. így mondták ezt régen is, de ebből most lesz valóság. A községben sok áldozatkész ember munkálkodik azon, hogy a szövetkezeti gazdák mindezeket a lehető leggyorsabban belássák. De könnyebb gépeket szerkeszteni, házakat, városokat építeni, mint új hitet adni a régi helyébe. Viszont nem lehetetlen, sőt Bátán is lehetséges, méghozzá erős hitet. A nehéz hónapokban voltak emberek, állattenyésztők, akik 150 napig egy fillért sem kaptak a tsz-től, mégis dolgoztak Ellátták napi munkájukat, igaz, zúgolódtak, elégedetlenkedtek, de dolgoztak, mert hittek pártunk igazában. Ezek az emberek képezik ma az ottani nagyüzemi gazdaság erős magját. A változások egész folyamatából természetesen sok derűs és sok tragikus részletet lehetni kiragadni. Külön-külön egyik sem tükrözi a valóságot, kizárólag a dolgok összesége adja a változások teljes képét, és mutatja meg a bizakodó formálódást. Kíváncsi voltam a napos és az árnyékos oldalra egyaránt. Egy, vagy akár fél évvel ezelőtt a napos oldal volt a kisebb. Törvényszerű, hogy ma már valamit változott a helyzet. Hogyan? A párt helyes útmutatása alapján. Ez a legtalálóbb kifejezés, de ha csak így írja le az ember, akkor szólam. Nézzük sorba a teljesség igénye nélkül. MÁRCIUSBAN ÉRKEZETT a faluba Felföldi János, a November 7 Tsz új elnöke. Budapestről jött, munkája párt- megbízatás. S ha egyszer párt- megbizatás, akkor tudni kell, hogy ez az ember megbízható, a szocializmus ügyéért mindenre kész férfi, mert a párt akárkit nem állít a felelősségteljes elnöki posztra. Nem tudom, hogy a Szabad-Európa rádió foglalkozik-e még majd Bétával. Nem is kedvükért, hanem a hazánkban bekövetkezett nagyszerű változások kedvéért írom ide, hogy az új elnök pár- tonkívüli. Fővárosi kényelmet, és jó beosztást cserélt fel a cseppet sem könnyű, elnöki funkcióval. Bátai lakásuk egy szoba, és egy konyha. Ez minden. Sokan úgy vélik, autó, összkomfort és az élet gyönyöreiben való tobzódás a minden. Bátán, az elnök lakásán éreztem újból, hogy vannak nagyszerűbb, ma- gasztosabb célok, és jobban boldogító emberi örömök. Ilyen az áldozatvállalás, a ne- kigyürkőzés: megbirkózni lehetetlennek látszó feladatokkal Küzdeni egy jobb ügyért, még akkor is, ha kezdetben értetlenség, sőt gonoszság a fizetség. Mert ez volt, és még sokszor lesz is, s itt kezdődik az árnyékos oldal. A falu népe, a földműveléssel foglalkozó lakosság egy tsz-ben együtt dolgozik. Ma már nem úgy, mint régebben, de még észrevehető időnként az elkülönülés. Az emberek nem értették még meg, hogy a tsz-ben meg kell szűnni a régebbi vagyoni különbségek szerinti rangsorolásnak, rokonszenvnek, vagy ellenszenvnek. Nem értik még, hogy a becsület és a tekintély kizárólag azon múlik, hogy ki, mit, és mennyit tesz a közösség boldogulásáért. Ebből problémák, időnként nézeteltérések támadnak. Néhány ember valami' régről megmaradt ostoba gőgből még lenézi a volt szegényparasztokat Pedig ennek már lejárt az ideje. Mások forró- fejűek. Nagy károkat okoztak, és okoznának ma is, ha a község vezetői nem állnának a sarkukra. Volt olyan taggyűlés, ahol az egyik elvtárs felszólalt, és követelődzött. Azt mondta, ki kell söpörni a ku- lákok padlását, akkor majd dolgoznak. Helytálló ez a nézet? Elítélendő! Igaz ugyan, hogy Bátán a felső-részen egy- egy család készpénzben tízezrekkel rendelkezik, az is igaz, hogy ők könnyen beszélnek, mert ha öt évig rosszul zár a tsz, akkor is kibírják. De nincs az a sok, ami el ne fogyjon, és ezt tudják. Másrészt nem ellenségei a rendszernek, és ez a fődolog. Nem kisöpörni kell tehát náluk, hanem megnyerni őket. Úgy, ahogyan ezt most teszik. A megnyerés lassú munka, de sikeres, erről a konkrét kézzelfogható tények tanúskodnak. (Ezekről még szó esik.) A rend, a fegyelem, pontosság, a határozott vezetés a legfőbb vonzóerő. Ezek az emberek egyéni gazda korukban ehhez szoktak, és akkor érzik jól magukat, ha a tsz-ben is ezt látják. Újabban ezt látják Egy nagyon friss példa: Nemrég felvettek a tsz-be egy állattenyésztőt. Bíztak benne. <3 azonban rosszul dolgozott. Most vasárnap fordult elő, hogy a központban másfél napig sem nem evett, sem nem ivott a jószág. Az állattenyésztő tudta, hogy baj van, ám délig ki sem mozdult a lakásából. Hasonló dolgok Harminc bonyhádi ipari tanuló Az eset korántsem nagy dolog. Nem is különlegesség. És mégis fontos, mert hozzájárul, hogy megfelelő képet alkothassunk magunkban ifjúságunkról. Negyven évi szolgálat után ment nyugdíjba Bonyhád egyik idős pedagógusa, Zsigmond Kálmán bácsi. Hány nemzedéket tanított, nevelt? Meglett férfiak, édesapák vannak már azok között, akik tőle tanulták a betűvetést. S most nyugdíjas korában sem szakadt el teljesen attól a munkától, amelyet annak idején élethivatásának választott. Az ipari tanulókat tanítja, neveli. Tanítványai hálásak a tudásért, amit az idős pedagógustól kapnak. Valamelyik nap fát vágott Kálmán bácsi, és favágás közben egy forgács a szemébe esett. Abba kellett hagynia a munkát, sőt szemével napokig betegeskedett. Tanítványai ezt látták, s ő maga is elmondta nekik a történteket. S ekkor esett meg, amiért ez a pár sor megíródott. Ki kezdte a gyerekek közül, kié volt az ötlet, ma már meg nem állapítható. Elég az hozzá, hogy a tanítványok kilesték, mikor nincs otthon idős nevelőjük. S amikor üres volt a ház, belopakodtak az udvarba, fetfűrészelték, felaprították összes fáját. Úgy. hogy most már nincs többé gondja favágásra, nem fenyegeti veszély, hogy szerencsétlenül járhat, és nagy fáradtságot igénylő fizikai munkától is megszabadította a harminc növendék. Igazán nem nagy dolog. Köszönet sem jár érte. Természetesnek tartjuk, hogy a mi ifjúságunk többsége ilyen. És ez így van jól. (-i -y.) GÉL többször előfordultak. Mit le- i hét kezdeni vele. Menjen isten hírével, nincs rá szükség. El- j küldik. ERÉLY ÉS KÖVETKEZETESSÉG. Ez tetszik az embereknek. Ennek velejárója az is, hogy a szocializmust Bátán is együtt kell felépíteni a párttagoknak a pártonkívüliekkel. Munkával, szorgalommal. kitartással. Viszont elítélendő, ha valaki abból akar megélni, hogy párttag. Ilyen is volt. és van még ma is. Ez ellen azonban ma mór fellépnek. A kommunisták teszik ezt. Akkor is fellépnek, ha vezető követ el hibát. Az ellenőrző bizottság egyik tagját, aki jószággondozó volt. izgága magatartása miatt az ősszel fegyelmi elé állították. Ö erre megsértődött, és két hónapig tójára sem ment a tsz-nek. Az erdőgazdaságba járt dolgozni. (Külön kérdés, hogyan tehette munkakönyv nélkül?) Becsületére váljék azonban, hogy belátta maga-, tartásának tarthatatlanságát. <% visszajött. Belátta, fegyelemnek még akkor is lenni kell. ha időnként az embernek saját bőOCXXXXXXXXOOtXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXJ FIGYELEM! FIGYELEM! A Tolna megyei Terményforgalmi Vállalat kirendeltségei megkezdték az 1961. évi termésű sorarpara és napraforgóra az értékesítési szerződések kötését. A szerződéssel magasabb áron való értékesítés és egyéb kedvezmények válnak biztosítottá! Az átadásra kerülő napraforgóért mázsánként 20 kg olajpogácsa dara, vagy 30 kg takarmánykeverék igényelhető hatósági áron. Az átadásra kerülő sörárpáért 30 kg takarmánykeverék, vagy 30 kg takarmányárpa viszontvásárlása válik lehetővé hatósági áron. A szerződések hitelfedezetül is felhasználhatók (79) uoaaooooouacxxicxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxA. Földmüvesszövetkezetek, Állami gazdaságok, rén csattan az ostor. A változásokhoz tartozik, hogy észrevehetően több az őszinte szó, és kevesebb a kétszínűség, bár még mindig nehéz kihúzni a talajt az olyan emberek lába alól. akik elvtelen magatartásukkal ártanak legtöbbet a közösségi életnek. Bátán nagy divat volt szemében dicsérni, háta mögött szidni a vezetőket. Amikor hivatalos kinézésű autós emberek érkeztek, akkor rendszerint jót mondtak a tsz-ről. amikor viszont valakiről úgy látták, hogy „nyomozni, hibák után kutatni jött”, annak csak rosszat mondtak. Az. okok érdekesek, de a lényeg a fontos, az, hogy a vezetőség ősziptén beszéljen a tagokkal, még;,akkor is, ha esetenkint kényelmetlen az őszinteség. Ebben az esetben nem az elfogultság, hanem a tárgyilagosság lesz az úr. A bátai vezetők, azt tapasztaltam. mindjobban értik, hogy a pillanatnyi kudarcok nem zárják ki a szocializmus győzelmét, s ezért a hibákról is őszintén beszélnek. Ez jó dolog, s ebben jelentős része van az új elnöknek. EGYÉBKÉNT IS az igazság igazság marad. Volt olyan nézet, még van is, hogy a vezetőség szorozni, kivonni jól tud, de nem tud osztani. Nehéz megértetni az emberekkel, hogy kettőn áll a vásár, a vezetőség csak akkor tud osztani, ha van miből, és csak akkor van miből, ha a tagok dolgoznak, a vezetők pedig okosan irányítanak. Ez most már mindinkább így van. Tavaly 2 millió 365 ezer forint mérleghiánnyal zárt a tsz — termelőszövetkezet volt, de nem betakarító szövetkezet. A termények nagy része a földeken pusztult. Az idén más a helyzet. Minden munkát jókor végeztek el, nemcsak vetettek, hanem arattak is. Ezért a tavalyi 19 forint helyett, az idén egy-egy munkaegység értéke megközelíti a 30 forintot. Ez a lényeg. Ez mindent megmond a bátai változásokról. S végül, az igazsághoz tartozik az is, hogy Bátán még nincs rendben minden. Egy azonban bizonyos. A Szabad-Európa rádiónak Báta ma már használhatatlan téma lenne. A kommunisták és a pártonkívüliek együtt dolgoznak, egy célért, és nemcsak a határ, az értelem is rendeződik, formálódik. A tegnapi bizonytalankodásból meggyőződés, majd hit lesz. Ez ellen a szabadeurópáék nem tehetnek semmit, mert a Napról mindenki tudja, hogy fényes, és hogy éltet, még akkor is tudja mindenki, amikor a Napot felhők takarják. Nálunk viszont a Napot évek óta nem takarják felhők. — Szekulity — Termelőszövetkezetek, Gépállomások, j Vállalatok Figyelem! A Dunaföldvárj Cipész Klsz-nél azonnali szállításra rendelkezésre áll: I. oszt. gumicsizma 175,— Ft II. oszt. gumicsizma 161,— Ft III. oszt gumicsizma 147,— Ft-os áron Jelenleg bármilyen mennyiségű igényüket ki tudjuk elégi- ■ teni. (16) ; í tiszta, kényelmes ( TÜKER-alágyújtós kapható minden tüzelőanyagárusító helyen és néúboltban. (13) ........Apróhirdetések' A z apróhirdetés dija; szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon szedett szó két szónak számit. Haláleset miatt faddi völgyben 1920 öl szőlő, beköltözhető lakással, présház-, pinceberéndezéssel eladó. Ára 40 000.—Ft. Érdeklődni; Kálmán Sándorné, Szigetvár és dr. Freyler, Szekszárd, Bezerédj u. 22. (124) Eladó Tolnán, Bartók Béla u 61. számú ház OTP-kölcsönnel. _____________________ (125) S zoba, konyhás új ház mellék- helyiségekkel, 326 négyszögöl telekkel eladó. Dombóvár, Engels u. 15. Érdeklődni csak dec. 24, 25, 26-án. (112) REX biliárdasztal bérelhető a Belkereskedelmi Kölcsönzőnél, (Budapest, IX., Közraktár u. 30. Telefon: 336—499 budapesti boltjaiban). Címek a távbeszélő szaknévsorban. Vidéken: Pécs, Miskolc, Szeged, Székesfehérvár, Szombathely, Kecskemét, Debrecen. (61) Kettős könyvelői képesítéssel rendelkező tsz-vezetőkönyvelő mun kahelyet változtatna Tolna megyében, 1962. február 1-gyel, (zsámbéki képesítéssel). Cím a kiadóban. (94) Gépésztechnikus! képesítéssel és többéves gyakorlattal rendelkezi gépészt keresünk a Szekszárdi Tejüzemhez. Jelentkezés a tejüzemnél. (54) Wartburg príma állapotban eladó. Tolna: Dózsa út 4. (123) Fűrészport vidékre vagontételben szállít a Bútorlap és Faáru Ksz. Bp. IV. Tavasz u. 39—41. ____________________________(116) É rtesítjük a fürdőző közönséget, hogy megnyílt az új gőzfürdő. Az új nyitvatartási rend december 28-tól a következő: Gőzfürdő: szerdán és szombaton délelőtt 10-től este 7 óráig. Kád- és zuhanyfürdő: hétfő, kedd, csütörtök, péntek reggel 9-től este 7-ig. (114) Jól képzett unlverzál és dieselszerelőt felvesz a Várdombi Gépállomás. Fizetés megegyezés szerint- (105) Tolnán Szedresi utca 36. számú ház beköltözhetően eladó. (127) * Kellemesen akarják eltölteni - az ünnepeket? Jöjjenek szórakozni a f BONYHÁDI BÉKE ÉTTEREMBE. Kitűnő ételek! Hangulatos zene! 2 Figyelmes felszolgálás! | (128) »