Tolna Megyei Népújság, 1961. november (11. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-29 / 281. szám

& TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1961. november 2D. Á megyei labdarúgó-bajnokságért IREGSZEMCSE—GERJEN 0:0 I regszemcse, 500 néző. Ireg- szemcse: Panyi — Csanádi, Ko­csis, Túrós — Novák, Dein — Szántó II., Gálosi, Bati, Polovics, Szántó I. Gerjen: Fekete — Finsz tér, Pongó, Farnek — Horváth, Béda — Bencze, Klement, Hus­ii, Katz, Bán. Eseménytelen já­ték után a 14. percben nyílott hatalmas gólszerzési alkalom a vendégek előtt, Kusti azonban a kifutó Panyi mellett 8 méterről a felső sarok mellé lőtt. A másik oldalon pedig Gálosi fejesét véd­te könnyedén Fekete. A 18. perc­ben Bencze nagy lendülettel hú­zott el a szélen, de végül is a vo­nalon túlra vitte a labdát. A kö­vetkező percekben Bati fejesét, majd Szántó I. beadását védte Fekete. A 27. percben Pongó nagyerejű 30 méteres szabadrú­gását Panyi szépen védte, majd ugyancsak szabadrúgás után Ben­cze közelről fölé lőtt. Igen ala­csony színvonalon mozgott a já­ték — bár a kapusoknak több­ször is közbe kellett lépni —, igazi gólhelyzet egyik kapu előtt sem alakult ki, A II. félidőben a hazaiaknál Szántó I. lett a jobbfedezet és Novák, Polovics balszárny a tá­madósorban. Az első percben Kle ment került nagy helyzetbe, de kivárt és Kocsis fel tudott szaba­dítani. A másik oldalon Novák átadását Bati kapásból mellélőtte. A 9. percben támadást indított Kocsis: Novák—Szántó I.—Szán­tó II. volt a labda útja, a szélső futtából hatalmas lövést küldött a felső sarok fölé. Változatos, de továbbra is alacsony színvonalú játék folyt, Bati, Novák, Husti, Klement lövései kerülgették a kapukat, majd a 23. percben Ko­csis hibázott, Katz szerezte meg a labdát, lövése a bal kapufáról Klement elé pattant, a csatár közelről az üres kapu előtt ke­resztbe mellé lőtt. Villámgyors ellentámadás végén Fekete szög­letre tudott menteni. A szöglet után Novák előtt nyílt helyzet, de a csatár elügyetlenkedte. A 30 percben Pongó éles nagy ere­jű szabadrúgását Panyi vetődve a bal sarokból ütötte a mezőny­be. Az utolsó negyedórában mind­Képes-totó A totó 49-es számú szelvényén szereplő mérkőzésekre Pataki István dunaföldvári ifjúsági lab­darúgó-játékos tippel. 1. Salgótarján—Honvéd 2 1 2. Győr—Ferencváros x 2 3. Tatabánya—Komló 1 1 4. MTK—Szeged 1 1 5. Vasas—Dorog 1 1 6. Pécs—Özd 1 1 7. Fiorentina—Torino 1 1 8. Lccco—Sampdoria x 1 9. Mantova—Milan x 2 10. Padova—Atalanta x 1 11. Udinese—Palermo x 1 12. St. Etienne—Reims 1 x Pótmérkőzések: 13. Racing Paris—Nancy x 1 14. Nimes—Rouen 1 1 13. Strasbourg—Nice 1 1 16. Metz—Montpellier 1 1 Totózzon maga isi két csapat nagy erőfeszítéseket tett a győzelem érdekében, de igazi gólhelyzetet egyik kapu elolt sem bírtak a csatárok összehozni. Bírálat: Alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen született. A két tartalékos csapat találkozóján a II. félidőben ugyan a hazaiak valamivel többet tá­madtak, a vendégek azonban ve­szélyesebbek voltak. Jók: Panyi, Túrós, Kocsis, Szántó I. illetve Fekete, Pongó, Bencze, Klement — Hadaró — BONYHÁDI VASAS—CIKÓ 7:1 (6:1) Cikó, 500 néző. Bonyhád: Vi­rányi — Krum, Endrődi, Wag­ner — Szabó, Péter — Pataki, Vajda, Réder, Fláding, Szegedi. Cikó: Vál — Illés II., Szegedi, Illés I. — Érni, Simonies — Me­zei, Treitz II., Treitz I., Tamás, Fazekas. Már az első percben gólt ér el Bonyhád. Egy szabad­rúgás után Réder Fláding elé ad, és Fláding a labdát 18 méterről a léc alá továbbította. 1:0. A bonyhádi csapat szép támadások­kal veszélyeztet és nem sokkal később még egy gólt lő Szegedi révén. 2:0. A cikói csapat ebben az időszakban alig ér labdához. Állandóan Bonyhád támad és Szabó—Réder—Szegedi adogatás után újból a balszélső lesz ered­ményes. 3:0. Ezután a cikói csa­pat ragadja magához rövid időre a kezdeményezést, és ezalatt Tre­itz rúgja a hazaiak egyetlen gól­ját. 3:1. 10 perces kiegyensúlyo­zott játék után — miközben a hazaiak két helyzetet kihagynak — újból Bonyhád támad. Wág- ner—Fláding—Réder—Pataki a labda útja, mely akcióból az utób bi lő gólt. 4:1 1 perc múlva Ré­der talál a hálóba. 5:1. A félidő végeredményét Vajda állítja be, 6:1. Már kiegyensúlyozottabb játé­kot hozott a II. félidő. A cikói csatárok többször eljutottak a bonyhádi kapuig, de a lövések pontatlanok voltak. A bonyhádi csapat lelassította a játékot, de még így is több helyzetük volt, mint a hazaiaknak. A vendég- csapatból a gyors Vajdát és Sze­gedit nehezen tudták tartani a hazai védők. A 15. percben Illés I. szabálytalanul szerelte Vajdát a 16-oson belül. A büntetőt, me­lyet Endrődi lőtt, Vál kiütötte, de a visszapattanó labdát End­rődi a hálóba vágta. 7:1. Ezután a hazai csapat támad, hogy ké­sőbb ismét Bonyhád vegye át a kezdeményezést. Említésre mél­tó még, hogy Vajda lövését Vál kiejti, melyet a gólvonalon be­lülről kotor ki. A játékvezető nem ítéli meg a gólt. Unalmas mezőnyjátékkal ér véget a mér­kőzés. Bírálat: A minden részben job­ban játszó bonyhádiak könnyen érték el góljaikat. A két csapat között klasszis-különbség van Ha Bonyhád a helyzeteit jobban ki­Ma délután kibővített elnökségi ülést tart a Paksi 1TST A Paksi Járási Sporttanács el­nöksége ma, november 29-én dél­után 15 órakor kibővített elnök­ségi ülést tart. Az ülésen elsőnek a madocsai sportkör elnöke — Szabó Mihály — számol be a sportkör munkájáról. Ezt köve­tően Harasztdombi József, a já­rási sakk-szövetség titkára tart beszámolót. Bencze Béla, a járási TST elnöke az 1962. évi költség- vetéseket ismerteti, majd a Ki­lián testnevelési mozgalommal kapcsolatos tájékoztatóját közli. használja, a győzelem még na­gyobb arányú is lehetett volna. Jók: Endrődi, Fláding, Vajda, Szegedi, illetve a hazai csapat­ból Illés II. és Szegedi. FADD—HŐGYÉSZ 6:0 (3:0) Hőgyész, 200 néző. Fadd: Már­kus — Kiss, Hídvégi, Joó — Far­kas. Koleszár — Petries, Rábócz- ky, Fehér, Berényi, Kiss II. Hő­gyész: Borsos — Krizl, Gallai, Thuma — Kertész, Skultéti — Zugfii, Witzl I., Bősz II., Máté, Tilimann. Hőgyész csak 10 em­berrel fut ki, mert az eltiltások és a sérülések miatt négy állan­dó játékos hiányzik, és csak az utolsó pillanatban igazolt Máté­val tud a csapat kiegészülni. A vendégek a szél segítségével in­dítanak és vezetik egymás után támadásaikat. A 14. percben ki­egészül a hazai csapat, de még ugyanebben a percben vezetéshez is jutnak a vendégek. Szögletrú­gás után Fehér emelkedik ki a bolyból és fejese nyomán a há­lóban táncol a labda. 1:0. To­vábbra is a vendégek maradnak támadásban, aminek eredménye­képpen születik meg a második gól. Koleszár 25 méterről lövés­re szánja magát, és erőteljes lö­vése a meglepett kapus mögött hull a hálóba. 2:0. A hazaiak is vezetnek támadásokat, de ezt si­kerrel hárítja a vendégvédelem Koleszárral az élen. A 30. perc­ben nagy helyzet alakul ki a ven­dégek kapuja előtt, de Tilimann lövése a befutó Bősz II-ről a gól­vonal előtt kipattan. (A vendé­gek kapuvédője teljesen verve volt.) A faddiak támadásaikat gyors szélsőikre alapozzák, így születik a harmadik gól is. Pet­ries—Fehér—Rábóczky a labda út ja, amit az utóbbi értékesít. 3:0. A második félidő fergeteges ha­zai rohamokkal kezdődik, de saj­nos nincs csatár, aki f-’tegye az i-re a pontot. A hazai csatárok közül csak Bősz II. mer lövésre vállalkozni, de ezen a mérkőzé­sen ő is hadilábon áll a szeren­csével. Tíz perc után ismét Fadd támad. Az örökmozgó Rábóczky és a jól adogató Fehér, egymás után küldi támadásba csatártár­sait. Korszerű támadásokat ve­zetnek, sokszor hatodik csatár­nak Koleszár tör előre, ezek a támadások felőrlik a hazai védel­met, aminek eredményeképpen a 21. és a 26. percben Rábóczky kétszer lesz eredményes. 5:0. Rá­bóczky mesterhármaséval nagyon elősegítette a nagy arányú győ­zelmet. Újra hazai támadások gördülnek a pályán. Bősz II. és Máté lövése próbára tette Már­kus képességét, de most sem si­került gólt lőni. A 42. percben Kiss II. fut el. és lövésével be­állítja a végeredményt. 6:0. Bírálat: Az erősen tartalékos hazai csapat szétesően játszott a korszerű, gyors csatárjátékot mu­tató faddiak ellen. Fadd megér­demelten győzött, bár a gólarány a játék alapján kissé túlzott. Faddnak minden sikerült ezen a mérkőzésen. Jók: Rábóczky (a mezőny legjobbja). Fehér, Kole­szár, illetve Bősz II., Skultéti. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága 4s a Megyei Tanács lap|a Felelős szerkesztő: Petrits ' Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesftőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft * A hét tizenegye Úgy látszik, hogy az idény ve­gére mégiscsak formába lendül­nek csapataink és játékosaink is. A XII. forduló végre ebben a vonatkozásban is örömet hozott. Igazán sok jó teljesítmény közül válogathattunk, és sokan ötös ősz tályzattal sem tudtak a hét ti­zenegyébe bekerülni. Különösen örvendetes volt a csatárok játé­kában megmutatkozott javulás. Különösen balösszekötőben mu­tatkozott javulás az elmúlt hét­hez viszonyítva. De a jobbfede­zet posztján is javulás tapasztal­ható. Ezzel szemben ezúttal a szélsőhátvédek, a szélsők és a kö­zépcsatárok nem jeleskedtek. Tu­dósítóink jelentése alapján a hét tizenegyét az alábbiak szerint állítottuk össze: Szentes (Kisdorog) Túrós (Regszemcse) Miklós (Dombóvár) Zeier (Bátaszék) Pataki Brucker (Bonyhád) (Tolna) Kitűntek még: Kapusok: Schmidt (Tolna), Khiesz (Nagymányok), Süveges (Máza). Hátvédek: Illés (Cikó), Pongó (Gerjen), Gscheidt (Kisdorog), Steitz (Gyönk), Endrődi (Bony­hád), Szegedi (Cikó). Kláb (Tolna) Koleszár (Fadd) Fehér Tóth Gál (Fadd) (Bátaszék) (Dombóvár) Fedezetek: Mező (Máza), Gálo­si (Dombóvár). Jagicza (Tolna). Csatárok: Géth (Máza), Molnár (Nagymányok), Márton (Dombó­vár), Rábóczky (Fadd), Gahó (Si- montomya), Klein (Kisdorog), Herczig (Tolna), Wéber Nagymá­nyok), Szegedi (Bonyhád), Pintér (Gyönk). Dombóvár és Tolna nyerte az ifjúsági-bajnokság rangadóit A sorsolás szeszélye folytán az elmúlt vasárnap egymás ellen játszott az ifjúsági bajnokság négy éllovasa. Tolna otthonában fogadta Dunaföldvárt, a listave­zető Nagymányoknak azonban Dombóvárra kellett utaznia. Mindkét mérkőzésen az otthon játszó csapat nyert, így az eddig veretlenül vezető Nagymányok el szenvedte idei első vereségét, és így most már nincsen vereség nélküli csapata a megyei bajnok­ságnak. De megszületett az első győzelem Iregszemcse számára is, és most már csak a kisdorogi if­júsági csapat áll győzelem nélkül. A fordulóban lejátszott mérkő­zések eredményeit az alábbiak­ban ismertetjük: Dombóvár— Nagymányok 3:1 (2:0), Tolna— Dunaföldvár 1:0 (0:0), Kisdorog— Máza 1:3 (0:3), Cikó—Bonyhád 2:2 (2:1), Bátaszék—Simontornyn 2:1 (2:0), Iregszemcse—Gerjen 3:0 (1:0), Paks—Gyönk 1:0. Mivel a gyönki csapat későn érkezett, így már az első félidő 25. percében le kellett fújni a mérkőzést. Hő­gyész—Fadd 2:2 (2:1). A XII. for­duló után a bajnokság állása a következő: 1. Nagymányok 13 14 1 1 61:8 23 2. Tolna 13 9 2 2 51:11 20 3. Dombóvár 12 8 2 2 44:14 18 4. Dunaföldvár 12 8 1 3 26:12 17 5. Bátaszék 13 6 5 2 26:17 17 6. Bonyhád 13 7 2 4 23:22 16 7. Fadd 13 6 3 4 25:22 15 8. Paks 1.2 6 2 4 22:11 14 9. Máza 13 5 3 5 23:16 13 10. Simontornya 13 5 2 6 27:23 12 11. Cikó 13 3 3 7 25:39 9 12. Hőgyész 11 3 2 6 22:27 8 13. Gyönk 13 3 1 9 13:44 7 14. Iregszemcse 12 1 3 8 6:45 5 15. Kisdorog 12 — 3 9 5:41 3 16. Gerjen 12 1 1 10 6:53 3 Sportérdekességek . OLCSÓ VÁLASZTÁS Achille Laurót most másodíz­ben választották meg Nápoly fő­polgármesterévé. Két évvel ez­előtt kormányrendelettel mozdí­tották el állásából, mert túlságo­san könnyen vette a hivatalát és — mint az AC Napoli elnöke — inkább a futballal törődött. Lauró mester bosszút esküdött. Néhány jó játékost vásárolt a Napoli számára, s a csapat egy­szeriben előbbre ugrott a bajnoki táblázaton. A következő választáson min­den szurkoló Lauróra szavazott, és Achille mester — a kormány tiltakozása ellenére — ismét el­foglalhatta a bársonyszéket. — Okosnak kell lenni — mon­dotta később, bizalmas baráti körben. — Amerikában milliókat költenek egy-egy ilyen választás­ra. Nekem egy vasamba sem ke­rült. A játékosokat a klub vásá­rolta. FURCSA BETÖRÉSEK Osnabrückben kézrekerítettek egy betörőbandát, amely többek között a VFL északnémet fut- ballklub ruhaszekrényeit fosztot­ta ki, miközben az osnabrücki csapat az altoniak ellen játszott. A mérkőzés után a futballisták feleségei és menyasszonyai kény­telenek voltak hazaszaladni és más ruhát hozni a játékosoknak, akiknek minden holmiját elra­bolták. A betörőbanda egvébként mással is foglalkozott: a VFL- nályán a Holstein-Kiel elleni bajnoki mérkőzés előestéién át­fűrészelték az osnabrückiek ka­puját, apaely mérkőzés közben összedőlt. HORGÁSZOK PARADICSOMA A newyorki East River szen­vedélyes horgászait váratlan öröm érte. A part mentén jégadagoló automatákat állítottak fel, hogy a kifogott halakat frissen tart­hassák. UJ-ZÉLAND, A VADASZOK ÖRÖME Uj-Zéland a legjobb úton van, hogy paradicsoma legyen a világ minden részéből érkező nimró- doknak. A sziget oly gazdag vad­állománnyal rendelkezik, hogy a kormány nem követeli meg vadá­szati engedélyek kiváltását, sőt ingyen ad lőszert is. ha akadnak vadászok, akik hajlandók, főleg őzekre, nyulakra és vadkecskék­re vadászni. Ezek az állatok any- nyira elszaporodtak, hogy a szó szoros értelmében letarolják az erdőket és mezőket. NŐI GALOPPVERSENY ANGLIÁBAN Angliában a turf-szokásokat is szigorú hagyományok szabják meg. Newmarketben (Suffolk- grófság) a napokban kétszázki- lencvenhatodszor rendezték meg az évi galoppversenyt amazonok részére. A világ egyetlen női ga­loppversenyét 1660-ban, II. ká­roly angol király alapította, azóta minden évben egyszer megküzde- nek a női versenyzők Newmarket város plakettjéért. Az idei verse­nyen 27 versenyző közül Susan Pigott. az ismert angol zsoké fe­lesége ..Fulimnnte” nevű lován 7 200 méteren tíz fe jhosszal job­ban végzett a tavalyi nyertesnél.

Next

/
Thumbnails
Contents