Tolna Megyei Népújság, 1961. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-21 / 274. szám
4 TOLVA HEGYET VtFÜ.tSAC I9S1. november 2& íme, megyénk gyümölcstermesztése — az egyetemi tanár szemével Dr. Jeszenszky Árpád nyugalmazott egyetemi tanár, mezőgazdasági szakíró neve nem ismeretlen megyénkben sem, hiszen többször írtunk róla. s személyesen is megfordult sok községben előadói körútjai alkalmából. A minap Tamásiban találkoztunk ösz- sze. Megragadtam az alkalmat, s megkértem, hogy mondja el azokat a tapasztalatait, amelyeket megyénk gyümölcstermesztésével kapcsolatban szerzett. íme a tapasztalatokból néhány, — Ezen a vidéken még az elaprózott gyümölcstermesztés honos, a régi gazdálkodási mód maradványaként, de örvendetesen szaporodnak a nagyüzeminek mondható területek is. Ezeknek a szétszórt, elaprózott gyümölcsösöknek, szőlőknek, még ha jelenleg nyújtanak is némi hasznot, és nem nélkülözhetők, de lényegében megásták a sírját, nincs jövőjük. Tehát feltétlenül a nagyüzemi gyümölcsösök és szőlők telepítésére kell törekedni. Ezzel kapcsolatban el kell mondani, hogy az 5—10 holdas telepítés még nem nagyüzem. Külföldi piac szempontjából, de egyre inkább ez vonatkozik a hazai piacokra is, elsősorban a nagy, százholdas, vagy még nagyobb tábláknak van jelentőségük. A gépesítés is csak nagy táblán gazdaságos. Tehát, ha nem is egyszerre, mert erre nem mindenütt nyílna lehetőség, fokozatosan ilyen nagy gyümölcsösöket, szőlőket kell megteremteni. Egy fajtából nagy mennyiség — ez a követelmény. — A gyümölcsös öntözésének sok helyen még nem tulajdonítanak jelentőséget pedig az öntözésnek a gyümölcsösökben is nagy jövője van. Hadd mondjam el a Zalaszentgróti Állami Gazdaság példáját, ahol elég sok csapadék hullik évente, átlagosan 740 milliméter, mégis az öntözésbe fektetett minden 200 forint., körülbelül 2000 forintot hozott. A Duna mentén különösen nagy lehetőség van a csőkutas öntözésre. örömmel tapasztaltam, hogy megkezdték a csőkutak építését — csak több kell. Az őszi barack metszésének az a módja, amely Buda környékén honos, már megbukott. Ez vonatkozik több gyümölcsfajtára is. Ezen a vidéken a kopaszító metszés dívik. Sokkal jobban bevált az a módszer, amely szerint az ágakat csak akkor vágják le, amikor már leteremtek. A rendszeres metszés alapvető, de na kopaszítsuk le a fákat. (Dr. Jeszenszky Árpád a tamási Vörös Szikra Tsz-ben be is mutatta ezt a metszési módot.) Ezen a vidéken többnyire magastörzsű fáit találhatók. A kísérletek azt igazolják, hogy sokkal gazdaságosabb az alacsony törzsű fáit ültetése. A magas törzsű fákról a termés leszedése nagyon felemeli a termesztési összköltséget. A felsőbb részeken termett gyümölcs sokkal drágább, mint az alacsonyabb részeken. A Szovjetunióban igen elterjedt a meggy bokros termesztése, nálunk is ezt kellene fokozatosan meghonosítani. Ezen a vidéken a megfelelő fajták előállításához adva vannak az alanyok is. Lesz-e művelődési otthon Felsőnyéken? Csütörtökön este tanácsülést •tartottak Felsőnyék községben, amelyen döntöttek a községfejlesztési programról. A tanácsülés első napirendi pontja azzal zárult, hogy határozatot hoztak egy kultúrotthon építésére. Tulajdonképpen lelkendezve írom le e sorokat, hiszen nagyszerű dolog, ha valahol nemes cél érdekében fáradoznak. Márpedig egy kultúrotthon létesítése a legnemesebb célok közé tartozik. De ugyanakkor lelkiis- meretfurdalásom lenne, ha nem mondanám el aggályaimat is a kultúrotthon-tervvel kapcsolatban. Igaz, a községfejlesztési programról a tanács dönt, ez az ő hatásköre. A felsőnyéki tanács döntött is, és ebben semmi törvénytelenség nem volt ^ véleményem szerint. De a döntéssel kapcsolatban néhány dolgot mégsem lehet 'elhallgatni. Tökéletesen igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy el- kéne Felsőnyéken is egy korszerű művelődési otthon. Sőt, akik ezt mondják, a községért érzett felelősségérzetről tesznek tanúságot. Körülbelül háromezer lakosú község Felsőnyék, és bizony nincs kultúrotthona. Ma, 1961-ben szerencsére már ott tartunk, hogy sokkal kisebb községekben is találhatunk korszerű, elfogadható művelődési házat. Hát mennyire inkább elkéne Felsőnyéken. Nem fűznek különösebb kapcsolatok Felsőnyékhez, de mégis szívesen írnék riportot a kultúrotthon építéséről, szívesen vigadnék én is az avatásán, s számolnék be arról, hogy a fiatalok, idősebbek hogyan veszik birtokukba ezt a kulturális létesítményt. Csak áz a gyanúm, hogy erre a jelenlegi feltételekkel nem kerül sor. Ugyanis az egész kultúrépítési terv megalapozása eléggé irreálisnak tűnik. Számoljunk csak egy kicsit. A tanács elkészíttette a megépítendő kultúrotthon tervét s ezért jelentős összeget — több tízezer forintot — ki is adott. Ennek a kultúrotthonnak a meg- építési költsége másfél millió forint. Nem elírás, másfél millió forint. Ezen a tanácsülésen megszavazták a községfejlesztéshez a hozzájárulás; maximumot, amelyet a rendelkezések lehetővé tesznek, minteey 160 000 forintot. Ehhez hozzájön az állami hozzájárulás. Ezzel együtt, tehát mindent beleszámítva nem egészen 270 000 forinttal tudnak számolni évente. Ezek szerint csaknem hat évi hozzájárulásra lenne szükség a művelődni otthon mecémt-s-ébez akkor, be közben más egokra *3 ]cÖ’7Cr<-ffoÍ1f'C7tó<;i ecy fillért sem fordítanának. Igaz, az építkezés költségeihez különböző »érdekelt« szervek is hozzájárulnának, de ez az egész ösz- szeghez képest elenyésző. Az is igaz, hogy az állam kölcsönt ad a községfejlesztéshez, de azt visz- sza is kell fizetni. Ilyen pénzügyi alappal nagy merészség még csak gondolni is ilyen nagy összegű létesítményre, noha, ismétlem még egyszer: Felsőnyéknek nagy szüksége lenne a művelődési otthonra. Sorolhatnám a megyei példákat — nehogy jóslásnak tűnjék a véleményem és a felsőnyékiek azzal vádoljanak meg, hogy az ördögöt a falra festem — amelyek azt igazolják, hogy ilyen csekély községfejlesztési alappal nem tanácsos hozzákezdeni ilyen nagy ösz- szegű létesítményhez, még akkor sem, ha az égetően szükséges. Van község, ahol hasonló feltételekkel kezdték el, s eljutottak a falak felemeléséig, s a falak évek óta gazzal körülvéve ágaskodnak a község központjában — a falu nem kis szégyenére. Nincs ncnz, nem tudják tovább építeni. Vagyis ott tartanak, hogy ráköltöttek ugyan mindent, ami a községtől tellett, de végül se pénz., se kultúrház. Kiderült, hogy több illetékes felsőnyéki szervezőben egyebek közt az táplálja az ügybuzgalmat, hogy »csak az elkezdés lesz nehéz, mert úgyis tudunk majd kicsikarni egy kis pénzt a járástói is, a megyétől is ...« Kérdezzél: csak meg a pénzügyi szakembereket: az ilyen »kicsikarásé« divat. már elmúlt, manapság — nagyon helyesen — sokkal szigorúbbak a pénzügyi megkötöttségek, rendelkezések, mint hogy a nép pénzével ilyen »kicsikarás!« alapon lehetne gazdálkodni. De más körülményekre is hivatkozhatnék, ami azt igazolja, hogy hasonló »adományokra« nem lehet számítani. Felvetődött a gyűjtés gondolata is a községfeilesztési hozzájárulás mellett. Ehhez nem tudok hozzászólni: mindenesetre dic«érő riportot fogok írni Felsőnyékről, ha megtudom, hogy a lakosság összeadta az építési költség jelentős ré=7ét a községi ej lesztési hozzájárulás mellett. Végül ped'ig hadd mondjam el még a számbaveendők közül a:ft is. hogy a tanács kimutatása szerint mintegy tíz kilométer ho«z- szii szilárd burkolatú járda hiánv zik a községben. Ez roonanlul mealenett. mert például több kisebb községben sem ilven e’mn- rrdettak a járda-viszonyok. A Vi'l+úrénítési programból pedig az b"nik ki hn«v amíg nem készöl pl egvefien néayzetmétemvi járdát sem tudnak megépíteni, meri nem lesz rá pénz. Más községek példája is igazolja, hogy a járdán kívül még megannyi kisebb-na- gyobb közérdekű feladatot kellene megoldani a községfejlesztési alapból, hiszen valójában ezért törvényesítették a községfejlesztési munkát. Hangsúlyozom ismét, dicséretes ugyan a kultúrotthon-építési elgondolás és a törekvés, de nem merném nyugodt lelkiismerettel megírni, hogy öt év múlva elkészül a felsőnyéki kultúrotthon a községfejlesztési alapból, mert ehhez az anyagi bázis biztosítása irreálisnak tűnik. Boda Ferenc Ha nem használják — miért nem szüntetik meg?- /A* ■,* »y v-y - WHl. ' mm* *: » MA' " \....... -z x ■ •• _____- \ o __ * .■ V. v. - us - ..A * jí v í A képen egy vasúti kitérő látható. Nem használják semmire, s éppen ezért felvetődik a kérdés: miért nem szüntetik meg? A kitérő Bükkösd állomás Dombóvár felőli részén van. Teljes értéke mintegy kettőszázezer forint. Gyakorlatilag ezt a kitérőt nem lehet használni, mert a biztonsági határjelző az ütközőbak közvetlen közelében van. Mellette semmi file áru kirakására hely nincs, mert az épülettől közúti jármű a vágány mellé nem tud állni. Ha hőnfutott kocsi átrakására használják a kitérőt, akkor is egyszerre két vágányt foglalnak le, ami végeredményben a kitérő nélkül is megoldható lenne. S végül: a csonka vágány hosszában nem fér el egy vagon. Jelenlegi állapotban a váltónak csak egyik oldala kopik, és használódik, a másik nem. Ha kiiktatnák a kitérőt, semmi károsodás nem érné sem az itteni forgalmat, sem a MÄV-ot, sőt egy váltó értékét takarítanák meg. Dehát akkor miért nem szüntetik meg a kitérőt? MEZŐ LÁSZLÓ Maximalismus — Mi tölti ki egy középiskolás egy napját ? — Milyen boldog diákkoruk van a mai fiataloknak! — mondják a felnőttek, s ilyenkor rendszerint a saját sanyarú ifjúságukra gondolnák, amikor gond volt. egy pár cipő m3gtálpal tatása, a gyerekek apjuk avitt ruhájában jártak, amely végül agyonfoltozva a legkisebb fiúnak jutott. Nagyon sokan őrzik az instruálások keserű és megalázó emlékét, amikor havi 10 pengőért naponta kellett a lusta és haszontalan jobbmódú gyerekek fejébe verni az iskolai leckének legalább elengedhetetlen részét. A máj fiatalok összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között élnek, de vajon zavartalan-e ez a boldog diákkor? Az utóbbi években, majd a közelmúltban az iskolareform kapcsán, nagyon sok szó esett a tanulmányi maximalizmusról, a diákok túlterheléséről. A helyzet valóban javításra szorul, de eddig rendszerint csak a tanárok, szülők mondták el véleményüket. Az alábbiakban lássuk négy diák, mindnyájan a szekszárdi gimnázium tanulói, egy napját: hogyan élnek, mivel töltik idejüket. Az első, akit megkérdeztünk, fiú, jeles tanuló, s úgy látszik, hogy az átlagosnál könnyebben tanul, mert négyőjük közül ő az egyetlen, aki rendszeresen iár különtornára is. Rendszeres napi programja a következő: 6-kor kel, utána 37-ig átismétli a leckét, reggelizik, majd % 1-ig iskolában van. (A diákok szerencséje, hogy az éDÍtkezések miatt módosult a tanórák időtartama.) A menzán ebédel, utána otthon mindig akad valami segítenivaló. tanulni 3-tól V? 5-ig szokott. Ezután megy tornaedzésre, s amire itt végez (hetenként négyszer!) este 7 óra van. Általában vacsora után 10-ig 11-ig. néha tovább is tanul. Csak ritkán történik meg, hogy 10-kor lefekszik, legtöbbször 11 után kerül ágyba. A második leánytanuló, helyzetét súlyosbítja, hogy vidékről jár be. Reggel 5-kor kel, mert csak autóbusszal tudja elérni az állomást, s ott kell várnia */, 7-ig. Ilyenkor természetesen tanul, mert amire beérkezik a vonatja, kezdődik az iskola. Délután 3-kor indul vissza a vonat, de addig mindig akad bevásárolnivalója, mert osztálytársai szerint is, a fél falunak ő a szekszárdi beszerzője. (Persze ez sem elhanyagolható szempont: próbálja meg egy diáklány visszautasítani a felnőttek kérését.) 5-kor érkezik haza, ebédel, majd 8-ig tanul. Ekkor az egész család vacsorához ül. Utána még 10-ig tanul, majd lefekszik, egyébként nem is tudna hajnalban felkelni. Tanulmányi eredménye: 2,8. A következő megkérdezett bizonyos értelemben „speciális eset” bár az élet különböző „speciális esetekből” áll. Árva- lány, édesapja csak késő délután érkezik haza. tehát a házimunka legnagyobb részét neki kell elvégeznie, ami módosítja időbeosztását is. Reggel G-kor kel. takarít, cipőt tisztít, reggelit készít, s ez ki is tölti az időt az iskolába indulásig. A menzán ebédel, s fél kettőre érkezik haza. Mosogat, takarít, mos, vasal, — valamelyikből minden napra jut. 3—5 között a tanulószobán tanul, amikor innen hazamegy, vacsorát készít, ami az étkezéssel együtt 8 óráig tart. 8-tól 10-ig még tanul, utána lefekszik, mert rendszerint nagyon elfáradt. Ehhez még hozzá kell venni, hogy kéthetenként szombaton nagymosást csinál, vasárnaponként nagytakarítás, vasalás. Tanulmányi eredménve' 4. Az utolsó megkérdezett az átlagos életkörülmények között élő diáklány: otthon mindenéről gondoskodnak. Rendszerint hatkor kel, tanul, majd indul az iskolába. Otthon ebédel, a délutánja általában tanulással múlik el, néha kisebb dolgokban segíteni is szokott a házimunkákban. Ha nincs nehéz napjuk az iskolában, vacsora után már nem tanul, s 9 óra tájban lefekszik. De gyakran megtörténik az is, hogy csak 10-kor tud lefeküdni. Négyes rendű tanuló, bár közel áll az ötöshöz. Mind a négyen érettségi előtt állnak, ez magyarázza, hogy többet is kell tanulniok, mint a korábbi években. A négy megkérdezett közül csak az utolsó szokott rendszeresen olvasni, ő is csak vasárnaponként. A többiek kizárólag olyankor olvasnak, ha betegek. Az • iskolai kötelező mozielőadásokon kívül átlag hathetenként mennek moziba, hangversenyen csak a negyedik lány volt, ő is ritkán. A feleletek önmagukban hordják a választ arra is: joggal beszélünk-e maximalizmusról, a diákok túlterheléséről. Vegyük hozzá, hogy a szekszárdi gimnáziumban rövidített órák vannak, másutt a diákok Va 2-ig vanjiak iskolában, ebből a szemoontbűl tehát a bonyhádi és a többi középiskolásoknak rosszabb a helyzete. A boldog diákkort — így tapasztaltuk — sok felesleges akadály keseríti meg. A baj a tanügyi maximalizmusban keresendő. amely a középiskola négv esztendeje alatt minden lehető ismeretet el akar saiátítatni. s ezzel alig hagv kedvet és időt a diákok önművelésére, önkénzé- sére. A helyzelen sürgősen változtatni kell. diákok, nevelők, szü lök közös érdeke! Cs. L.
