Tolna Megyei Népújság, 1961. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-02 / 259. szám
1961. november 2. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG 5 Palánki „egyetem1' Szinte csak lélegzetet venni áll meg a vonat a Sió-híd utón, ahol a kis állomáson tábla hirdeti, hogy a palánki mezőgazdasági iskola területén vagyunk. Aránylag sokan szállnak le, és a szerelvény máris tovább pöfög. Az emberek elindulnak az országúton a kertészet, vagy az iskola felé igyekezve. A park fái közül kimagaslik egy emeletes épület, a kollégium, amelytől pár lépésre egy alacsonyabb épület húzódik, előtte beszélgetve, zsibongva gyülekeznek a diákok. Középiskolások és „felsősök” vegyesen, várakoznak, hogy elkezdődjenek az órák. Egyelőre még egy épületben vannak, hiszen a felsőfokú mezőgazdasági technikum hallgatói még egy tanteremben is elférnek. Nyolc óra. A diákok beseregle- nek az osztályokba és a kiírás szerint a felsősöknek elkezdődik a kémia előadás. Figyelő szempárok szegeződnek az előadóra és szorgalmasan jegyzik a hallottakat, és a kémcsövekben lezajló folyamatok tanulságait. A szünetben csoportokba verődve beszélgetnek. Bordás István és Frey József a szekszárdi gimnáziumból jöttek ebbe az iskolába, s amint megtudjuk, igen jól érzik magukat. Előzőleg a gödöllői egyetemre szerettek volna bejutni, de amikor ez nem sikerült, kapóra jött az új intézmény megnyitása, hiszen céljukat így is elérhetik. Az iskola elvégzése után képesített szak- technikusként helyezkedhetnek el az állami gazdaságokban, vagy termelőszövetkezetekben. Ha azonban tovább szándékoznak tanulni, különbözeti vizsgával az agrár egyetemen folytathatják tanulmányaikat. Zsilli Ildikó már messzebbről jött ebbe az iskolába. Pécsett fejezte be tanulmányait mielőtt idekerült volna. Ö a KISZ-cso- pórt titkára, a kollégiumi tanács „motorja”; — A KISZ-élet hamarább elindult, mint maga az iskola — meséli —, úgy, hogy az avató ünnepségen már kis műsort is össze tudtunk állítani. Tisztában vagyunk a ránk háruló feladattal és tudjuk, hogy mit várnak tőlünk az emberek. Ennek szellemében tanulunk és végezzük munkánkat. Az iskola vezetői igen sokat várnak új szervezetünktől és mi ennek szeretnénk a legteljesebb mértékben eleget tenni. Tudjuk, hogy az ifjúságnak magának sokat kell segíteni az ifjúság nevelésében. Ezért is alakítjuk meg a kollégiumi napos-rendszert, hogy mi magunk tudjuk elejét venni az esetleges rendbontásoknak. Programot is állítottunk össze, mind a kulturális, mind a sportélet kifejlesztésére. Természetesen a politikai nevelést fő feladatunknak tekintjük. Előadások, közös film látogatások, klubdélutánok szerepelnek például a kulturális programban. A sport- lehetőségeknél mór nehezebb a helyzet, ugyanis egyes felszerelések beszerzésére anyagi fedezetet kell teremtenünk. Azt mór elhatároztuk, hogy tavasszal közös munkákon veszünk részt és a befolyt összegből a KISZ-cso- port számára vásárolunk be dolgokat, de szeretnénk addig is valamit sportolni. Bízunk abban, hogy eredményes münkát tudunk kifejteni, hiszen az indulástól igen sok minden függ a jövőben. Úttörő munkát kell végeznünk, mert mi vagyunk a7. elsők, akik ilyen típusú iskolában hivatva vagyunk arra, hogy megálljuk a helyünket. Büszkén csillog a szeme, amikor arról mesél, hogy az 56 hallgatóból mór több mint harmincán dolgoznak a KlSZ-szervezet- ben. Mártonfai Dénest, az iskola igazgatóját a tanáriban találjuk. Szavai nyomán megismerkedünk a kezdeti elhelyezési és felszerelési nehézségekkel, de hangja magabiztos, amikor azok megoldásáról beszél. — Igen sokat köszönhetünk a különböző társadalmi szervek támogatásának és elsősorban a megyei pártbizottságnak. Ök szereztek például előadót a filozófiai előadásokra a pécsi Jogtudományi Egyetemről. A mi tanáraink is megfeszített munkát végeznek, hiszen az új és felsőfokú osztály beindítása, lényegesen több óraszámot kíván, mint amennyi eddig volt. — örvendetes jelenség például, hogy olyan problémát kell megoldanunk, hogy szakfolyóiratokat kell biztosítanunk, mert a hallgatóknak ilyen igényük van. A tankönyvek problémája is hamarosan megoldódik. A második félévben térünk rá a fő tantárgyunkra a növénytermesztő si ismeretek tanítására, amelyik munkába bekapcsolódnak az ireg szemesei és a középhídvégi kutató intézetek munkatársai is. Egyelőre ezt a munkát készítjük elő, amikor talajtani és éghajlattani kutatások eredményével ismertetjük meg a hallgatókat. Természetesen egyéb tárgyak is szerepelnek, mint például a mezőgazdasági géptan, állattenyésztéstan, vagy a munkavédelmi ismeretek. Igen jelentős időt tesz ki a gyakorlati foglalkozásokra szánt órák száma, hiszen iskolánk egyik erényének kell lennie, hogy ne csak kiváló szaktudású, hanem a gyakorlatot js jól ismerő szakembereket képezzünk. Amikor elbúcsúztunk, már bizonyosak vagyunk afelöl, hogy ez az újtíousú iskola megállja a helyét és beváltja a hozzáfűzött reményeket. Monostori Miklós Rembrandt a posta fiókban Rembrandt „Krisztusfej” című kiemelték a keretből, eközben művét, amelyet 1959 decemberé- enyhén megsérült. ben egy nyugat-berlini képtárból loptak el, most megtalálták a braunschweigi központi pályaudvar 22. számú postafiókjában. A rendőrség névtelen értesítést kaHasonló körülmények között tűnt el a frankfurti városi Képzőművészeti Intézetből idősb. Lucas Granach egyik képe, szintén 1959 decemberében. Ezt a festményt 1960 szeptemberében a Jutalomműsor Szekszárd takarékos város dolgozóinak tiszteletére Az OTP abból az alkalomból, hogy a takarékossági napok keretén belül Szekszárd takarékos város lett, e munkában résztvevők tiszteletére műsort adott a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével. Az est bevezetőjeként Hunyadi Károly, a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának titkára tartott ünnepi beszédet. Elöljáróban beszélt a takarékosság országos és helyi eredményeiről. Országosan 1956 december 31-ér. még mindössze félmillió forint volt takarékbetétben. Ez az ősz szeg 1961. szeptember 30-án már Talált tárgyak... Az emberek feledékenysége ugyanis fel sem tételezi, hogy ezt folytán nap, mint nap kerülnek valaki beszolgáltatta a talált tárbe különböző tárgyak a Városi gyak osztályára. Rendőrkapitányságra tárgyak osztályára. a Itt talált Az értékesebb tárgyak megke- aztán rülését az újságon keresztül lajstromba veszik őket és őrzik rendszerint hirdetni szoktuk, hi addig, míg a gazdájuk nem je- szén nem egyszer előfordult, hogy lentkezik érte. a tárgy gazdája nem szekszárdi Baka Istvánná viseli gondját úolt, hanem csak átutazóban ezeknek a gazdátlan holmiknak, vesztette el itt. Egy alkalommal és igen érdekes dolgot tudunk Veldaul egy karomnak, amelyet meg róluk és elvesztőjükről, ami- talaltak meg Szekszaraon, kor előkerülnek a régebbi feljegyzések. Leggyakrabban pénztárcát, Nagydorogon lett meg a gazdája. Volt már olyan eset, — meséli Baka Istvánná —, hogy egy vidéki asszony kétségbeesve jött aktatáskát és kerékpárt hagynak be hozzánk hogy elvesztett egy el tulajdonosaik tudjuk meg vadonatújan vásárolt nylon in IJ fi /» 7 'H /n /1 T r i / OP -Wl '1 T" O Baka Istvánnétól — és mint erget egy csomagban, amely azondekességet, megjegyzem, hogy a ban m^r vdrta. tulajdonosát, gazdátlan kerékpárok rendszerint ÉTthetö volt az asszony öröme és a Vendéglátóipari Vállalat üzem egységei elől kerülnek be hoz hálálkodása. Természetesen nem érzünk itt zánk. De ezenkívül igen széles minden egyes tárgyat évek hosz. az elvesztett tárgyak skálája, a kosaraktól a fényképezőgépekig, és a karórától a szemüvegig, mindenféle akad közöttük. Sőt, a közelmúltban két birkát is hoztak be talált tárgyként. szú során keresztül. Ha a megtalálója igényt tart rá, a három hónapos határidő után, érvényesítheti rá tulajdonjogát, de még akkor is köteles egy évig megőrizni, s csak az év eltelte után Előfordult már olyan eset is, adhatja el. Amely tárgyakra a hogy egy aktatáskát gazdája it- megtaláló nem tart igényt, azt az tas állapotban hagyott el, és amikor a hirdetés megjelent, szé- gyellt érte menni, úgy kellett a egy év letelte után a Bizományi Áruháznál értékesítjük. A bejelentések szerint egyelőre címére elküldeni a benne lévő több tárgyat vesztenek el az emiratok tanúsága nyomán. Igen sokszor előfordul kulcsoka berek, mint amennyit beszolgál- hogy tatnak ide. de ezen a területen és kulcscsomókat hoz- is észrevehető a változás. V"ay nak be, amelyeknek azonban az emberek feledékenyebbek? nem akad gazdájuk, elvesztője — M — 6 milliárd 825 millió forintot tett ki: Szekszárd városban ez idő alatt a betétállomány több mint 25 millió forinttal nőtt. A beszámolóból az is kitűnt hogy a takarékoskodás e szép eredménye a népi állam következetes gondoskodásának követ kezménye. Ma már a takarékos kodás nem egyes személyek kiváltsága, hanem az egész népé. Ezt bizonyítja, hogy Szekszárdon 8000 takarékbetétkönyv van for galomban. Végül a város lakossága mellett dicsérőleg emlékezett meg az OTP, a posta és a takarékszövetkezetek dolgozóiról, tagjairól, akiknek részük van, hogy a város e megtisztelő címet elnyerte Külön megérdemelnék a pécsi művészek, hogy többet foglalkozzunk színvonalas műsorukkal. Különösen azért, mert e műsort is szabadidejüket feláldozva adták. S Krencsev Mariann 38 fokos lázzal is fellépett. Mindent egvbevetve, jól sikerült az est, s bizonyára nem marad hatás nélkül a felhívás, a „Takarékos ember jobban él!” pott, hogy a kép a postafiókban müncheni központi pályudvar található. A festményt a tolvajok egyik postafiókjában fedezték fel. — Csökkent Nagymányokon az üzemi balesetek száma. Augusztusban 46 sérülés történt, szeptemberben összesen 29 dolgozót ért kisebb baleset. — Picasso-kiállítás Meiníngen- ben. Meiningenben (NDK, Suhl- kerület) 45 eredeti litográfiából álló Picasso-kiállítás nyílt. A nagy mester alkotásait a párizsi Galerie Louise Leiris bocsátotta a meiningeni kiállítás rendelkezésére. Pablo Picasso 80. születésnapjának tiszteletére a meiningeni Max Reger-ardhivum ünnepi kamarazene-hangversenyt rendezett. — Megjelent a Magyar Mező- gazdaság legújabb, 44. száma. A sok hasznos és érdekes cikk mellett megyei vonatkozású tudósítást is olvashatunk a madocsai Igazság Termelőszövetkezetről. — Jogász vitaestet rendez a TIT jogi szakosztálya 1961. november 3-án este 6 órai kezdettel a TIT-klubban. Dr Szilcz Ákos megyei főügyész élménybeszámolót tart a magyar jogász küldöttség szeptemberi bécsi útjáról. — Finn kulturális hét Kari Marx-Stadtban. Október 14—21 kulturális hetet rendeztek, annak között Kari Marx-Stadtban finn a csereprogramnak a keretében, amelyet a finn Temoere és az NDK-beli Karl Marx-Stadt kötött egymással. — A Bonyhádi Zománcgyárban a fizikai munkásoknak több mint fele vesz részt a Szocialista Munkabrigád címért folyó versenyben. A mérnökök és technikusok is brigádot alakítottak és cél”l tűzték k; a Kiváló teehTM'-i-s. T- letve a Kiváló mérnök cím elnyerését. — Szigorú filmcenzúra Hollandiában. Hollandiában igen szigorú a filmcenzúra. A közelmúltban holland filmesek elkészítették a »Hófehérke« új filmváltozatát, megtekintését azonban nem engedélyezték 14 éven aluli gyermekeknek »a boszorkány ijesztő magatartása miatt* — A megyében 108 KST működik 11 000 taggal. A havi betétállományuk 1 134 000 forint. — Az ivóvíz-ellátás megjavítására községfejlesztési alapból mintegy 4 millió forintot fordítottak az idei évben a községi tanácsok Tolna megyében. Ebből az összegből vízvezeték-hálózatot, mélyfuratú kutakat és tároló medencét építettek. — Vigyázatlan vőlegény. Egy motorkerékpáros útjában kétszer is »elvesztette« mögötte ülő meny asszonyát. A »veszteséget« mindkét alkalommal csak néhány kilométer után vette észre; amikor másodszor is visszamotorozott arájához, az kijelentette, hogy felbontja az eljegyzést és jobbnak látja a forgalmi rendőrség gépkocsiján visszatérni Rómába. — Befejeződtek a hidrobiológus napok. A kétnapos összejövetelen a víziélet jelenségeiről mintegy 20 előadásban számoltak be a magyarországi vizek kutatásában i elért eredményekről a Technika Házában. — Nemzetközi filmfesztivál San Franciscóban. Tegnap, november 1-én megkezdődött és két hétig tart az V. San Franciscó-i film- fesztivál, melyen 32 állam összesen 72 egész estét betöltő filmet, valamint különböző tárgyú rövidfilmeket mutat be. — A máza-szászvári dolgozókat termelési tanácskozáson tájékoztatták az újítási mozgalom helyzetéről. Még ebben a negyedévben megalakítják az újítók körét, mely a szászvári művelődési otthonban kap majd állandó helyet. — Három csehszlovák tudományos film díjat nyert Marokkóban. Rabatban a Tudományos Film Nemzetközi társaságának XV. kongresszusán három díját nyert a csehszlovák filmgyártás. A három csehszlovák tudományos film az öröklődés titkairól, a testen kívüli vérkeringés problémáiról és a borsófélék sarjadzási mechanizmusáról szól. — A szekszárdi Balassa János kórházban a szokásos vasárnapi látogatási idő, tekintettel az ünnepnapok rendjére, a hétfői napra, november 6-ra tevődik át. Vasárnap tehát nincs hivatalos látogatási idő. • • • • A r o hirdetések*... Az apróhirdetés dija: szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastaqon szedett szó két szónak számít. Eladó 175-ös, kiskerekű Zetka motorkerékpár. Érdeklődni: Szekszárd, Remete u. 42. (8) Elcserélném budapesti szoba, konyhás lakásomat sürgőssn. Érdeklődni: Élelmiszercsomagoló Vállalat, Budapest, Porta. (9) Csatornatisztítást, vállalatok, kórházak és intézmények részére vállalunk. Baranya megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat, Pécs, Kossuth L. u. 3. Telefon: 10—74. (8) Aparhanton, Petőfi Sándor u. 76. sz. alatt egy kétrészes, keményfából készült sertésól eladó. (139) Az állami ingatlanközvetítő részleg felhívja Szekszárd város területén a tanácsi rendelkezés alatt álló lakásbérlőket, hogy jogos lakásigényét meghaladó nagy lakását, — ha azt az őt megillető kisebb lakásra kívánja elcserélni, — kérelmével forduljon a fenti részleghez, Szekszárd, Rákóczi u. 7., bővebb felvilágosításért. (119) A Tamási Építőipari Kisipari Szövetkezet többéves gyakorlattal rendelkező építőipari MŰSZAKI VEZETŐT vesz fel. Jelentkezni személyesen vagy írásban lehet, Tamási, Rákóczi utca 21. sz. alatt. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. (106) Rendőrségi felhívás A Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányság felhívja mind azon személyeket, akiktől Sáfrány István, Szekszárd, Rákóczi utca 23. sz. alatti lakos (volt Oláh István) bármilyen címen pénzt, vagy egyéb értéktárgyat csalt ki, hogy panaszuk megtétele végett írásban vagy személyesen jelentkezzenek a Szekszárdi Városi és Járási Rendőr- kapitányság (Szekszárd, Várköz 4 .sz) I. emelet 25-ös számú hivatalos helyiségében. Sáfrány István ugyanis hosz- szabb idő óta lakását elhagyta, a megye területén csavarog, munkakerülő. Több személynek pártós állami funkcionáriusnak adja ki magát és ilyen minőségben ki- sebb-nagyobb pénzösszegeket csal ki, majd ismeretlen helyre távozik. Felkérjük még a megye lakosságát, hogy ha valaki Sáfrány pontos tartózkodási helyéről tudomással bír, úgy azt a legközelebbi rendőri szervhez jelentse be. Nevezett ellen ugyanis több- rendbeli csalás bűntette miatt eljárás van folyamatban.