Tolna Megyei Népújság, 1961. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-14 / 243. szám
6 Tolna megyei népújság 1961. október M, Az ifjúsági bajnokságban is Nagymányok került az élre Vasárnapi labdarúgó-műsor nb m. A vasárnap lejátszott csonka fordulóban nemcsak a nagyma- nyoki felnőtt, de az ifjúsági csapat is ontotta a gólokat. A bányász labdarúgók majdnem kétszámjegyű győzelmet arattak a cikóiak ellen. Minthogy Tolnának van már egy veresége, és a vesztett pontok tekintetében eddig is Nagymányok állt jobban, vasárnapi nagyarányú győzelme után az ifjúsági bajnokságban is a nagymányokiak ugrottak az élre, Kis gyógyír a bonyhádiaknak a vasárnap 2:0-as vezetés után is elszenvedett vereségre az ifjúsági csapat biztos győzelme, A bonyhádi ifik simontomyai győzelme határozott fejlődésről tesz bizonyságot. Nem lehet egykönnyen kiheverni az NB III-as időszakot, amelyben bizony nem volt lehetőségük a bonyhádi ifjúsági labdarúgóknak a fejlődésre. Mázán Bátaszék döntetlen eredményt ért el, fgy az egyik pontot sikerült a vendégcsapatnak hazavinnie a bonyhádiaknál is rosszabbul szereplő mázai ifjúsági labdarúgóktól. Részletes eredmények a következők: Nagymányok—Cikó 9:0, Simontornya— Bonyhád 1:4, Máza—Bátaszék 1:1. A csonka forduló után a bajnokság állása a következő. 1.- Nagymányok 7 6 1 — 38:3 13 2. Tolna 7 6-— 1 62:6 12 3. Dombóvár 6 5 1 — 25:4 11 4. Fadd 6 5 — 1 14:8 10 5. Bátaszék 7 3 3 1 15:8 9 6. Dunaföldvár 6 4 .— 2 13:10 8 7. Bonyhád 7 4 — 3 8:13 8 8. Paks 6 3 1 2 11:5 7 9. Hőgyész 6 3 — 3 13:6 6 10. Simontornya 7 2 1 4 17:15 5 11. Cikó 7 1 2 4 11:28 4 12. Gyönk 7 2 — 5 9:32 4 13. Máza 7 1 1 5 9:13 3 14. Iregszemcse 6 — 3 3 2:25 3 15. Kisdorog 6 — 1 5 1:20 1 16. Gerjen 6 — — 6 2:34 — Bogyiszlé a falusi-kupabajnokság élén A szekszárdi járási falusi kupabajnokság ötödik fordulója után Bogyiszló van az élen, két ponttal megelőzve Tengelicet. A járási szövetség a mözsi labdarúgó csapatot a hét folyamán kizárta a bajnokságból, mivel több mérkőzésen nem jelent meg. A bajnokság állása 1. Bogyiszló 4 2. Tengelic 3 3. Szedres 4 4. Alsóhídvég 4 5. Decs 4 6. Szekszárd Szőlőhegy 4 7. Pörböly 4 8. Mözs 4 — _ 18:2 8 3 — _ 19:2 6 3 — 1 4:4 6 2 — 2 6:6 4 2 — 2 9:13 4 1 — 3 12:12 2 1 — 3 6:16 2 — törölve — Szekszárdi Petőfi—Szekszárdi Dózsa 15 óra. Vezeti: Rolléder. Pécsi BTC—Dombóvári VSE 10. V: Horváth. Ercsi Kinizsi—Pécsi Bányász 15. V: Mácsai. Siófok— Kaposvári MTE 15. V:Boda. Bajai Bácska—Bajai Építők 15. V: Tóth. Kiskunhalasi MEDOSZ— Mohács 15. V: Babies. Székesfehérvár—Pécsi VSK 15. V: Aranyosi. MEGYEBAJNOKSÄG Dunaföldvár—Máza 15 óra. V: Kleiber (Bencze, Káldi). Simontornya—Gyönk 15. V: Schnierer (Izzing, Szabó), Fadd—Paks 15. V: Pető (Kimle, Bihari), Nagymányok—Kisdorog 15. V: Streer (Zsiga, Nárai), Bonyhád—Ireg- szemcse 15. V: Sipos (Benke, Saá- ri), Hőgyész—Bátaszék 15. V: Hor váth (Váradi L. Fodor S.). Cikó— Gerjen 15. V: Magyar (Majoros, Nagy G.), Dombóvári Szpartakusz —Tolna 15. V: Pogány (Paár, Németh). JÁRÁSI, KÖZÉPISKOLÁS ÉS FALUSI-KUPAMÉRKÖZÉSEK Győré—Kismányok 15. V: Böte, Tevel—Bonyhádi Cipő 14.30. V: Kuszka. Dunaszentgyörgy— Szekszárdi Építők 14.30. V: Csordás, Dunakömlőd—Madocsa 14.30. V: Meixner, Pusztahencse—Bölcs ke 14. V: Tövissy, Nagydorog— Szekszárdi Honvéd 15. V: Ligeti, Szakály—Felsőnyék 14.30. V: Havasi, Dombóvári Fatelítő—Szakcs 14. V: Csuma, Tolnanémedi—Simontornya II. 15. V: Eretnek, Di- ósberény—Pincehely 15. V: Nagy J.. Fornád—Kölesd 14. V: Németh B„ Alsóhídvég—Tengelic 14.30. V: Garay, Bogyiszló—Pörböly 14.30. VrPinke. Szekszárdi Szőlőhegy—Szedres 15. V: Banga, Zomba—Báta 14.30. V: Hettig, Szekszárdi Gimnázium—Szekszárdi Dózsa 13.15. V: Mecseki, Tolnai Gimnázium—Dombóvári VSE 14.30. V: Pintér. WZftVWVVVUViAniVVWJWWUWVW/#ÍHIfl«KrfH#IVAVHMVWMWAV//rtWZfíWM«WMl Szakály-testvérek sakk-emlékverseny Befejeződön az általános iskolai verseny - Ma kezdődik a felnőtt verseny városi középdöntője — I középdöntő sorsolása Az augusztusban kiírt sakkemlékverseny eddigi eredményei nagyon szépek a tömegverseny szempontjából. Az úttörők iskolánkénti háziversenye mindhárom nagy iskolában befejeződött, a városi döntő lebonyolítása a közeli napokban kezdődik. A Garay J; ált iskolában a fiúk versenyét Schmieder Ferenc, a lányok versenyét pedig Lengyel Klára pajtás nyerte. A Babits Mihály ált. iskolában a lányoknál 1—2. Kiss Erzsébet, TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága ás a Megyei Tanács lap|a Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vóllalato Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdóban Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél <H ta Moapn H Sk és Pócza Ildikó, a fiúk versenyében pedig: 1. Mechtl Béla, 2. Prantner János, 3. Mechtl László, 4. Bors József. A középdöntő csoportgyőztesei (összesen 75 pajtás vett részt az iskolai bajnokságon!!!): Leposa Gyula, Petrina József, Dunai Lajos, Balogh Lajos, Horváth László pajtások. A felnőttek versenyének városi középdöntőjébe 65 sakktárs nevezett be, illetve jutott tovább a háziversenyek alapján. A középdöntő egyes csoportjainak küzdelme MA KEZDŐDIK TIZENNYOLC ÓRAKOR. Az I. sz. csoport a TIT-klubban, a II. sz. csop. a KlOSZ-klubban (városi művelődési házban), a III. csop. az új iskolában, IV. csop. a TIT-klubban és az V. sz. csop. ugyancsak az új iskolában bonyolítja le versenyét. Az egyes csoportok sorsolása a következő: L csoport: Jablonszky Lajos, Tatár Márton, Takács István, Pesti Lajos, Tamás Gergely, Steindl István, Bálint Miklós, Terebesi József, Ko\ ács Benő, Szászvári József, Rá ez János, Pesti Gyula, Sípos Ferenc, Rittmann József, U. csoport: Mechtl Béla, Illés József, Bak- sa Béla, Hollósi Simon K., Sze- gesdi Sándor, Görföl Tibor, Kovács Ferencz, Benács József, Páli György, Geresdi Lajos, dr. Zsámár György, Sztia István, Peg ler István. III. csoport: Majnay Antal, Simon Mihály, Kőfalvi József, Vanitsek János, Sudár Géza, Tóth Imre, Körösi Károly, dr. Apáthy Imre, Németh László, László Ferenc, Károly Pál, Pérkál Kornél, Nagy János. IV. csoport: Vörös János, Sebestyén Zoltán, Kőhalmi János, Csizmadia Sándor, Szigeti Mihály, Kereki József, Terebesi József. Módos István, Balogh Lajos, Hózenstei- ner Kálmán, dr. Sass Ernő Töt- tös József. V. csoport: Dr. Németh József, Fehérvári Örs, Dobrovolni Dezső. dr. Fodor László, Landauer Sándor, dr. Radó Ferenc, Hoffmann Péter, Varga Kálmán, Szakály István, Heigl Zoitán, Acsádi Erzsébet, Szamosújvári Rudolf, Faddi Sándor, Röplabda-híradó Felvétel a vasárnap lejátszott Németkér—Tamási mérkőzésről, ahol a németkéri lányok nagy küzdelem után 3:2-re győztek Tamási ellen. A vasárnapi forduló eredményei: Nők: Németkér— Tamási 3:2, Váralja—Tamási 1:3, Bogyiszló—Hőgyész 3:2, Németkér—Cikó 1:3, Kis dörög—Felsőnána 0:3 (játék nélkül). Férfiak: Máza— Udvari 3:1, Nagymányok—U d vari 3:0, Hőgyész— Szekszárdi Honvéd 2:3, Gyönk— Tamási 0:3 (játék nélkül), Felsőnána —Szekszárdi Dózsa 1:3, Mucsi— öcsény 3:0 (játék nélkül), Sióagárd —Máza 1:3. A vasárnapi mérkőzések: Nők: Tamási—Cikó 14 óra. V: Szendrey, Öcsény— Felsőnána 10. V: Mercz, Váralja —Kisdorog 11; V: Bőte, Bogyiszló—Németkér 14. V: Szabadi. Férfiak: öcsény—Felsőnána 11. V: Mercz, Szekszárdi Dózsa— Gyönk 11. V: Bakó, Tamási—Hőgyész 13. V: Szendrey, Szekszárdi Honvéd—Nagymányok 9. V: Bakó, Máza—Mucsi 14. V: Fraida, Udvari—Sióagárd 15, V: Koller. A bajnokság állása az eddig lejátszott mérkőzések alapján. (A tabella összeállításánál nem vettük figyelembe a büntető pontok levonását.) 1. Cikó 4 Nők: 4 12:2 8 2. Bogyiszló 4 3 1 10:5 7 3. Hőgyész 4 2 2 8:7 6 4. Tamási 4 2 2 9:8 6 5. Felsőnána 3 2 1 4:4 5 6. Németkér 3 2 1 7:5 5 7. öcsény 3 1 2 3:6 4 8. Kisdorog 4 — 4 1:12 4 9. Váralja 3 — 3 <L9 3 1. Tamási Férfiak: 5 5 15:1 1« 2. Szekszárdi Dózsa 5 5 — 15:2 10 3. Hőgyész 5 3 2 12:8 8 4. Felsőnána 5 3 2 11:8 8 5. öcsény 5 3 2 9:11 8 6. Máza 5 2 3 9:11 7 7. Nagymányok 5 2 3 6:9 7 8. Sz. Honvéd 4 2 2 7:8 6 9—10. Udvari 5 1 4 6:12 6 9—10. Sióagárd 5 1 4 6:12 6 11. Mucsi 5 1 4 3:12 6 12. Gyönk 4 1 3 4:9 5 Mi újság a bonyhádi járási labdarúgó-bajnokságban? A Bonyhádi Járási Labdarúgó Szövetség által vezetett járási bajnokság küzdelmei a sorsolás alapján kerülnek lejátszásra. Eddig mindössze egy mérkőzés maradt lejátszatlan, mivel a hátai csapat késve érkezett Sióagárdra. A bajnokság élén az ötödik forduló után — jobb gólaránnyal — a Bonyhádi Cipőgyár áll, Báta és Kismányok előtt. Az utolsó három forduló eredményei: Szeptember 24: Bonyhádi Cipőgyár—Kismányok 7:1 (3:0), Rakasd—Tevel 3:2 (1:0), Zomba— Győré 2:2 (2:0), Báta—Sióagárd 0:0 gólaránnyal Sióagárdé a két pont. Október 1: Sióagárd—Bonyhádi Cipőgyár 1:4 (0:2), Kismányok— Rakasd 3:1 (1:0), Báta—Győré 3:2 (3:2), Tevel—Zomba 4:2 (1:1). Október 8: Kismányok—Sióagárd 4:0 (2:0), Báta—Tevel 9:1 (5:0), Rakasd—Zomba 0:2 (0:1). A Bonyhádi Cipőgyár—Győré mérkőzés elhalasztva. A bajnokság állása: 1. Bonyhádi Cipőgyár 5 4 — 1 20:5 8 2. Báta 5 4 — 1 16:5 8 3. Kismányok 6 4 — 2 13:11 8 4. Győré 5 3 1 1 12:5 7 5. Sióagárd 6 3 — 3 10:15 6 6. Zomba 6 1 1 4 7:12 3 7. Tevel 6 1 — 5 11:22 2 8. Rakasd 5 1 — 4 5:19 2 A gyönki járási labdarúgó-bajnokság állása 1. Fornád 4 4 — — 9:5 8 2. Kölesd 4 3 — 1 19.4 6 3. Kistormás 5 3 — 2 9:7 6 4. Tolnanémedi 3 2 1 — 6:1 5 5. Gyönk II. 5 2 1 2 19:9 5 6. Felsőnána 4 2 — 2 11:11 4 7. Pincehely 5 2 — 3 2:9 4 8. Simontornyai BTC II. 4 1 — 3 14:8 2 9. Nagyszékely 5 1 — 4 9:28 2 10. Diósberény 5 1 — 4 1:17 3