Tolna Megyei Népújság, 1961. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-10 / 239. szám
MCI. október 10. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG Ahol társadalmi figy az alkoholellenes küzdelem Sok üzemben, munkahelyen gondot okoz a gazdaságvezetőknek, a pártszervezetnek és a szakszervezetnek egyes dolgozók mértéktelen iszákossága. A részegeskedés az üzemben munkakiesést okoz, vagy balesetet idézhet elő. A családban sorozatos perpatvart, amely nem egy esetben a család széthullásához vezet. A Dunaföldvári Kendergyárban egy-két évvel ezelőtt hasonló problémákkal küszködtek. Az áztatósoknál, de a más munkahelyeken dolgozókkal Is előfordult, hogy italozás miatt nem tudtak megjelenni a munkahelyen, s feleségüket küldték be azzal az üzenettel, hogy betegek. Volt olyan eset is, amikor a dolgozó úgynevezett „másnapos” hangulatban, s félig mámorosán vette fel a munkát. A művezető előtt nagy igyekezettel akarta elpalástolni ittasságát, hasonszőrű barátainak pedig így dicsekedett. „No kisapám, ezt csináld utánam. Tegnap túlteljesítettem a normát. Az elfogyasztott öt liter után még ráhúztam egy litert”. A családi gondokkal küszködő asszonyok nem fogytak ki a panaszból. „Férjem tegnap megint elverte keresetét” — jajveszékel- tek, s arra kérték a gyár vezetőjét, a pártszervezet titkárát, segítsenek, mert az apa részegeskedése miatt nélkülöz a család. A kendergyár gazdasági vezetői és a társadalmi szervek kollektíván fogtak össze, s azt hangoztatták: „Feltétlenül segíteni kel] a bajbajutott családokon. Meg kel menteni a teljes elzülléstől a családfőt, aki ha nem jut italhoz, a legjobb munkaerők közé tartozik.” A Dunaföldvári Kendergyárban időközben új iparág született, a bútorlap-üzem, ahova ki kellett nevelni a munkásgárdát. A gépi munkát józanéletű, gyorskezű emberekre bízhatjuk, elsősorban az ilyenek jöhetnek számításba az új üzem szervezésénél — hangoztatták a vezetők. És elindult a szervezett mozgalom az iszá kos dolgozók megjavítására. Milyen módszereket alkalmaztak a kendergyári elvtársak? Elsősorban a nevelés eszközét használták fel. Szakszervezeti gyűléseken, a Vöröskereszt és a nőbizottság gyűlésein, gyakran tartottak egészségügyi előadásokat, és sokszor volt szó az italozás káros hatásáról, amely fizikailag és erkölcsileg tönkreteszi az embert. Amikor a jó szó már nem használt, a vállalatvezetőség élt a Munkatörvénykönyv nyújtotta lehetőségekkel. Tizenöt notórius iszákossal foglalkoztak, s ahány ember, annyiféle módszert kellett alkalmazniok. Több esetben a javulást ígérgetőkkel nyilatkozatot Írattak alá. amely így hangzott: „Kötelezem magamat arra, ha mégegyszer előfordul, hogy részegségig iszom, alávetem magamat az elvonó kúrának”. Az illető sajátkezűleg írta alá a nyilatkozatot, s amikor ismételten részegségen kapták, felhívták a figyelmét arra, tegyen eleget annak a kötelezettségének, amely re saját elhatározásából vállalkozott. A módszer bevált. A dolgozó kötelességének érezte, hogy ezek után jelentkezzék az elvonó kúrán. Az elvonó kúra után továbbra is figyelemmel kísérték a „gyógyult beteget". A 15 elvonó kúrára utalt dolgozóból kettővel kellett megismételtetni a kúrát Ez I960 júniusában volt, s azóta valamennyien becsületesen állják adott szavukat. Szakítottak a régi életmóddal. Néhány évvel ezelőtt egy-egy rendezvény, vagy ünnepély a 10—15 italos dolgozó rendetlenkedése miatt botrányos verekedéssel ért véget. Ma már nem kell félni a renitenskedők- től. A dolgozók az illendőség határain belül szórakoznak, mértéktartóan fogyasszák az italt, vigyáznak magukra, munkatársukra, nehogy szégyent hozzon a gyár becsületére. Példaképpen megemlíthetnénk az olyan dolgozó nevét, aki néhány évvel ezelőtt, ha ivott, a gyár és a csaNew York félt az „Esthertől“ Az elmúlt napokban, amikor takarókat és élelmiszerkészleteket félni lehetett attól, hogy az Est- halmoztak fel, Wagner főpolgár- her nevű tornádó New York vá- mester pedig utasította a rendőr- rosán fog átvonulni, a New Yorki séget, tűzoltóságot, és a mentőket, taxisofőrök homokzsákokkal és hogy állandó készültségben állólommal terhelték meg kocsijai- janak. kát, nehogy a forgószél belesodorja őket az East Riverbe. A Szerencsére kiderült, hogy a kritikus órákban az egész város forgószélnek csak egy gyenge riadókészültségben volt. A lég- utószele süvített el New York oltalmi szolgálat alkalmazottai a felett és nem okozott jelentős menekültek ezrei számára gyapjú kárt. »wvwwvww — “A fasiszta hatalmak szövetkezése a Vatikánnal« címmel tart előadást Szabó Ferenc százados, a Zrínyi Akadémia tanára október 12-én este hét órakor a í bonyhádi járási művelődési házban, az ismeretterjesztő évad megnyitóján. Az előadás iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. — A traktorok és más mező- i gazdasági gépek kipróbálásával Iád reme^ volt Ez a ^dolgozo jna foglalkozó kubányi kutatóintézet egyik 560 hektáros kukoricatáblanyék között él. keresetét nem az italmérésekbe hordja, hanem a takarékba. Társadalmi üggyé tették a Dunaföldvári Kendergyárban az alján Vlagyimir Pervickij gépkezelő munkacsapata kis híján 1600 tonna szemeskukoricát termelt. A munkálatokra mindössze 2400 naioiavar, tvcnaergyaroan az ai- órát fordítottak. így tehát egy koholellenes küzdelmet. Faradsá-, mázsa szemeskukorica termelése ®°ft türelmes, de eredményre ve- | kilenc percbe került, három perc- zeto munka volt, amely méltán cei kevesebbe, mint Garst amedicséretére válik kollektívájának. P-né KRESZ- és ügyességi verseny Tolnán Az MHS alapszervezetei jelentős tevékenységet fejtenek ki, hogy a különböző szakkörökben a fiatalság elsajátítsa a tananyagot Időközönként az alaoszerve- zete-k szakköre házi versenyt rendez tagjai részére, hogy ezzel is növeljék a fiatalok vetélkedési kedvét. Tegnap egy ilyen ver- senyre került sor Tolnán, Az MHS alapszervezete motoros körének tagjai részére rendeztek KRESZ- és ügyességi versenyt. Mintegy ötven induló volt a motoros kör tagjai közül. A rendőrség és az MHS szervezésében lebonyolított verseny jól sikerült. A tolnai vásártéren látványos ^ügvességi^bemutatólc voltak. cl kávéban A légynek sokféle funkciója le- Az egyik ilyen egységben azt hét, esetleg sorsa lehet változa- mondja a felirat: IV, osztályú tos. Sorsa lehet a többi között az üzem. Itt, ugyebár, elviseli az is, hogy beleesik a tejbe, s ott ember a légyfogót is, mint a légyfuldokol. Esetleg bele is fullad, irtás egyik, korántsem esztétikus, Megteheti ugyanezt a kávéval is. de eredményes eszközét. A má- Ha nem elég éber a vendég és sik helyen III. osztályú üzem. Itt el nem zavarja a pohár szélén már a légyfogó túlzás lenne, el- hoppsza-polkát járó légyifjakat. lenben matadorral irtják a le- Mert légyben nincs hiány. A ven- gyet. Talán innen a büdösség. déglátóipari egységekben (ugyan, Aztán van: II. osztályú üzem. A ki emberfia találta ki ezt a fér- III. osztály és a II. osztály kötelmes elnevezést? Merthogy ez zött a különbség a szóbanforgó a hivatalos neve étteremnek, tábla. Légy itt is van, ugyanany- kocsmának, cukrászdának, egy- nyi. Matador viszont már nincs, aránt) ugyancsak nincs. Sőt, az Pedig, II. osztály, vagy nem II. utóbbi időben, talán az őszi hide- osztály, a legyek itt is szaporák, péktől való féltükben, egyenesen és táncoskedvűek, A matador elszaporodtak. S most hoppsza- igazán elkelne, polkát járnak a feketekávés poharak szélén is, s ha a vendég A légyfogóhoz nem ragaszko- nem elég éber, belepottyanni dóm. sem átallanak. 0) Az „ígéret földje* A Népújságban OLVASTUK cél kevesebbe, mint Garst ame a gyár egész rjkai farmer földjén — A három tamási termelőszövetkezetben, a tanácsnál, a moziban, a járási művelődési házban, a gimnáziumban híradót létesít a járási könyvtár, melyen ismertetőt adnak a legújabban megjelent, vagy megjelenő könyvekről. »Hány kérdést tesz fel egy kis- — Tiepolo-festményt találtai: gyerek naponta?« Egy belga nő- az udinei székesegyház sekrestye- szervezet — sheriockhclmesi ; jében. Egy régi, poros festménymódszerrel — kidéi ítette, hogy: ről, amely emberemlékezet óta 437 kérdést intéz a mamához., ott függött az észak-olaszországi Szegény mamák! Szeretnék azt! Udine székesegyházának sekres- is tudni, mennyi ebből az úgy- [ t.véjében, most kiderítették, hogy nevezett indiszkrét kérdés? Mert : Giovanni Battista Tiepolo XVIII. ugye, arra bizony kicsit nehezebb 1 századi velencei festőművész al- váíaszolni. Még dadog is néha a j kotása. A kép értékét felületes felnőtt. ., _ je mondd, Mlrci, igazán a Kanári-szigetekre megy ez a hajó?.. »Borospohártól az eperfáig.« Nem vitás, felért két szakmai értekezlettel is. Tanulni lehet belőle! »Hirohitó császár, mint természettudós.« Nem rossz. Miniszic- rei addig kormányoznak ö szelíd kedvteléseinek él. S ha egyébbel (lásd a második világháború) nem akar foglalkozni, éljen hát rákjainak! »Néger kislány a Szovjetunióban.« Arra kéri az apa szovjet dolgozótársait, tanítsák meg lányát, mit tegyen, hogy a világon minden ember jobb életet éljen... Bizonyára meg is teszik... Nem kellene egy-két forrófejű felnőttnek is ilyen leckét vennie? Okos dolog lenne! »Felépítik a bibliai Bábel tornyát Bagdadban.« Üzletnek nem is rossz. Csak mit szól hozzá a kalifa? fes még valamit! Ki akarják próbálni, milyen egy pokoli nyelvzavar? Nyelvészek! Tiltakozzatok! »A zűrhajós.« Más csak levelenként szedi a borostyánt. Neki egész koszorút kell adni! Igen, a gipszfigura nem is lenne megfelelő, mert a giccskiállításon még tetemes összegért kelne elés nem érnénk el a nevelői célt. »Olajzöld és vörös retikUlök előnyben.« Külföldről származó hír. Most itthon vagy nekiállnak a gyártásnak... vagy átfestik a retikülöket. Mert: Haladjon ön is a korral... járjon piros és olaj- zöld szatyorral! »Gagarin és Tyitov nem kapott amerikai vízumot.« Nem magyarul szólván, persona non -rátának minősülnek. Inkább politiK’ű személyek, mint űrrepülők. Ez ellenük a kifogás. Politizálnak? Minden bizonnyal: a b.-.eért! Nem ez ellenük a döntő kifogás? Ez! Bati becslések alapján 250 millió lírára teszik. — Négyszáz holdra növeli 1963- ra jelenlegi 200 holdas csemegeszőlő-területét a Kanacsi Állami Gazdaság. Az ősz folyamán a jelenlegi 240 holdas őszibarackosát újabb hatvan holddal növeli a gazdaság. — Ásta Nielsen, a néma filmek nagy művésznője nemrég ünne-1 vérétől kapható. pelte 80. születésnapját. A művésznő irodalmi önéletrajza nemsokára megjelenik a Német Demokratikus Köztársaságban, a Hinstorf kiadónál — Tolna megye állatorvosai ankétot és gyakorlati bemutatót tartanak október 13-án, délelőtt 9 órai kezdettel a bátaszéki Búzakalász Termelőszövetkezetben a Bovin TBC — a szarvasmarha- gümőkór — elleni küzdelem továbbfejlesztésének lehetőségeirőli — Véradó napot rendez Szek- szárdon, a városi művelődési házban október 17-én a Vöröskereszt járási titkársága. — Nemzetközi versenyt rendez karmesterek részére 1962-ben a római Academia Nazzionale di Santa Cecilia. A versenyen olyan karmesterek indulhatnak, akik 1962 január 31-ig még nem {öltötték be 40. életévüket. — A Televízió műsora. 17.30: Iskolások műsora. 1. Türelmetlen fiatalok 2. Tanuljunk táncolni. 18.30: Á Liszt—Bartók zongora- verseny győzteseinek hangversenye. 19.30: TV-híradó. 19.45: Hétköznapi tanácsok. 20.00: Rangon alul. (Magyar fllmvígjáték.) Kbj 21.20: Telesport. 21.45: Hírek és a TV-híradó ismétlése. Somogy megyei Tanács kórháza, Kaposvár, pályázatot hirdet három éves munka melletti ápolónői tanfolyamra. Az iskolához érettségi bizonyítvány szükséges. A képzés ideje alatt a hallgatók havi 850 forint fizetésben részesülnek. Az iskola befejezése után körzeti ápolónői munkakörben állásuk biztosítva lesz. Jelentkezési határidő: 1961. október hó 31. Bővebb felvilágosítás a pályázatot hirdető szerv vezető főnő(31) Szüreti bált rendeztek a kajdacsi általános iskolások A kajdacsi általános iskola úttörő csapata szüreti mulatságot rendezett, amelyhez — Nagy Jó- zsefné csapatvezető felkérésére — segítséget nyújtott a szülő munkaközösség is. Készségesen segített az Aranykalász Termelőszövetkezet, és a községi pék is, aki 900 kiflit sütött erre az alkalomra társadalmi munkában. A felvonuláshoz és az esti tánchoz a zenét a szülőkből verbuválódott zenekar szolgáltatta. Ez a sokfelől megnyilvánuló segítőkészség is hozzájárult a színpompás felvonulás sikeréhez. Hosszú sorban vonultak fel a résztvevők, a magyar ruhás csősz lányok, legények, szüretelő lányok, kádárok, bohócok, cigányok, dalolva, táncolva. Este, az iskola udvarán felállított sátorban tartották meg a szü réti bál másik érdekes mozzanatát, a szőlőlopást. A csőszlányok rendre elcsípték a „tolvajokat” és elvitték a bíró elé, aki sorra kiosztotta a kemény bírságot. Vidám hangulatban zárult a kajdacsi iskolások szüreti bálja. •A p r ó h i r t é 8 e k ....... A z apróhirdetés dija; szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastaqon szedett sző két szónak számit. Ruhaipari technikust keres azon nali belépéssel üzemvezetői munkakörbe a Szekszárdi Szabó Ktsz. Leveleket a fenti címre. Fizetés megállapodás szerint________(28) A Tolna megyei Allatforgalir.i Vállalat paksi kirendeltségére felvételre keres egy fő közgazdasági technikumot végzett, adminisztrációs munkában járias személyt, vezető adminisztrátori munkakör betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat központjában. Szekszárd, Béla tér 1. sz. alatt. (32) A Dalmandi Állami Gazdaság keres felvételre dalmandi újonnan felépült gépműhelyébe mezőgazdasági gépeket jól isme-ő gé-lakatos és motorszerelő szakmunkásokat, Munkásszállás van. Jelentkezés a gazdaság központjában. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. (35) 175-ös Budai farmotor és csónak eladó. Szekszárd, Falusy László. Áramszolgáltató, (23)