Tolna Megyei Népújság, 1961. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-05 / 235. szám
4 VOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1961. október S. Egy év után 20MANCGYARI Segélyezés Sok érdekes dologgal találkozhat a látogató egy szakszervezeti irodában. A Bonyhádi Zománc- gyár szakszervezeti bizottságának irodájában különösen. Itt szinte az egész gyár egy napi munkája megelevenedik, amikor munkások, vezetők jönnek kérdéseikkel, tanácsaikkal. S itt találtam egy érdekes kimutatást, mely bepillantást enged a szakszervezeti munkába. A szakszervezet elnöke Kretzer elvtárs mutatta meg azt a kimutatást, mely az elmúlt havi segélyezésekről szól A segélyek 18 dolgozónak szereztek örömet. Legtöbbjüknél kettős öröm volt. Hisz nyolc szülési segélyt és egy házassági segélyt utaltak ki. És más egyébről is tanúskodik a segélyezési kimutatás: két dolgozó költözködési segélyt kért és kapott, hogy mielőbb az új házat el tudják foglalni. Négyen betegségi segélyt kértek, és csak egy dolgozó folyamodott temetkezési segélyért a vállalathoz. Nem nagy dolog az üzemi segélyezés. Sok alkalommal a félezer forintnyi összeg éppen csak kiegészíti a meglévőt, de nélküle is megtörténne a költözködés, a házasság, és bizonyára az újszülött is jól érezné magát, de a segély, mit a szakszervezet és vállalat ad, jó arra, hogy könnyítse az örömök és bánatok gondját. Új tmk-műhely épül Uj helyiségbe költöznek rövidesen a gyár tmk-lakatosai, szerelői. Mintegy fél éve kezdték el az új műhely építését. A típusterv alapján készülő korszerű, világos műhely a mintegy öt ven évvel ezelőtt épített helyén készül. A napokban megkezdték a gépalapok betonozását, szerelését; s rövidesen beköltözhetnek a gyár tmk-sai az új műhelybej Több ezer autóbusz-táblát készítenek Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a lelkesedés, vagy a meggyőződés vitte annakidején a szövetkezetbe. Ment, mert mentek a többiek is, mert a sodrásnak nem lehetett ellenállni. De még utána is sokszor emlegette, nem lesz ebből semmi, a végén úgyis fel kell oszlatni. Azóta már többször hallottam, ő az egyik legszorgalmasabb tag, a hét neki tényleg hét napból áll, hatot a közösben dolgozik, a hetediket otthon, de ugyancsak a köz javára, javítgatja a gondjaira bízott felszerelést, tisztítja a két lovat, amelyekkel fogatol a hét köznapjain. S a délutáni szomszédolás sem mihaszna időtöltés, mert akkor hányják-vetik meg a köz gondjait. Mondták ezt, én meg hittem is, nem is, mert tudom ugyan, hogy a körülmények megváltoztatják az embert, de tamás vagyok a gyors változások láttán. Most itt ülünk szemben egymással. Elnézem ezt az erős embert. Túl az ötvenen, de még mindig erősen. Arcán a szakáll hetes, a keze mintha nem is kéz lenne, tán centisre is vastagította rajta a bőrt a kasza, kapa, villanyéi. Ülünk — beszél getü nk. J ónéhányadi k pohár bor után. A pohár éppen annyiadik. hogy nem okoz még részegséget, de már elég ahhoz, hogy őszintévé, szókimon dóvá tegye az embert A bonyhádi Ritka szép sport a galambsport, mondhatnánk azt is, hogy a béke sportja, hisz a galambot a legszebb fogalom jelképének tekintik. Annak tartják a bonyhádi galambászok is, akik a következő pár sor főszereplői lesznek, és annak tartja Schnepf Márton is, a fő-fö galambász, akit Dózsa György utcai otthonában kerestünk fel, * Közel negyed százada foglalkozik a galambászattal. Mint iskolás fiú, édesapjától leste el a galambsport ügyes-bajos dolgait, s évek múltán szenvedélyévé vált. Postagalamb állományát 1949 óta használja röptetésekre, versenyekre, s azóta számos bajnokságot megnyert. — Persze, a dicsőség az »M. 2—s.« er-esületet is illeti — mondja. Ez természetes is, hiszen a jelzett egyesületnek keretében dolgozik, annak titkára. Az egyesületnek jelenleg 15 fizető tagja van, akik évi 180 forint tagdíjat fizetnek. A különböző versenyekre egyénenként neveznek, de az egyesületen belül. Eddig háromszor szerepeltek külföldi versenyeken. Két alkalommal a rostocki, egy alkalommal a müncheni versenyeken. Mindháromról értékes helyezéssel és díjjal tértek haza. — Mennyi munkába kerül, amíg egy-egy galamb képes lesz 900—1000 kilométeres távolságok berepülésére — fordulunk a mesterhez. — Nagyon hosszú az út odáig *— tájékoztat — talán el sem hinné az ember, hogy a munka a kis galambocskák 5 napos korában kezdődik, amikor mindegyiket gyűrűvel látják el. Megtudom aztán, hogy a ved- léskori és az első kirepülési megfigyelések után megkezdődik a selejtezés, mely után a következő évad elején kezdődnek a röpteté- sek, azaz az edzések. A márciustól augusztusig tartó röptetési évadban a kiválasztott galambok először csupán 2 kilométert repülnek. Később fokozatosan engedik őket az 5, 10, 20, 60... stb. kilométeres távokra. Az éves postagalambok így szoknak hozzá a hatalmas távolságokhoz, hogy aztán minden alkalommal vissza tudjanak találni otthonukba. Hajt a kíváncsiság, most megtudhatom, amit akarok, őszinte véleményt hallhatok. A szövetkezet felől kérdezem. A vártnál könnyebben indul a beszélgetés. Érdekes és számomra roppant tanulságos beszélgetés. Azon veszem észre magamat, hogy már nem is azt figyelem, mit mond, inkább azt, hogyan mondja. — Építkezünk. Most készült el a tehénistálló. Huszonhat férőhelyes. De nekem nem tetszik. Meg is mondtam. Sok benne a kihasználatlan hely, ha egy méterrel szélesebbre építik — és ez nem jelentett volna nagy különbözetet a költségekben —, mégegyszer annyi tehén elférne benne. Később azt mondja: — Van már ötven malacunk. Anyának való mind. Az új ólban helyeztük el. Azt magunk építettük. Mert kiszámoltuk, ha saját erőből oldjuk meg, sokkal kevesebbe kerül. Megint később: — A birkákkal baj van. Hiába, nincs hozzáértő juhász. A legutóbb meg elveszett négy darab. A juhász nem tud róluk. Azt mondja. Pedig ez nem maradhat ennyiben. Az én pénzem is benne van. Ha két fillér is, akkor is. Majd el kell neki számolni. Aztán arról beszél: — A nyár nekem nem volt a legjobb. Nem panaszkodhagalambászok A jövőre vonatkozó tervek is szépek. Most nyitottak meg a járási művelődési ház keretén belül egy galambász szakkört, melynek célja lesz a tenyészpárok helyes kiválasztásával és a galambok helyes foglalkoztatásával kapcsolatban az ifjú tenyésztők felvilágosítása, az új nemzedék nevelése. Az 1962. évben egy országos és egy nemzetközi posta- galambverseny is lesz. Mindkettőre beneveztek, s megkezdik a felkészülést. * Amikor elbúcsúzunk Schnepf Mártontól, s az udvaron keresztül kísér ki, fejünk felett surrog a levegő. Szárnyak csattognak... a postagalambok keringenek vidám cikázással. Erőt gyűjtenek a jövő évi nagy versenyekre, ahol soksok száz kilométert repülnek majd országok és népek felett, s viszik a béke üzenetét. Pal-ló 1944-et írtak. Csípős reggelek köszöntötte^ a kisvárosra. A házakat alig hagyta el valaki. Csak a postán volt rendkívüli sürgésforgás. A postamester két szobáját a német tiszteknek ajánlotta fel. Azok el is fogadták A bélyegek urának pozíciója egyre csak erősödött. Tanácsait a nyilas-főnökség is nemegyszer kikérte. A város lakosságáról listát vezetett. Arra külön-külön feljegyezte a megbízható és a megbízhatatlan elemeket. Hivatalában is csak a »Heil Hitler« köszöntést fogadta el. Másnemű köszönésre még csak nem is válaszolt. Legszívesebben csak németül beszélt volna, de erről le kellett tennie, mert a városka lakossága nem beszélte Schiller és Goethe nyelvét. A postamester tehát kénytelen volt elállni a német nyelv használatától. Érzelmeinek kihangsúlyozása céljából maga csak német nyelvű lapot olvasott. Nagynéha kinyilatkoztatásokat is tett. Meg volt győződve róla, hogy az oroszokat a németek a Kárpátok alatt egérfogóba csalják... és akkor jaj nekik. tóm, van már majdnem kétszáz munkaegységem, de az aratás nem volt jó. Mindig olyan helyre kerültem, ahol keveset végeztünk. Pedig én dolgoztam, mint az állat, de ha egyszer a többieknek nem volt sürgős. így aztán csak nyolc mázsa gabona jutott. Most másra terelődik a beszélgetés. — Azért ez nem igazság. Ami a háztáji körül van. Vannak olyan családok — és itt fel is sorolt néhányat —, ahol az öregasszony is kapott háztájit, mert hát ő is tag, meg a fiatalok is, mert azok is tagok. Közben a fiatalok az idén még alig néhány munkaegységet teljesítettek, van olyan, aki hármat összesen, az öregasz- szony semmit, mert nyugdíjas. Aztán mégis két háztájijuk van, énnekem meg a kétszáz munkaegységem után csak egy. Közbevetem: — Miért, maga többet érdemelne? — Dehogyis, hanem ők nem érdemelnek kettőt, hiszen közös háztartásban vannak, de ha a fiatalok munkáját nézem, még egyet sem. Aztán szóba kerül még sok minden, úgy, hogy a hibákat kifogásolja. S a végén, amikor félreérthetetlenül neki szegezem a kérdést: — És mondja, rosszabb most, mint régen volt, nem vágyik vissza az egyénibe? — így válaszol: — Nem akarok hazudni, néha még visszavágyakozom. Talán jobb is volt úgy. De így jobb lesz. És az ember a jövőjének él. Meg a gyermekei jövőjének. Meg különben is, aki dolgozik, az megél. A munkaegység, pedig rossz esztendő volt, háromszáz fölött lesz a végére. Harminc Ft-t fizet majd egysége. A háztáji is hoz valamit, a szőlő is, így aztán nem lesz okom panaszra. — És akik majd panaszkodnak a télen? — Ja kérem, nemcsak a markot kell tartani az osztozkodásnál, hanem dolgozni is kell egész évben, akkor valami kerül a marokba, meg a zsákba is. így esett a beszélgetés. Ha emlékezetem nem csal, szósze- rint így hangzott. Egy éve még megesküdött, hogy át nem lépi a kolhoz kapuját, most meg . . Egy év telt el. Letenyci György Világhírű a gyár táblakészítő műhelye. Most is számos ország különböző cégeinek megrendelésére készítenek táblákat Érdekesség is van persze bőven itt. A miniatűr tábláktól kezdve a méteres betűkkel írott táblákig minden előfordul, különböző színben és formában. A napokban pedig megkezdték a fővárosi és nagy vidéki városok autóközlekedési vállalatainak rendelésére az autóbusz-táblák készítését. Az ízléses, korszerű, könnyen tájékoztató táblák mintapéldányait már felszerelték a fővárosban. Rövidesen a rendelt mennyiséget leszállítják, s Pécsett, Miskolcon, Szegeden találkozhatunk majd a gyár termékével az autóbusz- megállóknál^^ —pj— csapódott. A német tiszt erősen fintorgatta az orrát. Mi tagadás, a bedobott valami kellemetlen bűzzel árasztotta el a szobát is. A postamester felordított és becsapta az ablakot. Kirohanni már nem volt mersze. Felesége sikolt- va rohant be a szobába Látva, mi történt, tiszta ruháért kapkodott. Azzal úgy ahogy megtörölte férje arcát. — Az ám, a levél — dünnyögte a bélyegek ura és felbontotta a levelét. Abban csak néhány sor állott: »Halál a fasiszta megszállókra és cinkosaikra!« A postamester felugrott. — Ugye, meg fog engem védeni, százados úr? — kérdezte halába vált képpel. — Feltétlenül — mondta a tiszt, de őt is bizonytalan érzések fosták el. — Hiába, háború van... — gondolta és keserűséget érzett a torkában. Hajnalban rajtaütésszerűen fsl- dübörögtek a szovjet tankok s reggel már béke volt a kis városban. Csak a postamester hiányzott, de érte senki sem ejtett könnyet Bati EMBEREK MUNKA UTÁN A MŰKEDVELŐ RÉGÉSZ Nahm Olga közel 20 éve dolgozik a tolnai tanácsházán, mint adminisztrátor. Munkáján kívül legkedvesebb elfoglaltsága a régi világról szóló írások olvasása. Az utazások, ásatások, a letűnt korok tanulmányozása — ez szórakozásának kedvenc témája. Közelebbi ismeretségbe ezzel a világgal azonban csak nemrégiben került, s amint elmondja, egész véletlenül. Hogyan is? — A Garay nővéreknél kezdődött — meséli. — Itt éltek Tolnán, s amikor elköltöztek, hagyatékukat, a híres íróra vonatkozó emlékeket a múzeumra hagyták. A tanács megbízásából én vettem részt az átadásnál. — Ekkor beszélgettem a múzeum vezetőjével, aki elmondta, hogy igen kevés anyaga van Tolnáról. Ek'kor kezdtem kutatni a régiségek után. Magamnak is volt például egy régi gabonamérő vékám, odaadtam. Van még egy török kardom, de azt most nem adom, majd ha meghalok, a múzeumra hagyom. Találtam egy 1860-ból származó kőműves felszabaduló levelet is, még az öregapámé volt. És a szorgos kutatás eredményeként másoktól is gyűltek a régiségek. Tanos bácsitól egy régi kút fából készült szivattyúja került elő. Egy másik ház padlásáról bábsütő minta. Sikerült találni kékfestő mintákat, mosósulykolót, famozsárt, fontmérőt, egy régi lakatos cégér kulcsát, s egy katonai obsitos levelet. — Most már nem hagyom abba — mondja — megszerettem a kutatást, sokkal érdekesebb, mintha az ember csak olvasná. Mikor félig meddig tele van a kamrácskám, csak értesítem a múzeumot: vihetik a legújabb gyűjtést. Lám, így segíthet valaki munka után, szórakozásból is a tudománynak. Szalai Október elején Kevesen hittek neki, s a hívők is csak ümmögtek-hümmögtek hozzá. Cak akkor lepődött meg, amikor megtudta, hogy az egyik nemet szerelvény kocsijaira valaki krétával ezt írta: Wir die alta Affen, sind die neue Waffen. (Mi, az öreg majmok, mi vagyunk az új fegyverek.) Ismeretes volt ugyanis, hogy a németek 1944- ben már a legidősebb korosztályaikat vetették be a küzdelembe ... Igen, a német propaganda az új fegyverek bevetését kürtölte, ugyanakkor a német csapatok egyik területet a másik után voltak kénytelenek feladni. A postamestert, bár ezekről tudott, nem tántorították el a feltétlen német győzelembe vetett hitétől... A nagy elméleti stratéga, ki puskaport még nemigen szagolt, Steiner kapitánnyal sakkozott. Az egész napot elsakkozták. Steiner nyert, Heuser udvariasságból veszített. Steiner kapitány a polgári életben tanár-ember volt. Legszívesebben a matematikát tanítgatta volna a dortmunüi gimnáziumban. Csak annyira politizált, amennyit feltétlenül megkívántak tőle. Evett, ivott, sakkozott és szőke feleségének, Lisinek Írogatott, arra intvén, hogy Hel- mutot és Helgát keményen és szigorúan nevelje. Sokat megért a háború alatt. Szája körül mély ránc húzódott. Ha mosolygott is. szomorú volt a mosolya . .. — Sakk — mondta a postamesternek Az bólogatott és lépett egyet. Éjfél lehetett már, amikor gyengéden megkocogtatták az ablakot. — Postamester úr — szólt valaki halkan — egy levelet kell önnek kézbesítenem. A postamester nem látta a sötétben az arcot. Kinyúlt és átvette a levelet. A kezében volt már a levél, amikor valami az arcába
