Tolna Megyei Népújság, 1961. október (11. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-05 / 235. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! r* =>aiv.' 52e jő /<gwftwt4 MAGYAR, SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTISAGA-ÉS A MÍ'G.YF!' TANÁCS LáPTA r Csütörtök . . I október 5. XI. évfolyam L_r 235. szám ÁRA: 50 FILLER Több termelőszövetkezet már teljesítette burgonyaértékesítési tervét A nagy szárazság okozta kedvezőtlen termésviszonyok ellenére megyénkben több termelőszövetkezet teljesítette már burgonyaértékesítési tervét. Ezek közé tartozik a györei Petőfi, a naey- vejkei Május 1, a kajdacsi Arany kalász, a bölcskei Petőfi és az őcsényi Uj Élet Termelőszövetkezet is. Ezek között akad olyan termelőszövetkezet. amely ezt a tervet túlteljesítette, és ebből a fontos népélelmezési cikkből az előirány zott mennyiségnél többet adott el a MÉK kirendeltségeinek. A bonyhádi Petőfi Termelőszövetkezet például a lekötött 11 vagon burgonya helyett 13 vagonnal, a majosi Aranykalász a tervezett 10 vagon helyett 11 vagonnal értékesített a MÉK-nél. Az említett termelőszövetkezetek betartották azt a központi rendelkezést, hogy a vetőburgonya tartalékolása után elsősorban az állam iránti terv-kötelezettségeknek tesznek eleget. Problémák vannak azonban a diósberényi Rákóczi,, a hőgyészi Uj Barázda, a kalaznói Petőfi és a bogyiszlói Dunagyöngye Termelőszövetkezetnél, ahol ez ideig nem sikerült a szerződéses kötelezettségeknek eleget tenni. Ezeknél a termelőszövetkezeteknél e rendkívül fontos népgazdasági terv teljesítését elsősorban a szárazság okozta terméskiesések akadályozzák, annak azonban nem szabadna előfordulni, hogy egyes tsz-ek, bár nem teljesítették vállalt kötelezettségüket, megkezdték a burgonyatermés egy részének szabad értékesítését. Általánosságban megállapítható, hogy a termelőszövetkezetek többsége megértette és csatlakozott a MÉSZÖV Igazgatóságának felhívásához, hogy a MÉK-en keresztül teljesítsék túl burgonyaértékesítési tervüket* A Terméayforgalmi Vállalat szekszárdi kirendeltsége jelenti: Megkezdődött a kukorica felvásárlása — Több mint hétszeresére emelkedik a nagyhozamú külföldi búzafajták vetésterülete — A rossz termés ellenére is teljesítik az exporttervet napraforgóból A kirendeltség eddig 69 vagon napraforgót vásárolt fel a termelőszövetkezetektől és már 20 vagon iregi napraforgót küldött exportra, főleg Nyugat-Németor- nzágba. Jelenleg is készítik elő a fácánkerti raktár géprostáival a további exportszállítmányt, mert a tervek szerint a kirendeltség területéről 60 vagon napraforgó kerül exportra. A'vártnál rosszabb termés ellenére is a kirendeltség teljesíteni tudja ezt a kötelességét. Néhány tsz-ben, a jó művelés eredményeként jó napraforgótermést takarítottak be. A decsi Uj Korszak 11—12 mázsás, a szekszárdi Garay Tsz 8 mázsás átlagtermést ért el Krasznodori napraforgóból. Megkezdte a kirendeltség a kukorica felvásárlását. A tenge- lici Petőfi és Uj Élet, a hátai November 7 Tsz mór szállítja az eladásra szánt kukoricát. A ten- gelici Petőfi és a bátai November 7 Tsz jelezték, hogy teljes egészében eleget tudnak tenni kukoricából is szerződéses kötelezettségeiknek. Az alsónyéki Dózsa Népe Tsz- ben is megkezdték a kukorica szedését. Jól fizet a napraforgóval keresztezett kukorica, lényegesen jobban, mint a hagyományos fajták Mintegy 35—37 mázsás csövest ad holdanként. Az alsónyéki Dózsa Népe Tsz is jelezte, hogy teljesíti kukoricából szerződéses kötelezettségét. A kirendeltség fontos feladata a termelőszövetkezetek vetőmaggal való ellátása. Eddig 1500 mázsa őszi árpa, 2070 mázsa Fertő- di, 2018 mázsa Bánkúti, 1246 mázsa Bezosztája, 785 mázsa Szko- roszpelka, 305 mázsa San Pasto- i re, 1121 mázsa Autonómia búzavetőmagot adott a tsz-eknek. A múlt évi 600 holdról 4618 holdra emelkedik fel a járásban a nagyhozamú búzák vetésterülete. Megkezdték a kirendeltség dolgozói a jövő évi kenyérgabona értékesítésére a szerződéskötéseket. Eddig hat tsz kötött már 201 vagon kenyérgabona jövő évi értékesítésére szerződést. Úgy néz ki, hogy a vetésterület és a hozamok növekedése eredményeként az idei 273 vagon kenyér- gabona helyett jövőre majdnem ennek kétszeresét, 540 vagon kenyérgabonát adnak el a termelő- szövetkezetek szerződésre a Ter- ményforgalmí Vállalatnak* Valósítsák meg végre as emberiség békéjéhez, boldogulásához nélkülözhetetlenül szükséges teljes leszerelést Megkezdődött a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség tanácsülése Szerdán a Gellért Szállóban megkezdődött a Nemzetközi De- I Nyilvánvaló, hogy az ilyen ra- mokratikus Nőszövetség tanácsának budapesti ülésszaka. A világ dikális veszéllyel szemben radi- minden tájáról érkezett asszonyokat, lányokat — az egyes nemzeti nőmozgalmak vezetőit — Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke üdvözölte. Forró szeretettel köszöntötte Eugenie Cotton asszonyt, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnökét, Dolores Ibárruri asz- szonyt, valamint a nemzetközi nőmozgalom más, kiváló harcosait. | Egyesült Nemzetek Szervezete köz Ezután bejelentette, hogy a Nemzetközi Demokratikus Nőszö- i gyűlése Hruscsov javaslatára el- vetség irodájának júniusi ülése meghatározta a tanácsülés napi- I fogadta az általános, a teljes és rendjére kerülő kérdéseket. A fő téma: a nő szerepe és felelőssé- | ellenőrzött leszerelés elvét. Idén ge a társadalomban és a társadalom felelőssége a nő iránt. Az az ENSZ-közgyűlés napirendjére erről szóló jelentés előadója: Eugenie Cotton asszony, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke. Beszámolójához négy koreferátum hangzik el. Veres József. Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának elnöke köszöntötte ezután Budapest lakossága, nevében a tanácskozás részvevőit: Eugenie Cotton assxony be,szántó lója kalis orvossághoz kell folyamodni, azaz az általános és teljes leszereléshez, amely egyedül képes végetvetni a fegyverkezési hajszának. Két évvel ezelőtt az Bevezetőben hangsúlyozta, hogy a magyar asszonyok a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség megalakulása óta értékes támogatást .nyújtottak a szövetségnek. A közelmúltban — folytatta — csodálatos eseményeknek lehettünk tanúi: az emberiség történetében új lapát nyit a. két szovjet űrrepülő teljesítménye. A haladás üteme napjainkban rendkívül gyors. Ilyen körülmények között egyre többen ismerik fel, hogy semmiféle elfogadható ok nincs arra, hogy az egyik fajt a másiknál alacsonyabbrendűnek minősítsük: egyre többen eszmélnek rá, hogy elváltaién nem lehetetlen az együttműködés a különféle gazdasági és politikai rendszerű országok között. Az emberiség eddigi történelme azt mutatja, hogy mindig önkényes követelések keresztülvitele érdekében folyamodtak háborúhoz. Abban a pillanatban, amikor az ilyesfajta követelések alaptalanoknak tűnnek előttünk, a háború elképzelhetetlenné válik. A nemzetközi helyzet egyes kérdéseiről szólva, a többi között a következőket mondotta: — A német kérdés nem európai ügy, hanem az egész világ ügye. Megoldása élet, vagy halál kérdése az egész emberiség számára. Ez a probléma tehát mindannyiunkat érint, éljünk bármely országban, tehát teljes mérték ben tudatában kell lennünk felelősségünknek. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség feladata, hogy felvilágosítsa a nőket a veszély nagyságáról. A fegyverkezési verseny fokozza a háború veszélyét. Az a propaganda, amely azt próbálja elhitetni az emberekkel, hogy védelmet találhatnak a modern atomfegyverekkel szemben, igen veszélyes, mert a há ború kockázatának vállalásaira szeretné előkészíteni az embereket. Egyetlen valóságos védelem létezik — hangsúlyozta Cotton asszony — az atomfegyverek betiltása és az általános leszerelés, amely egyben az atomrobbantási kísérletek végleges megszüntetését is jelenti. Ez az, amiért a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség harcol. — Tudnunk kell mindannyiunknak — folytatta —, hogy az új bombák egyre nagyobb ereje egész földünk létét veszélyezteti. Megkezdték a borszőlő átvételét a Mecsekvidéki Állami Pincegazdaság paksi pincészetében. Az első szállítmányt a helybeli Vörös Sugár Tsz szállította a pincegazdaság most elkészült, mintegy 12 millió forintos beruházással épített új, korszerű feldolgozó és bortároló üzemébe. tűzte a leszerelés kérdését, amelynek megoldása ma sürgősebb, mint valaha. Jelenlegi tanácsülésünkről intézzünk üzenetet az ENSZ-hez, amelyben hangot adunk az általunk képviselt nők százmilliói akaratának: valósítsák meg végre az emberiség békéjéhez, boldogulásához nélkülözhetetlenül szükséges teljes leszerelést. Két évvel ezelőtt a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség kezdeményezésére Göteborgban megrendeztük a nők nemzetközi konferenciáját a leszerelés érdekében. Ezt a kezdeményezést most szélesebb keretek között kellene megismételnünk, s jelenlegi tanácsülésünknek, úgy gondolom, ta nulmányoznia kellene, milyen formában indíthatna a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség olyan akciót, amelyben az egyébként különböző nézeteket valló, de a háború lehetőségének végleges megakadályozására közös egyetértéssel törekvő nők valameny- nyien részt vehetnének. Ennek az összefogásnak a megteremtése korunk sürgős parancsa. A helyzet világosan mutatja, mily mesz- szire távolodtak el Nyugaton a jaltai és potsdami határozatoktól, amelyek szerint a nácizmust és a német militarizmust meg kell semmisíteni. Paradox helyzet, hogy a Szovjetuniónak azt a javaslatát, amely szerint a második világháborút immár békeszerződéssel is le kellené zárni, végül is, mint a békét fenyegető veszélyt tüntetik fel. Nehéz megérteni, hogy fegyvereket adnak annak a nyugatnémet főparancsnokságnak a kezébe, amely magába foglal hivatalos nácikat, s amelynek követelései — különösen ami az atomfelfegyverzést illeti — szünet nélkül növekednek. A Német Demokratikus Köztár saságban a kormány, amelynek tagjai kizárólag antifasiszták, nem támaszt semmiféle területi követelést. Elismeri az Odera- Neisse határvonalat, és kész arra. hogy békeszerződést írjon alá. A Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség nyilatkozata ezért arra szólítja fel a nőket, hogy késedelem nélkül harcoljanak a német kérdés megoldásáért és a leszerelésért. A német kérdés súlyossága természetesen nem felejteti velünk azoknak a konfliktusoknak a jelentőségét, amelyek a világ más részeiben fennállnak. Szolidaritásunk továbbra is teljes mértékben azoké a nővéreinké. akik nemzeti függetlenségükért harcolnak, s végérvényesen le akarják rázni magukról a gyarmatosítás igáit. A Nemzetközi Demokratikus Nő- (Folytatás a 2. oldalon.)