Tolna Megyei Népújság, 1961. október (11. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-31 / 257. szám

r Kedd 1961. október 31. XL évfolyam 257. szám * ARA- 50 FILLER Az SZKP XXII. kongre befejezte a szervezeti szobái módosításának vitáját Moszkva (TASZSZ). A kremli kongresszusi palotában magyar idő szerint 8 órakor megkezdő­dött a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusának hétfő délelőtti ülése Nyikolaj Svernyik elnökletével. Svernyik közölte: a kongresz- szus elnökségéhez több küldött­ség kérése érkezett be, hogy szó­lásra emelkedhessenek. Ivan Szpiridonov, az SZKP le- ningrádi területi bizottságának első titkára a leningrádi párt- szervezet küldöttségének nevében azt a javaslatot nyújtotta be, hogy helyezzék át Sztálin tetemét a Vörös téren lévő mauzóleum­ból más helyre és tegyék ezt meg a legrövidebb időn belül. Szpiridonov elmondotta, hogy ezt a követelést a leningrádi dolgo­zók népes gyűlésein vetették fel és egyhangúlag támogatták. Az. hogy Sztálin teste a mau- zóleurffban Lenin teste mellett feküdjék — hangsúlyozta Szpiri­donov — összeegyeztethetetlen a Sztálin által elkövetett törvény­telenségekkel, személyének kul­tusza idején. A kongresszuson résztvevő moszkvai küldöttség a főváros kommunistái nevében teljes mér­tékben támogatja a leningrádi szervezet javaslatát, hogy helyez­zék át a szarkofágot Sztálin sír­jával a Lenin mauzóleumból más helyre, — mondotta Pjotr Gyemicsov, az SZKP moszkvai városi bizottságának első titkára. Hangsúlyozta, hogy bár a Sztá- lin-kultusz idején uralkodott tör­vénytelenség és önkény immár túlhaladott szakasz, mégsem sza­bad hallgatni róla. ,.Ezentúl és mindörökre, és egész életünkben győzedelmeskedni fognak a leni­ni elvek.” Pjotr Gyemicsov elmondotta, hogy a moszkvai üzemek munká­sai gyűléseken követelték: vi­gyék ki a Sztálin tetemét tartalma zó szarkofágot a Lenin-mauzó- leumból. A leningrádi pártszer­vezet küldöttségének és Lenin- grád dolgozóinak javaslata — je­lentette ki Gyemicsov — Moszk­va összes kommunistáinak és dolgozóinak javaslata is. Givi Dzsavahisvili, a Grúz Kommunista Párt küldöttségének képviselője megállapította, hogy a Sztálin személyi kultusza ide­jén kialakult helyzet az ország­ban törvénytelenségeket és ön­kényt honosított meg, s hangsú­lyozta, hogy ennek következtében a grúz pártszervezet is sérelme­ket szenvedett. Kijelentette: Grúzia pártszervezete és a kong­resszuson résztvevő grúz küldött­ség helyesli és teljes mértékben támogatja azt a javaslatot, hogy helyezzék át Sztálin tetemét a Vörös téren lévő mauzóleumból más helyre. Dora Lazurkina, aki 1902 óta az SZKP tagja, támogatta a ja­vaslatot, hogy helyezzék át Sztá­lin tetemét a mauzólumból más helyre. Ezt az idős kommunista asz- szonyt, aki ifjúkorában Lenin ve­zetése alatt dolgozott, 1937-ben — épp úgy. mint sok más vezető ál­lami és pártfunkcionáriust — le­tartóztatták. Hosszú ideig börtön- I ben és száműzetésben volt. Az egész rezsim, a pártban uralkodó egész helyzet nem felelt meg abban az időben Lenin szel­lemének — hangsúlyozta Lazur­kina. — A mi nagyszerű Leni­nünk nem feküdhet olyan ember teteme mellett, aki, ha tett is szolgálatokat a pártnak, az utol­só években sok bajt és rosszat hozott rá — mondotta Lazurkina. Ukrajna Kommunista Pártjá­nak küldöttsége teljes mértékben támogatja a leningrádi, a moszk­vai pártszervezet és Grúzia kül­döttségének javaslatát — mon­dotta Nyikolaj Podgornij, az Uk­rán Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. A leningrádi és moszkvai kül­döttség, a Ukrán és a Grúz Kom­munista Párt küldöttsége meg­bízásából Podgornij határozati javaslatot terjesztett az SZKP XXII. kongresszusa elé, a Lenin mauzóleumról. A határozat javaslolja, hogy a Vörös téren, a Kreml falánál lé­vő mauzóleumot nevezzék ezen­túl Vlagyimir Iljics Lenin Mau­zóleumnak. A határozat célsze­rűtlennek minősíti, hogy a Sztá­lin testét magában foglaló kopor­só továbbra is a mauzóleumban legyen. A kongresszus küldöttei egy­hangúlag elfogadták ezt a hatá- I rozatot. Ä szervezeti szabályzat vitája Ezután a kongresszus folytatta Frol Kozlov beszámolójának meg­vitatását az SZKP szervezeti sza­bályzatában végrehajtandó módo­sításokról. Alekszandr Georgijev, az Al- táj-határterületi pártbizottság el­ső titkára kijelentette, hogy az általa képviselt szervezet egy­hangúlag támogatja az előadói beszédben és az új szervezeti szabályzatban foglalt összes téte­leket és következtetéseket. Hangsúlyozta, hogy az Altáj- területi kommunisták élen jártak csaknem hárommillió hektár szűz föld megművelésében. A kommu­nisták vezették a harcot azért, hogy a nép szolgálatába állítsák az Altáj-határterület mérhetet­len gazdagságát. A felszólaló el­mondotta, hogy az Altáj-határterületi szűz­földek már több mint egymil- liárd púd szemesterményt ad­tak pótlólag az államnak. A határterületen az évi szemes- termény-termelés ötszörösére nö­vekedett a szűzföldek feltörése óta. Alekszandr Georgijev a kül­döttek tapsának kíséretében je­lentette ki. hogy «•az Altáj-vidék évente leg­alább egymilliárd púd gabo­nát fog termelni.« Támogatta Frol Kozlov előadói beszédének azt a tételét, hogy több társadalmi munkást kell be­vonni a pártmunkába. Nyikolaj Rogyionov, a Kazah­sztáni Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának titkára elmon­dotta, hogy a párt és az ország életében teljes diadalt aratott a XX. kongresszus lenini irányvo­nala, a személyi kultusz követ­kezményeinek felszámolását és a pártélet lenini normáinak hely­reállítását szolgáló irányvonal. A szónok támogatta a küldöt­teknek azt a javaslatát, hogy Mo- lotovot, Malenkovot, Kaganovi- csot ki kell zárni az SZKP sorai­ból. Kijelentette továbbá, hogy a Kazahsztáni Kommunista Párt küldöttsége teljes mértéken tá­mogatja a leningrádiak javasla­tát, hogy a Sztálin koporsóját tartalmazó szarkofágot el kell vinni a Vörös téren lévő mauzó­leumból. Nyikolaj Rogyionov kijelentette hogy az SZKP új szervezeti sza­bályzata — amelyet a pártról szóló lenini tanítás alapján dol­goztak ki — általános érvényűvé teszi a pártépítés tapasztalatait, és új fokra emeli a pártról szó­ló tudományt. Az új szervezeti szabályzatot összehangolták a kommunista építés új feladataival. Visz- szatükröződik benne a pár­ton belüli demokrácia továb­bi kiterjesztését szolgáló irányvonal. A szónok megjegyezte, milyen nagy jelentőségű a társadalmi munkások hálózata a pártmun- kóban. Rogyionov megállapította — teljes helyeslésre talált az az elv, hogy a vezető kádereket a ve zetés folyamatosságának fenntar­tásával rendszeresen fel kell újí­tani; [ Alekszej Sibajev, a szaratovi területi pártbizottság első titká- I ra (Oroszországi föderáció), a te­rület dolgozóinak hétéves nép­gazdaságfejlesztési terv teljesíté­sében elért sikereiről szólva ki­emelte a helyi pártszervek és az alapszervezetek megnövekedett szervező szerepét. Kitért azokra a nagy távlatok­ra, amelyek a hatalmas földgáz- készletek kiaknázása alapján, n terület vegyiparának fejlődése előtt állnak. Alekszej Sibajev rámutatott, hogy a kommunistáknak a nem függetlenített bizottságok munká­jába való bevonása még jobban kibővíti és megszilárdítja a párt és a nép kapcsolatait. Pavel Leonov, a szahalini te­rületi pártbizottság első titkára támogatta azt a javaslatot, hogy a kongresszus azokkal a módo­sításokkal és kiegészítésekkel hagyja jóvá a szervezeti szabály­zat ter-vozetét, amelyeket Frol Kozlov beszámolójában kifejtett, A szónok kijelentette, hogy Szahalin, amely a cárizmus ide­jén a száműzetés helye volt, a kommunista párt vezetésé­vel nagy gazdasági körzetté, a Szovjetunió megbízható ke­leti előőrsévé vált. Szahalin a világ 26 országába szállít szenet, kőolajat, papírt, cellulózt. Zinovij Szergyuk, az SZKP Központi Bizottsága mellett mű­ködő pártellenőrzési bizottság el­ső elnökhelyettese kifejezte azt a meggyőződését, hogy a XXII. kongresszus ama határozata, mely szerint a Vörös téren lévő mauzóleumot a jövőben Vlagyi­mir Iljics Lenin mauzóleumának fogják nevezni, Sztálin tetemét pedig más helyre viszik át. egy­hangú helyeslésre talál az összes kommunisták, az egész szovjet nép között. Amikor a XX. kongresszuson lelepleződött Sztálin személyi kultusza — folytatta Szergyuk — a Központi Bizottság sok olyan tényt nem ismert még. amely Molotovnak. Kaganovicsnak és Malenkovnak a tömeges büntető intézkedésekben való részvételét bizonyítja. A szónok hangsúlyoz­ta, semmivel sem indokolható, hogy a frakciósok az SZKP so­raiban maradjanak. MI, kommunisták, egyhangúan támogatjuk az SZKP szervezeti Az SZKP XXII. kongresszusának határozata Moszkva (TASZSZ): Az SZKP XXII. kongresszusa a hétfő dél­előtti ülésen határozatot hozott „Vlagyimir Iljics Lenin mauzó­leumáról”. Az alábbiakban közöljük e ha­tározat teljes szövegét: „A Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusa elha­tározta: 1. A Vörös téren, a Kreml fa­lánál lévő mauzóleumot, amelyet VLAGYIMIR ILJICS LENIN — a Kommunista Párt és a szovjet állam halhatatlan vezére, az egész világ dolgozóinak vezére és tanítója — emlékének megörökí­tésére emeltek, a jövőben VLA­GYIMIR ILJICS LENIN MAU­ZÓLEUMÁNAK kell nevezni. mauzóleumban való további őr­zése tarthatatlan, mivel Lenin végakaratának Sztálin által tör­tént súlyos megsértése, a hata­lommal való visszaélések, a be­csületes szovjet emberek ellen in­tézett büntető intézkedések és a személyi kultusz időszakában el­követett egyéb cselekedetek le­hetetlenné teszik, hogy Sztálin holtteste és koporsója V. I. Lenin 2. A J. V. Sztálin koporsóját magában foglaló szarkofágnak a mauzóleumában maradjon,” szabályzaténak azt a megállapítá­sát — mondotta, hogy semmilyen frakciózás és cso­portosulás nem egyeztethető össze a marxista—leninista pártszerűséggel és a párttag­ság fogalmával. Julija Vecserova, a szavinszki »•Szolidaritás« gyár szövőnője, aki a ivanovói (OSZSZSZK) párt- szervezetet képviseli, mélységes hálát juttatott kifejezésre a Köz­ponti Bizottság, az SZKP Köz­ponti Bizottságának Elnöksége és személyesen Nyikita Hruscsov iránt, a szovjet nép jólétéről és boldogulásáról való fáradhatat­lan gondoskodásukért. Julija Vecserova az Ivanovtv területi textilipar fejlődéséről szólva elmondotta, hogy az évi szövet-termelés elérte a kétmil­liárd métert. A kongresszus Frol Kozlovnak, a párt Központi Bizottsága titká­rának elnökletével megalakította az SZKP szervezeti szabályzat­tervezetének. módosításait. és pót­lásait felülvizsgáló bizottságot. Ezután Fjodor Gorjacsev, a No- voszibirszk-területi pártbizottság első titkára szólalt fel, aki hang­súlyozta, hogy a terület minden kommunis­tája és dolgozója egyhangúlag helyeselte a párt programter­vezetét és szervezeti szabály­zatának tervezetét, az SZKP Központi Bizottságának poli­tikai irányvonalát és gyakor­lati tevékenységét. Fjodor Gorjacsev hangsúlyozta — a Novoszibirszk-terület dolgo­zói helyesnek tartják, hogy a kongresszus elmondta a teljes igazságot Sztálin személyi kultu­szának következményeiről, vala­mint Molotovnak, Kaganovicsnak, Malenkovnak és a pártellenes csoport többi résztvevőjének frak- ciós tevékenységéről. Minden kommunistának az az egységes véleménye, hogy a frakciósokat ki kell zárni a pártból. Az ülésen elnöklő Leonyid Jef- remov, a Gorki-i területi párt- bizottság első titkára ezután be­jelentette, hogy Frol Kozlovnak az SZKP szervezeti szabályzatá­nak módosításáról szóló beszá­molójához tizennyolcán szóltak hozzá. A kongresszus elnökségé­hez javaslat érkezett a vita be­szüntetéséről. A javaslatot egy­hangúlag elfogadták. Az előadó nem tartotta szük­ségesnek, hogy zárszót mondjon. Az elnök közölte, hogy a kong­resszushoz fellebbezések jutottak el a pártból való kizárás és párt- büntetések kérdésében, valamint más személyes ügyekben. A kongresszus az SZKP Köz­ponti Bizottságára bízta a felleb­bezések elbírálását. Üdvözlet érkezett a kongresz- szushoz a Haiti Népi Egység Párt jától. Moszkvai idő szerint 17 óráig (magyar idő szerint 15 óráig) szü­netet rendeltek el. Utána zárt ülést tartattak.

Next

/
Thumbnails
Contents