Tolna Megyei Népújság, 1961. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-08 / 212. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG Í96t. szeptember S. Asszonyoknak—lányoknak PETTYES A DIVAT A különböző pettyes anyasokat évek óta viseljük, és mégis mindenkor szép és divatos. Soha nem válik ódivatúvá, és minden nyáron mind nagyobb közkedveltségnek örvend. A pettyesnek rengeteg változata van, így minden nő megtalálhatja magának azt a mintát, mely egyéniségének a legmegfelelőbb. Míg egy fiatal, karcsú nő világító piros, zöld türkiz, narancssárga pettyest választ fehér alapon, addig a telt karcsúak színes alapon különböző nagyságú fehér, vagy színes pettyest választanak. Nem csupán sportos nappali ruhákhoz (strand), hanem elegáns délutáni és koktél ruhákhoz is felhasználhatók a pettyes anyanű gok. A különböző pettyminta azért olyan közkedvelt, mert tónusa nem kirívó, hanem finom összbenyomású. Régi ruhánkat, melyet már több ízben viseltünk, és már kissé meg is untunk, egy pettyes gallérral, kézelővel, vagy egy új övvel ismét felfrissíthetjük. Mellékelt rajzainkon különböző pettyes anyagokra tervezett modelleket mutatunk be. Az első rajzunkon a puhán redőzött öv és kabát bélése az, amely megkapó ennél a shantung kompiénál. Nagyon sikkes és modern a 2. számú ruharajzunk, ahol egy mellényszerű blúzt és a kosztüm kis- kabátját készítettük pettyes anyagból. Ez a modell erősebb nők számára is ajánlott forma, de ebben az esetben a mellénykének kis bevarrott ujjat készítünk. A 3—4 rajzunkon két fiatalos ruhát mutatunk. Az egyiknek kivágását fehér pikével (lehet színes is) paszpoloztuk és hátul középen angol masnival díszítettük. A második modell ingruha szabással készült pettymintás anyagból, nagy fehér angolos gallérral, mely még jobban kiemeli a ruha fiatalos voltát. Az 5. rajzon látható egy kívül kötős egyenes blúz, derék alatt megkötős övvel, bal vállánál gombolással. Színben harmonizáló egyszínű szoknyával viselhetjük. Utolsóként egy féloldalt puhán megkötött, kívül hordható blúzt mutatunk, ezt az öltözéket egy modern vonalú kiskabátká- val egészíthetjük ki. A lakás dísze a szép kép Néhány jótanács A képzőművészeti kultúra, sajnos, még más művészetekben jártas embereknél is általában igen alacsony fokon áll. „Valódi olaj legyen, nekem tessék, és szépen legyen keretezve” — ez az általános felfogás. S különben sem nézi senki ezeket a képeket, csupán hozzátartoznak a lakáshoz, hogy üresen ne maradjanak a falak ... Szomorú, de így van, egyelőre nehéz is segíteni rajta. Nem helytálló az az ellenvetés, hogy elismert művészeink képei drágák, hiszen vehetünk egészen jó képeket kevésbé híres festőinktől is, másrészt miért kellene ragaszkodni az olajhoz? A képnek az otthonban dekoratív szerepe is van, tónusaival, színfoltjaival emeli a lakás hangulatát. szervesen illeszkedik abba. Még a legnagyobb műremek is, oda nem illő környezetben, elveszti vonzóerejét. A mi derűs, világos otthonunkat egy könnyed, színes akvarell még üdébbé teszi, míg egy sötét tónusú ólaikén — még ha egyébként remekmű is — az ellenkező hatást érheti el. Mi tehát a tanácsunk? Még a kénkereskedőkben se bízzunk, hanem műértő barátunkhoz, ismerősünkhöz forduljunk, s akkor nem fogunk idővel szégyenkezni „remekműveink” miatt. S még valamit! A keret igen fontos része a képnek, kiemeli azt. és közvetít a falsikkal. Ki ne ismerné az előkelő »blondel« kereteket, ezt a rokokó időkből ránkmaradt hagyatékot? Hány modern képet láthatunk ma is ilyen keretben, pedig egyébként semmi rokokó a lakásban nincsen. Tipikus példája ez a gondolkodás nélkül átvett elavult formavilágnak. A keret megválasztására is fordítsunk gondot. Akvarell. metszet nagyon jól hat egyszerű — nyers vagy ezüst — léckeretben. Tárlatokon számos változatát láthatjuk az egyszerűbb és gazdagabb rámáknak, de a legjobb, ha a festőre bízzuk műve keretezését. A nők a ..Wall-Street urai" A New York-i tőzsdén vizsgálatokat folytatnak annak meg— Marina Vlady »Szonyát-» szeretné alakítani. Amióta a »Cléve hercegnő« című francia darabban olyan nagy sikert aratott, azóta Marina Vlady lett a francia film legkeresettebb színésznője. Leghőbb vágya azonban, hogy otthagyja a filmet és visszatérjen a színpadra, ahol eddig mindössze két ízben szerepelt. Marina Vlady kedvenc elképzelése, hogy Szonyát játszhassa a Dosztojevszkij »Bűn és bűnhődés« című regényéből készült drámában. állapítására, hogy Amerikában hány női részvénytulajdonos van. A kutatások eredménye megdöbbentette az amerikai pénzembereket: kiderült, hogy az ország részvény tulaj donasainak közel 53 százaléka nő. John Maloney, a New York-i tőzsde egyik vezetője kijelentette, hogy: „Mi férfiak már lassan kiszorulunk a pénzvilágból.” El is határozták, hogy ezentúl kimondottan nők számára készült magazinokban is hirdetési kampányt kezdenek, hogy a nőket további részvények vásárlására bírják rá. Szükséges néhány jótanácsot adnunk különböző foglalkozások kozmetikai ártalmairól és a védekezés lehetőségeiről. Mezőgazda- sági munkánál letagadhatatlan tény, hogy szabadban az időjárás viszontagságainak mindenkor ki van téve a bőr, elsősorban az arc és a kéz bőre. A szél. az eső és a nap együttes izgató hatása kiszárítja, repedezetté és cserzetté teszi a bőrt. A napsugarak, és részben a hideg hatására az erek kitágulnak és gyakran ez a tágulat meg is marad (borvirágos arc és orr). A nehéz munkánál a veríték elönti a testet, rászáradáskor önmagában is izgatja a bőrt. részben pedig a ruhába veszi be magát és megkeményíti azt. Ezt az izgató hatást érezzük, amikor azt mondjuk, hogy csíp az izzadság. Védekezni kell és lehet ezek ellen az ártalmak ellen. A védekezés néha egész egyszerű, csak kevesen veszik igénybe. Vásároljunk egy széleskarimájú szalmakalapot. úgynevezett strandkalapot, és kint az erős napon abban dolgozzunk. Lehet, hogy faluhelyen az első napon kinevetik az embert. de minden csoda három napig tart. A kiszáradás ellen pedig zsíros krémmel védekezhetünk munka közben. Legfontosabb azonban, hogy munka után minél előbb megmosakodjunk és kenjük be magunkat, legalábbis az arcot, kezet krémmel. A szárazbőrűek zsíros, a zsírosbőrűek szárazabb felszívódó krémet használjanak. (Folytatjuk.) Amiről a só és a cukor tanúskodik Bármennyire is különösnek tűnik, de abban a néhány kiló sóban, cukorban, amelyet az emberek időközönkint megvásárolnak, tükröződik közéletünk sok jellegzetes vonása, s ebből messzemenő következtetéseket is levonhatunk. Például joggal levonhatjuk azt a következtetést, hogy nálunk a közhangulat egyre nyu- godtabb, bizakodóbb. Hogy hogyan? Vegyünk számba néhány jellegzetes tünetet. Emlékszem, hat-nyolc évvel ezelőtt, ha a sajtóban, rádióban nyilvánosságra került egy olyan hír, amely arról számolt be, hogy a világ valamelyik pontján feszültté vált a helyzet és emiatt mondjuk éleshangú jegyzékcse- rére került sor a nagyhatalmak között, ezt a só és a cukor a következőképpen tükrözte: Eltűnt a boltokból. Félreértés ne essék, nem vonták ki a forgalomból, hanem szinte órák alatt felvásárolták. A sót és cukrot 10—20— 30 kilós tételekben vásárolták, noha ennyit fél év alatt sem fogyaszt el a család. Még nagyon is frissek a háborús emlékek, egyebek között az, hogy sóhoz és cukorhoz csak nagyritkán lehetett hozzájutni, és akkor is olyan drágán adták, mint az aranyat. Vitathatatlan, az emberek a háborúra gondoltak, úgy vélték, »holnap«, vagy »holnapután« már meg is szólalnak az ágyúk és ha már ez elkerülhetetlen — sokan ezt hitték — legalább só, cukor legyen és természetesen a háztartásokban nélkülözhetetlen egyéb árukat is nagy tételekben vásárolták. A kereskedelem irányítói, ha újságot olvastak és rádiót hallgattak, szinte előre tudták, hogy körülbelül mikor várható egy tekintélyes felvásárlási láz. Arról nem is beszélve, ha valaki véletlenül egy ötletes rémhírt dobott »piacra«... Mi tagadás, rafinált rémhírekkel elég könnyű volt pánikot kelteni néha, nem is csak egy községben, hanem egész járásokban. Az emberek hite nem volt szilárd, könnyen kétségbe estek a háborús hírektől. A jelen ábrázolásaként mindenekelőtt el kell mondanom egyik élményemet. Az egyik kereskedelmi ember, akinek a prémiuma forgott kockán, így szólt hozzám a minap, kissé humorosan, de komoly tartalommal: — Segíts kitalálni valami olyan p enetráns rémhírt, amilyen még nem volt, és amit elhinnének az emberek. Borzasztó, ha így megy, egy fillér prémiumot sem kapunk. Hiába vannak akármilyen külpolitikai események, hiába mond a nyugati rádió akármit, az emberek nem reagálnak rá: semmivel sem megy jobban az üzlet, mint a megszokott hétköznapokon. Bezzeg azelőtt, pár nap alatt annyi só és cukor elfogyott, hogy sosem volt gond a terv teljesítése, és — hát neked elmondhatom — egy kis prémium elérése... Hát igen, csakugyan nagyot változott a világ a néhány év alatt. A só- és cukorvásárlási grafikon nyugodt képet mutat, nincsenek váratlan eltérések, legfeljebb a befőzési és disznóölési szezon jelent »ugrást«, erre viszont állandóan számítanak, mert régóta így van. Pedig mostanában ugyancsak sok olyan hír jutott napvilágra, amelyek joggal nyugtalaníthatták volna a közvéleményt. Bőven terjeszti azokat a nyugati rádiók adása, és persze határainkon belül is akad, aki minden lelki- ismeretfurdalás nélkül »bedob« alkalomadtán egy-egy koholt, s minden alapot nélkülöző hírecs- két. De ami a legszembetűnőbb, az emberek nem rohamozzák az üzleteket sóért és cukorért — a vásárlási grafikon a megszokott képet mutatja. Mi történt hát? Ma már nem félnek az emberek a háború veszélyétől? Ezt nem mondhatnánk, sőt, egyre többet emlékezünk vissza a háborúk borzalmaira és népünk minden adandó alkalommal tiltakozik a háborús kísérletek ellen. Figyelembe kell azonban venni az elmúlt évek nagy változását: az emberekben megerősödött, szinte alaptermészetté vált a hit, a bizalom. A hit a békében, a bizalom a háború veszélyének elhárításában. Hányszor és hányszor fenyegetett a háború veszélye, de mindig a béke erői kerültek ki győztesen, és ma már mindenki látja, hogy a béke erői nemcsak erkölcsi fölénnyel, hanem technikai fölénnyel is rendelkeznek, s következésképpen megnőtt a háború elkerülhetőségének lehetősége. Az emberek hisznek ebben, a bizalom légköre polgárjogot nyert falun és városon, egyaránt. Persze, nem vagyunk egyformák, most is akadnak kétkedők. A minap mesélték, hogy az egyik községben egy magányos, öreg nénike huszonöt kiló sót vásárolt egy nap, mert amint mondta, »előrelátó« és nem akar só nélkül maradni, ha majd... És »bizonyos« hírekre hivatkozott, amelyeket a szomszédban hallott... Sőt, a takarékból is kivette pénzét és gyorsan elköltötte, különböző hiábavalóságokra. Kinevették és sajnálták, hogy így elpotyázta a pénzét. És persze, nem akadt követője. B. F. „NEM 30 BETEGNEK LENNI..." A legnagyobb vigyázat mellett is hamar megtörténik a baj. Nagy István sem számított arra, hogy éppen azon a szép nyári délelőt- tön zuhan lábának nagyujjára a tégla három méter magasból. S amilyen jó keményre égetik a te- velj téglagyárban a téglát, nem lehet csodálkozni azon, hogy ösz- szenyomta a saruszíjon keresztül is az ujját. Akkor felszisszent, káromkodott is egy cifrát, toporgott körbe; s vércsöppek jelezték útját, ahogy az elsősegélyhelyre sietett. Ott ellátták a zúzott sebet kötéssel, fertőtlenítették és orvoshoz küldték... Két hete múlt szerdán, hogy ez az eset történt. A teveli irodában ülök, a tikkasztó melegtől még itt is majd elájul az ember, s látom az ablakon keresztül, hogy valaki sánti- kál. Megismerem régi barátomat. S kérdezem a gyárvezetőtől, Lugos elvtárstól: — Nocsak? a Nagy szak; meg- sántult? Lugos Feri érti a viccet, mosolyog az orra alatt. — Á, dehogy! — s elmesélte rzt, mit fentebb leírtam ... Nagy szaki kopog az ajtón. Beesosszan, körülnéz, köszön és leül egy felborulással fenyegető székre: — Alig értem fel; az orvostól jövök. Kiváncsi vagyok a gyáriakra. S amíg a gyárvezető elmondja, hogy egy „öreg” kihordó sincs, mert Nagy beteg, egyik nyaralni ment, a harmadik meg tegnap mondott bizonytalan időre búcsút a gyárnak, mert begyulladtak a szemei. — És most ki hordja ki a téglát a kemencéből? — A gyerekek. — Azok? Nahát, ezt megnézem. Egyébként hétfőn jövök, nem nekem való ez a betegség! Az orvossal is majd összekaptam, mert még nem akart kiírni, pedig tudom, hogy hétfőre már jó lesz a lábam. Kell a pénz, meg aztán, hogy bízhatjuk a gyerekekre a tervet? Fiatalok ők még a komoly munkához... Nagy István újból köszön, becsukja maga mögött az iroda ajtaját, s elsántikál a kemencéhez a gyerekeket biztatni, hogy ne sokkal maradjanak el, csak any- nyival. amit ő majd két nap alatt pótolni tud ... P.
