Tolna Megyei Népújság, 1961. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-06 / 210. szám
4 fcmm MEGYEI NÉPÚJSÁG 1961. szeptember S« Izgalmakban bővelkedő KRESZ-verseny volt Szekszárdon Nagy érdeklődéssel több száz kiváncsi motorbarát nézte végig, férfi, gyerek és nő együtt izgult a gépkocsivezetőkkel vasárnap a Szekszárdon első ízben rendezett KRESZ-versenyen. Színvonalas küzdelem, jó rendezés, sok induló jellemezte ezt a versenyt is, mely után bizton újabb versenyek rendezését vállalja magára a Rendőrfőkapitányság és a megyei közlekedési szervek. Mint várható volt, a legkülönbözőbb típusú és rendeltetésű gép kocsik indultak. Az első induló — sajnos a verseny technikai okok miatt fél órával későbben kezdődött a hirdetettnél — például hullaszállító kocsival ment. ezt követte egy hatvan személyes au * tóbusz, személygépkocsik, a DÉ- DÁSZ Tatra típusú darus kocsija, tízkerekes Prága tehergépkocsi, állatszállító ketreces autó, billenő platós tehergépkocsi és magángép- kocsivezető csillogó Wartburgjával, Pál László rendőrőrnagy az első helyezett Nagy Mihály Józsefnek átadja az értékes ezüst serleget, a verseny első díját. Az indítást alapos műszaki Vizsga előzte meg, ahol már több gépkocsivezető rossz pontot kapott, mert vagy a fékek nem voltak tökéletesek, vagy a világítás nem működött. A KRESZ-verseny váratlan akadályához a mözsi útra raenszerint járt el, a ..balesetet” azonnal jelentette az első rendőrnek, majd pipára gyújott, s pihent három percet. A tolnai benzinkútnál sűrűn hullottak a rossz pontok. A gépkocsivezetők a gyalogátkelőhelyen E~" .§ Az Allatforgalmi Vállalat gépkocsi- vezetője tolatás közben a labdát a papírkosár mellé dobja — ezért rossz pontot kapott. tünk. A vasúti sorompó előtt mintegy négyszáz méterre volt az akadály. Versenyen kívül utazók is sokszor tehetetlenül álltak az ..akadály” előtt. Az út szélén egy felborult kerékpár és egy kezes-lábasba öltöztetett, szalmával kitömött, vörös festékkel nyakon öntött bábu volt az első nehezebb akadály. Itt kellett intézkedni a versenyzőknek. Idős parasztnéni kerékpárral jött, s majd leesett gépéről, amikor a „halot- tat”meglátta. Nem így Dán Miska bácsi, aki a kórház kistehergép- kocsijával érkezett. Az elsősegély- nyújtó dobozzal kezében futott a „szerencsétlenség” helyére, azonnal elsősegélyben részesítette és bevonszolta kocsijába, majd kirakta kövekkel a féknyomot. A pontozóbírók alig rakták vissza a i,hullát”, mikor a kettes startszámú versenyző érkezett a balesethez és azonnal intézkedett. A négyes startszámú Halász Bálint villámgyorsan kiugrott kocsijából, hogy segítséget nyújtson a „szerencsétlennek”. A 9-es, a 19- es, a 7-es, a 60-as, a 21-es, az 54- es, az 56-os startszámú versenyzők ügyes tevékenységét láttuk a „balesetnél”. A tolnai főtéren parkíroztak a versenyzők. Itt a 9-es startszámú versenyző a szabályok nem adták meg az elsőbbséget, gyorsabban közlekedtek a megengedettnél. Közben utolért bennünket a 13- as startszámú darus kocsi. Szabályosan halad előttünk, majd rátér a hatos műútra. Szekszárdon közben az iskola udvarán és a Garay téren sorra „elvéreznek” a versenyzők. Bizonytalankodtak egyesek a jobbra fordulásnál. A verseny egyik igen érdekes próbája volt az ügyességi rész Bár itt könnyítettek a versenyzőkön azok a nézelődők, akik a pályát körülfogták, mert hangos szavakkal biztatták, segítették, hogy lehetőleg rossz pont nélkül ..ússzák” meg a nagy figyelmet kívánó gyakorlatot. A BM-klubban közben írásban adtak választ a gépkocsivezetők a négy kérdésre. Feltűnően jól válaszoltak a sokszor könnyűnek nem mondható kérdésekre. Látszott. hogy ismerik a közlekedés szabályait. Amikor a bíráló versenybizottság az. eredmények összesítéséhez fogott, nagy izgalom volt a klub nagytermében. Még itt is vitatkoztak, soknak it jutott eszébe, hol követett el hibát. Az eredményt Sándor Gábor, a megyei tanács osztályvezetője hirdette ki. Pál László rendőrőrnagy nyújtotta át a verseny első kilenc helyezettjének az értékes díjat; A versenyen első lett Nagy Mihály József, a BM szerelője, akit értékes ezüst serleggel jutalmaztak. Mencő Ferenc, a megyei tanács gépkocsivezetője második, Zemán Ferenc harmadik. Hajdú István negyedik. Szigetvári Ernő ötödik (egyben a magángépkocsivezetők közül első), Gulácsi Zoltán hatodik (a különleges kocsik nemhivatalos versenyében első), Támer Ferenc hetedik, Csutorás Tibor nyolcadik, Illyés János kilencedik lett az igen színvonalas versenyen. A versenybizottság további négy gépkocsivezetőt díszes oklevéllel jutalmazott és az összes indulónak emléklapot adott. Pálkovács Jenő Az 54-es startszámú versenyző a mözsi úton elsősegélyben részesíti a „kerékpárost”. Hiánycikk? Nem Trabant autóról, vagy olajkályháról van szó, mégcsak nem is motorkerékpár-alkatrészről, amelyekről köztudomású, hogy az irántuk megnyilvánuló kereslet egyelőre nagyobb, mint amennyit az ipar gyárt, illetve mint amennyit importálni tudunk. Sokkal mindennapibb, és fontosabb cikkek kerülnek Szekszárdon az utóbbi időben a hiánycikk-listára. Ilyen például a tej és a kenyér. Szombaton este sokan várakoztak a város központjában lévő boltoknál kenyérre. — Nincs, elfogyott, ma már nem is kapunk — volt a válasz. — No, jó, majd vasárnap reggel megpróbáljuk. Vasárnap először a kenyérről próbálkoztam. Hosszú sor állt a Garay-téri kenyérbolt előtt. Kenyér még nem volt. — Talán a tejnél nagyobb szerencsém lesz — gondoltam. Irány a 47-es tejbolt. Itt is pechem van, mire odaérek, már üres kannával jönnek ki a »vásárlók«, elfogyott a tej. Az órámra nézek: Hét óra öt perc van, tehát még ötvenöt perc a bolt »zárórájáig«. De tej már nincs. Tíz perc múlva már az új bérháznál lévő 31-es tejboltnál állok a sorban. Még tízen vannak előttem-, amikor kimérik az utolsó adag tejet. A piaccal már nem is próbálkozom, ott már megelőztek. Közben eszembe jut a kenyér. Míg tejért szaladgáltam, meghozták a kenyeret, de már el is fogyott. Vasárnapra tehát tej és kenyér nélkül maradt a család. Hétfőn az 55-ös Népboltban próbálkoztam ismét a tejjel. Nem volt szerencsém. Az orrom előtt adták el az utolsó litert. Hat óra negyvenkilenc perc a pontos idő, félhétkor nyit a bolt. Tehát nyitás után 19 perccel már nem lehet tejet fcapni a boltban. Délelőtt telefonon érdeklődtem először a Sütőipari Vállalatnál. A válasz: A megrendelt mennyiséget leszállítottuk. Többet is tudtunk volna, mert a délutáni műszak csak hét órát dolgozott, nem volt annyi rendelés, hogy a délutánosok ledolgozhatták volna munkaidejüket. Mivel az üzem vezetői tudomást szerezlek a szombat esti kenyér-zavarról, vasárnap hajnalban berendelték az egyik brigádot és soron kívül 300 darab kenyeret sütöttek. A tejüzem is — mint rendszeresen — most is leszállította a megrendelt mennyiséget. Naponta 2500—2800 liter tejet szállít a város lakosságának ellátására, de — ha rendelnének — képes lenne kétszer, vagy akár ötször eny- nyit is szállítani. Persze, egyszerű a magyarázat: Ha szombaton megmarad a kenyér, azt hétfőn már senki sem akarja elvinni. Ha viszont elfogy az utolsó darabig — mégha jónéhány vásárlónak már nem is jut — abból a boltnak, vagy a vállalatnak semmi hátránya nem lesz. A tejnél némileg más a helyzet. Az üzem — egy százalék ere jéig — köteles visszavenni a megmaradt tejet. De erre a legritkább esetben kerül sor. Az utóbbi időben rendszeressé vált, hogy a boltokban reggel félóra, vagy egy óra alatt elfogy a tej. mivel »fő a biztonság«, értsd biztonság alatt azt, hogy egy csepp tej se maradjon meg. Ámbár lehetne a »biztonságot« másként is értelmezni. Úgy, hogy mindenki, aki a hivatalos nyitvatartási idő alatt bejön a szekszárdi tejboltok bármelyikébe, hozzájusson a tejhez. A Népbolt Vállalat és a kereskedelmi szervek feladata, hogy — akár az engedélyezett egy százalék felemelésével, illetve a kenyérnél is bizonyos, meghatározottt százaléknyi »maradék« engedélyezésével, ezek hasznosításának megszervezésével. akár egyéb intézkedésekkel — biztosítsák a lakosság zavartalan ellátását, főként olyan cikkeknél, amelyekből különben van elég. Mert talán mégis csak ez lenne a feladata a kereskedelemnek. (J.) Hurrá Camping! Hát igen, az embernek már elege van a civilizációból, unja a bérházakat, a lépcsőházat, únja a belépőjegyes strandokat is és kitalálja, hogy elmegy sátorba lakni a Balaton mellé. Ott nincs bérház, nincs ház- felügyelő, legfeljebb ponyva és gumimatrac. Ott tüzet rakhat ősmagyar módra és gáz helyett nyárson sütheti a vacsoráját. Ingeit sem kell padlásra teregetnie, vígan feldobálhatja őket egy kötélre a sátor fölé. Ami azt illeti, ez az ingszári- tási mód egyúttal arra is jó. hogy az ember megtalálja azt, akit keres. Mert hát bevallom, én nem akartam sajátroagamat cam- pingba szállásolni, csak látogatóba mentem a fiaimhoz. Persze nem kapták meg a levelemet és persze nem vártak. És mivel háromezer sátorlakó között kellett őket megtalálnom, persze hosz- szas botorkálás után harsányan megörültem az ingeiknek. Egy-két ing azonban nem minden. Vagyis az ingek megvoltak, de a fiaim sehol.. Újabb félóra múlva kerültek elő véletlenül. Szerencsére közben elbeszélgettem néhány barnára sült nomáddal és így gyorsabban telt az idő. Rájöttem arra is, hogy egy ilyen camping kiváló alkalmat szolgáltat a népek és nemek közötti barátság elmélyítésére. Mert beszéljünk bármilyen nyelven, olyan jó, ha testvéri közösségben és közelségben együtt nézhetjük a csillagokat... Szóval kezdtek feljönni a csillagok, mire kezdtek megérkezni a fiaim. Nehezen tudták palástolni megjelenésem feletti »örömüket« és hamarosan tudtomra adták, hogy fontos programjuk van. Mint megértő anya, ígéretet tettem, hogy nemsokára lelépek a színről, ami láthatóan megnyugtatta őket. Hogy mégis rendezzünk valami családias megmozdulást, elindultunk egy rövid sétára. Alig mentünk azonban tíz métert, a kisebbik oldalba lök. — Pszt.._ mama! Ne beszéli magyarul! — Hogy ne...? — dadogtam, s ijedten néztem körül. Mi van itt? Hát mégsem a népek barátságának tábora ez? De nem sokáig töprenghettem azon, hogy milyen nyelvet válasszak, mert két bájos leányzót pillantottam meg. Libegve közeledtek felénk és igézőén mosolyogtak. — Grüssgott! — vetette nekik oda a kisebbik fiam öntudatosan. — Németek? — kérdeztem halkan, miután elvonultak. — Pszt! — rázkódott meg ismét a fiam. — ök magyarok; csak mi adtuk ki magunkat németeknek ! Áhá... értettem meg végre a helyzetet. Azután átszellemülten megszólaltam — Csínig! Csang! Csüng! Hadd néz2en valaki kínainak. Szabó Ibolya
