Tolna Megyei Népújság, 1961. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-27 / 228. szám
TOLNÄ MEGYEI NEPÜJSÄC 1961. szépíember 2V. A „mutatós" dolgok nyomában Ha elindulunk körülnézni a me gye' községeibe, szinte megszámlálhatatlan mutatós dolgot látunk. Hadd tegyem hozzá, ezeknek jelentős része a községi vezetők munkáját dicséri, hiszen a tanács jó szervezése, körültekintő, szorgalmas munkája nélkül nem lennének. Impozáns művelődési otthonokat, iskolákat, és egyéb középületeket létesített a tanács a községfejlesztési munka során. Másutt mozihelyiség, óvoda, vízmű, vagy éppen tűzoltószertár épült. Ha már itt tartunk, érdemes megemlíteni, hogy egy-egy ilyen létesítmény költsége többnyire néhány százezer forint, ha nem éppen másfélmillió. Ezek az úgynevezett mutatós dolgok. Félreértés ne essék, ismételten hangsúlyozom, dicséret illeti a tanácsokat ezekért, annál is inkább, mert hiszen régi problémsf oldódott meg akár az iskola, akár a művelődési otthon felépítésével. A tanács tehát többnyire ügyesen választotta ki a legégetőbb problémát és következetesen fáradozott megoldásáért. Hogy hogyan ragadt az ilyen létesítményekre és ezek következtében a tanács munkájára ez a kifejezés, hogy „a tanács mutatós dolgokat produkált" — nem tudom. A kifejezés jogosultságát, helyességét nem is lehet vitatni, hiszen valóban mutatós dolgok ezek a szó nemes értelmében. Viszont a kifejezés nyomában kialakult közhangulattal bizony már vitatkozni kell. E közhangulat szerint csak annak a tanácsnak a munkája hasznos, amelyik produkált már néhány ilyen mutatós dolgot. Komoly hiba, ha ilyen tekintetben azonosságjelet teszünk a tanácsok közé. Ismeretes, megyénkben az egyik község egészen kicsi, lakóinak száma alig haladja meg a négy-ötszázat, a másik község nagysága megközelíti a kisebb városokét. Következésképpen a tanácsok anyagi lehetőségei is mások minden községben, az egyik helyen kisebb, a másik helyen nagyobb a községfejlesztési hozzájárulás községi összege. Következésképpen, amíg az egyik községben alig jelent megterhelést mondjuk félmillió forint kifizetése egy létesítményért, addig a másik községben nem is gondolhatnak ilyen nagy beruházásra. Tehát nem lehet kizárólag a mutatós dolgokkal lemérni egy- egy tanács munkáját. Az viszont már más kérdés, hogy kis községben éppen úgy, mint a nagyban, többféleképpen lehet élni a községfejlesztési lehetőségekkel. És ez már inkább lehet összehasonlítási alap. Kialakult az a közszellem, hogy ,,harc a mutatós dolgokért", legtöbb helyen a tanácsok igyekeztek is mutatós dolgokat produkálni. Alapjában véve nem lehet vitatni ezt a törekvést, helyes, ha a tanács azon fáradozik, hogy minél többen adjon a község lakóinak. Helyes-e, ha a tanács versenyt akar tartani a mutatós dolgok produkálásában és ezért ésszerűtlen megoldást választ, abban a reményben, hogy egyszer majd mondhassák: „Mi is építettünk egy művelődési otthont.” Ugyanakkor éveken keresztül semmi másra nem tudnak költeni a közságfejlesztési alapból, elhanyagolják az ugyancsak a lakosságot érintő mindennapos problémák megoldását. Hasonló eset fordult elő Belecs- kán. Itt hozzákezdtek a kultúrotthon építéséhez, de ugyanakkor a község évi községfejlesztési bevétele csak mintegy 25 000 forint. A kultúrház évek (!) óta épül, de még mindig csak fal- egyenben van. Hogy mikor készül el? A község anyagi lehetőségei alapján számítva még néhány évre szükség lesz. Ugyanakkor a többi községfejlesztási problémák szóba sem kerülhetnek, hiszen nincs hozzá pénz. Bármennyire is szüksége lenne a községnek a kultúrotthonra, s bármennyire is erényes dolog szót emelni a kultúra terjesztése mellett, a belecskaiak kultúrott- hon-építési elgondolása ésszerűtlen volt. Anyagi alap nélkül, hiába szép az elgondolás. Menynyivel erényesebb és hasznosabb lett volna, ha Belecskán is szerényen addig nyújtózkodnak, ameddig a takarójuk ér, és a rendelkezésre álló pénzből például járdát építenek, vagy mondjuk a villanyhálózatot bővítik. Talán ez nem lett volna olyan mutatós, mint egy kultúrotthon (ha majd egykoron elkészül), de nagyobb dicséretére vált volna a tanácsnak. ♦ Vagy vegyük a nagymányoki esetet. Igaz. az ügy nem most került felszínre, de a tapasztalatok miatt nem árt róla beszélni. Amikor közölték velem a nagymányoki kulturális fejlesztési terveket, csak ámuldoztam. Meseszép terv volt: egy valóságos kultúrpalota, szabadtéri színpad, strandfürdő és már nem is emlékszem, hogy mi minden. Állítom, ha megvalósul, nemcsak Tolna megyében, hanem öt megyét bejárva sem találtunk volna hozzá hasonlót. Persze, csak ha megvalósul. Ehhez viszont pénz, anyagi fedezet is kellett volna. Az viszont kevés volt, sokkal szerényebb tervek megvalósításához sem lett volna elég. De közben elkezdődtek a munkálatok. A vezetők mutatós dolgokat akartak produkálni, amelyekből már eleve nem valósulhatott meg semmi. Ezek kirívó esetek, szerencsére nem általánosak. Annál több viszont az olyan eset, ahol ugyan eljutottak egy-egy nagy terv megvalósításáig, de ugyanakkor elhanyagoltak olyan problémákat, amelyeket már évekkel ezelőtt meg kellett volna oldani, így aztán a mutatós dolgok mellett nagyon is csúnya hanyagság található. Vitathatatlan például, hogy szép a dunaszentgyör- gyi új iskola, szükség is volt rá, de ugyanakkor azt is észre kell venni, hogy például a cigánytelepen olyan probémák vannak, amelyek a tanácsnak bizony nem válnak dicséretére. A megyében járva tehát nemcsak a mutatós dolgokat, vagy a hangzatos terveket kell észrevenni. Sajnos, ezek mellett bosszantó „apróságok” is vannak, s ezeket nem fényesítheti meg a mutatós, a hangzatos. nimw Építőanyagiparunk MAGYARORSZAG ÉPÍTŐANYAG! PAR A T i! í — ...... / J/otöiáu^C • .* * Jb»* • • • • • i r •••■ r % » ? • ...................\^k&Jj>0OsAoi ~ • •••• » | , t , $ "4 _ -vtkj j». _ . f "Sdgóté.’ján f • • { fa, SLfa rtrrpnu “Mi fa” ír =* i) c&aenlgyar fontosabb It HodmeiowsSrhefy : ■ tárta „ .*í E3« sit,Zr Mohács /•. j*' £>>>/'?-------t j, / ' * * * • • • • lííbal • • • • •••••• . ?oo, . • • • • • • # * • • • » Hazánkban jelentős szerepet tölt be a szocialista építőanyagipar. Ezen iparág üzemeinek sajátos területi elhelyezkedése iparáganként változik. A téglagyártás települése a nyersanyaglelőhelyeket — agyagbányákat —; követi. Az egész ország területén mindenütt vannak téglagyárak. Ezek közül a budapesti, mályi, békéscsabai téglagyárak a legjelentősebbek. 1950- hez viszonyítva 19G0-ban 2,4-szer több téglát termeltek, míg 1970- re megháromszorozódik a tégla- termelés. Cementgyáraink a mész- és márgabányák, valamint a fűtőanyag — szénlelőhelyek — találkozásainál épültek fel. Többek között Tatabányán, Lábatlanban, Bélapátfalván és Hejőcsabán (Miskolc). Most épül Vácott hazánk egyik legmodernebb és legnagyobb teljesítőképességű cementgyára, a Naszály mészkövét felhasználó DCM — a Dunai Cement és Mészművek. Cement- lermelésünk 1970-ben az 1950-es szint ötszöröse lesz. Üveg- és porcelángyáraink szintén a nyersanyag és fűtőanyag a mésműrek □ be.’cneletngyárfás űy?ggyártás CQS kerámia,porosáén, majo/ika ujcbö • J ép/ies a.'ati /erő ütem bázisra épültek. A herendi és pécsi díszműporcelán világhírű. Felszabadulásunk után indult meg az ipari felhasználásra kerülő porcelán és üvegféleségek gyártása. Az orosházi üvegkom- binát telepítése eltérést jelent az eddigi hagyományos fűtőanyag- bázistól — tehát a széntől —, mert felépítése után a délalföldi földgázmezők energiáját használja fel. Építőanyagiparunk 1945 után új iparággal: a tatabányai, budapesti, sztálinvávosi, miskolci előregyártott épületelemeket előállító üzemekkel bővült. Szendrey-Karper László és Váczi Gyula oki. 7-i bonyhádi együttes hangversenye nyitja meg az 1861—62. évi Tolna megyei hangversenyidényt Szekszárdon és a megye néhány nagyobb községében lázasan készülődnek az 1961—62. bangversenyévadra, amely még az elmúlt évinél is forróbb esteket, színvonalasabb hangversenyeket ígér. Bonyhád, amelynek lüktető kul turális életét már nem először csodáltuk meg, és amely zenei vonatkozásban is versenyre kelt Szekszárddal, ezúttal ismét meglepetéssel szolgál. Az október 7-i Szendrey-Váczi hangversennyel Bonyhád nyitja meg a megye 1961—62. évi hangversenyidényet. A művészeket aligha kell bemutatnunk a zenekedvelőknek. Hiszen Szendrey-Karper László éppen az elmúlt idényben szerepelt kirobbanó sikerrel Szekszárdon Kocsis Alberttel egyetemben, Váczi Gyula pedig szekszárdi nagysikerű hangversenye után a bonyhádi zenekedvelőknek is bemutatkozott már. Az ezen a hangversenyen aratott siker késztette arra a bonyhádi zenebarátokat, hogy ő nyissa meg az 1961—62 évi bonyhádi hangversenyévadot, és hallhassák. olyanok is,, akik első bonyhádi hangversenyén nem vehettek részt. Itt ■ említjük meg azt is, hogy Bonyhádon is megalakult á zenebarátok tábora, amely csakúgy, mint Szekszárdon is, a zeneiskola köré gyűjti a bonyhádi zenebarátokat. A kultúrháznak és a zeneiskolának az a terve, hogy minden hónapban 1—1 szép, művészi, hangversennyel szolgál a bonyhádi zenebarátoknak, de ugyanakkor a szekszárdi zenei élettel is kapcsolatot akarnak tartani. Értesülésünk szerint a Volt megyeháza nagytermében rendezendő szekszárdi hangversenyekre a leglelkesebb zenebarátok külön autóbusszal fognak majd bejárni a megyeszékhelyre. O. I. „Tolna megyei tájak, emberek" — Fotókiállítás Bonyhádon A szekszárdi megyei fotókiállítás alig néhány nappal ezelőtt zárta be kapuit. Senki előtt nem lehet vitás az, hogy ez a kiállítás méltó volt Szekszárd város 900 éves fennállásának megünnepléséhez, méltó volt arra is, hogy dokumentálja Tolna megye fotósainak lelkes munkáját. A fotóművészet Tolna megyében még nem tett meg nagy utat. Nem olyan ismert művészeti ág, mint a képzőművészet. Hogy Tolna megye dolgozói mégis a művészetek sorába állítják ma már a fotpművészetet, azt a legszebben bizínyitja a kiállítást látogatók népes száma, mindazon vélemények, melyek bekerültek a vendégkönyvbe. A bonyhádi fotósok a megyei kiállítás sikerén felbuzdulva hozzáláttak az őszi kiállítás megrendezéséhez. Szép feladatot tűztek maguk elé. Tolna megye gazdag terület az emberábrázolás, a cselekmény ábrázolása szempontjából. így született az a gondolat — és itt hozzátehetem, tettekké válva — hogy megrendezik a »Tolna megyei tájak, emberek« c. kiállításukat, és csatasorba szólítják a megye valamennyi fotósát. Kétségtelen a felkészülésre már hosszabb .idő nem áll rendelkezésre, annak dacára, hop-- »hírharangjuk«, a Fotótájékoztató már beharangozta bizonyos berkekben ennek a megrendezését, azonban hinni szeretnénk azt, hogy valamennyi ismert fotósnak a repertoárjában vannak rejtett kincsek, melyek felhasználhatók a címben szereplő kiállításon. A nyilvánosság nagy segítő erő. Meg szeretnénk ragadni az alkalmat, ho°v a nagy nyilvánosságon keresztül azokhoz is szóljunk, akik még csak a kezdet útján járnak. Azokhoz szólunk, akik szeretik a művészi igényű fotót, akiket már nem elégít ki az emlékképek készítése. Biztosak vagyunk abban, hogy a »Tolna megyei tájak, emberek« c. kiállításhoz olyanok is fognak csatlakozni, akik még nem vettek részt kiállításokon. Várjuk a megyei fotósok részvételét — lehetőleg minél nagyobb számban —, a Bonyhádon megrendezésre kerülő »Tolna megyei tájak, emberek« c. kiállításon is. Horváth József fotóköri titkár, Bonyhád INNEN—ONNAN Vadászkaland A vadásztársaság műsoros estet rendezett. A kultúrműsor után, amíg a szakácsnők az ízletes nyúlpaprikást főzték, Bálint bácsi, a legidősebb vadász szórakoztatta a megjelenteket. Fiatalkori élményeiről, emlékezetes vadászkalandjairól mesélt néhány történetet. — Egyszer, az egyik mohácsi vadászaton több, mint négyórás fárasztó menetelés után megérkeztünk a kiválasztott területre, amit át akartunk fésülni. Kiosztottuk egymás között a leshelyeket, én is elfoglaltam a magamét. A nap forrón tűzött, rettenetesen fáradt voltam, s hamar letepert az álom, bárhogy is igyekeztem küzdeni ellene. Már közel félórát aludhattam, amikor egyszerre azt éreztem, hogy valami hatalmas súly nehezedik a kezemre. Hirtelen kinyitottam a szememet, s mit gondolnak, mit láttam? Rövid szünetet tartott az öreg, majd így folytatta: — Úgysem találnák ki, hát megmondom: a kezemen egy hatalmas agyar feküdt. Tudtam, ha csak megmozdulok is, vagy pisszenek, a vadkan nyomban felnyársal. — És mit csinált akkor, Bálint bácsi? — kérdezte a hallgatók közül izgatottan egy vadászfeleség. Bálint bácsi büszke tekintettel nézett az asztaloknál ülőkre és szerényen elmosolyodott: — Mit tehettem volna, asszonyom? Lehunytam a szememet, és aludtam tovább. Téli tüzelő Itt van az ősz. itt van újra — mondjuk a költővel, de csak kevesen helyeselnek a költőnek, aki kedvesnek találta versében a tél közeledtét. Az emberek előtt úgy ágaskodik a tél és a fázás réme, mint Lucifer ^ött a Föld szellemének szava. Fiatal házaspár sétál a park öreg fái alatt. Olyan szorosan fogják egymás kezét, mintha csak attól félnének, hogy valaki elszakítja kettőjük boldogságát. A férj elgondolkozva rugdalja a lehullott sárga leveleket. Bizonyára az édes titkokkal teli szombat estékre, vagy a tavalyi esküvőjükre gondol, miközben szótlanul sétálnak. Még néhány lépés, és megállnak. A férj felemeli fejét, mosolygós, meleg tekintettel néz az asszonyra, aztán suttogva mondja: — Magdikám, ha mindazokat a fákat, amelyekbe belevéstük nevünk kezdőbetűit a nyáron, most kivághatnánk, és a pincénkbe szállíthatnánk... akkor, ugye, a télen biztosan nem fáznánk.
