Tolna Megyei Népújság, 1961. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-24 / 226. szám
IRODALOM MŰVÉSZET __ NÉPMŰVELÉS Ormos Gero: ^ i | \ f ^urcolkodas Hat ember üldögél szanaszét a% árok szélén, pedig akkora por fedi a keservesen élő zöldet, hogy tán az őszi esőzés se tudja majd lemosni róla. Szaga is van ennek a pornak, ez tölt meg most mindent: utcát, udvart, az emberek orrát. De ülnek az- árokparton, cigarettáznak, elnézegetnek olykor a város felé, aztán elbeszélgetnek erről, arról, ahogyan az unatkozók szoktak. Köze! egy órája várakoznak már így. Az előbb benéztek a házba, de Verőn nem engedte őket a küszöbön túl, nehogy behordják a port; nem azért vesződött félnapig az előszoba kövezetével. Hát csak pekuk- kantanak az emberek, beszívják a padlófényesítő, a friss fal és ajtó-, ablakfestés illatát, aztán bólintanak: az igen! Jöhet a doktor úr, megnézheti milyen otthonnal fogadják! Valamennyi szemében büszkeség csillog, mert igazság, hogy a falakhoz, ablakokhoz egyikük se nyúlt hozzá, de az is, hogy ők. mármint a Petőfi tagjai mind beleadták, amit äz elnökség' kért tőlük, hogy fészket rakjanak a kicsi falu első orvosának. ■ Hát most itt ülnek az árokparton, odabent az udvaron elunták már. Várják a doktort, meg a teherkocsit, amelyik a bútorát hozza. Négy óra, késnek már valahol, de üsse part, most már kitartanak: mégiscsak legyen formája a fogadásnak, nehogy akkor kelljen emberekért futkosni, hogy lerakodjanak a kocsiról. Elbeszélgettek már mindenről, még a világ sorsat’ is megpróbálták jobbra fordítani, egyik-másik össze is kapott egy kicsit, mert unalmában könnyen kisiklik az ember esze, s olyant mond. amit később megbánhat. Negyed öt után pór perccel aztán megint: előfúrja az orrát a kanyarban egy teherautó. ami várakozásuk óta éppen hét’ment el erre. — No ez lesz az! — állapítja * meg Tatár Jani és föl is áll, annyira biztos a dolgában. Egyik-másik nem hiszi, de amikor lassít a kocsi és lehúzódik az árokhoz, valamennyien l’eltápászkodnak. Már meg is áll, nagy porfelhő úszik mögötte, s kilép a vezető mellől az új doktor. Köszön az embereknek, azok mosolyognak és nézik a fiatal doktort, a poros kocsit, rajta a kevéske bútort. — Megkéstünk alaposan! — mondja a doktor, amint túljutnak a kézfogáson, csak azt nem tudja, miért várják itt ezek a barnaképű emberek. — Hát akkor lerakodnánk — kezdi Sulyok András és körülnéz, mintha a parancsnokolást akarná megkezdeni. Jön már Verőn is, nagyon örül a doktor úrnak, jelenti, hogy minden rendben van odabent, aztán az emberekhez szól. — Hanem maguknak kitettem én a tornácra két rongyot-: egy vizeset, meg egy szárazai, abba beletöröljék óm a poros lábukat, mielőtt belépnek, nehogy énnekem agvOnmászkál- ják piszokkal azt a szép nádiét! Az emberek mosolyognak, András felel csak az asszonynak. — Ne félj Veréb, megbecsüljük a munkádat. .— Szóval maguk behordanák.. ., tehetetlenkedik az orvos, de akkor már előjön a kocsiból a vezető is, Sulyok András kezet fog vele és azt mondja a doktornak: — Azt csak tessék miránk bízni. Az orvos nem tud most hirtelen másra gondolni, csak arra, hogy ezek aztán élelmes emberek: megfogják a munkát, a pénzt, ahol lehet. Sulyok rezzenti föl a kocsiról: — Csak tessék megmutatni szépen, mit hová tegyünk! Te meg Verőn mehetsz, ne félj, vigyázunk a padlódra. Öten ott állnak már a kocsi végén, a vezető leengedte az ajtói. Sulyok fölhívja magához Tóth Jóskát. Elsőnek egy alacsony szekrényt fognak meg, kicsúsztat- ják a kocsi szélére, ott átveszi Balogh Ferkó és Mihályi Imre. Harmadiknak Tatár is megfogná, de rászól Balogh. — Hadd csak, ezt elvisszük ketten is. Egynek valót fogj meg valamit. Sulyok egy karosszéket ád neki, ezzel indul a szekrények után. A doktor előrement már, fel tűrte ingujját, mert éktelenül meleg ez a szeptember, és tetszik neki, hogy az emberek szótfogadnak Veronnak, törlik talpukat a vizes, aztan a száraz rongyon. Odabent megmutatja, hová tegyék a szekrényt és gyönyörködik az új fészekben, ahová az esti vonatta! fiatal asszonykája is megérkezik, s mire egészen becsukja szemét az őszi nap. nyugodtan turbékclhatnak már. Jókedvűen dolgoznak az emberek. Sulyok katonásan, vidáman parancsolgat, aztán amikor elfogy a bútor, ami nem -ok még. s lim-lom sincs hoz* :, mert új fészek készül itt őst, ő is leugrik a kocsiról •s bemegy a házba, hogy rendben menek-é a dolgok. — No? — kérdi kis büszkeséggel, hogy ilyen simán behur- colkodtak. nem is az embereket nézi, hanem a doktort. Az is mosolyog, hát Sulyok megállapítja, hogy egyenesben állnak. Aztán kimegy a doktor, elintézi a kocsit, s mire jön viszafelé, az emberek mind a tornácon állnak. — Erőt, egészséget az új fészekhez — mondja Sulyok a többiek nevében, de nem meri a mocskos kezét nyújtani. Az orvos mégis megindítja kezet fog sorba valamennyivel, aztán visszalép Sulyokhoz: — Mennyivel tartozom, kedves bátyám? Sulyok körülnéz, eloirul nagyon a barna, barázdás arca és megkérdi: — Kinek, doktor úr? — Maguknak. A behordásért. de mire kimondja ezt, érzi már, hogy beleszúrt valami az emberek önérzetébe, mert sorr- fordálnak a lépcső felé. Le is lépnek, csak Sulyok marad fönt, toporogva — Ne annak nézzen bennünket a doktor úr — mondja zavart mosollyal. — Mihozzónk jött, a mi doktorunk lesz, hát, elég ennyj — és most 6 nyújt kezet, de keményen, parasztosan, bele is néz a fiatal doktor szemébe, ahol most olyan meleg öröm csillog, hogy azt nem is lehet az -mber mellének megremegése nélkül sokáig nézni. > L CSÁNYl LÁSZLÓ CIGÁNYVERSEK VERS A MAGÁNYRÓL Hallod, anyám, nem hallgatsz rám, nem is szólsz már soha hozzám? Nincsen anyám, apám sincsen, tálán kövektől születtem.-Nincs nővérem, bátyám sincsen, talán virágoktól lettem. Jobb is lenne a föld alatt, mint élni a rossz napokai. GYÁSZDAL A kis veréb száll a rétre, mi hírt hozol, kis veréb? Rossz hírt hozok, bizony, rossz hírt. holtan fekszik jó anyád. Bal oldalán ég a gyertya, szíve mellett gyertya ég. Gyertek lányok, sirassátok, ■meet nektek is jó anyátok. Hárman vagyunk mi testvérek, egyik jobbra, másik balra, a harmadik be van zárva. Erdő, erdő, rejts el engem, takarj be a leveleddel. Zöld lomb és az ág úgy rejtsen, ahogy hajam rejt el engem, BÖRTÖNBEN Ez a börtön hej, milyen nagy, körbe fogják vastag falak, elfogott a zsandá.r engem, anyám könnyet mégse ejtsen. Vasra vertek a zsandárok, anyám nézett, némán állt ott, verd meg isten, sújts le arra, aki vesztemet akarja! A ZALÁNAK HÍDJA A Zalának hídja szakadjon alatta, ha a feleségem ólai jönne rajta. Cuninak a selyem szoknyája esne le, utána meg piros cipőjét vesse le. —- Barna legény, miért { esne le a szoknyám. mikor nem szeretlek? KISPATAKl JÓZSEF .! Nézd a fűszálat ; Nézd a fűszálat, j Ha ráheveredtél, S földig nyomtad szegényt, TÖtt derékkal, Iszonyú kínban Sem veszti el a reményt. Zöld könnyekkel Áztatja húsát, S tövéből kúszik az akarat F.gy-két nap és a Tört derékban . [" Uj erő árama szalad... A szél, a fény, Az éj sötétje, Súgja, súgja, élni kell! Mellette új kis Szálak nőnek S a régi is áll már, egyenesen! FÜRTÖS GUSZTÁV Őszi vasárnap délelőtt Még nyílt szemmel, de olykor már hunyorogva Néz le a földre a nap, mint aki régóta olvas egy könyvet. A kertben ülök; még zöldet sugárzik a lomb, de itt-ott ereszkedik már lefelé néhány kimerült levél, — kénysze rleszállva, — mint csöpp helikopterek. Jó most így, homlokig a csöndben, nézni a távol eget. Messzi múlt percei jönnek elém, halk tipegéssel s rám köszönt kis Katica, lánya húgomnak, egy-két szót cserélve, nekilátunk a szerény reggelinek: majd szétpukkanó, kerek paradicsomot, kövérre hizlalt, lakkos zöldpaprikát eszünk, zsíroshátú, friss kenyérrel, s közben, mint szőlőt szemezzük a szót erről-arról, az iskoláról is, mely öt-hat napja fogadta őt ismét, sok zsivajgóval együtt gyermekének. »Gépelhetek?« — kérdi Katica s én az ajtó előtt aranyba bú fénybe buktatom arcom, s észrevéve a terhes, boldogan rezgő fán: leszakítok egy érettre pirosult körtét s az asztalra teszem, a pötyögtető kis Katinak.
