Tolna Megyei Népújság, 1961. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-21 / 223. szám
4 TOLNA MEGYEI NfiPŰJSÁG I9S1. szeptember 21. Fellendülőben az újitómo zgalom a Bonyhádi Zománcgyárban Az első félévi újítási statisztika szerint ez év első hat hónapjában húsz újítási javaslatot nyúj tottak be a Bonyhádi Zománc- gyárban. A húsz közül elfogadtak hetet, bevezetésre ugyanez a hét újítás került. Az első félévi újítások előkalkulált évi gazdasági eredménye 67 ezer forint. Két és fél hónap telt el a második félévből és máris több újítás született a gyárban, mint az első félévben. Huszonhárom javaslat „futott be", az elfogadott újítások gazdasági eredménye jóval meghaladja a százezer forintot. Még nem tárgyalták le mind a huszonhármat, de már eddig is tizenhárom újítási javaslatot fogadtak el bevezetésre, illetve kísérletre. Fellendülőben van az újítási mozgalom a Bonyhádi Zománcgyárban. Működnek a régi újítók, de olyanok is kopogtatnak a gyár nemrég megbízott újítási előadójának, a fiatal Szabó Elemérnek ajtaján, akik most hozzák első újításukat. Elsőnek került az újítási naplóba Geisz György égetőnek a neve (pedig a naplóban már az 1300-as sorszám fölött tartanaki, aki a táblaégetés előtti por-lefúváshoz javasolt egy új. munkavédelmi szempontból jelentős megoldást. Bajkai Ferenc és Wiandt Antal újításától — ők is első ízben újítanak — minőségjavulást várnak a gránitozásnál. Nemrég vitatta meg a gyári pártszervezet vezetősége az újítómozgalom helyzetét, hozott határozatot a munka megjavítására. Azóta szaporodott meg az újítási javaslatok száma. A gyár bejáratánál lévő egyik táblát megkapták az újítók, itt teszik közzé — még az elbírálás előtt — a benyújtott javaslatok címét, itt mutatják be fényképeken a megvalósuló és a már bevezetett újításokat is. Legjobban azonban az lendítette fel az újítómozgalmat, hogy az újítási tevékenységet beépítették a brigádok közti verseny feltételeibe. Pontozással értékelik a brigádok közti versenyt, és lehet pontot szerezni újítással is. Egy benyújtott újítási javaslat egy pontot jelent, ha elfogadják és bevezetik, ez néggyel növeli a brigád pontjainak számát. Gyakran előfordul, hogy egy-egy javaslatot előbb a brigádban vitatnak meg, a brigádtagok segítenek egymásnak az újítási javaslatok kidolgozásában. Forró Ferenc egyengető-brigádvezető legutóbb nemcsak saját újítási javaslatát hozta az újítási előadóhoz, hanem egyik brigád tagjáét, Incze Gergelyét is. Mivel a versenyértékelésnél egy pontot jelent a benyújtott javaslat is, azt lehetne várni, hogy szaporodik az öncélú, csak „pontszerzés” érdekében beadott „újítások” száma. Ékre azonban rácáfol az a tény, hogy az elmúlt két és fél hónap alatt benyújtott javaslatok közt az elfogadott újítások aránya kétszerese az első félévinek. Sok a régi, elfekvő újítás is a gyárban, amelyek azért nem kerültek bevezetésre, mert a TMK- műhely — túlterhelésre hivatkozva — nem vállalata a kivitelezést. Most felülvizsgálják ezekét is, és már találtak nem egy olyat, ami mostani problémára ad megoldást. Hiányossága a zománcgyári újítómozgalomnak, hogy kevés az olyan javaslat, amely az újítási feladattervben megjelölt problémákra ad megoldást. Most úgy akarják erre serkenteni az újítókat, hogy egyes fontosabb feladatokra pályázatot hirdetnek, az újítási díjon felül pályadíjat, is tűznek ki ezek megoldására. Válása K. J. levelére Mi, fels. Királyi articuiussal privilegizált NS. Mészáros Czéhbeli Mesterek., 99 9» A Tolna megyei mészároscéh litográfköve az egyik szekszárdi présház falában Magyarországon 1308-ban alakult meg az első céh, amely a hangzatos »Bruderschaft des heiligen Leichnams Christi« nevet viselte. A céhek azonban csak Nagy Lajos idejében indultak virágzásnak, amikor 1376-ban kötelezővé tették a céh-tagságot. A céhek ettől kezdve nagy szerepet játszottak a magyar városok kialakulásában, bár az is kétségtelen, hogy nemegyszer visszaéltem hatalmukkal. Közben pedig az idő is eljárt felettük, a manufaktúrák kénytelenek voltak átadni helyüket a növekvő iparnak s Magyarországon is az 1884-es törvény eltörölte a céheket. A céhek a. szabaduló legényeknek díszes »szabaduló levelet« adtak, amelyet aláírt a íőcéhmester, a vicecéhmester és az atyamester. A levél nemcsak azt bizonyította, hogy a céhlegény kitanulta a szakmát, hanem elhelyezkedését is biztosította, hisz a szabaduló levél egyben ajánlás is volt, amelyet az ország minden részében elfogadtak. A díszes céhlevelek kezdetben fametszetről készültek, a litográfia feltalálása óta azonban gyakran használtak litográfkövet is a sokszorosításhoz. A szekszárdi múzeum szabócéhének levele még fametszetről készült, a 900 éves Szekszárd kiállítás céhanyagában azonban van egy céhlevél, a Tolna megyei mészároscéh szabadulólevele, amelyet már litográfkőről nyomtak. A litográf eljárást 1796-ban fedezte fel Senefeld, s a litográfia ettől kezdve egyre népszerűbb lett. A XIX. század 20-as, 30-as éveiben az újságok már úgyszólván kizárólag kőrajzokat közöltek, tekintettel arra, hogy sokkal egyszerűbb, sokkal olcsóbb volt mint a fametszet A kőnyomáshoz használt köveket kizárólag Bajorországból szerezték be, Solenhofen vidékéről, ahonnan úgy látszik Szekszárdra is jutott egy kő, legalábbis ezt mutatja a mészároscéh szabadulólevele. Maga a kő azonban mindeddig nem volt ismeretes, most azonban véletlenül ez is előkerült, mégpedig elég szokatlan helyről: az egyik szekszárdi présház falából. Valamelyik régi szőlősgazda úgy látszik megtalálta a nagy követ, s rosszul értelmezett »anyagtakarékossági« szempontok figyelembevételével beépíttette a présházba. A szöveg azonban a fal külső részére került, s így még ma is pontosan elolvasható: »Mi TN. Tolnavármegyéban levő fels. Királyi articuiussal privilegizált NS. Mészáros Czéhbeli mesterek, nevezet szerint Fő Czéh Mester . ; ; . . V Czéh Mester .............Atyam ester ....;. -nek és kiket illet minden érdemes czéhbeli mester társainkkal együtt adjuk tudtára mindenkinek, hogy ezen SZABADULÓ levelink elől mutató ifjú ... . minek utána az ő tanuló 3 inasi Esztendeit NS. Czéhünk aedilusa szerint Becsületes Czéh-beli Mester-társunknál ... a múlt 18 . . . híven, jámboran és serényen kitöltötte volna, őtet mint jámbor Ifjút Kedves Hazánk minden Részeiben levő NS. Mészáros Czéh-beli Mester Társ urainknak Kegyes pártfogásukba annál nagyobb bizodalom- mal ajánljuk, mennél inkább meg vagyunk az ő szelíd s jámbor magaviseletéről győződve. Tekintsék hát ezen nevezett Tanítványunkat minden Mester Társ Uraink úgy, mint törvényes 3 inasi esztendeit híven kitöltött s már FELSZABADULT betsületes Mészáros Mester Legényt s éppen erre nézve adtuk az említett Ifjúnak NS. Czéhünk pecsétjével megerősített SZABADULÓ s Bizonyságlevelinket.« A kipontozott helyeket üresen hagyták a kövön s ide írták be a szabaduló legény, valamint az igazolványt kiállítók neveit. A szekszárdi múzeum birtokában lévő szabadulólevél 1832 február elsején kelt Jegyezzük fel, hogy abban az időben Jáger József volt a fö- céhmester, nemes Hetyei Péter a vicecéhmester, az atyamestert pedig Zavaros Gáspárnak hívták. Legyen teljes a névsor: az említett szabadulólevelet Eger Ádám györkönyi ifjú mészáros kapta, aki »inasi esztendeit« Róth István szekszárdi mészárosnál szolgálta le. A mészároscéh litográfköve nagyon ritka, értékes adalék a magyarországi — és a mi esetünkben a megyei — céhek történetéhez. Ezért határozta el a múzeum, hogy kiemelteti a sokszorosítókövet a présház falából — természetesen teljes kártalanítással — s a múzeum céhemlékei között helyezi el. (cs) Bonyhádi zenei híradó Százharminc zeneiskolás kezd- j te meg tanulmányait a Szekszárdi Zeneiskola bonyhádi fiókiskolájánál. Nyolc nevelő végzi az oktatást. A tanulók között 44 zongorista, 18 hegedűs, 33 har- monikás, 4 fúvós, 30 előképzés van. Előreláthatólag még 20 fúvós növendék fog beiratkozni. Ebben a tanévben hat hangversenyre kerül sor. Eddig több mint 100 bérletes jelentkezett. Az első hangverseny október 7-én lesz, amikor a bonyhádi és a szekszárdi közönség előtt jól ismert Váczi Gyula zongoraművész ad egész estet betöltő műsort. Szeptember 21-én az ŐRI rendezésében kerül bemutatásra a Tamás bátya kunyhója. Iskolásoknak külön ifjúsági előadás lesz Szeptember 28-án a zeneiskola növendékei adnak műsort a nyugdíjasok és veteránok részére. Ez belépődíj-mentes ajándéműsor j lesz. Ezzel akarják meghálálni az öregek több évtizedes fáradságos munkáját. Tapasztalhatták olvasóink, hogy lapunkban helyet adunk annak, hogy elmondják véleményüket a munka során szerzett tapasztalataikról, a hibákról, az eredményekről. így adtunk helyet K. J., Zomba községi lakos levelének is, melyben az AKÖV egyik járatának kocsiszemélyzetére panaszkodott. A választ a kocsi személyzete elküldte lapunknak, és természetesen, ezt is közöljük. A Tolna megyei Népújság szeptember 10-én megjelent cikkében K. J. zombai lakos az AKÖV egyik autóbuszának személyzetére panaszkodott. Mi vagyunk azok, akikről a cikk szólt. Szeretnénk válaszolni a lapon keresztül K. J.-nek. Ugyanis az esetnek mintegy hatvan tanúja volt, akik nekünk adtak igazat eljárásunk során. Június 26-án, rendes menetidőben, a szokott járattal indultunk Felsőnánáról. A hatvanszemélyes autóbusz már itt majdnem megtelt. A következő megállóban— Kétyen — csak négy bérletest vettünk fel. (A négy bérletes már évek óta velünk jár. Az a szokás, hogy az ilyen törzs-utasokat mindig elvisszük, és számítunk is rájuk a felszállításnál.) A zombai megállóban valóban volt leszálló, mintegy tíz fő, de ekkor már éreztem, hogy a kocsi túl van terhelve; Hátraszóltam a kalauznak, hogy a létszámra vigyázzon. Ö megszámolta az utasokat és csak három főt tudott felvenni. Itt is volt három törzsbérletes és őket »válogatta ki«. Ekkor K. J. egyáltalán nem rokkant emberhez méltón a kalauzt félrelökte, az ott álló utasok lábát letaposva rontott, be a kocsiba. A kalauz többször felszólította, hogy szálljon le. ö egyre csak tolakodott a kocsi belsejébe. A kalauz kijelentette: a kocsi túlterhelt, így nem engedi elindítani. Közben'áz'utasok már zúgolódtak, hisz munkába sietett mindegyik, és a tízperces vita sehogyan sincs a menetidő hasznára. Én is hátramentem az utastérbe, többször felszóllítottam K. J.-t, hogy hagyja el a kocsit. K. J. viselkedését az utasok is elítélték, többen mondták, hogy szállítsuk le, mert míg vitatkozunk, az idő jár, és elkésnek. Én megfogtam K. J. karját és kivezettem a kocsiból. Közben ő az ülésekben meg akart kapaszkodni és ekkor szakadhatott el a nagyothalló készülékjének a zsinórja. öt éve autóbusz-vezető vagyok. A feladataimat tudom, és merem állítani, hogy helyemben minden gépkocsivezető — a szabályok értelmében — így cselekedett volna. Szabján József gkv. Lénárt Sándor kalauz Eddig szól Szabján József levele. Lényeges dolgokban állítása nem tér el K. J.-étől. Tehát az eset megtörtént, és természetes az is, hogy mindenki utazni akar, munkahelyre, kórházba, iskolába, piacra, stb.. s tény az is, hogy az autóbuszforgalom az utóbbi években megnőtt, sok az utas és viszonylag kevés a kocsi. Naponta többen maradnak le a járatokról — nem múlik el nap, hogy ne kapna szerkesztőségünk ilyenről tudósító leveleket. De az a helyzet, hogy az utasoknak is belátással keli lenni, hisz egy túlterhelt kocsival közlekedni életveszélyes, szabályellenes. Az utasoknak és a gépkocsiszemélyzetnek is csak azt tudjuk ajánlani: legyenek türelmesebbek, udvariasabbak, és akkor sok nézet- eltérést, vitát lehet megelőzni. Persze, az AKÖV illetékese válaszolhatott volna K. J.-nek, s az igazsághoz híven közölhette. volna vele a tényeket, Szabján József meghallgatása után tisztázni tudták volna a dolgot, és akkor nem érezte volna megsértve magát K. J. sem. és a kocsi személyzete is elégtételt kapott volna azért, mert szabályosan járt el, bár udvariasabban sokkal simábban intézhették volna el az ügyet, még ott, a zombai autó- buszmegállóban . FOGHÚZÁS Megyek a fogorvoshoz. Mi az, hogy megyek? Lassan, csigamód- ta, vánszorgom. Minden sarkon megállók valamiért és gondolkodom, hogy ne forduljak-e visz- sza? Nincs-e valami fontosabb elintéznivalóm, mint az a foghúzás? De nincs, sajnos nincs, így hát a patikában beveszek még egy szem Karillt és útközben lenyelek még néhány szem Legatint. Mert hát egy modern ember idegei igenis zaklatottak, egy modern ember nem bír ki akárhogyan egy foghúzást. Az őskorban milyen kellemes volt minden. Akkor az ember még sokkal jobban bírta az iramot. A fogai sem fájtak, és ha mégis fájtak, egyszerűen kővel kiütötte őket. Nem kellett félnie az injekciótól, a fogorvos higienkius mosolyától. Ma sajnos más a helyzet. Ma minden más. Az ember azóta kiművelődött és tudja, hogy mi vár reá egy fogorvosi rendelőben. Irtózva nézi az injekcióstűket és a csalafinta formájú fogókat. Micsoda szadista lény lehetett az, aki ezeket az eszközöket kitalálta! És mert pechem van és ma élek, és nem húszezer évvel ezelőtt, hát villanyfényes utcán szopogatom a Legatint és ráktempóban mászom fel a rendelőintézet emeletére. Ha már egyszer rászántam magam erre a gyötrelemre, legalább ne sietve menjek a halál elé. Tehát öt- percenként lépve egyet közeledem az ominózus ajtóhoz, ahol nagy betűkkel áll a táblán a modern inkvizíció névjegye: Fogászat. És amikor rámkerül a sor, kisebb vagyok a hangyánál és úgy nézek fel a fehérköpenyes ink- vizítorra, mint egy olimpuszi istenre. Jöjjön, aminek jönni kell! Törjön ki a világmindenség kritikus pillanata! És kitör..s De mikor már túl vagyok az egész inkvizíciós műveleten és látom, minden jogom meg van arra a reményre, hogy jó egészségben továbbra is életben maradok, akkor könnyed mosollyal, szinte lenézően biccentek oda az egyre kisebbé váló orvosnak. Már cseppet sem olimpuszj isten ő, hanem csak egyszerű ember, persze mit is csináltam olyan nagy kázust ebből a foghúzásból, hiszen semmi az egész, kevesebb, mint egy bolhacsípés, és az orvosnak igazán semmi más munkája nem volt. minthogy mai fogászati technikánk csodaműszereivel kicsit á szájamban szórakozzék. Igen, hát ilyen műszerekkel könnyű! Itt maguk a műszerek cselekszenek! És miközben odadobok a szegény kis orvosnak egy alig hallható köszönetét, már kívül is vagyok az ajtón. Szinte tánclépésben megyek lefelé a lépcsőn, élvezem kecses járásomat és fölényesen mosolygok szembenjövő embertársaim felett, akik reszkető tekintettel suhannak el el mellettem ugyanoda, ahonnét én jövök. Lám, milyen kicsinyhitűek is egyesek! Hogy tartják dagadt arcuk elé a zsebkendőt és milyen fancsali képpel szopogatják az idegnyugtatót, amit cukorka helyett suty- tyomban a szájukba dugnak. Hát mit gondolnak ezek, miért fejlődött ekkorát a fogászat? Hogy egy modern embernek félnie kelljen egy kis foghúzástól? Oh, ezek a balgák, még azt hiszik, hogy az őskorban vagyunk, amikor kővel kellet lebonyolítani egy fogkiütést... S megfelelő gúnnyal hozzágondolom — Oh homo sapiens, hogy lehetsz ennyire gyáva! Szabó Ibolya
