Tolna Megyei Népújság, 1961. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-31 / 205. szám
$361. augusztus 31. TOLNA MEGYE! NÉPÚJSÁG 3 flmikor az iskolák benépesülnek Közeledik az 1961—62-es tanév kezdete. Az ifjak ezrei iskolapadokba ülnek és feszülten figyelik a tanítók, tanárok magyarázatát. Tanulnak. Könnyű ezt a szót kimondani, és látszólag nincs is benne semmi különös. Tanulnak és kész — ez a dolguk. Nem árt azonban legalább futólag számot vetni azzal is, hogy mennyi erőfeszítésbe, fáradozásba telik, míg megteremtődnek a feltételei annak, hogy tanulhatnak. Nem árt, sőt szükséges, hogy kellő jelentőséget, nemes értelmet tudjunk adni e szónak, hogy „tanulnak.” Megszokott dolog, hogy szeptember elején megélénkülnek, benépesülnek az iskolák. Közben a meglepetések sem maradnak el: áz egyik helyen új tantermek várják a pöttömnyi emberkéket., a másik helyen tatarozott, és így most már megfelelő környezet, a harmadik helyen új úttörőszoba, gyakorlóterem a politechnikai oktatáshoz, vagy valami egyéb. Mindez persze — egy percig sem lehet vitatni — azt a célt szcl- gálja, hogy eredményesebb legyen a holnap embereinek nevelése. Nem kétséges, mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nálunk évről évre sokat fejlődik az iskolaügy. Társadalmunk alapvető feladatnak tekinti az általános emberi műveltség emelését, következésképpen a gyermekek oktatását. (A felnőttek oktatása külön téma — erről most szándékosan nem szólunk.) Nálunk az egész társadalom problémázik azon, hogy hogyan lehet javítani például a tantermi ellátottságon. Szem- és fültanúja voltam például több alkalommal, amikor a megye vezetői értekezleten órákon keresztül vitatkoztak, tárgyaltak oktatási kérdésekről és amikor a rendelkezésre álló pénz elosztásáról volt szó, felvetődött, hogy mit fordítsanak iskolai célokra, nem voltak szűkmarkúak. A társadalom gondviselését mutatja, hogy a megyei beruházási keretből több mint 15 millió forintot fordítottak új iskolák, tantermek létesítésére. Ebből a pénzből 26 új tanterem került, illetve kerül átadásra az idén. így magában véve a 26 nem nagy szám, de ha arra gondolunk. hogy például a múltban, ha csak megközelítően is fordítottak volna ennyit új iskolák építésére. most nem lennének megveszerte tantermi gondok, mindjárt megnő a 26 tanterem értéke. Mórágyon és Dalmandon már átadták rendeltetésének az új iskolát. Mórágyon 4, Dalmandon 2 tantermes, korszerű iskola épült. Minden jel arra mutat, hogy a tanév kezdetére Felsőnyéken és Mázán is átadják a 4—4 tantermes új iskolát. A régi iskolák felújítására állami pénzből közel 6 millió forintot fordítanak az idei évben. A Tolna megyei művészi fényképkiállításról Hosszú késedelem után az elmúlt vasárnap végre megnyílt a Tolna megyei művészi fényképkiállítás. A kiállítás magas színvonala — ha feledtetni nem is tudja — némileg kárpótol a hosszú késésért, mert nem volt még példa arra, hogy ilyen igénnyel és ilyen magas színvonalon rendezzenek meg Szek- szárdon és a megyében fotókiállítást. Ez mindenekelőtt annak a nagy fejlődésnek a bizonyítéka, amely az amatőr fotósokat jellemzi, de dicséri a rendezőséget, a különböző fotókörök és klubok munkáját és nem utolsó sorban a bíráló bizottságot, amelynek tagjai az igényesség mércéjének magasra állításával hozzásegítettek a színvonal növeléséhez. Ugyanakkor azonban ez felvet egy másik kérdést is, nevezetesen az ellenérzést. Már az itt következő két szám is sokat mond: 160 beküldött műből mindössze 56-ot tartott a zsűri érdemesnek arra, hogy falra kerüljön és prezentálja a Tolna megyei amatőrfényképezést. Nem lehet vitatni a szigorúság jogosságát, s kétségtelen, a jogosság mellett szól az a tény is, hogy megyénkben az országos helyzethez viszonyítva igen magas színvonalon mozog a fotósok munkája. Ezt a színvonalát tartani, sőt fokozni kell, ahhoz pedig az igényesség a legjobb módszer. S való igaz, hogy most, ebben az összetételben a kiállítás anyagát a legigényesebb bírálat elé is oda lehet állítani, megyénk művészi igénnyel fényképező amatőrjeinek becsületére válik. Viszont az a veszély is fennáll, — bár ne így történnék —, hogy ez a magasra állított mérce, azzal, hogy túl vékony réteg, túl kevés fotós száméra teszi lehetővé a kiállításon való szereplést, kedvét szegi esetleg fejlődőképes, de a legjobb nyolc-tízhez még fel nem érő amatőrfotósnak. Tekintettel arra, hogy megyei kiállításról van szó, több kép számára helyet lehetett volna biztosítani a falon Emellett szól még az is, hogy a kiállításra való készülődés időszakában állandó papírhiánnyal küzdöttek fotósaink, nem válogathattak a papírokban, hanem be kellett érniök azzal, amihez beuájutotlak. S ez bizony nem egyszer a művészi érték rovására történt. Ez a gondolat önkéntelenül is felvetődött, de mit sem von viszont le abból a tényből, hogy a Tolna megyei amatőrfényképező mozgalom történetében a legigényesebb és legértékesebb kiállítást láthatjuk a szekszárdi múzeumban. Az első díjat dr. Papp Tihamér: -A súgó« című modern felfogásban megkomponált képe kapta. A második díjat Nagy Józsefnek, »Közös erővel«, a harmadik díjat pedig megosztva Schmidt Henriknek »Május 1-én« és Horváth Józsefnek »Lépcsőházban« című képéért ítélte a bírálóbizottság. L. Gy. A pénz nagy részét a nyári szünidőben fel is használták. A felújítási és az új iskolaépítési költségek a megye össz- beruházási keretének igen nagy százalékát teszik ki. Ez azt tükrözi, hogy az iskolaproblémák megoldására nem a látszat kedvéért fordítanak bizonyos összeget, hanem azokat a legégetőbb problémák közt kezelik. A társadalom felelősségérzete természetesen nem fejeződik be azzal, hogy a költségvetés elkészítésénél a megye és a járások vezetői az iskolaügyre is gondolnak. A meg ve falvaiban szinte mindenütt keresik, kutatják annak a lehetőségeit, hogyan lehetne nagyobb lépésekkel előrehaladni a párt és a kormány kulturális programjának megvalósítása útján. A községfejlesztési tervek elkészítésénél legtöbb helyen alapvető szempont volt az iskola ügye. Igv aztán az erőhöz mérten sok helyen nagy összeget terveztek az oktatási problémák megoldására. Az 1961. évi községfejlesztési tervek megyei összesítéséből kiderül, hogy a rendelkezésre álló összegből az idén 6 millió Ft-t kulturális célok ra fordítanak, s ennek jelentős részét iskolafejlesztésre használják fel. A napokban elkészült például az emeletes dunaszentgyör- gyi általános iskola. A költségek nagy részét, a több mint egymillió forintot a községfejlesztési alapból fedezték. Vegyük számba még azt is, hogy mit jelent az iskolaügynek a szülők közvetlen segítsége. Az egyik szakmunkát végez, a másik a segédmunkáknál segít, földet lapátol, vagy téglát hord, aszerint, hogy mire van szükség. És természetesen nem fizetségért, hanem csupán azért, hogy az ifjak, köztük az ő gyermekeik — tanulhassanak. A végeredmény csak ez lehet: társadalm ink felelősségérzete, gondviselése folytán örvendetesen javulnak oktatási viszonyaink. Igaz — és erről is keli beszélni — nem oldódik meg minden probléma a tanév kezdetére. Lesz még olyan tanterem, amelyik nagyon is ósdinak tűnik az újak mellett. Más gond is marad. A sok új, a sok beruházás a sok megvalósult terv azonban joggal kelti mindenkiben azt a reményt, hogy fokozatosan sor kerül valamennyi probléma felszámolására. B. F. Tizennégy román tannyelvű, illetve nyelvoktató óvoda és 24 iskola működik hazánkban 1945-ben már az ideiglenes nemzeti kormány rendeletben biztosította a nemzetiségi tanulók oktatásának lehetőségét. Az 1951-ben megjelent törvényerejű rendelet alapján pedig megszervezték hazánkban a román tannyelvű, illetve nyelvoktató iskolákat. Mindezt indokolja, hogy Magyarországon három megye — Békés, Csongrád és Hajdu-Bihnr — területén mintegy 20 000 román nyelvű állampolgár él. Hét olyan községünk van, ahol a lakosság több mint húsz százaléka román anyanyelvű Az elmúlt években több románlakta község kapott új iskolát, művelődési házat. Kétegyházán például négytantermes általános iskola, Méhkeréken művelődési ház létesült. A román települések nagyrészében a művelődési intézmény élén román igazgató áll, s mind több román pedagógus kapcsolódik be a népművelési munkába. Államunk évente többezer forint értékű könyvet vásárol a Román Népköztársaságtól, a népkönyvtárak részére. Kormányzatunk gondot fordít arra, hogy a román nemzetiségű gyerekek anyanyelvükön tanulhassanak. Hazánkban jelenleg hét tannyelvű (itt a foglalkozás anyanyelven történik) és hét nyelvoktató óvoda működik. Az utóbbiakban a foglalkozás részben román, részben magyar nyelvű. Az általános iskolák szintén kétféle típusúak: a tannyelvű iskolákban a reál-tárgyakat magyarul, a humán-tárgyakat románul oktatják. A nyelvoktató iskolákban minden tárgyat magyarul tanítanak, de heti két- három órában kötelező jelleggel a román nyelvet is oktatják. Tíz tannyelvű iskolában 60 képesített román pedagógus tanít, a 13 nyelvoktató iskolában pedig 15 román nevelőt Is foglalkoztatnak. Gyulán a román nemzetiségű gyerekek számára általános iskolai diákotthont létesítettek. Az itt elhelyezettek mindössze 30— 60 forint havi hozzájárulást fizetnek 1949. őszén megnyitotta kapuit a gyulai román gimnázium. Emellett ugyancsak megtalálható a diákotthon, ahol a fiatalok havi átlag 100 forintos hozzájárulás ellenében teljes ellátást kapnak. A román tannyelvű és nyelvoktató iskolák számára román nyelvű tankönyveket adunk ki, évente átlag 10—20 félét. Ezenkívül külföldi folyóiratokat és szaklapokat is rendelkezésükre bocsátanak. A Szegedi Pedagógiai Főiskola román tanszékén és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem román nyelvi tanszékén képezik az általános és a középiskolai tanárokat, a felsőfokú tanítóképzőkben pedig az általános iskolai tanítókat. A román nemzetiségű óvónők képzéséről a szarvasi felsőfokú óvónőképzőben gondoskodnak. Felsőoktatási intézményeink teljes mértékben kielégítik a román nyelvű óvónő-, tanító- és tanárszükségletet. A Hazafias Népfronton belül működik a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége, amely jelentős segítséget nyújt a hazánkban élő román nyelvű dolgozók kulturális színvonalának emeléséhez, a román kulturális és népművészeti hagyományok gyűjtésével, feldolgozásával pedig hagyományaik ápolásához. Ä Magyarországon élő román nyelvű lakosság öntevékeny művészeti csoportjai nagy sikerrel szerepelnek különböző versenyeken, fesztiválokon, s országszerte közkedveltek. ßra> úros úszóíeljesílmény Szénási Imre, a Kontakta Villamossági Szerelvények Gyárának 29 éves szerszámkészítője, aki már többízben is részt vett hosszútávúszó versenyeken, ritka feladatra vállalkozott. Célja az volt, hogy Balatonkenese és Készt hely között, körülbelül 7S kilométeres távon hosszában végigússza a Balatont. Szénási hétfőn este Balatonkenesén szállt vízbe, s szerdán reggel Keszthelynél sikeresen befejezte a vállalkozást. A hatalmas távot 36.30 óra alatt tette meg, s teljesítménye nem- hivatalos világcsúcs. Az eddigi legjobb eredmény 51 kilométer volt. 34. — Hát tessék intézkedni, hogy kiirtsanak. Nagyon jót tetszene tenni vele nekem. — Visszapofázunk törpe úr?! — sziszegte a majdnem törpe — hát akkor gyerünk, csak csináld, amire születtél! Ugord át ezt a botot. És vízszintesen elé tartotta a botját. Akkor már ott állt mellette az egyik géppisztolyos SS-ör, tagbaszakadt barna rostocki fiú. Majd szétpattan rajta a ruha. Biztatóan, derűsen mosolygott, látszott rajta, milyen kedves, mókás embernek tartja a szakértő urat. — Ugorj! — bökte meg a fegyvere csövével csaknem jóindulatúan Gütiget — hallottad, mit mondott Petrich úr? És Gütig ugrott. Sokkal alacsonyabbat, mint a bot szintje, sípcsontja beleakadt, csattanva vágódott el. A feje a teste után koppant a deszkán. A géppisztolyos kölyök harsányan nevetett, Petrich zavaros tekintettel nézte, hogyan rohan a támolyogva feltápászkodó törpe segítségére egy óriás: Leo Krebs. Igen, a szakértő úr még elviselhetetlenebbé tette az amúgy is elviselhetetlent, üvöltött és ártott, ahol tudott. Aztán este hazament, és papucsban tanulmányozta nyomdája könyvelését. ö buktatta le a szerencsétlen Dávidkát is. Dávidka nagy, fekete szemű 12 éves kreol kisfiú volt. A varsói »cttóból került ide. Az apja a ' nrikádokon esett el, anyját Sachsenhausenben azonnal elváHARMATH—RÉTI: J. JejdUi-ü TITKA lasztották tőle. Neki is gázkamra lett volna a sorsa, ha Wegner főhadnagy akkoriban nem javasolja Krugernek: — őrnagy úr, a szakértő úr naponta többször is kezembe nyom valamit, hol egy klisét, hol egy bankjegyet, hol egy ollót, hogy szaladjak vele a nagyterem egyik végéből a másikba, valakihez, vagy egy másik műhelybe akar ezt-azt küldeni. Hát tudja őrnagy úr, a lábam miatt nálam szaladásróí szó sincs, arról nem is beszélve, hogy amíg viszem, mégsem tudom úgy szemmel tartani a társaságot, mint kellene. Tudom: a munkásokra szükség van, és nem akarjuk bővíteni a létszámot. De nem lehetne, mondjuk egy gyereket beállítani erre a célra? — Rendben — bólintott Kruger és Wegner másnap behozta Dávidkát. Vagy másfél hete lehetett ott, amikor Petrich észrevette, hogy a szokásos napi mlntocso- magban, amelyben 50 darab bankónak kellett lennie, ezúttal csak 42 van. Azonnal belefújt Kruger tűi kapott sípjába, a munka leállt. Bejött az őrnagy is, parancsára Wegner sorakoztatta a nagyteremben valamennyi foglyot. Berhardsen, a norvég partizán került Dávidka jobboldalára. A sor hirtelen végighullámzott, a norvég jókora kezefeje Dávidka csíkos rabruhájához préselődött, de azonnal visszahúzta, mintha sav marta volna meg. A gyerek zsebében különleges papír jellegzetes zizegését, zörgését hallotta, tapintotta. Eléggé megismerte ezt a tapintást, ezt a hangot a 19-es barakkban ... — Nyolc tízfontos bankjegy eltűnt — szólalt meg szárazon, majdnem közömbösen Kruger. Nem nagy összeg, de a tény élet- veszélyes. Nem árulok zsákbamacskát, bárki tette, meg kell halnia. Meghalni azonban sokféleképpen lehet, és ha a tettes most előlép, ezt megkönnyítjük neki. A pénzt úgyis megtaláljuk, — ha a bűnöst nem, megtizedeltetem a barakot. Ezt én sajnálnám a legjobban, úiabb munkások betanításával idő vész kárba. A norvég gyors mozdulattal Dávidka. zsebébe nyúlt. Kivette a fontokat és kilépett: — Én vettem el a pénzt... — kezdte, de a kisfiú már mellette is volt. — Add vissza, bácsi — zokogta — könyörgöm, add vissza. Anyukám itt van valahol kint és biztos, nincs neki ennivalója. Azért tettem zsebre ezt a pénzt abból a csomagból, amit Wegner bácsi küldött a szakértő bácsinak, hogy ha találkozom anyukával, odaadjam neki. Wladyslaw, a vöröshajú balti matróz remegő száljai fordította a lengyel szavakat. Az őrnagy arca rebbenéstelen maradt. Kötelességszerűen lendítette ki öklét, egyenesen a norvég arcába. A partizán fejét egy pillanat alatt elöntötte, a vér, de meg sem ingott. Kruger intett, a gyereket az irodába vitték. Mögöttük Wegner főhadnagy bicegett — krákogott egy sort, aztán megkérdezte: — Hm ... őrnagy úr... Nem lehetne elkerülni, hogy ezt a gyereket... — Nem — hangzott halkan, rendíthetetlenül a parancsnok válasza. — Talán én is sajnálom ezt a kölyköt. De nem cselekedhetünk személyes érzelmeink szerint. Kötelességünk példát statuálni. Ha most nem tesszük* ezerszer megbánhatjuk. ... Dávid Jendrichowski 12 éves lengyel állampolgárt soha senki nem látta többé. • — Alszol, norvég? — suttogta Krebs takarodó után a priccsen. (Folytatjuk.)
