Tolna Megyei Népújság, 1961. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-30 / 204. szám
4 worn* wPG'm nttpü tsaö I 1961. augusztus 36. A gyermekek túlterhelése Csak néhány nap választ el új tanévben tovább folytatódik tott, ahol a legegyszerűbb volt: a tanév kezdetétől. Nevelők és tanulók megerősödve, felfrissülve, új ambícióval, tervvel térnek vissza az iskolába. A kellemesen és hasznosan töltött nyári vakációról sok mindent hoznak magukkal. Az egyik új szemléltető-eszközöket gyártott, a másik az I. osztályosokkal újszerű foglalkozást tervez, egy harmadik az iskola és az élet kapcsolata szorosabbá tételének kérdésével foglalkozik, s a megvalósítás új útjait tervezte el. De így vannak a gyermekek is! Szívesen jönnek vissza az iskolába, mert az elmúlt esztendőben valóban a második otthont találták meg ott. Mindig kevesebb lesz azoknak a száma, akik tanévzáráskor az iskola sarkát »-hájjal kenik meg«! A nevelők és a tanulók megnyilatkozása is azt bizonyítja, hogy a frissen meszelt, felújított, ragyogóan tiszta iskolába vezető és vezetett visz- szavágyik. Érdekes megfigyelni, hogy miről tárgyalnak az új tanév küszöbén. A gyermekek a nyár öröméiről, a táborban töltött szép napokról, az űrutazásról és Tyitovról. A nevelők országjárásról, felejthetetlen élményekről, egy-egy szép könyvről mesélnek, de mindig újra visszatérő téma: a tanulók túlterhelésének csökkentése. Mindig újra emlegetik ezzel kapcsolatban a 4. számú módszertani levelet. — Vitatkoznak, érvelnek. Érdekes hallgatni! A kívülálló csodálkozva kérdezi: »Milyen levél lehet az, amely ilyen széles körben ismert? — Mi lehet abban, hogy ilyen élénk a visszhangja?« A »levelet« a művelődésügyi miniszter intézte az általános iskolai pedagógusokhoz, a tanulók túlterhelésének megszüntetése ügyében. Taglalja a tanulók túlterhelésének okait, s megmutatja a túlterhelés felszámolásának módját. A levél tartalma nemcsak a pedagógusok, de a szülők érdeklődésére is számot tarthat Sokan talán azt kérdezik, miért kell a túlterhelésről beszélni? Akinek az elmúlt esztendőkben iskolába járó gyermeke volt, az tudja, hogy a gyermekek az iskolában is és otthon is erősen lekötöttek voltak. Szinte alig maradt idejük a szabad- foglalkozáshoz és a játékhoz. Ez részben az anyag túlmérete- zettségéből, részben a helytelenül alkalmazott módszerekből, részben az otthoni, vagy külön elfoglaltságból adódott. Ismert volt a számtani feladattal »házaló« apa, a térkép fölé hajló gyermek, aki hiába kereste a tankönyvben szereplő sok földrajzi helyet a térképén. Pedagógus és szülő együtt hangoztatta, hogy sok az anyag. Igen, a tanítási anyag nagysága egyik oka volt a gyermekek túlterhelésének. A művelődésügyi kormányzat a gyakorlati élet hangját helyesen értékelte, s annak alapján az 1961—62. tanévre módosította a tantervi anyagot. A módosítással arra törekedett, hogy a gyermek élet korának jobban megfelelő, és kevesebb anyag kerüljön az iskolában feldolgozásra. Ez a lépés az iskolareform előkészítésében is jelentős. Az anyag okozta túlterhelés csökkentése módot ad a pedagógusoknak az iskola és az élet kapcsolatának szélesebb körű megvalósítására, a készségek és a képességek fokozottabb fejlesztésére. A miniszter elvtársnő levele sok hasznos tanácsot ad az új tanévben folytatandó munkához. Ezekről beszélnek olyan szívesen a nevelők. Helytelen lenne azonban a tanulók túlterhelésének kérdését csak, mint iskolai problémát felfogni, és azt gondolni, hogy a »levél« nyomán meginduló munka a túlterhelést egyszerre elfújja. Az iskolában, az a harc a gyermek »ellenségének« leküzdése érdekében. Kevesebb anyagot, jobb módszerekkel, az órák változatosságának emelésével, a gyermek aktivitásának biztosításával, a tanulók kifejezőkészségének tudatosabb fejlesztésével, az iskolai és házi feladatok túlméretezett- ségének csökkentésével folyik majd ez a harc. De ez nem elég! A túlterhelést nemcsak az iskola okozta. A gyermeknek gyakran azért nincs ideje a játékra, szabadfoglalkozásra, sőt a tanulásra, mert a szülők nagyon sokat kívánnak tőle, sok munkát bíznak rá. Az ilyen szülők hamisan értelmezik a munkára nevelést. Kétségtelen, hogy a gyermeknek nemcsak tanulás a kötelessége — bár elsőrendű kötelessége az. Már egészen kicsi korában megköveteljük tőle, hogy szolgálja ki önmagát, de megköveteljük, hogy vegyen részt a család munkájában is. Segítsen otthon. Törekszünk arra, hogy legyen állandó feladatköre. Amely családban erről megfeledkeznek, ott éppen úgy a gyermek érdeke ellen cselekszenek, mint abban a családban, amelyben az ellenkezőjét teszik. Gyakran találunk az iskolában fáradt, álmos tanulót. Osztályomban egy kisfiú ismételten elaludt tanítás alatt. Kerestem a fáradtság okát. Szomorúan kellett megállapítani, hogy minden házkörüli munkát ennek a kisfiúnak kell végeznie! Már a hajnali órákban az istállóban dolgozott! Még az elmúlt esztendőben is elég gyakori volt ez a jelenség a falvakban. Ha a gyermekek nem is aludtak azonban el az iskolában, de készületlenül, fáradtan jöttek oda. Hány gyermeknek nem jutott délután ideje a tanulásra, mert egyéb teendője akadt. Hány gyermek ült este a könyvhöz! Az ilyen gyermek azután másnap fáradtan, szórakozottan vesz részt a tanítási órán. Jó tudni, hogy az ismeretszerzés a nevelő és a tanuló közös tevékenységén alapul. Ebben a közös tevékenységben azonban a fáradt gyermek csak csökkentett mértékben vesz részt. Mi ennek a következménye? Először az, hogy az ismeretek hézagosak lesznek. A gyermek úgy megy haza az iskolából, hogy emlékszik is, meg nem is a tanultakra. Szó sincs arról, hogy az iskolában megtanulta volna az anyagot! Még a jó megértés fokáig sem jutott el. Ez azonban csak akkor tűnik ki, amikor a házi feladattal birkózik. Nem érti, nem megy! Kénytelen »magolni«, ha azt akarja, hogy tudjon is valamit. Ha ez csak egyszer fordul elő, csak egy kis elkeseredést jelent, de ha ez ismételten így történik, akkor a gyermek úgy könnyít magán, ahogy tud. Részére a legegyszerűbb: felületesen felkészülni. Kezdetben ugyan ez roppantul igénybe veszi, mert a következő napon az iskolában csupa izgalom az élete. Mindenkivel összeveszik, az órán csak azért drukkol, hogy fel ne hívják. Természetesen, hogy fáradtsága csak növekszik. Ingerlékenysége nő, s a vidáman kacagó pajtások »ellenségei«. És mindez miért? Mert a tanulás, az iskolai munka csak másod-, vagy harmadrendű feladat volt a gyermeket túlzottan munkába állító szülők előtt! Ami pedig a legszomorúbb, hogy a gyermek iskolai eredménye mindig gyengébb lesz, mert nem képes a hiányokat pótolni, s a hiányok pedig akadályozzák a további anyag megértését. Egészen addig, míg egyszer csak osztályt kell ismételnie. A szülök pedig ekkor így érvelnek: »Nincs esze a tanuláshoz.« Pedig dehogy nem lenne, ha nem lett volna túlterhelve! Valahol kell lazítani a szervezetnek. Ott lazía tanulásnál. A munkával való túlterhelés évek vesztéséhez vezetett. Mennyire hiányzanak majd későbbi korban ezek. A túlterhelés tehát a családi ház problémája is. De nemcsak a munkában jelentkezik, hanem más módon is. Gyakran a gyermeknek azért nincs ideje a ki- kapcsolódásra, mert nagy terveket kovácsolnak vele kapcsolatban. Ilyenkor a szülők semmi áldozatot nem sajnálnak, s a gyermek a különórák tömegét kapja. Hegedül és táncol, nyelvet tanul és tomászik. A szándék szép és dicséretes. A szülők a gyermek sokoldalú kép zését tartják szem előtt. Tudják, hogy a nyelvtudás emeli az ember értékét. És igazuk van: a szépen zongorázó, vagy hegedülő fiatal a társaság kedvelt tagja lesz. Vagy a több nyelvet beszélő, könnyebben fog elhelyezkedni. Igaz! De...! Túlzott erőfeszítést követelni, játékot és gondtalanságot feláldozni azért, hogy 4—6 évi tanulás után kevés eredménnyel abbahagyja a zongoratanulást, vagy mást... Akkor ne járjon a gyermek különórára? — Ne tanuljon nyelvet? — Erről szó sincs! De arról szó van, hogy okosan tanuljon! Akinek nehézséget okoz a tanulmányai folytatásában a külön elfoglaltság, azt mentesíteni kell alóla! Érdeklődjünk gyermekünk után az iskolában. Tudjuk meg, hogyan bírja a munkát, mennyire vesz részt abban. Nem arról van szó, hogy kitűnő rendű-e, hanem arról, hogy a képességének megfelelő eredményt hogyan éri el. Arról, hogy kellő szorgalommal dolgozik-e? Hogy nem túlterhelt-e, s ezért nem jut előbbre? Azonnal kitűnik, néhány ilyen beszélgetés után, hogy járjon-e különórára, s mit tanuljon. így segítünk a legokosabban gyermekünknek. Sok csalódástól menthetjük meg, sok felesleges izgalmat kerülhetünk el. így segíthetjük a túlterhelés elleni küzdelmet, s biztosíthatjuk a szellemileg friss, életvidám gyermek kialakítását. Néha a szórakozás okozhatja a túlterhelést. Szinte hihetetlen, de így van! Az esti film — újabban a televízió műsorának — megtekintése az a többlet, amit megterhelés nélkül már nem bír el a gyermek idegzete. Nyugtalanul hánykolódik ágyában, vagy alszik. Reggel pedig nehezen ébred, s az iskolában nyomottan vesz részt abban a munkában, amelyben bizonyos megerőltetésre lenne szüksége. A következményeket már tudjuk. A túlterhelés elleni küzdelem tehát nem folyhat csak az iskolában! Avval kezdődik, hogy okosan és igazán szeretjük gyermekünket. Munkában, tanulásban, szórakozásban is tekintettel vagyunk életkorára, életkori sajátosságaira. A játékra, a külön kedvtelésre is gondolunk, hiszen erre nagyon nagy szüksége van az általános iskoláskorú gyermeknek. Atnikor az iskolákban a túlterhelés elleni harcra készülnek fel, akkor a szülői háznak is bele kell kapcsolódnia ebbe a harcba. Közösen kell küzde- nünk a gyermek jövőjéért. Mindent el kell követnünk, hogy a holnap embere minél többet tudjon, minél ügyesebb legyen! De közben mindig arra is kell gondolni, hogy vidám, az életnek örülni tudó, boldog embereket akarunk nevelni, akik tudják erejüket megfeszíteni, és örömmel dolgoznak, mert munkájuk értelmes és eredményes! A miniszteri levél erről beszél a szülőknek. Érdemes elgondolkodni felette. Békés Ferenc szakfelügyelő Franciaországi találkozások: U kövek beszélnek — Eszmecsere — Parázs a hamu alatt 3. A St. Micheli vár árnyéka a tengerparti szikla csúcsáról rávetődik az óceánra. Valamikor politikai foglyokat őriztek a várban. Hidegek és nyirkosak a szűk cellák. A falak két méter szélesek. A sós tengeri levegő párát lehel a réseken keresztül a várba Voltak, akik évtizedekig sor- vadoztak a kegyetlen falak között. Az egyik nagyobb cella kőfalára nagy, kövér betűkkel vésték egykori lakói a felírást. Nous Haissons La Mensonge' (Gyűlöljük a hazugságot!) Ha nézed a félelmetes, vasrácsos cellák falait, megszólalnak. A tengernyi szenvedést megörökítették a sziklakőbe vésett betűk. N Je, Meurs de fáim! (Majd éhen halok!) Ils répondrontdelenrs actions! (Felelni fognak tetteikért!) Sötétség és világosság, reakció és forradalom évszázados harcairól regélnek a falak és az emberek. A hitleri megszállás idején sok embert megöltek az ellenállók közül. Amikor kísérőmtől megkérdeztem, tud-e mondani néhányat a környék mártírjai közül, tagadóan ingatta a fejét. Gyermek volt, amikor a harc dúlt. Jómódú családból származik, s ezekben a családokban nemigen említik a hősök neveit, mivel a mártírok nagyrésze kommunista volt. A Breton-vidék utcáin nem látni apró táblácskákat és emlékműveket, amelyek a nép nagy szabadságharcáról tanúskodnának. Elutazásunk előtt a Hotel Édenben lakó fiatalokkal találkoztunk. Többségük diák volt és francia. Akadt néhány feketebőrű afrikai néger és algériai diák, sőt egy német lány is, aki Franciaországban tanul. Beszélgetünk. Toure Kancine ült velem szemben. Néger diák. Az Arany-partról jött. Most nyaral. Sokat olvas. Ismeri Marx— Engels, Lenin—Sztálin, Mao-Ce Tung, Thorez műveinek jelentős részét. Nem tagja a kommunista pártnak, de sok mindenben egyetért a kommunistákkal. Amikor barátságos légkörű vita alakult ki a társaságon belül, a néger fiú felállt és kijelentette: Elhiszi, hogy Magyarországon nem forradalom, hanem ellenforradalom volt ötvenhatban, s szerinte az afrikai államok sokat tanulhatnak a szocialista népektől. Őszintén el voltam ragadtatva bátorságától. Az algériaiak hallgatagok voltak. Nem mondták el a véleményüket. Csak a szemük árulkodott néha. Ha valaki a szemekből olvasni tud, akkor sok mindent megért. Már egy helyen említettem, hogy Franciaország többi vidékéhez képest Breton vidékén gyenge a baloldali mozgalom. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hamu alatt nem izzik a parázs. A forradalmi erők működnek! A tengerparti sziklákon fehérbetűs felírások láthatók: »Amerikaiak takarodjatok haza! Békét akarunk!« A vidéknek alig van ipara. A forradalmi eszmék leginkább a nehéz testi munkát végző, szegény tengeri halászok körében terjednek. Közülük szedték áldozataik többségét a nácik is. Forradalmi kiállásukért néhányan ma is börtönben ülnek. A háborús készülődés az egyre dráguló élet és az algériai gyarmati háború egyre szélesebb egységfrontot kovácsol ki a de Gaulle kormánnyal szemben. A nép túlnyomó többsége vallási és politikai meggyőződésre való tekintet nélkül óhajtja a békét. Következik: A forradalmi emlékek Párizsa. HAYPÁL TIBOR A% ifjúság számlájára••• Napközben mindig elég sokan várakoznak, beszélgetnek a Ga- ray-téren, a busz-megállónál, szekszárdiak, vidékiek vegyesen. A járókelő csak ide-oda kanyarogva közlekedhet az ácsorgó csoportok, vagy utazó táskák, kosarak szigetei között. Egy idős, parasztruhás nénike unokája kezét szorongatva talán már harmadszor lép az indulásokat jelző tábla elé, rövidlátó szemei hunyorogva tapogatják a »fránya« betűket. Az előbb mondta nekik valaki, hogy Lengyelbe csak 20.50-kor indul busz, most meg csak öt óra van. Újra megkérdezte egy aktatáskás fiatalembertől, az is ugyanezt mondta. Szemben, a másik oldalon, a mozi előtt lassan meghízik a várakozók sora, sietnének haza, dehát várni kell, mire jegyet kapnak a »Feltámadás« című filmre. A nénike ott áll már az unokával nem messze a sortól, nézegetik a képeket. — Nagymama! Menjünk moziba! — könyörög a hétéves kisfiú, és megmarkolja zsebében a forintját, amit még otthon kapott fagylaltra. Egy kis halk vita, gyerekes érvek, ellenérvek, aztán győz az unoka. Beállnak a sor végére. Aztán jönnek még utánuk mások, sietnek, tolakodnak, apró kis viták röppennek, és a nénike negyedóra múlva is még majdnem az utolsó. Csendes meghúzódással hagyja, hogy sodorják, vagy kikerüljék. Egy húsz év körüli fehéringes fiatalember hajolt a pénztárablakhoz, amikor megkapta a jegyét, hirtelen ötlettel még kettőt kért, nem törődve a rosszalló fejcsóválásokkal. ő is látta a nénikét, ö is elkerülte a többiekkel, és hallotta amikor egyszerű emberek bizalmával mondta valakinek: — Én nem látok már úgysem jól, csak hát az onokám nagyon akart, gondoltam... — Mintha restelkedve mentegetőzne, hogy sorba mert állni. Soh’ sem került volna sorra szegény — gondolta jóleső érzéssel, aztán megállt. A nénike eltűnt. — Biztosan megunta a hiába való várakozást — mormogta fogai között, aztán jobban körül nézett. Már a sarkon, a FÖLDS7.ÖV- nél bámulták a kirakatokat. Odament; — Nénikém ... Jónapot! Nincs szüksége két mozijegyre? Most hat órára szól... Miközben a nénike előszedte zsebkendőjébe bogozott pénzét, arra gondolt: — Milyen szerencsém van, hogy ennek a fiatalembernek két felesleges jegye akadt... MONJGL JÁNOS
