Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-02 / 154. szám
4 flfOLNÄ MEGYEI NEPÜJSÄfl 1961. július l. mint a munkások elmondták, a vezetők jpl látják el feladatukat; s egyre könnyebben, mert már többet segítenek nekik a dolgozók. Tanácsokkal, ötletekkel segítik a vezetést, így ázután gyakori az olyan Mennyit panaszkodtak a dombóváriak! Nincs a városban építkezés, nincs ipar, a lakosság foglalkoztatásának megoldása nagy probléma. S valljuk be, valami igazság volt is a sok panaszban. VoltJ De már egyre javul a helyzet. Ebben a csaknem húszezer lakosú nagyközségben már forrong, pezseg az élet. Elkészült, s már vizet . szolgáltat Dél-Dunántúl legszebb, s legkorszerűbb vízmüve, áll, s a lakók használják több mint egy. éve a három emeletes bérházat. S még egyre épül több létesítmény. A kenyérgyár alapjait a napokban rakták le, és már fale gyepben áll a leendő új gyár irodaépülete. Épül a magtisztító! Több mint tizenöt millió forintot költenek az építkezésre. Hatalmas összeg ez! Mennyi gond, vita előz meg egy építkezést! A laikus csak arról győződik meg, hogy kőművesek építik a falat, s betonkeverő gépek zavarják pihenését, a község csendjét. Pedig itt. ennél a hatalmas építkezésnél is sok fejtörést okozott a tervezés, az építkezésre való felvonulás. 1944-ben hatalmas repülőerődök szórták le gyilkos terhüket a herceg Eszterházi Pál malma ‘ mellé. Tíz rpéternél is mélyebb gödröt vágott a detonáció.. I S a felszabadulás után, amikor az élet új medrében, felszabadultan folyt, amikor a nép elkergette nyúzóját, s birtokolta a hatalmat, ezek a hatalmas gödrök is lassan beteme- tődtek. Most a tavaszon, amikor kubikos-ásó először mélyedt a bombatölcsérbe, valami új szimbólumot is jelentett. Az alkotás, az építés szimbóluma volt ez! És az első ásónyom megtörte a bombaszaggatta földet, új gyár építkezése bontakózik már ki. A Komlói Állami Építőipari Vállalat száz munkása dolgozik most az építkezésen. Kőművesek, betonszerelők, technikusok, gépkocsivezetők valósítják meg a tervet: felépítik Dombóvár első nagyüzemét. Erre a nagy építkezésre látogattunk él. S tapasztalatainkat itt nyújtjuk át, képben, "írásban .., nél különösen. Az alapozást különleges szilárdított betonozással Végzik, ugyanis a talajvíz egész éven át magasan van, és hét emeletnyi épületrészt kell biztonságosan tartani az alapnak. Egy oszlop alapja, mint képünkön is látható, csaknem akkora, mint egy szob® területe, és karnyi vastagság*'' betonvasak kötik össze a »száraz! tott« betont-. Az építkezésen kevés nő dolgozik. Két munkáslány, Varga Mária és Vörös Katalin a kazánház szigetelésénél segédmunkás. Csinosak, kedvesek, mint a fiatalok. És belőlük is építőmunkás- lesz! Sőt! Szakmunkás! Azt tervezik a vállalatnál, hogy a jövőben nagyobb lehetőséget teremtenek a dolgozók tanulásához, és akkor lehetősége lesz Varga Máriának is szakmát tanulni ott, ahol segédmunkásként kezdte az építő szakmát. gozóinak munkája nélkül, öla szívták el ugyanis a talajvizet) huszonnégynapi munkával, nagy teljesítményű, korszerű gépekkel. L. Tóth Lajos, — képünk kön a kompresszor melegedé-* Az építkezésén régi ismerősöm, Aknai Kálmán fogad. Utamra bocsát, hogy nézelődjem, nem tud velem foglalkozni, mert érkezik az anyag száztonnaszámra és azt irányítani az ő feladata. Jegyzetfüzettel, fényképezőgéppel járom az úttalan építkezést. Az első, mely a látogató tekintetét az építkezésre vonja, a hatalmas daru. Tizennégy méteres magas gémje percenként emelkedik magasba, betonozzák az irodaépület föld- szinti födémjét. Ettől hajítás- nyira meg szerelők, kőművesek készítik az építkezés »gyárát«, a betonelem-előregyártó üzemet. Korszerű építési eljárással készül a magtisztító: Előregyártott betonelemekből szerelik. S kőművesmunkát csak annyit ad az építkezés, hogy hézagfalazást, vakolást; burkolást kell végezni. Az előregyártó üzemet még építik, de már próbagyártásra leöntöttek. tíz darab LX típusú elemet. Újítottak itt az építők: A régi. szokás szerint páráimnál kenték be a formát, itt agyagot kennek fel és ez tökéletesen elválasztja a formától az .elemet. A beton, különösen , ilyen kánikulában, nagyon szereti a vizet. Gondos locsolást kíván. Még éjszaka is öntözge- . tik az elemeket; Az építkezésen szinte az egész ország találkozót adott. Hajdú megyei, Pest megyei, Vas iflegyei, Somogy megyei szakmunkások dolgoznak itt, a. vállalat törzsgárdájához tartozó komlóiakkal, dombóváriakkal együtt. Pintér Sándor, az építkezés vezetője, ki ezelőtt egy éve még kőművesként, épített megyénkben is, a jó kollektívát dicséri. S ez a bíz- tosítéka annak, hogy határidőre elkészül az építkezés ég, hogy kevesebb költséget fordít tanak a tervezettnél,. Pedig van itt is probléma. Gyakori az anyaghiány. Néhány napot álltak például a napokban a szigetelők, Pintérnek személyesen kellett bitumen után szaladgálni. És, hogy a kiesést pótolják, k étműszakos termelésre tértek át. De egyébként is több munkahelyen rendszeresen két műszakban dolgoznak; Hartmann János ács mester készíti a kazánház alapjához a zsaluzást Idős ember, végigjárta már építőkkel az egész országot. Most itt, közel a falujához vállalt munkát, ö mondta, bizonyította példáján, hogy jó építőmunkás csak az lehet, aki szereti a szakmát. S itt az építkezésen, szakmát szerető iparosok dolgoznak. Ez az első megállapításra is a legfeltűnőbb: rend, szervezettség, tisztaság. Ez jellemzi az építkezést. Pedig rengeteg anyagot hordtak már össze. Itt nem fogadja a látogatót a másutt megszokott rendetlenség. Végeredményben ez is azt igazolja, hogy jó építőmunkások dolgoznak itt. Két vagon beton érkezését jelenti az egyik munkás Pintér Sándornak-. Azonnal intézkedik: gépkocsi és egy,,.brigád megy az anyag kirakására. A gépkocsi alig megy el, újabb értesítés: két vagon égetett mész érkezett, Öda is égy brigádot. küld. S így megy ez egész nap. Ilyen körülmények között természetesen nagy figyelemmel kell 'T—í v. mint a a vezetők tukat; s kik a ötletekkel így ázután eset, hogy a dolgozó például munkagyorsító javaslatát a vezetők bevezetik. . 9 — Az irodaépület tetején találkoztam a vasbeton- szerelőkkel. Pók i(.0 módjára szövik be az épület tetejét betonvassal. Görcs Károly és Tamás Gergely — képünkön éppen szerelés közben láthatók — az építkezés legjobb vasbeton- szerelői. ötleteik nyomán sok anyagot takarítottak már meg. A vasbetonszerelők végzik az építkezésen a legtöbb munkát. Ez érthető, hisz alig lesz kőművesmunka itt. Csak kubikosokra és vasbetonszerelőkre vár a munka nagy részének elvégzése. Az építkezés eddigi működésén bebizonyították a kubikosok rátermettségüket. Balassa Jenő brigádja betonalapot készíti a kazánház gépeinek, tartóoszlopainak. A brigád az erős emberek brigádja. A legsoványabb is nyolcvan kilón felül van. A betonozás az egyik legnehezebb munka, emellett nagy szakértelmet is kíván. Itt, énnél az építkezésösszehúzott szemmel, gondokba merülten találtam néhány óra múlva Pintér Sándorra. Az előregyártó üzem portáldaruja alatt állt. — Szakítani akarunk, s ettől függ, hogy milyen módszerrel dolgozunk tovább. Négy emelővel szakítjuk fel a tizenötmázsás elemet és a portáldaruval emeljük ki a formából. Úgy nézem, a beton sikerült. Egy óra múltán meggyőződtünk a kísérlet — parafin helyett agyag használata — sikeréről. Ezzel a (módszerrel több mint tízezer forintot takarítanak meg. Az építkezés nem is kezdődhetett volna meg a Csatorna- és Vízvezetéképítő Vállalat dolsét ellenőrzi — Lázár Sándor és Szakái Ferenc több munkatársával 55 kutat fúrt, csövekkel kötötték össze a csápokat, két kompresszort kötettek a csőrendszerbe és huszonnégy napig szívták a talaj vizét. Nem tudják, hány liter vizet szívtak ki. De tény, hogy a felszín alatt 140 centire már víz volt, a kazán-alap hat méter mély, és itt már nincs víz... Csak villanásnyi epizódokat lehet elmondani egy riportban; Az építkezés hatalmas mérete, a munkások — mint Rácz László, Buczkó István, Rövid János — lelkesedése az, ami a látogató figyelmét először megragadja. S ez, ami sokáig foglalkoztatja azt, aki ellátogat s egy napot tölt Dombóvár első nagyüzemének építkezésénél. Pálkovács Jenő i