Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-30 / 178. szám

IRODALOM

NÉPMŰVELÉS

*

Dunántúl on, Csokonai nyomában

Egy ismerősömet az a szerencse érte, hogy nemcsak gépkocsivezetői vizsgája sikerült, hanem a lottón egy remek Pannóniát is nyert, örömét közölni, hozzám azzal állított be, hogy szívesen elvisz magával motorja hátsó ülésén, ha én valami szép úti programot állítok össze.

Egy egész nap és egy egész éjjel gondolkoztam — ismerve az útitárs irodalomszeretetét —. hogy Berzsenyi, Wesselényi vagy Csokonai bejárta úton induljunk-e. Mindhárom útiprogramot végighallgatva motoros ismerősöm Csokonai mellett döntött, mondván:

— A kóbor debreceni poéta itt élte élete leggondtalanabb szakaszát, magam is somogyi származás vagyok, és ez az országrész tele van gyermekkori emlékeimmel, régen látott atyafiakkal, járjuk be hát So- mogyot.

Ilyen előzmények után indultunk neki egyik teleholdas éjszakán a sok száz kilométeres Cftnak — nagy Ü betűvel —, mert az az utazás, az idős ember számára már keserves motorkerékpározás ellenére is, életem egyik legszebb útja volt.

Nyári napforduló után néhány nappal kanyarodtunk rá a balatoni műútra, hamar ránk köszöntött a nappal. Székesfehérváron a minden motoros számára szinte kötelező erejű megállást a hagyományos presszó előtt elmulasztva robogtunk át. Nem kívántuk elmulasztani a kora reggeli országút nyújtotta örömet, a szinte akadálytalan száguldást. Az út még csendes volt és népte- len, annál mozgalmasabbak az útmenti mezők. A reggeli fényben csillogó, aranyszínű gabonatáblákon mindenütt emberek és gépek nyüzsögtek, a falusi ember áhítatával és fáradhatatlanságával fiatalok. idősek: nők. férfiak aratták, gyűjtötték, hordták az „életet”. Akaratlanul is a sapkámhoz nyúltam. hogy megemeljem előttük.

SIÓFOKON a Sió-híd előtt szálltunk le: nyújtózkodni,

szomjunk oltani és tanakodni: ott álljunk-e meg először, ahol a költő Tihanyba tartva, vagy onnan jőve átkelt a ..magyar tengeren”, hogy Tihany „partja ellenébe üljön”. Nem tudtunk megegyezni egymással, és amikor Szántód irányába értünk, egyetlen zokszó nélkül vettem tudomásul, hogy a „boldog Pannoniás” megmámorosodva önön lehetőségeitől, csak robogott tovább.

BOGLÁRON azért már megcsendesedve fordult rá a megye székhelyére — Kaposvárra — vivő útra. Somogyváron már úgy suhantunk, hogy kedvem támadt Niklára belátogatni, de vendéglátóm lehűtött:

— Mi nem Berzsenyi, hanem Csokonai nyomába indultunk!

Kaposvárra érkezve, egyik csodálkozásból a másikba estem. A majd tizennégy éve nem látott, csendes — Takáts Gyula szerint „nyegle” — kis városból élénk forgalmú kereskedelmi, ipari és kulturális góc fejlődött- Megszokott színei mellé

új színfoltok kerültek, s ha most valami csoda folytán Rippl-Rónai feltámadna, és festeni kivonulna Kaposvár utcáira. bizony a forgalom miatt nagyon a fal mellé kellene húzódni, ha éppen a kaposi főutca kövezését kívánná újból megfesteni.

Kaposvár telis-tele van művészeti emlékekkel: Vaszaryé- val, Kunffyéval. Rippl tanító úr fiáéval és annak híres vendégeivel: a rómahegyi villába ellátogató Ady Endréével és Szabó Lőrincével. Apropos!

Róma-hegy. Ez már a Zselicség széle, azé a Zselicségé, amelyet a kaposvári Dorottya- házat nevezetessé tévő kóbor debreceni poéta — Csokonai is tapodott. élt benne boldogan és megelégedetten Sárközy alispán úr vendégeként, és ahol megírta a nekem és sokunk számára legszebb versét, mert lehet vitatkozni, hogy a magyar rokokó különös sorsú költőjének ez-e a legszebb verse, de azon már nem, hogy valóban gyönyörű költemény, és a magyar költészet egyik gyöngyszeme:

A MAGÁNOSSAGHOZ

»Áldott magánosság, jövel! ragadj el Álmodba most is en gémét;

Ha mások elhagyánalc is, ne hagvi el, Ringasd öledbe lelke met. öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam, Hogy itt Kisasszohdon reád találtam:

E helybe andalogni jó,

E hely poétának való.«

Mondja az első versszak. A Zselicség susogó erdeivel, szí- vesszavú népével, csendes fal- vaival valóban poétáknak való hely. Itt még a „legprózaibb” elme is álmodni tud. bár a két hegy közt hiába ballagna bölcs s poéta, nemcsak, hogy nimfák nem úsznának elő. de csonka gyertyánok mohos tövében sem borulna megfrisselő árnyék föléje. mint Csokonai idejében, mert most a legnagyobb dologidőben még a vándort is elkapja valami izgalomféle. mint a Zselicség szorgalmasan arató népét. Ok munkában élik ki „izgalmukat”, mi ketten vándorok abban, hogy felpattanunk Pannóniánk nyergébe, és elrobogunk messzire, messzire — Csurgó felé ...

A kis délsomogyi városka tornyai felködlenek, és amíg megérkeztünk, elgondolkodtam, hogy Csokonai ugyancsak elcsodálkozna, ha a mai Somo- gyot látná. A falvak — ahol elrobogunk — a legtöbbhelyt jár- dásítva. új házakkal benépesülve álmodnak a nyári rekkenő- ben a nyugodalmas estékről, amikor a mezőkről a nép bevonul a piros tetők alá. és a mindenünnen látszó antennák lehozzák a rádiókba Csokonai nagy kortársnak, Ludwig von Beethovennek, meg Liszt Ferencnek. a későbbi korok muzsikusának nagyszerű melódiáit. vagy a megyéből való karádi dalok Kodály által igényesebbre varázsolt dallamait.

ITT VAN' SOMOGYBÁN AZ ŰJ HELIKON, amiről Csokonai még csak álmodott a riasztó képeket festő versében, a

„jövendölés az első oskoláról A SOMOGYBÁN” utolsó szakaszában, imigyen:

»Ö, szomorú sorsa

Egy szép megyének!

Hol a magyar lelkek Megvetve heverének.

Ö, nem fáj-é a szíve Minden magyarnak,

Hogy a magyar fiákkal Gondolni nem akarnak?

De tán jő Oly idő,

Melyben nékünk A vidékünk Űj Helikon lesz.«

ÉS ELJÖTT AZ IDŐ. napjainkban Ü i. Helikon az a megye, ahol „a XVIII. század közepe táján és még sokáig, utána három évtizedig nem volt egyetlen közép-----deák — osk

ola”. ott most főiskolai rangú intézet működik a megyeszékhelyen. modern és nagy ipari létesítmények szomszédságában, és a kor írói nagy jóakarattal és tiszteletre méltó tehetséggel folyóiratot — egyelőre még évkönyv formában —■ adnak ki.

Délsomogynak hátatfordítva nem indulunk abba az irányba. amelyben több mint másfél századdal ezelőtt Csokonai Somogyból elment. hanem máris elsuhanunk Kaposvár mellett is. hogy nemsokára feltűnjön a magyar tájak talán legszebbike. a Bernáth Aurél által is méltónak tartott a megörökítésre — ott robogunk a kéthely—balatonmáriai úton, Balatonújlak magasságában, ahol oly tündökletes a Badacsonnyal a közepében a balatoni tájék. Komolyan mondom, hogy szívfájdítóan szép volt a hamar éjszakába szürkült csodálatos naplemente.

Felfokozott reményekkel siettünk Keszthely s Veszprém megyei hegyek felé. biztosra vettük. hogy jószerencsével érkezünk, s reményünk nem lesz csupán:

»Földiekkel játszó Égi tünemény, istenségnek látszó

Csalfa vak remény!

Kit teremt magának A boldogtalan,

S mint védangyalának Bókol untalan. —

Sima száddal mit kecsegtetsz?

Mért nevetsz felém?

Kétes kedvet mér csepegtetsz Még most is belém?«

Nem, mi nem csalatkoztunk reményeinkben. sőt minden várakozásunkat felülmúló szerencsénk volt. Minden számba- jöhető ismerősünk fellelhető volt a Balaton körül. Ábrahámhegyen a nyugalmazott tanár, Badacsonyban a tehetséges

folytatás a Ű, oldalom

A.

a

Golub:

Ördögök

kolostorban

A Mária mennybemeneteléről elnevezett székesegyház harangtornya a grodnyenszkij területi Zsirovica község felé magasul. A. templom bejáratát adománygyűjtő persely díszíti. Majd akkora, mint- eey kétved- res cserépmedence, egy darab vasból hajlított, és acéllánc erősíti a falhoz.

Megy mellette a hívő. rápillant és zsebéből egy háromrubelest vesz elő. A persely odaadó tiszteletet ébreszt a klastrom lakói iránt.

A szentatyák és a barátok gondolatban távol járnak e földi világtól. Éjjel-nappal a mennyek országáért fohászkodnak. Egyébként, nemcsak a saját lelkiüdvükről gondoskodnak, készségesen közbenjárnak mindazoknak az örök üdvösségéért, akik adakoznak a szentegyház javára. Ezért áll a székesegyház előterében a hatalmas urna.

De ugyan miért „verték láncra” a szentatyák? Attól félnek talán, hogy valamelyik anyóka véletlenül magával viszi a tartalmát? Á. a persely súlyos. Ha odacsődítenék a környék minden templomos hívőjét, se bírnák elmozdítani. Persze azért nem ok nélkül erősítették áfáihoz..,.

.Egyik istenadta éjjel kísértet lopakodott végig a kolostoron. Csuhája ujjából kanalat és egy üveg mézet húzott elő. A kanál nyelét a mézbe mártotta, majd belelógatta a perselybe. Kalimpált kicsit és kihalászott egy háromrubelest. Aztán leeresztett vetett, újra leeresztette a kanalat a perselybe és kiemelt egy ötrubélest... Aztán még egyet, megint égyet...

A reggeli közös étkezésnél a barátok jó étvággyal falták a kását, csak Ignatyij atya. a gazdasági vikárius bámult mogorván az asztal alá. A felszentelt szerzetes egyszercsak fölpattant helyéről és akkorát csapott öklével az asztalra, hogy az ételes tál csengeni-bongani kezdett. mint a harang.

— Testvérek! — ordította torkaszakadtából. — Ki szent- ségtelenítette meg éjjel megint az istenházát?

A barátok úgy meghökkentek. hogy cigányútra szaladt torkukon a kása. Az asztalnál kínos hallgatás állt be kis időre, de aztán a szerzetesek ismét mozgatni kezdték az állkapcsukat. Ignatyij atya, látva, hogy a barátokkal nem érdemes egyezkedni, fogta a tányérját, s tüntetőén cellájába vonult. Nem sokkal ezután újabb eset fordult elő a kolostorban. Lán-. costul együtt eltűnt a klastrombán pihenő Feodoszij kijevi püspök antik aranyórája.

— Testvéreim a Krisztusban! — fordult a püspök a barátokhoz. — Melyőtök szegte meg a nyolcadik parancsolatot s tulajdonította el az ötvenhat próbás színarany órámat? Tüstént adja elő a vétkes, mert különben nem kerüli el a pokol tü- zét!

Feodoszij atya ehelyt megfélemlítésképpen egy példabeszédet mondott a tolvajokról. Szent Szpiridonról és az Űr parancsolatát megszegő súlyos bűnhődéséről.

Ez az eset nagyon felkavarta a kedélyeket.

— Nos, belenyúlnak a perselybe, lelkűk rajta. De ki merészkedhetett be a püspök cellájába? — tanakodott az egyik barát. — S honnan sejtette, hogy az órát a padló alá rejtette a püspök.

— A padló alá? — esett le a másik barát álla. — Kár is akkor találgatni. Csakis az ördög mesterkedhet a kolostorban.

Hát az ördögök valóban nem

aludtak. Hatezer rubelt fedeztek fel Csajcsica szerzetes szalmazsákjában. S ha a püspök aranyóráját könnyűszerrel szedték ki a padló alól. akkor az alvó szerzetes szalmazsákjából igazán gyerekjáték volt elemelniük a pénzt.

Ez volt az utolsó csepp, a szerzetesi türelem pohara csordultig telt. A kolostorban ostromállapot állott be. A barátok nem mentek le az ebédlőterembe. Kétszersültet ropogtatva ültek az ágyon és bizalmatlanul nézték egymást. Ruhástól feküdtek le aludni, a csizmát pedig, minden eshetőségre számítva, a fejük alá dugták. Még az istentiszteletek idejére is félve váltak meg holmijuktól. Amikor megkondult a misére hívó harang, mindenki azon volt, hogy utolsónak hagyja el a cellát.

Csak Szergii barát evett jóízűen és aludt édesen. Volt magához való esze. Nem a padló alatt és nem a szalmazsákban tartotta vagyonát, Két fenntartásos takarékbetétkönyvét és vastag köteg százrubeles bankjegyét hímzett tarka törölközőjébe göngyölte, és amikor a barátok gombászni mentek az erdőre, elásta egy bokor alján.

No de végül ő sem kerülhette el a végzetét. Egyszer üresen találta a bokor aljában ásott gödröt, csak a mintás törölköző hevert a fenekén. Lélekszakadva rohant a kolostorba. és kétségbeesett üvöltésével fölverte az egész klastromker- tel.

— Bűnös lelkek! Máris me- gyek a rendőrségre, s mindent elmondok.

— Jobb lesz inkább, ha kijózanodsz! — vihogtak a barátok.

Antonij archimandrita hasztalan intette Szergijt. hogy ne teregesse ki a kolostor szeny- nyesét. ne adja át magát a kétségbeesésnek. zúgolódás nélkül viselje él az isteni megpróbáltatásokat az eljövendő paradicsomi élet reményében.

— Szerezd vissza a pénzem

— ordította Szergii —. majd én gondoskodom a paradicsomi életről!

Nemsokára eljött a klastromba a zsirovicai rendőrőrsparancsnok. Hozzáértően szemügyre vette a kolostor melléképületeit. majd felmászott a pajta padlására és a szarufa alatt megtalált egy köteg pénzt.

És koromsötét éjjel megjelent a pajtában a kísértet. Amikor meglátta az egyenruhás őrsparancsnokot. elüvöltötte magát és hanyatt-homlok rohant a lejáróhoz. De elkésett.

— Hát ez az ördög kísértette magukat — állította elő az őrsparancsnok az elfogott szerzetest. A kolostor lakói előtt, bánatosan. lehorgasztva fejéti Ivanov novicius állt.

Ivanov az őrsparancsnokkal folytatott léleknemesítő beszélgetés után bevallotta, hogy ő fosztotta ki Csajcsicat Kononov novicius segítségével. Ezer rubelt elittak, a megmaradt pénzt pedig megbízható helyen

— a pajtában és a kolostor ár»: nyészékében — rejtették el.

... A Mária mennybemeneteléről elnevezett székesegyház bejáratánál hatalmas persely áll. Megy mellette a hívő. rápillant. és a zsebébe nyúl. Az egyik egy rubelt ad. a másik hármat, a harmadik ötöt... Ám ilyenkor legjobb, ha az egyház- község tagjai nem törik a fejüket azon. miért erősítették a szentatyák a pénzgyűjtő edény* acéllánccal a falhoz, miért tettek rá akkora lakatot. És hogyan is élnek vajon a barátok a kolostorban.

Lajos Géza fordításai

■...a.