Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-30 / 178. szám
TOT-VA MFOVin V*?T>rU«^n 1901, július 30, (DifiLamatak és jz&actkezeti fLoraiztő-k A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nagykövetségének dolgozói társadalmi munkát végeztek a györei Petőfi Termelőszövetkezetben. Segítettek a szövetkezet tagjainak a gabona betakarításában. Diplomaták és szövetkezeti parasztok találkoztak! Barátságok szövődtek. Feledhetetlen emlékek születtek. A falu lakói életükben elősz ör láttak diplomatákat. Eddig csupán elképzeléseik voltak róluk. Régi könyvek alapján alkottak maguknak fogalmat. S a régi könyvek faarcú, kimért mozdu- latú, ravasz arisztokratáknak rajzplták a diplomatákat. A találkozás eseményekben gazdag napját néhány érdekes epizódon keresztül szeretnénk érzékeltetni. „Elnök elvtárs jelentem9 ,99 Már a reggeli órákban lázas készülődés tapasztalható. Mindenki kíváncsian várja a vendégeket. Vénre feltűnnek a gépkocsik. Egész autókaraván. A találkozás legszebb jelenete. amikor Frantisek Pisek elvtárs a termelőszövetkezeti elnök elé áll és katonásan jelenti: „Elnök elvtárs jelentem, a Csehszolvák Szocialista Köztársaság nagykövetségének „brigádja” munkára megjelent, kérjük a beosztásunkat.” Pillanatok alatt feloldódik a találkozás feszültsége. Az arcok nevetősek, s a szövetkezetieknek. akik csak néhány perccel ezelőtt találkoztak a diplomatákkal, úgy tűnik, mintha régi, nagyon régi ismerősök érkeztek volna. tőle. Hiába: a világon minden a gyakorlaton múlik! Miközben a hetvenkét holdas búzatábla tarlóját járjuk, egyre több „besegítő munkaerőt” fedezünk fel« rás, Bemutatkozásakor megtudom. hogy Magyarovics Sándornak hívják. — Bányász? — Csak voltam. Rátámaszkodik a villanvélre. — Nyugdíjas vagyok. Sándor bácsi légzése gyors. szaggatott. — Szilikózis? - . Bólint. — Nem is csoda. Negyven évet töltöttem a bányában. Itt élek Győrén. Sok a munka. Nekem is a tarlón a helyem. Feljebb löki fején a micisapkát. Munkához lát. Tutyiba bújtatott lábát óvatosan csúsztatja a tarlón. Frantisek Pisek elvtárs Előkerülnek a munkaeszközök. A vállakon vasvillát csillogtat a hap. A „brigád” magyarokkal tűzdelve megindul a határba. „Takarodó kocsik” indulnak neki a dűlőutaknak. A kocsikat széles ráma gyanánt ölelik körül a „petrencés” rudak. Amerre csak a szem ellát, mindenütt kepébe rakott gabonakévék láthatók. Gyönyörű a vidék panorámája. A . szelíd lankák hátterében a Mecsek hegyei kéklenek. A Csárdadűlőben Nem könnyű a kévéket a ko- 4 csira, feladogatni. Különösképpen annak nem, akinek szokatlan ez a munka. Néhány pillanatig az egyik csehszlovák elvtársnőt figyeljük. Visszaesett a kévéje, amelyet a magasba nyújtott. Láthatóan zavarban van. Újból a magasba emeli. Most már jobban sikerült. Fél óra múlva ismét mellette visz el az utunk. S alig akarunk hinni a szemünknek. Olyan gyors, magabiztos mozdulatokkal adogatja a kévéket, hogy egy parasztmenyecske is példát vehetne Maria Racskova munka közben. Eljöttek segíteni a patronáló vállalatok vezetői is. Itt dolgozik többek között Benkő Ferenc, az Országos Földtani Intézet főigazgatója. Tóth József, a brikettipari tröszt igazgatója. Gyorsok István, a mázai bányaüzem igazgatója és Lőrincz László, a Mecseki Földtani Kutató Fúró Vállalat párttitkára. — Nem vagyunk egyedül — állapítja meg nevetve Kovács István, a Petőfi Termelőszövetkezet fogatosa. i — Hol rakják meg leggyorsabban a kocsiját? — Ahol a csehszlovák elvtársak dolgoznak! Valósággal „ég” a kezük alatt a munka. A Nap egyre feljebb kúszik az égen. A meleg kezd kellemetlenné válni. Verejtékcseppe- ket látok az arcokon. A tarlón lassan döcögnek a gabonával megrakott kocsik. A napsugár- özönben virítanak az útszéli pipacsok és búzavirágok. A tábla legmesszebb lévő csücskében idős bácsira bukkanok. Az arcán apró kékesfekete pontokat látok. Szénma|pr á' ! Magyarovics bácsi. A katonai attasé barátja Munka után a „segítő brigád” tagjai a gazdaság felszerelését, épületeit, állatait szemlélik. Rudolf Chlubna .alezredes elvtársat, a nagykövetség katonai attaséját folyton egy idős bácsi társaságában látom. A bácsi nagy lendülettel ..magyaráz, s mindent megmutat az attasénak. Csupa tűz, csupa lendület. Később megtudom, hogy Hi- norán János bácsi, akit a katonai attasé megszeretett és barátjául fogadott, valamikor régen, a monarchia idején Morvaországban katonáskodott. Ott tanulta meg a cseh nyelvet. Van mivel dicsekedni. A kezdetben rosszul gazdálkodó termelőszövetkezet rövid fél év leforgása alatt levetette a gyermekcipőket. Harminchat anyakoca beállítását tervezték erre az évre, s ma már ötvenhárom kocájuk van. Tavaly az ellési átlag a közepesnél sokkal rosszabb volt, s ez évben kocánként tizenegy malacot ellettek, s a leválasz- tási átlag 10,5 lett. A tervezett százhatvanhat hízómarha helyett száznyolcvanat ad el a szövetkezet az államnak. Saját erőből három istállót építettek a szövetkezet tagjai. Amerre járunk.- mindenhol találkozunk a társadalmi segítés nyomaival. A borjúkarámot fa helyett selejtezett bányakötélből készítették, s a kazlak mellett keréknélküli, rozzant bányacsillékben tartják a tűzoltó vizet. A mázai bán " - üzemtől negyvenezer forint, a brikettipari tröszttől tizenh- - ezer forint értékű támogat:' rt kapott ez ideig a térmelőszöv’t kezet. Tavaly munkaerőhiánnyal Az ünnepi közgyűlés résztvevői. küszködött a szövetkezet. Az idén már megoldódott a probléma. A bányászasszonyok is bekapcsolódtak a szövetkezeti munkába. Megnőtt a bizalom a termelőszövetkezet iránt. Az elmúlt évben mindössze kilenc forintot fizettek égy munkaegységre az idén harminc forintot terveztek, s előlegként nyolc forintot kapnak a tagok.- Ahogy- a magyarázatokból és beszélgetésekből összeáll előttem a-rohamos fejlődésnek induló termelőszövetkezet képe. ismét Hinorán János bácsiba ütközöm az egyik gazdasági épület sarkánál, A katonai attasé elvtársnak magyaráz valamit. — Miről beszélgetnek? — Múltról, jelenről, jövőről, egyszóval mindenről! — válaszol János bácsi, akit láthatóan kellemetlenül érint, hogy megzavartam. Ajándékmalac Közben megérkezik a .„mozgó italbolt”. A kocsiderékba helyezett vaskos hordók jégben hűtött „vére” új erőt kölcsönöz a tarlón szorgoskodóknak. Egyik epizód a másikat követi. Éjszakába nyúlik a barát- kozás. Vacsora, beszédek, két nyelven énekelt dalok, táncok és ajándékozások követik egymást. A népművelési ház nagytermében színvonalas műsor szórakoztatja a vendégeket és a györeieket. Vörös Sári, a Magyar Rádió ismert népdalénekese csehszlovák és magyar népdalokat ad elő, Bodor Tibor szavalatokkal és tréfás Svejk-idézetek- kel szórakoztatja a közönséget. Az est legünnepélyesebb pillanatait a szövetkezeti közgyűlés adja. Pártoló tagokat vesznek fel. Elsőnek Frantisek Pisek elvtársat, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövetét. A szövetkezeti tagság szűnni nem akaró tapsviharral szavaz a nagykövet felvételére. Utána Benkő Ferencet, az Országos Földtani Intézet főigazgatóját. Tóth Józsefet, a brikettipari tröszt igazgatóját és Gyorsok Istvánt, a mázai bányaüzem igazgatóját veszik fel pártoló tagnak a szövetkezetbe. A legkedvesebb epizód az ajándékmalac átadása. Rózsaszínű bőrű, kapálódzó malacot nyújt át a színpadon Bogár Gyula, a termelőszövetkezet elnöke Frantisek Pisek nagykövetnek. A nagykövet megsimogatja a sivalkodó malackát általános derültség közepette. megköszöni és a következőket mondja: — Neveljék fel az elvtársak, és ha a zárszámadásra meghízik, elfogyasztjuk közöeen. Éjfél után indulnak haza a vendégek. A vendéglátók marasztalják őket. A diplomatákra új feladatok várnak. Nem maradhatnak tovább. A kapcsolat azonban a búcsúzással nem szakadt meg. A györeiek visszavárják a kedves vendégeket akiket szívükbe fogadtak. Irta: Haypál Tibor Fényképezte: Jantner János Vörös Sári énekel.
