Tolna Megyei Népújság, 1961. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-08 / 133. szám
18C1. június 8. TOLVA AfRGTFT NflPÜJSÁG Sok érdekes vizsgálat a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság ez évi programiában Gazdag, sokoldalú programot tartalmaz a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság idei munkaterve. Ebben az évben 23 vizsgálat megvalósítását tűzték ki célul, e vizsgálatokból már jó- néhányat meg is valósítottak, sőt menet közben újabb vizsgálatok lefolytatását is felvették programúkba. Az első negyedévben megvizsgálták a termelőszövetkezetek 1961. évi gazdálkodási tervét. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a tsz-ek tervei megalapozottak-e és a tervek megvalósítását üzemileg hogyan biztosítják a termelőszövetkezetek. Megvizsgálták a tsz-ek idei építési beruházásainak előkészítését is, a beruházási program elkészítését, annak realitását és megvalósításának biztosítékait. Sokoldalú vizsgálat tárgya volt a községfejlesztési tervek elkészítése. Felülvizsgálta a Népi Ellenőrzési Bizottság a községfe.i- lesztési tervek múlt évi teljesítését. az idei községfejlesztési feladatok tervezését és a munkák előkészítéseit Annak megállapítása céljából, hogy a külkereskedelem és az ipar hatékonyan működik-e együtt, folytatta le a Nődí Ellenőrzési Bizottság ..A külkereskedelem és az ipar együtt működése az export-tervek választékában és határidőben tör- lénő teljesítésében, illetve a többlet-exportárualap biztosításában” elnevezésű vizsgálatot. Az építőipari vállalatoknál megvizsgálták az építési anyagokkal való gazdálkodás helyzetét, különös tekintettel az egyes hlányanyágok- ra. Ezzel kapcsolatban ellenőrizték. hogyan néz ki a vállalatoknál a hiányanyagok elosztása, tarolása, a társadalmi tulajdon védelme; valamint az anyagok felhasználásával kapcsolatos tech nológiai utasítások betartása. Vizsgálták, hogy a technológiai utasítások hogyan biztosítják a takarékos gazdálkodást? A Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság ellenőrzései kiterjedtek a földművesszövetkezetekre is. Áprilisban zajlott le a földművesszövetkezetek vagyoni helyzetének vizsgálata. Foglalkozott ez a vizsgálat azzal is. hogy a vagyonvédejem érdekében az illetékes földművesszövetkezeti vezetők a szükséges . intézkedéseket megtettek-e, az okozott anyagi károk hogyan térültek meg, mi történt a károkozókkal, felelősségre vonták-é ókét? A gazdasági jellegű vizsgálatokon kívül a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság a társadalmi élet egyéb területein Is végzett ellenőrzéseket. Megvizsgálták az általános iskolai napközi otthonok működését. Azt. hogy a tanulókkal való foglalkozás, az otthonok oktató-nevelő munkája, megfelelően segíti-e az iskolák célkitűzéseit. Megnézték a tanulók elhelvezését. egészséevé dóimét, élelmezését. ..Nagy érdeklődésre tarthat számot a dobozó nők munkáiénak 'me°könnyít'?-sp- rn tett különböző intézkedéWí vizsgálata. Erre a témára lapunkban hamarosan részletesen is visszatérünk Megvizsgálta a Népi Ellenőrzési Bizottság a művelődési otthonok működését is. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a művelődési otthonok a Magyar Szocialista Munkáspárt művelődési politikájának szellemében, az állami rendeletek és utasítások, valamint a SZOT és a szakszervezeti elnökségi határozatok betartásával a társadalmi és tömegszervezetekre támaszkodva végzik-e munkájukat. Folyik a termelőszövetkezetek ellenőrző bizottságai munkájának: a7, állami gazdaságok és termelőszövetkezetek törzs- és te- nyészállattenyésztése alakulásának, a bölcsődék és óvodák működésének vizsgálata. Ezek a vizs gálatok is nagy érdeklődésre tarthatnak számot. A bölcsődék és óvodák működésével kapcsolatban például ellenőrzik a népi ellenőrök a gyermekek felvételének módiát. körülményeit, igazságosságát. azt. hogy milyen a gyermekek elhelyezése. étkeztetése, nevelése, a szülőkkel, a felettes szervekkel való kapcsolat. A már befejezett vizsgálatok anyagát a Tolna megyei Néni Ellenőrzési Bizottság megtárgyalta, a szükséges intézkedésekre a tapasztalt hibák kijavítására javaslatait az illetékes szervekhez eljuttatta. A már lefolytatott vizsgálat eredményeiről a megtelt intézkedésekről folyamatosan tájékoztatni fogjuk olvasóinkat. Milyen cipőt viselt a XVII. századi svéd tengerész Az elmúlt héten kiemelték a stockholmi kikötőből a XVII. században elsüllyedt "Vasa« csatahajót. A hajón talált leletek érdekes képet nyújtanak a régészeknek arról, hogy milyen volt a tengerészek élete 300 évvel ezelőtt. Egy matróz ládájában a hajó Jelsö fedélzetén máris megtaláltak egy pár fűzős bőrcipőt, melyről a történészek eddig úgy vélték, hogy Svédországban annak idején ilyet nem használtak. A ládában a cipő mellett egy kiszabott bőrdarab is feküdt, a felsőrész megjavításához, ezenkívül egy nemezkalap, varrószerszámok és régi érmék. A történészek szerint ebből a pénzből annak idején — 1638-ban amikor a Vasa elsüllyedt — tulajdonosa 15 tyúkot vásárolhatott volna. Elkészült a dalmandi 2 tantermes iskola Szerdán délelőtt az új dalman- dj általános isk,ólánál adtak egymásnak találkozót a megyei tanács terv- és művelődésügyi osztályának, a Komlói Építőipari Vállalat, a KÖJÁLL, a községi tanács, az iskola és más szervek dolgozói, hogy megejtsék a dalmandi új 2 tantermes általános iskpla átadását, átvételét. A mintegy 800 000 Ft-os kivitelezési költségből a jegyzőkönyvben feltüntetett 120 Ft-os mennyiségi és 72 Ft-os minőség; hiány azt mutatta, hogy a Komlói Építőipari Vállalat dolgozói jó munkát végeztek, közülük is különösen a parkettázók munkája aratott általános tetszést. Dalmand, ez a 13 esztendős új község az 1954-ben épült iskola mellé tehát új, 2 tantermes iskolát kapott, amellyel lehetőség nyílik arra, hogy Alsó- és Felső- leperd, valamint Vörösegyháza felsőtagozatú tanulói bejárjanak a dalmandi iskolába. Szeptembertől kezdve a dalmandi általános iskola teljesen osztott lesz. A sok nehézséggel küzdő község lakóinak az állam támogatásával azonban még sok feladatot kell megoldaniok. Hiszen nincsen a községben sem kultúrház, sem óvoda és az iskolakérdés végleges megoldását is majd a mintegy 10 év múlva építendő 4 tantermes iskola fogja majd megoldani. Még be sem fejeződött a tanév és már új iskola átadására került sor. Ezzel kapcsolatban kérdést intéztünk Jónás Dezső elvtárshoz, a kivitelező vállalat képviselőjéhez, aki elmondotta, hogy az aug. 20-i befejezési határidőt azért hozták előre, mert az ilyen kis létesítmény kivitelezési időtartamának csökkentésével is az önköltséget és az építési költségeket igyekeznek csökkenteni. Jó ütemben haladnak á megye többi iskolaépítései is. A szakályi iskola átadása ugyancsak a közeljövőben várható, de elkészül a tanévkezdetre a mázai és a felsőnyéki 4—4. tantermes iskola is, amely tető alatt van, valamint a tolnanémedi 2 tantermes iskola is, amely már falegyenig jutott. O. I. ÚJ KÖNYV ARANY JÁNOS: Drámafordítások I—II. kötet: Arisztophanész Arany János „a nemzet koszorús énekese”, az Akadémia főtitkára, 1867-ben hivatalának munkáiba temetkezik, s egy évtizedre elnémul. Amikor újra megszólal, olyan fordításokkal jelentkezik, amelyekben — korával elégedetlenül — a maga kesernyés mondanivalóit tudja egy géniuszával rokon lángelme szavainak köntösében kifejezni. így jön létre életművének egyik rejtélyes és rendkívül izgalmas részlete: a teljes magyar Arisztophanész. A fordítások létrejöttének körülményeit és sorsát megvilágító jegyzetek érdekes fényt vetnek a költő műhelyébe. III. kötet: Shakespeare Arany ifjúkora óta nemcsak olvasta a brit óriás drámáit, újra és újra hozzáfogott fordításukhoz is. A teljes magyar Shakespeare elkészítésére először Petőfi és Vörösmarty társaságában vállalkozott. A tragikusan megszakadt kezdeményezés helyé re lépő újaknak is mindvégig sür getője, segítője, részese volt. Számtalan Shakespeare-fordítúst bű-ált el, javított végig; maga is többször hozzáfogott egy-egy dráma átültetéséhez. Hárommal készült el egészen: a töprengő, kétségek közt hánykolódó leikéhez oly közel álló Hamlettel; a játékos nyelvében és formájában alig fokozhatóan nehéz Szentiván- éji álommal, s a viharos angol történelem egy korszakát balla- dás fénv-árnyékkal felidéző János királlyal. Mindhárom munkáját máig is a magvar műfordítás remekei közé soroljuk. Felhívás a bssrpnyabo^ár elleni általános vegyszeres védekezésre A megyei növényvédő állomás fenológiai megfigyelései alapján a megyei tanács vb. elnöke eb- ; ben az évben június 5-től 15-ig ! terjedő időszakra rendelte el a 1 burgonyabogár elleni általános vegyszeres védekezés végrehajtó- 1 sát, mivel a megfigyelések azt i mutatták, hogy a lárvák tömeges ! megjelenése erre az időre vár-1 ható. j Felhívjuk a termelők, (tsz-ek, 1 állami gazdaságok, egyéni terme- ] lök) figyelmét, hogy a burgonya- 1 bogár elleni vegyszeres védekezést ezen idő alatt mindenki köteles elvégezni, mert a vonatkozó rendelkezések értelmében szabálysértést követ el az, aki a kártevő észlelése esetén a kötelező védekezést elmulasztja. A vegyszeres védekezés végrehajtását a községi tanácsok, valamint a növényvédő állomás szakközegei ellenőrizni fogják, a védekezés elmulasztása esetén, közérdekű védekezést hajtanak végre, egyidejűleg a szabálysértési eljárást megindítják. Tolna megyei Tanács Mezőgazdasági Osztálya — Szekszárd város tanácsa június 10-én délelőtt ülést tart. Németh József vb. elnökhelyettes jelentést tesz a lejárt határidejű tanácshatározatok végrehajtásáról és a két tanácsülés közt tett intézkedésekről. Előterjesztésre kerül a városi tanács 1960. évi zárszámadása és az 1091. évi költségvetés. A napirendi pont előadója dr. Nedók Pál vb.-titkór. A tanácsülésen községfejlesztési és egyéb időszerű kérdésekkel is foglalkoznak. — Előrelátás. Gelsenkirchen- ben (NSZK) a »Friedrich« utazási iroda fióktagozatának ünnepélyes megnyitásán a meghívottak között a Holdra szóló ingyenes menetjegyeket osztottak ki. Az iroda azonban óvatosan kikötötte, hogy a jegyek nem örö- kölhetők! — Idény-napközi kezdte meg működését Ujiregen, a termelőszövetkezeti tagok gyermekei számára. A napközi 23 gyermeket gondoz az őszig. Egy gyermek után mindössze 13 forint a heti térítési díj. A háromszori étkezéshez szükséges zöldségféléket és. tejtermékeket a termelőszövetkezet adja. — Olasz művészeti könyvkiállítás Moszkvában. Az elmúlt héten az olasz—szovjet kulturális csereegyezmény keretében Moszkvában olasz művészeti könyvkiállítás nyílt. A Lenin könyvtár helyiségeiben 500 kötet könyvet és számos képreprodukciót mutatnak be. A kiállítás egy hónapig lesz nyitva, ezután Romániában és Bulgáriában kerül bemutatásra. — Az öregek napját június 8- án rendezik meg Simontornya községben. Ebből az alkalomból ünnepélyt rendeznek délután 5 órai kezdettel, amelyet a tanács, a Hazafias Népfront, a Vöröskereszt, a KISZ és a nőtanács rendez. — A világ legfurcsább órása. A világ legfurcsább órása Londonban, a Bellevue Roadon dolgozik. Üzletének ajtaján felirat hirdeti: "Kizárólag antik órákat javítok«. Frank Sherrard órás arra specializálta magát, hogy csak 1800 előtt készült órák javítását végzi. — Tanácsülést tartottak a közelmúltban több községben. Ka- laznón és Varsádon a nyári mezőgazdasági munkálatok előkészületeiről, Keszőhidegkúton oe- dig közbiztonsági ügyekről és a tűzrendészet! felkészülésről tárgyaltak. — A naki Napsugár Termelőszövetkezet már öt holdnyi területről felszedte és elszállította a korai burgonyát. Az elszállított mennyiség mintegy 100 mázsa. A termelőszövetkezet 11 holdon termel szerződéses korai burgonyát. — Több mint háromszáz nyolcadik osztályos fiatalt adtak át a KISZ-nek a közelmúltban a gyönki járásban. — A gyönki Petőfi Termelőszövetkezet tagjai az áruértékesítésről, a kisszékely! tsz tagjai a sertéshizlalási szerződéskötésekről és a premizálásról, a kö- lesdi Petőfi Tsz tagjai a munka- fegyelemről tárgyaltak a legutóbbi közgyűlésükön. — A televízió műsora: 18.09: Kicsinyek műsora. 1. Kiskacsa és barátai. 2. Nyuszi meg a lakkfa. 3. A kiscica mulatságai. Rajzos kínai mesék. 4. A születésnapi ajándék. NDK rajzfilm. 18.45: A jövő hét műsora, 18.50: TV-hír- adó. 19.05: Lányok, asszonyok. 18,50: A kalandor. Magyarul beszélő NDK—francia film. 22.20: Hírek. üpréhirdetés A Szekszárdi Szesz- és Udítő- italipari Vállalat értesíti azon személyeket, akik 1961 évben zsiradékot cseréltek és szappant nem kaptak, azok 1961. június 15- ig bizonylat ellenében megkapják. Június 15-e után vállalatunk semmiféle reklamációt nem fogad el. (22) A Tolna megyei Húsipari Vállalat villany »ser élőt keres folyó hó 15-i belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. (25) f CD1C3BC310S01CDÍCDP 0 Műszerészt 1 ■ O keresünk felvételre. Jelent- n kezés a MÁV Fatelítő Üzemi U Vallalat üzemegységénél, rí U Dombóváron. U ; <291 ■ O.lJOJI.O.li 0*0 iO.ÍCP * C hyád ttoto nyári örömök Több ezer mintából választhat magának selyem é$ mosó méterárut! Hullómkropp 70, 90 cm. sz. 25,70 Ft-tól 29,40 Ft-ig Delén nyomott 70, 90 cm. sz. 25,80 Ft-tól 32,90 Ft-ig Nyomott piké 80, 90 cm. sz. 34,— Ft-tól 42,— Ft-ig Nyomott karton 70, 90 cm. sz. 28,70 Ft-tól 37,80 Ft-ig Pamuttípusú műszói ruhaanyagok 70, 90 cm sz. 20,60 Ft-tól 37,— Ft-lg „Daisy" nyomott gyűrtelenftett ruhaselyem 80 cm. sz. 40,70 Ft Műselyem twill nyomott 90 cm. sz. 57,— Ft Tiszta selyem nyomott 90 cm. sz. 115,— Ft Nylon nyomott 90 cm. sz. 120,— Ft Műselyem shantung gyűrtelenített 90 cm. sz. 44,50 Ft Kapható a szakboltokban és az állami fernházakbanfccj • íny^Tn1—hwtt