Tolna Megyei Népújság, 1961. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-29 / 151. szám

V mXG PROLETÁRJAI. KOYEStT JETEK» iulvJA MEGYEI Csütörtök 1951. június 29. ' XI. évfolyom 151. szóm Lapzártakor jelenti a megyei tanács mezőgazdasági osztálya Harminchárom tsz fejezte be az őszi árpa aratását, huszonnyolc szövetkezet aratja a búzát Megyénkben a termelőszövet­kezetek 19 500 holdon, a vetéste­rület 70 százalékán fejezték be az őszi árpa aratását. Az aratás­sal egyidőben folyik az őszi árpa cséplése is, mintegy 7000 holdról, a vetésterület 25 százalékáról csé­pelték el kombájnnal, vagy csép­lőgépekkel a termést. Az eddigi eséplési eredmények megyei át­lagban 13—14 mázsás holdan­ként átlagtermést mutatnak, azonban sok tsz kiemelkedő, 19 —22 mázsás árpatermést takarít be holdanként. A héten megyeszerte megkezd­ték a búza aratását is. Huszon­nyolc termelőszövetkezet aratja megyénkben a búzát, eddig 1200 holdon, a vetésterület másfél szá­zalékán fejezték be a búza ara­tását. Befejezte féléves tervét a Bonyhádi Zománcművek A második ötéves terv első távirat, amelyet szerkesztőségünk félévének befejezése előtt né- a Bonyhádi Zománcmüvekből ka- hány nappal egyre szaporodott pott: »Közöljük, hogy az 1961. megyénkben azoknak az üzemek- első féléves termelési tervünket nék a száma, amelyek örömmel június 27-vel teljesítettük,« — jelentették, hogy határidő előtt írják. Magában ez a tény is jó teljesítették terveiket. Jó muriká- eredmény. De azt is jelenti, hogy jukkái így akartak hozzájárulni a visszalévő egy-két nap alatt a a tervév sikeréhez, népünk élet- terv túlteljesítésére is mód adó- színvonalának emeléséhez. Az dik, hiszen a gyár dolgozói a ter- alábbiakban újabb ilyen örven- melést tovább folytatják. Éppen detes eseményről számolhatunk ebből adódóan az előzetes szá- be a Bonyhádi Zománcművek- mítások szerint a várható túliéi­ból. ! ■'- jesítés mintegy 800 000 forint ér­ftijvid, de sokatmondó az a tékű terméknek felel meg. Köt műszakban csépelnek a várongi Petőfi Tsz-ben Érdekes kezdeményezést jelent­hetünk a várongi Petőfi Tsz-ből: azt tervezik, hogy idén két mű­szakban csépelik el a gabonát. A két műszak azt jelenti, hogy a tsz-ben két cséplőcsapatot szer­veznék egy cséplőgéphez és ez a két csapat vagy nyolcóránként, vagy kétnaponként váltja egy­mást. így a cséplőgép naponta 16 órát dolgozhat, teljes lendü­lettel, a munkások nem fárad­nak el túlságosan, ezáltal jobb lesz a munkaidő kihasználása és növekszik az emberi, meg a gépi teljesítmény. Mezőgazdasági hírek a tamási járásból Az elmúlt héten a tamási já­rás valamennyi termelőszövetke­zetében megkezdték az aratást Á hét végéig 1879 holdon arat­ták le az őszi árpát. Az aratást 14 kombájn és 23 aratógép végzi. Ebből 12 aratógép a termelőszö- Vétkezetek tulajdonát képezi. AZ aratáson kívül — az időjá­rás miatt ugyan egy kissé meg­késve, de jó ütemben folyik — a növényápolás. A kukorica első kapálását 10 696 holdon fejezték be. Utána megkezdték a második kapálást is: ezt a munkát 1924 holdon végezték el. A járásban az iregszemcsei Uj Barázda, a koppányszántój Március 15, az értényi Ezüstkalász és az össze­fogás Tsz-ben nem végezték még el a kukorica első kapálását. A négy tsz-ben mintegy 300 holdon Ma sorsolják a második, pénteken a harmadik és a negyedik békekölcsönt Az Országos Takarékpénztár június 29-én és 30-án Újpesten rendezi a második, a harmadik és a negyedik békekölcsön 1961. első félévi sorsolását. Csütörtökön a II. békekölcsönt húzzák. Ebből a kölcsönből 13Ö ezer kisorsolt kötvényre 2C " mil­lió forint jut. Pénteken két óra alatt bonyo­lítják le a másik két húzást. A harmadik békekölcsönből 159 ezet kötvényre 45 millió forintot, a- hegyedik békekölcsön 115 ezer kötvényére pidig 28 millió forin­tot sorsolnak ki. kell befejezni ezt a munkát. A burgonya első töltögetése és több tsz-ben a második töltÖgetés je­lenleg folyik. Napraforgóból 2742 holdon végeztek a második ka­pálással a járás termelőszövet­kezetei. A lucerna második kaszálását már több tsz-ben megkezdték, a múlt hét végéig több mint ezer holdon vágták le a lucernát. Le­maradás mutatkozik a rétiszéna betakarításánál, bár a levágása 4200 holdon megtörtént, azonban a behordást csak 1482 holdon vé­gezték el a termelőszövetkezetek. Szovjet—vietnami barátsági gyűlés Moszkvában Hruscsov elvtár» beszéde a gyűlésen Moszkva (TASZSZ): A Kreml- Hruscsov rámutatott arra, hogy ben szerdán szovjet—vietnami ba- a laoszi fejlemények és a laoszi rátsági gyűlést tartottak azzal válság elmélyülése „veszedelmes kapcsolatban, hogy Pham Van következményeket rejt magában Dong miniszterelnök vezetésével a béke ügyére nézve”. Ezzel kap- Moszkvában tartózkodik a Viet- csolatban a szovjet kormányfő nami Demokratikus Köztársaság hangsúlyozta: a genfi értekezlet kormányküldöttsége. menete azt bizonyítja, hogy A gyűlésen beszédet mondott az Egyesült Államoknak és Nyikita Hruscsov, az SZKP Közt ponti Bizottságának első titká­ra, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke. Hangsúlyozta, hogy a vietnami, a kínai, a ko­reai és a mongol nép kiemelke­dő sikerei igazolták a lenini esz­szövetscgcseinek képviselői gátolják az értekezlet mun­káját. kitérnek a Szovjetunió javaslatainak megvitatása elől és halogató taktikához folya­modnak. Hruscsov helyesnek nevezte azt mék igazságát, bebizonyították, az irányvonalat, amelyet a lao- hogy a szocialista rendszer határ- szi három politikai erő képvise- talan lehetőségeket nyit meg a lői követnek és közös nyilatko- gyarmati és az imperialista rab- zatukban ki is fejtettek, ság alól felszabadult népek előtt. A leszerelés kérdéséről szólva A szovjet koiynányfő kijelen- a szovjet kormányfő megállapí- tette, hogy a Szovjetunió a Viet- tóttá, hogy e probléma gyökeres nami Demokratikus Köztársaság megoldása az általános és teljes kormányával karöltve határozót- leszerelés. tan síkraszáll Vietnam mielőbbi békés , újraegyesítéséért. Az im­perialisták arra törekszenek — mondotta, — hogy fenntartsák Délkelet-Ázsiában azokat a szik­rákat, amelyek lángra lobbanhat­nak ,és tűzvészt okozhatnak. Hruscsov hacgsút>ÜB:ta, hogy A Szovjetunió hajlandó bár­mikor hozzáfogni a teljes le­szerelés gyakorlati megvaló­sításához és elfogadni bármi­féle ellenőrzési rendszert, ha a nyugati hatalmak beleegyez­nek a tényleges leszerelésbe. Hruscsov hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok a genfi al4 fogják írni a békeszerződést egyezmények megszegésével Dél- Németországgal. Kijelentette Vietnamot bevontá a SEATO há- ho8y -ha ránk kényszerítik, hogy borús kalandjaiba. Mindez a Vi- az erő helyzetéből beszélgessünk etnami Demokratikus Köztársa- ^esz mivel válaszolnunk. Ha a ság. a Kínai Népköztársaság el- ^ke és a békés együttélés ellen­ien és Délkelet-Azsia egyéb bé- séfei mozgósítást jelentenek be keszerető államai ellen irányul. ™ ,nelT* hagyjuk, hogy meglep- A vietnami népnek Ngo Dinh Jenek bennünket. Megtesszük ? Diem imperialistákat szolgáló “?”° intézkedéseket, és ha szük- rendszere ellen vívott harcáról s^8esnek mutatkozik, további lé­szólva Hruscsov kijelentette: Pes^ket teszünk biztonságunk fo- „Dél-Vietnam népeinek harca hozására.” mögött nem Moszkva keze, nem Úgy látszik, hogy még mielőtt a kommunisták cselszövénye hú- enyhülne a feszültség, az európai zódik meg. E harcban a nép ha- légkör bizonyos »lehűlésének« ragja jut kifejezésre, a nép szén- szakaszán kell átjutnunk. , Mes- vedélyes elszántsága, hogy vé- terségesen előidézett lehűlés lesz get vet a nyomornak és a jogta- ez, mert nincs Semmi nyomós ok lanságnak, harcol a fosztogató erre. Minden bizonnyal a nem­gyarmatosítók ellen.” zetközi reakció és a nyugatnémet Hruscsov kijelentette, hogy a revansista erők akarják ezt.” szovjet kormány teljes mérték- Hruscsov kijelentette, hogy saj- ben támogatja a vietnami nép nos, a nyugati hatalmak políti- azon követelését, hogy az impe- kájában nem mutatkozik meg a rialisták ne avatkozzanak be Dél- józan gondolkodás, amelynek a Vietnam ügyeibe. Kifejezte meg- világon kialakult erőviszonyok győződését. hogy elismeréséből kellene erednie, teljes diadallal fog végződni Hruscsov kijelentette, hogy a a vietnamiak harca haza juk Szovjetunióval való diplomáciai egységének helyreállításáért. kapcsolatok megszakításának öt­Jeleníős felajánlásokat tettek a megye KISZ-fiataljai a nyári mezőgazdasági munkák meggyorsításával kapcsolatban A bonyhádi járás területén az elmúlt héten hat helyen tartottak KISZ-taggyűlést, hogy megtár­gyalják az Ifjúság a szocializmu­sért mozgalommal kapcsolatos feladatokat és a termelőszövetke­zetek megsegítésének ügyét. Győ­rén húsz fiatal nyolcvan óra tár­sadalmi munkát dolgozott a ter­melőszövetkezet földjén a széna­begyűjtés idején. A cikói fiata­lok mindegyike négy óra társa­dalmi munkát ajánlott fel az aratás meggyorsítása érdekében. A gyönki járás területén; Kis­székely en és Alsópélen a KISZ- fiatalok legutóbbi taggyűlésükön elhatározták, hogy egésznapos va­sárnapi társadalmi munkát vé­geznek a mezőgazdasági munkák! mielőbbi befejezés« érdekében. A belecskai fiatalok június 18-án, vasárnap egy napig tartó társadalmi munkát dolgoztak a termelőszövetkezet földjén. A 13 KISZ-tag összesen 91 óra társa­dalmi munkát teljesített. Hu­szonöt bölcskei fiatal a helyi ter­melőszövetkezet földjén társadal­mi munkával kukoricát kapált. Jelentősek a Gerjeni Állami Gazdaság kukoricatermelő mun­kacsapatainak eredményei is. A gazdaság fiataljai közül hat mun­kacsapat nevezett be az országos kukorica termelési versenybe 38 fővel. Vállalták 114 hold kukorica művelését. Eddig 209 424 négy­szögölet műveltek meg. Ezen fe­lül az ifjúsági munkacsapatok, amelyeknek mindegyikét lány vezeti 7924 négyszögöl cukorrépát is megmunkáltak. A versenyben jelenleg Bese Rozália munkacsa­pata vezet. A szekszárdi járásban 53 ten- gelici fiatal vállalta, hogy a ter­melőszövetkezet vezetői által meg jelölt napon segít a szénabegyűj­tésben. A géniai, kajmádi és szedres-jegenyés-pusztai fiatalok a gazdasági majorok tisztántartá­sát vállalták. A sióagárdi kiszis- ták az eddigi felmérés alapján 150 óra társadalmi munkát vé­geztek. Munkájuk elismeréséül a termelőszövetkezettől írásbeli di­cséretet kaptak. lete botrányos kudarcba fullad. Emlékeztetett, hogy a Nyugat már megpróbált úgy élni, hogy ne legyen diplomáciai kapcsola­ta a Szovjetunióval, sőt megkí­sérelte a szovjet állam el nem ismerését is. „Akkor ez a kí­sérlet sikertelenül végződött. Nem nehéz előre látni, hogy ugyan­ilyen kudarc várja a hasonló kí­sérleteket napjainkban is.” A szovjet kormányfő rámu­tatott, Nyugat-Németország Ade­nauer kancellár személyében visszautasítja, hogy tárgyalásokat folytasson a keletnémetekkel, bár a Német Demokratikus Köztár­saság kormánya ezt több ízben javasolta, mert csak így lehet­ne megtalálni a Németország megosztottságának legyőzéséhez vezető utakat. A szocialista Németország — folytatta Hruscsov — létezik és sikeresen fejlődik. Szövetsége­sünk ez a Németország, és min­dig számíthat segítségünkre és támogatásunkra. Azoknak válaszolva, akik azt állítják, hogy a békeszerződés mégkötóse a Német Demokrati­kus Köztársasággal — egyoldalú aktus — Hruscsov kijelentette: „Ha az Egyesült Államok azt tartotta, hogy joga van a Szov­jetunió nélkül aláírni békeszer­ződést japánnal, akkor meg kell értenie, hogy a Szovjetuniónak és a többi békeszerető államnak is joga van békeszerződést köt­ni Németországgal.” Mjnt korábban, ma is azt mondjuk, hogy készek va­gyunk tárgyalni — mondotta Hruscsov. —* Annak örülnénk a legjobban, ha az egykori Hitler-ellenes koalíció minden résztvevőjé­vel együtt kötnénk meg a bé­keszerződést a két német ál­lammal. A szovjet miniszterelnök han­goztatta: „Mi a nyugati hatal­makkal való tárgyalások mellett vagyunk a német kérdés békés rendezésével összefüggésben.” De rámutatott arra is, hogy ha va­laki végnélküli tárgyalásokba sze­retné belevinni a Szovjetuniót, hogy befagyassza a békeszerző- "dés kérdését, akkor az tévedne. Ebbe mi nem megyünk bele — mondotta a szovjet kormányfő. A továbbiakban kijelentette, hogy a Szovjetunió senkit sem fenyeget, amikor javasolja, hogy kössék meg a német békeszer­ződést és ennek alapján rendez­zék a nyugat-berlihi kérdést: Nyugat-Berlin szabad kapcsola­tokét tarthat fenn saját belátása szerint minden államrhal. De minthogy a Nyugat-Berlinbe ve­zető utak a Német Demokratikus Köztársaság területén vezetnek át, következésképpen azok íel- használására megegyezéseket kell kötni az NDK kormányával. Ha néhány nyugati állam nem akar­ja tiszteletben tartahi az NDK szuverdtíitását; és ha úgy gon­dolná. hogy joga van erőszak­hoz folyamodni, az „rablójog” lenne. Hruscsov ehhez hozzátette, hogy „a rablóktól csak bottal le­het megszabadulni.” . (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents