Tolna Megyei Népújság, 1961. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-27 / 149. szám
‘FOL19A WTCTPI OT1PÜJSÄÖ 1961. június 2?. tizenhatan Ez is feladata a kultúra munkásainak Mi, X. Gond és nehézség akad bőven. A brigád már többször fordult különféle szervezeti segítségért a központhoz — sajnos, nem sok eredménnyel. Mit tegyük hát? — merült fel a kérdés. Két választás volt. Az egyik: belenyugodni a jelenlegi állapotokba, mert hiszen azzal min dent meg lehet magyarázni, hogy kértünk segítséget, nem kaptunk, hát mit tehettünk volna egyebet. A másik pedig: minden különösebb instrukció nélkül keresni annak a lehetőségét, hogy megoldódjanak a szervezeti problémák. A brigád tagjai csakhamar beláthátták, hogy az első lényegében önámítás lenne, mert nem magyarázkodni kell, s indokokat keresni a »lehetetlenre-«, hanem cselekedni. Különben is, önállóan dolgoznak egy sokmilliós létesítménynél és apró-cseprő szervezeti problémákat ne tudnának megoldani... Elhatározták hát február végén, hogy a KISZ-szervezet megalakítása ügyében határozott lépést kell tenni. Igaz, már volt szó erről, sőt kérték az illetékeseket, dehát KISZ-szervezet még mindig nincs. Ezért megbízták Sólyom Róbertét, hogy menjen el a dombóvári járási KISZ-bizottságra és beszélje meg velük a KISZ-szervezet ügyét, ' dezze meg, hogy milyen lehetőség van az önálló alapszervezet megalakítására. Késmárky Bélát pedig azzal bízták meg, hogy menjen el az MSZMP dombóvári bizottságára és kérjen tőlük előadót, mert jó lenne, ha ilyen ügyekben jártasabb ember tartana néha kül- és belpolitikai tájékoztatót. A brigádvezetőt, Jüngling Lászlót művezetői értekezletre hívták. Amikor visszaért Dombóvárra, az volt az első dolga, hogy megbeszélje az ott hallottakat munkatársaival. • Nem elég, hogy ő részt vett azon. Egy brigádban dolgoznak a közös célokért. Eredményre csak úgy számíthatnak, ha összefogVasbetongépek A Szovjetunióban a vasbetont egyre gyakrabban felhasználják gépalkatrészek készítésére. Erről a technikai újításról számolt be Pjotr Judakov, a Szovjetunió Állami Automatizálási és Gépgyártási Bizottságának egyik vezetőHit tegyünk ? nak és ennek egyik alapja az is, hogy mindenki tudjon minden olyan ügyről, kérdésről, ami a munkával, a szereléssel kapcsolatos. összehívta hát a brigádot március 3-án és beszámolt a művezetői értekezletről. Az öröm, a megtiszteltetés is legyen közös. Ezért azzal kezdte, hogy elmesélte: »Az értekezleten a sok jelenlévő vezető ember előtt felolvasták dísztáviratunkat, amelyben jelentettük, hogy teljesítettük az április 4. tiszteletére tett felajánlásunk egy lényeges pontját«. Ezután pedig következett a március havi ütemterv: mi a feladat, mit kell tenni, hogv a brigád továbbra is megőrizhesse jó hírnevét. — Tudom, nagy erőfeszítéseket kell tennünk ebben a hónapban, hogy ne maradjunk el a tervvel, de mi már ezt megszoktuk, ha dolgozni kell, mi nem tétlenkedünk. Ezért bízom abban, hogy márciusban sem lesz hiba és tudjuk teljesíteni a felajánlásunkat. Bizonyára ebben a hónapban is bőven akad majd nehézség, egy ilyen nagy munkahelyen ez nem újság. De ez ne keserítsen el bennünket, van már gyakorlatunk arra, hogy hogyan kell azokat leküzdeni. Nemcsak körvonalazta a várható »nehézségeket«, hanem ki is mondta: az anyagellátásra gondol elsősorban. Elmondotta a brigád tagjainak, hogy a központban ismét ígéretet kapott az anyagellátás megjavítására, azt mondták a vezetők, hogy »kiküszöbölik a hibákat«. Amikor azonban az ígéretek szóba kerültek, egy kicsit mindenki elhúzta a száját »Ez már nem az első ígéret«. Többen is közbeszóltak: »Anyag kell, nem ígéret«. Rejtély maradt a hiányos anyagellátás. Azt tudták, sejtették, hogy anyagellátási nehézségek vannak országszerte, hallották már azt a kifejezést, hogy »népgazdasági probléma«. De azt is tudták, hogy nálunk tervgazdálkodás van és ha egyszer elkészül egy építkezés terve, hozzálátnak a munkához, akkor ahhoz biztosítani kell a szükséges anyagot is. Valahol hibának kell lennie, valaki vagy valakik mulasztást követhettek el és minden bizonnyal ez okozhatja a sok bosszantó anyaghiányt. Csakhogy ők nem nagyon ismerhetik az országos viszonyokat, nem tudnak beletekinteni az anyagbiztosítás útjaiba, útvesztőibe. Ezt nem lehet megfigyelni Dombóvárról és hát nekik nem is az a fő feladatuk, hogy azzal foglalkozzanak. Ismét egy kérdés: mit csináljanak ilyen körülmények között? Adják fel a tervteljesítési reményt, mondjanak le a felajánlás teljesítéséről és magyarázzák meg mindezt az anyaghiánnyal? Ez végeredményben nem is lenne nehéz. De hát nem az a feladat, hogy magyarázatot keressenek, hanem, hogy dolgozzanak, építsenek, alkossanak. Nagvobb dicsőség egy feladatot a nehézségek árán is végrehajtani, mint a mulasztás okait szépen rendszerezett érvekkel megmagyarázni. Mi lenne az országgal, ha mindig csak a magyarázatot keresnénk, s nem a megoldás módjait. Végül aztán úgy határoztak, hogy ha lesznek is anyagellátási nehézségek, — mert az ígéretet sajnos nem lehet anyagbiztosítéknak tekinteni, — úgy keresik a munka lehetőségeit, ahogyan lehet. Legfeljebb egy időre átcsoportosítják a munkát, de nem tétlenkednek akkor sem, ha véletlenül valamilyen anyag késik. Munkához láttak. Egyben elhatározták azt is, hogy tovább patronálják a dóm bóvári Alkotmány Termelőszövetkezetet. ök megígérték ezt a szövetkezet vezetőségének és milyen munkásnak tartanák őket, ha nem teljesítenék ígéretüket. Március 9-én már azt jegyezhették a brigádnaplóba: »Társadalmi munkában a patronált Alkotmány Termelőszövetkezetnek megjavítottunk két vetőgépet és két kocsirudat. Ezenkívül megjavítottunk és megélesítettünk több kaszát. A szövetkezet vezetősége a legteljesebb örömét és megelégedését fejezte ki munkánkért«. Következő riportunk: Amiért nem jár fizetség. BODA FERENC Igaz, hogy eredményei mellett, számos helytelen vonást is tartalmazott annak idején az úgynevezett »kultúragitáció«, de megállapíthatjuk, végerepiényben mégsem volt felesleges, sőt szabadjon feltételezni, hathatós és eredményes is volt, amikor a kultúra eszközeivel követlenül a termelőmunka segítését célozták. Kulturális életünknek egyik hagyománya, mégpedig olyan hagyomány, amelyet változtatni lehet, sőt kell is, elhagyni azonban, úgy hisszük, helytelen. Tapasztalatok bizonyítják, hogy jó hatást váltott ki a dolgozókból, jólesett nekik, amikor egy- egy nagyobb munkafolyamat sikeres elvégzése után a művészeti csoportok, együttesek köszöntötték a Kiemelkedő eredményt elért dolgozókat. Számukra is felüdülést jelentett, a művészeti aktivisták tevékenységét pedig közelebb hozta az élethez. A jó tapasztalatok mellett persze rosz- szak is voltak. Mert nem célravezető az, hogy iepten-nyomon, sokszor indokolatlanul is, közvetlenül a munkahelyen például népi táncokat mutassanak be akkor, amikor a termelőmunka az elsőrendű feladat. Ez zavarta az embereket, céltalannak bizonyult, nemegyszer ellenérzéseket is váltott ki. De, ha a jó tapasztalatok mellett rosszakat is hozott ez a fajta agitációs tevékenység, mondhatjuk-e azt, hagyjuk abba, ne tegyünk semmit! Korántsem. Nem az alapjában jó agitációs módszerről kell lemondani, nem arról, hogy ezzel is kifejezzük megbecsülésünket, tiszteletünket a munka legjobbjai iránt, hanem a módszereken, a formákon kell változtatni, megkeresni a legcélravezetőbb formákat. A kultúra munkásainak feladata a többi között az is, hogy népszerűsítsék a kiemelkedőket, hogy lelkesítsék a gyengébbeket, hogy segítsenek elterjeszteni a jó tapasztalatokat, módszereket. Ez a dolognak a propaganda-része. De az is feladata a kultúra munkásainak, hogy a ,maguk eszközeivel ők is hangot adjanak a megbecsülésnek, a tiszteletnek, amellyel a munka élenjáróinak tartozunk. Az egy-egy nagyobb munka befejezése után rendezett „ajándékműsor”, vagy az egy-egy gazdasági egység dolgozói részére tartott olyan műsor, amely az itt dolgozók érdeklődési körének megfelelt, igyekezett kapcsolódni is ezeknek a dolgozóknak problémáihoz, hasznosnak bizonyult a múltban, s valószínűleg hasznos lenne a jövőben is. Megyénkben is, több művészeti együttes foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a réginél magasabb színvonalon, szerencsésebb eszközökkel és formákban felújítsa ezt a mozgalmat. Igyekeznek közelebb kerülni a művészeti tevékenységgel is a termelőszövetkezetek életéhez. Hasznos kezdeményezés — pontosabban egy régi tapasztalat haszonnal kecsegtető felelevenítése. L. Gy, egész agregát súlya 2650 tonna, Szerkezeti részegységeinek szállításához 260 vagonra és pőrekocsira volt szükség. A gép 15 emeletnyi magasságú. Fülkéjébe, ahol az irányító szervet helyezték el, a kezelőszemélyzetet elektromos liften szállítják fel. A gépnek 56 villanymotorja van, összteljesítőképességük 7500 kilowatt. A föld kiemelése közben a gép óránként 2000 méteres sebességgel halad, kétszer olyan gyorsan, mint a modern lépegető exkavátorok. I usvokramaiorszki gvár iriás exkavátora Cseremhovo város közelében (Kelet-Szibéria) a Szovjetunió legnagyobb, szafronovi külszíni szénfejtőhelyén megkezdték az EVG-35/65 lánctalpas villanyexkavátor szerelését. A szuperteljesítményű gépóriás markolójának befogadóképessége 35 köbméter, karja 65 méter hosszú. A gépet a novokramatorszki (Ukrajna) gyár készítette. Az exkavátor évente hatmillió köbméter talajt tud megmozgatni, s 15 000 kubikos munkáját helyettesíti. . Az exkavátor szerelését irányí- ' tó főmérnök közölte, hogy az A szeszélyes komló, meg a kertésze. A gépalkatrészeket a legutóbbi időkig rendszerint fémből készítették. Most azonban a gépgyártók kezdenek felhagyni ezzel a szabállyal. Az alkatrészeket mind gyakrabban különböző műanyagokból. sőt vasbetonból készítik. Vajon mi ennek az oka? Mint ismeretes, a gépek nagy alkatrészeit rendszerint vasból, vagy acélból öntik. Ez az eljárás drága és bonyolult modellek készítésével jár. Ha viszont az alkatrészeket vasbetonból készítik, akkor az említett eljárások feleslegessé válnak, leegyszerűsödik a gyártás-technológia, s jóval köny- nyebb lesz a munkások munkája is. S ami különösen fontos, a vasbeton-alkatrészek semmivel sem maradnak el a fémalkatrészek mögött. A szovjet gyárakban mostanában a vasbeton-alkatrészeket eredményesen felhasználják a fémfeldolgozó gépek, a hengersorok, az exkavátorok és egyéb berendezések gyártására. A szakemberek kiszámították, hogy a szovjet iparban a vasbeton széleskörű alkalmazása csupán az idén körülbelül félmillió tonna fém megtakarítását teszi lehetővé. Húsz holdas Fekete Tóth Szilveszter »birodalma«. Húsz hold, faoszlopokkal beültetve, dróthuzalokkal át-, meg átfonva. Húsz holdas komlótelep.., Tavaly országos rekordtermést értek el a tizenhat holdas komlótáblán, holdanként 560 kilós terméssel. Az idén újabb négy holdat telepítettek... Szilveszter bácsi megtépázott birodalmában irányítja most a huzalerdőben szorgoskodó asszonyokat. Nemrég jégeső vonult keresztül és nem kímélte az iregi kísérleti gazdaság komlótelepét sem. — A gyenge tenyészcsúcsokat mind letörte. Itt van ni, elszáradtak... De azért még lehet javítani — mutatja. Odalép az egyik tőhöz és a drótszálon felfelé futó inda elszáradt végét levágja, különös formájú, széles pengéjű késével. — A vezércsúcs szerepét így átveszi a hónaljban növő kacs, a komló szeszélyes növény, nem így mégis biztosítjuk a termést, mindegy, hogyan bánnak vele. ha kisebbet is... Hajaj. eddig már — Egy-egy drótszálon két-két mind fent lenne a drót tetején... vesszőt futtatunk fel. Azokon is Az asszonyok most ezt a munkát csak 120 centitől felfelé hagyjuk végzik és a tőkékről a sarjúvesz- meg a termőindákat. Minden hó- szőt szedik le. napban egyszer meg kell ezektől Az öreg nem hiába foglalkozik tisztítani. Július második felében a komlóval hosszú évek óta, is- a leveleket is leszedjük egy mámén a termelés minder} forté- terer, alul. Akkorra már betöl- lyát, minden »szeszélyét«. Mert tőitek hivatásukat.* komló ilyen szeszélyének a titka? — Az, hogy a vezércsúcs követi a nap járását, csupán segíteni kell a dróton felfelé... Bár azt is tudni kell, hogy a két vessző közül melyiket kell vezetni előbb, mert az sem mindegy. Szóval, csakugyan szeszélyes növény a komló. Szilveszter bácsi bemutatja a tavasszal telepített új ültetvényt is, amelyen kísérletet végeznek. — A kísérletnek az a lényege, hogy az eredeti sortávolság kétszeresére telepítettük, de egy tőről kettő helyett négy indát vezetünk fel, V-alakban. Ezzel a kísérlettel azt akarjuk kitapasztalni, hogy így is megkapjuk-e azt a termést, mint a régebben alkalmazott sortávolsággal. A nagyobb sortávolságra azért van szükség, hogy univerzál-trakto- rokkal is lehessen dolgozni, művelni a talajt, permetezni és a — A legfontosabb, hogy az in- későbbiekben munkábaállítani a dákat mindig jobbról baba csa- komlószedő-kombájnt — magya- varjuk a drótra, mert ellenkező rázza az öreg. — Sok még a icé- esetben visszacsavarodnak. Az zi munka, és jelenleg — azokhoz egyik baranyai termelőszövelke- is nehéz hozzájutni — csak Íriszeiben ezt nem tudták. Balról gépek állnak rendelkezésre. Vi- jobbra csavarták az indákat, s szont meg kell találnunk a mó- amit reggel felcsavartak, estére dot a további, nagyobb teljesít-, mind lement a drótról. Ez így ményű gépek alkalmazására, ment mindig. Végül rafiával próbálták felkötni... Hogy mi a B. I.
