Tolna Megyei Népújság, 1961. június (11. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-24 / 147. szám
▼ILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLTETEK! TOLÜ Szombat 1961. ^június 24. XI. évfolyam „A béke minden nép ■ ■ ## ugye" A Pravda veséreikke Moszkva (TASZSZ): A Pravda pénteki számának vezércikke ismét visszatér a Nagy Honvédő Háború kezdetének 20. évfordulójára és a június 21-i Hruscsov- beszédre. Már régen begyógyultak azok a sebek — írja a Pravda — amelyeket a háború ütött országunk testén. Belépett az életbe az a nemzedék, amely már nem élt át háborús borzalmakat. Az idő azonban nem úr az emlékezet felett. A szovjet emberek szívében és gondolataiban kitörölhetetlenül élnek a vérzivataros és tragikus napok, azoknak a nagy csatáknak évei, amelyekben eldőlt a szovjet állam, az egész emberiség sorsa. A vezércikk hangsúlyozza, hogy a második világháborúnak, a fasiszta hadak fölött aratott győzelemnek legfőbb eredménye a nemzetközi erőviszonyok megváltozása, mégpedig a szocializmus javára történt megváltozása volt. A Pravda utal arra a bejelentőire, hogy a Szovjetunió más békeszerelő államokkal együtt ez év végén békeszerződést köt a Német Demokratikus Köztársasággal és leszögezi, hogy azok, akik a békeszerződés aláírása esetére háborúval fenyegetőznek, a legnagyobb felelősséget vállalják magukra cselekedeteikért. A Szovjetunió minden szükséges tényezővel rendelkezik ahhoz, hogy megvédje hazáját és megbüntesse az agresszort. A leszerelés kérdésére utalva a Pravda megállapítja, hogy míg a Szovjetunió minden nép legbensőbb törekvését tolmácsolva, állhatatos következetességgel sík- raszáll az általános és teljes leszerelés mellett, addig a nyugati hatalmak, mindenekelőtt az Egyesült Államok különböző ürügyekkel elutasítják a leszerelést. Ebben az időszakban, amikor a tőkés országok kormányai makacsul szabotálják e problémamegoldását, a népeknek még fokozottabban kell harcolniok a leszerelésért, amelytől sok tekintetben függ az egész emberiség jövője. A magyar országgyűlési küldöttség befejezte látogatását az NDK-ban Berlin (MTI): A Német Demok ratikus Köztársaság Népi Kamarájának meghívására június 11-e óta kilenctagú magyar országgyűlési küldöttség tartózkodik az NDK-ban. Rostás István, a Magyar Nép- köztársaság berlini nagykövete csütörtökön este az NDK kormányának vendégházában fogadást adott a küldöttség baráti látogatásának befejezése alkalmából. A meleg, baráti hangulatú fogadd son Rostás István, dr. Johannes Dieckmann, az NDK Népi Kamarájának elnöke és Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke, a magyar küldöttség vezetője mondott pohárköszöntőt. * Berlin (MTI): A kilenctagú magyar országgyűlési küldöttség, aynely a népi kamara meghívására Rónai Sándornak, az ország- gyűlés elnökének vezetésével baráti látogatást tett a Német Demokratikus Köztársaságban, pénteken délelőtt 11 órakor külön- repülőgéppel visszautazott Budapestre. Visszaérkezett as országgyűlés küldöttsége Az országgyűlés küldöttsége a Német Demokratikus Köztársaságban tett baráti látogatásáról pénteken visszaérkezett Budapestre. Ezerötszáz mozgóárus a földeken — Intézkedtek az arató, a betakarító és a cséplő munkások frisskenyér-ellátásáról Gondoskodtak zsákról, zsinegről, ponyváról — Hatvan-hatvanöt új bekötőút könnyíti a betakarítást Országszerte megkezdődött az aratás, amelyre a kereskedelem dolgozói is felkészültek A Belkereskedelmi Minisztérium illetékes főigazgatóságainak tájékoztatása szerint a felkészülés eredményeként az aratás—betakarítás idejére szükséges áruellátás sokat javult, s néhány cikktől eltekintve kielégítő. Az idén zsír csaknem 17 százalékkal több van, mint a múlt év azonos időszakában. Negyven vagonnal nagyobb mennyiség, összesen 100 vagon aratási szalonna kerül forgalomba. Elegendő konzervárut küldtek a vidéki raktárakba, száraztésztából 6 százalékkal, gyümölcsszörpből pedig 30 százalékkal nagyobb a készlet a tavalyinál. Bár az ipar a tervezett 170 vagon helyett 380 vagon gyümölcslevet ad a kereskedelemnek. a megnövekedett igényeket előreláthatólag nem tudják kielégíteni. Borból ugyancsak kevesebb lesz a szükségesnél. A sörellátás helyzete azonos, mint a múlt év hasonló időszakában. A mezőgazdasági vas- és műszaki áruellátás ugyancsak megfelelő. Néhány cikkből a mezőgazdaság fejlődése nyomán csökken az igény, a kereskedelem azonban előre nem látott igényekre is számít. A múlt évben például 170 000 kasza fogyott el, az idén 225 000- et szereztek be, gondolva arra. Drezdai egyetemisták látogatnak Dombóvárra A MÁV Dombóvári Vasúti mányozzák a dombóvári vasutas Csomópont pártszervezete és a fiatalság életét, munkakörülmé- KJSZ-szervezet július 1-én fjú- nyeit sági találkozót rendez, amelynek keretében vendégül látja a drezdai közlekedési egyetem 19 tagú küldöttségét. A drezdai egyetemisták háromhetes hazánkban tartózkodásuk alatt termelési gyakorlaton vesznek részt. Ezen belül meglátogatják a nagyobb vasúti csomópontokat és egy napot Dombóvá- rott töltenek. A Dombóvári Vasúti Csomópont pártszervezete és a KISZ-szervezet fiataljai nagy rokonszenvvel és szeretettel várják a német vendégeket, s egésznapos programmal készülnek fogadásukra. A KISZ-fiatalok kalauzolásával a vendégek megtekintik a csomóponti komplexumot, majd a vendéglátók a járási művelődési házban rövid kultúrműsort rendeznek a drezdai egyetemisták Az egésznapos ifjúsági találkozó tiszteletére, tapasztalatcsere jellegű lesz. A Az egésznapos ifjúsági találko- német egyetemisták megnézik a zót reggelig tartó táncmulatság fűtőházat, a talpfatelítőt, a gu- zárja be, amelyet ugyancsak a rítódombot, a szociális létesít- járási művelődési házban ren- ményeket, s a helyszínen tanul* deznek, hogy a kedvezőtlen időjárás esetleg a gabonát megdönti, s így a gépi aratást korlátozza. A 70 000 sarló várhatóan kielégíti az igényeket, s az aratáshoz szükséges kiegészítő tartozékokból, például kaszakőből, kaszányélből. fage- reblyéből, slb. ugyancsak van elegendő. Az aratási ruházati cikkek — aratóhadrág, munkaruha, cipő, aratópapucs, aratószandál, stb. — mennyisége kielégítő, gumi gazdacsizmából például a tavalyi 58 ezer helyett 125 ezer pár a készlet. A kereskedelem gondoskodott többek között a frisskenyér-el- látásról is. Az Élelmezésügyi Minisztériummal kötött megállapodás értelmében június 15-től szeptember 15- ig, a vidéki sütőüzemek részben éjszakai műszakra tértek át, részben két órával korábban kezdenek. A földművesszövetkezetek a tavalyihoz hasonlóan megszervezik a mozgóárusítást. 1500 mozgóárus járja majd a földeket, s üdítő itallal, sörrel, cukorkával, süteménnyel, , több helyen fagylalttal frissíti az aratókat. Az üdítőital-ellátás megjavítására a földművesszövetkezetek 50 palackozó üzemet létesítettek, amelyek júliusban és augusztusban 5 millió üveget töltenek meg. A LENKER Vállalat gondoskodott arról, hogy a gazdaságoSegítség a szomszédnak Az uzdi Táncsics Termelőszövetkezet olyasmivel dicsekedhet, amellyel talán kevés szövetkezet az országban; saját kombájnja van. (Erről már a közelmúltban beszámoltunk.) Azóta már bejáratták a vadonatúj SZK—3-ast, sőt próbaképpen arattak is vele. A szövetkezet csak a jövő hét elején kezdi az aratást teljes ütemben. A Táncsics Tsz tagjai örülnek a legújabb közös szerzeménynek, és mint 'ó szomszéd, segítenek a többin. A rácegresi termelőszövetkezetnek megígérték, hogy a kombájnnal segítenek az aratásban. Mészáros György, az uzdiak kombajnvezetője így ma a rácegresieknek arat gépével. kát aratózsineggel, zsákkal, ponyvával ellássa. A tavalyinál mintegy 20—25 százalékkal több zsák áll az idén a mezőgazdaság rendelkezésére. A Terményforgalmi Zsákellátó Vállalatnak például négymillió zsákot adtak át. Ezeket a zsákellátó kölcsönadja a gazdaságoknak. A LENKER raktáraiban még mintegy kétszázezer gabonazsákot tartalékolnak, az aratás idején a LENKER- nél éjjel-nappal, sőt vasárnap is ügyeletet tartanak, hogyha valamelyik gazdaságban kevés a. készlet, telefon- értesítésre 24 órán belül eljuttassák a kért zsineget, vagy zsákot, s ha pedig a gazdaságok gépkocsit küldenek érte, azonnal kiadják az árut. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium útügyi osztálya járul hozzá a betakarítás meggyorsításához új bekötőutakkal A múlt év szeptemberétől ez év derekáig mintegy 60—65 termelő- szövetkezetnek építettek összesen 70 kilométer hosszban új bekötőutat. így a gabonaraktárak, a tsz- központok közelebb kerültek a főútvonalakhoz, ami a betakarítás idején nagy segítséget jelent. Eredményes volt az Ünnepi Könyvhét Ülést tartott a megyei könyvhét-bizottság Pénteken délelőtt kilenc órakor a Soós Sándor Városi Művelődési Házban ülést tartott a könyvhét-bizottság. A bizottság megtárgyalta az Ünnepi Könyvhéttel kapcsolatos tapasztalatait. A bizottság tagjai elmondták észrevételeiket a rendezvényekkel kapcsolatban, beszámoltak a könyvárusítás eredményeiről. Elmondották, hogy a2 Ünnepi Könyvhét alkalmából megyénkbe érkezett két fővárosi író — Thur- zó Gábor és Cseres Tibor — jólsikerült irodalmi esten vett részt és több helyen dedikálta könyveit. Hiányosságként említették meg, hogy a földművesszövetke- zet nem gondoskodott kellő számú könyvről a két író műveiből s így nem tudták az árusok kielégíteni teljes egészében a jelentkező igényeket. Az értekezleten hogy elmondották. Szekszárdon az Ünnepi Könyv hét alatt 58 897 forint értékű könyvet adtak el. Ebből tizennégyezer forint értékű könyvet az üzemi könyvárusok, 10 200 forint értékű könyvet pedig a két könyvsátor árusai adtak el. Közülük az egyik nyolcezer forintos forgalmat bonyolított le. Jól dolgoztak az üzemi, vállalati könyvárusok is. A városi tanács dolgozói 2800. a kórház dolgozói 2200, a FÜSZÉRT dolgozói 2100 forint értékű könyvet, vásároltak. A megyei bíróságon 1200, a DÉDÁSZ-nál 1400. a rend őrségnél 1100 forint értékű könyv talált gazdára. Hasonlóan sok könyvet vásároltak az építőipari vállalat és az AKÖV dolgozói is. A város nagyobb üzemeiben, vál- latainál a könyvárusítást könyvkiállítással kapcsolták egybe. Szekszárdon mintegy 45 vállalatnál árusítottak könyvet üzemi megbízottak az Ünnepi Könyvhét alatt. Tanévzáró ünnepély az iparitanuló-iskolában Pénteken délelőtt tartotta Szék- mezte Bacsó elvtárs a tanulmá- szárdon, a kertmozi helyiségében nyi eredményeket, a tanév elején tanévzáró ünnepélyét a Munka- előállt nehézségeket, ezek leküz- ügyi Minisztérium 505. sz. »Ady dését. Felhívta a figyelmet a fo- Endre” Helyiipari Iskola. Hét- kozott követelményekre a tanu- száz ipari tanuló — illetve kö- lás terén. Elmondta, hogy a zöttük már kétszáz új szakmun- nyáron az iskola tanulói közül — kás — ünnepelte az iskola tan- jó munkájuk jutalmaként — öttestületével együtt az 1960/61-es vénén üdülhetnek a Balaton mel- tanév sikeres befejezését. lett, ketten pedig LengyelországBacsó Miklós, az iskola igazga- ban töltenek három hetet, tója beszámolt az eVnúlt tanév Janó Mária fényképész szakeredményeiről. — Mint a ma meg munkás a most végzett harmadnyíló kiállítás is tanúsítja — mon- évesek nevében búcsúzott az is- dotta — jó munkát végeztünk az kolatársaktól és tanároktól. Pataelmúlt tanévben. A kiállított tár- ky Gizella KISZ-titkár pedig a gyak nagy része szemléltető esz- tanulók nevében kívánt sok si- köz, illetve működő modell. Jól kert az új szakmunkásoknak, szerepelt iskolánk a Mátai An- A záróünnepély végén — rövid tál Kulturális Seregszemlén, az műsor után — került sor a ju- országos iparit.anuló-versenyen. talmak kiosztására. Tizenketten Míg 1959-ben a szakmunkásvizs- kapták meg az „Ifjúság a szocla- gára bocsátottak közül 15, tavaly lizmusért” jelvény első fokoza- három, az idén csak egy száza- tát, kilencvenhatan 20, illetve 30 lék bukott meg, pedig a követel- forint értékű könyvsorsjegyet, öt- mények most sem voltak kiseb- vénén könyvjutalmat, a legjobb bek, sőt inkább nőttek. vizsgaremekek készítői pedig okA továbbiakban részletesen ele-levelet kaptak,