Tolna Megyei Népújság, 1961. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-02 / 128. szám

1961. június 2. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO Mesterségem címere Megyeszerte híre van a te- veli Kossuth Termelőszövetke­zet baremütenyésztésének. Gyö­nyörű sárga-magyar tyúkállo- mánya, jól fejlődő növendékei, 6 hetes korig az 1—2 százalé­kos elhullás mind a tsz asszo­nyainak hozzáértését, szorgal­mát, lelkiismeretességét di­cséri. Moha; Andyásné, az 1500-as törzsállomány gondozója eze­ket mondja: — A termelőszö­vetkezetben megbecsülik a szaktudást. Azért is léptem be a tsz-be, mert itt többet keres­hetek, mint a Juhéi Állami Gazdaságban. Ugyanis éveken keresztül ott dolgoztam. Ott szereztem meg szakmunkási képesítésemet is. Itt nehezebb körülmények között dolgozom, mert a tsz-ben nem megy még minden olyan zökkenőmente­sen, mint az állami gazdaság­ban. Ez évben már három, jö­vőre ötezerre nő törzsállomá­nyunk: — Kik fogják a megnöve­kedett állományt gondozni? Lesz-e még ilyen hozzáértő asszony a tsz-ben?. — Többen is vagyunk, akik az állami gazdaságból jöttünk át tsz-tagnak. Kerül elég gon­dozó a nagyobb törzsállomány, de még a napos és növendék­Mohai Andrásáé, a teveli Kos­suth Termelőszlvetkezet barom­figondozó szakmunkása. állomány mellé is. Mégis gon­doskodunk áz utánpótlásról. A termelőszövetkezetnek négy leszerződött baromfigondozó szakmunkás-tanulója van. Ket­ten az én beosztottjaim: Antal Erzsébet és Miklós Brigitta. — Nagyon szeretem az apró­jószágot — mondja Antal Erzsi. — azért szerződtem baromfi­gondozó tanulónak. így is ke­resek havonta annyit, mintha a növénytermesztésben dolgoz­nék, ezenkívül az' államtól napi 4 forint Stven fillért kapok ebédtérítésként. Három év műlva szakmunkás leszek. Szakmám lesz. Az idén, a most végző nyolcadikosok közül újabb négy lány szerződik a tsz-be. Tevel szomszédságában, a závodi termelőszövetkezet ba­romfitelepén csinos fiatal lány, Ferenci Mária az egyik ba­romfigondozó. — Hallott-e már a mezőgaz­dasági szakmunkásképzésről? — Hallottam. Ismerem Is a feltételeket. A télen tanfo­lyamra küldött a termelőszö­vetkezet és ott hallottam róla. Most szándékozom jelentkezni a tsz-nél, hogy számítsanak rám a szerződéskötésnél. Sze­retnék választott szakmám mestere lenni. Az országszerte hamarosan meginduló szakmunkás tanuló szerződéskötések biztató jelen­ségei ezek Tolna megyében. A lányok is megtalálják helyüket a tsz-ekben, kedvük szerinti szakmát tanulhatnak. i—i (j A világ legtöbbet foglalkoztatott énekesnője Vajon ki énekli a legtöbb slá- kell, hogy minden indiai film- gert lemezre? Talán Doris Day, nek fontos tartozéka az ének­vagy Frank Sinatra, esetleg Bing szám. Az Indiában forgatott évi Crosby? — Egyik sem. A csúcsot nem hollywoodi, pá­rizsi, vagy római, hanem éppen­séggel Lata Mangeshkar Bom- bay-i énekesnő tartja. A 32 esz­tendős indiai énekesnő idáig több mint 680o dalt énekelt filmsza­lagra és hanglemezre. Nevét nem­csak 430 millió indiai, hanem sok millió egyéb ázsiai, sőt afri­kai ember is ismeri. Pedig Lata Mangeshkar sohasem jelenik meg személyesen a filmen, csak a hangja hallható. Ehhez tudni 300 játékfilm mindegyikében leg­kevesebb hat dalbetét van, né­melyikben azonban húsz ének­szám is szerepel. A prózai szí­nésznők helyett a filmekben min­dig Lata énekel. Az indiai énekesnő lemezei Djakartában, Kabulban, vagy Kairóban mindenütt megtalálha­tók a rádióállomások stúdióiban. Külön nevezetessége, hogy — In­dia soknyelvű ország lévén — 14 nyelven énekli a dalait. Kiejtése minden nyelven olyan tökéletes, mint hindu anyanyelvén. IWVWV/WVWV Antal Erzsébet és Miklós Brigitta a teveli Kossuth Tsz baromfigondozó szakmunkás-ta­nulói munka közben. Fcrenczi Má ia. a závodi Megértés Tsz bá- romfigondozója a nyáron szerződik szakmun­kás-tanulónak. ________ Balogh András O ) illanys%erelöhet* 2 éves szakmai gyakorlattal, azonnali belépésre keres az É. H. Komiéi Állami Építőipari Vállalat, Komló, Kossuth L u. 13., munkaügyi osztály (1) Apróhirdetések_ A z apróhirdetés dija szavan­ként hétköznap 1,— Ft. vasár, nap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vasta­gon szedett szó két szónak szá­mit. Kisfogyasztású francia elfogadható áron eladó, hód, Perczel u. 4. WMBmfiyyctc Pm,.. Eladó egy Stingl original fe­kete zongora, príma állapotban. Paks, Duna u. 15. (129) — Tizenhatmillió forintos költ­séggel új töltés és zsilip épül a Tolna- és Mözs-környéki Duna- ágban, Ságalján. Ez igen nagy jelentőségű lesz az árvízvédelem szempontjából: Tolnát ezzel meg tudják menteni az árvízveszély­től. — Alapos válóok. James Mas- tan, 67 éves chicagói lakos alig : két héttel azután, hogy másod- 1 szór is házasságot kötött, a kö­vetkező alapos indokolással adto be a válókeresetet: »37 éves fe­leségem magával hozta a házas­ságba, állítása szerint első há­zasságából szármázó fiát. Utóbb megtudtam, hogy a fiatalember .» valójában nem a fia, hanem a2 K'v'A első férje«. — Fotópályázatot hirdet a KISZ és a szakszervezetek pécsi Doktor Sándor Művelődési Háza A pályázaton részt vehet minden olyan fénykép, diafilm, amely a -Szerencse nyomában« témakört kifejezi. E témakörben feldolgoz­ható akár a totóval, akár a lot­tóval kapcsolatos minden ötlet, elképzelés. A pályázaton amatő­rök, szakkörök és klubok egyen­lő feltételek között vesznek részt. Külön díjazásban részesülnek a fekete-fehér, a színes pozitív képek, valamint a színes diafil­mek. A jeligés képek beküldési határideje augusztus 20. A be­küldött pályázattal egyidőben a nevet és a címet zárt borítékban kell közölni. Az eredményeket szeptember 2-án nagy lottóbál keretében hirdetik ki. A legjobb képek és diafilmek készítőit ér­tékes jutalomban részesítik. — Külföldiek első esküvője a moszkvai »házasságkötő palotá­ban«. Igeo Fischer, német kar­mester és Gerry Scott angol éne­kesnő volt az első külföldi je­gyespár, akik az új moszkvai há­zasságkötő palotában esküdtek. A házasságkötő palotában vásá­rolták meg esküvő előtt a jegy­gyűrűket, a menyasszonyi csok­kocsi Bony­(137) lakásában elszakadt ruha­neműt. Tiszta állapotban a pamutból készült ruha- és ágynemű-rengyokért kilónként 5 Ft-ot fizet MÉH (4) rőt és a palotában itták meg a fiatal házasok tiszteletére a pezsgőt is. — Nagyszabású úttörőavató ün­nepély volt a közelmúltban Ten- gelíc községben. A Bezerédj Ist­ván csapat gyűlésén a másodiko­sokat kisdobossá, az ötödikeseket úttörőkké avatták. A tengelici úttörőcsapat működésének 15 éve alatt 22 tagról több mint kétszázra fejlődött. — Kiemelt nyugdíjat kap a volt náci polgármester. A bajor- országi Garmisch-Partenkirchen volt náci polgármestere, Jakob Scheck — aki annak idején külön leges kitüntetést is kapott a ná­ci párttól — most a legfőbb köz- igazgatási bajor bíróság döntés? él-telimében rendes nyugdíján fe­lül 100 000 márka ,(kiegészítést” kap és továbbra is folyósítani fogják havi ezermárkás nyug­díját. Garmisch-Partenkirchen vá rosa az elmúlt hét évben nem volt hajlandó kifizetni a volt ná­ci polgármester „járandóságát”, ezt azonban most — a legfelső nyugatnémet bíróság határozatá­ra — köteles megtenni. — Az 1962-es évi költségvetési rendkívüli ülésen vitatta meg csütörtökön délelőtt a Magyar Honvédelmi Sportszövetség me­gyei intéző bizottsága. Az ülé­sen ezen kívül hét fiatal nőt fel­vettek a rádiós klubba. — A községi Hazafias Népfront bizottságok egy része készül a ga­bonabetakarításra. Több község­ben elhatározták, hogy a legkö­zelebbi ülésükön a nyári mező- gazdasági munkálatokról, ezen belül elsősorban az aratásra va­ló felkészülésről tárgyalnak. Leg­közelebb a tamási Hazafias Nép­front-bizottság tűzi napirendre az aratás ügyét — Közöljük kedves olvasóink­kal, hogy szombattól kezdve foly­tatásokban közöljük Bállá Ödön és Baktai Ferenc Grand Hotel Hungária című riportregényét. Csak egy ember Országos híre van már a Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz-nek. Hírük termékük nyo­mán kelt szárnyra. Nem múlik el hónap, hogy valami új do­loggal ne jönnének a piacra, ötletes berendezéseik — önki- szolgáló boltok felszerelése — vetekszik például a legjobb külföldi típusokkal. Tárgyalnak már exportszállításról is. Munkájukat a kiváló minő­ség, a határidő betartása jel­lemzi. Nem csoda ez, mert a ktsz valamennyi tagja jó ipa­ros, vezetőik is ismerik az új jelentőségét. S ezért keresik, kutatják az új termék gyártá­sának, bevezetésének lehetősé­gét, módját. Két hete, a KISZÖV választ­mányi ülésén a szövetkezet el­nöke, Biber László arra tett ígé­retet, hogy bővítik terméklis­tájukat olyan cikkekkel, me­lyek alkalmasak exportálásra is. »Csak egy olyan ember kell, aki ért a munkához, illetve, aki el tudja bírálni, hogy az ötletünk nyomán megvalósuló termék alkalmas-e exportra.« A szö­vetkezet elnöke egyelőre még titokban tartja tucatnyi ötle­tét. Mint értesültünk, már ígé­retet kaptak, hogy Budapestről egy exportálásban jártas, a kül­földi igényeket ismerő szakem­ber több napra Tolnára jön. S várják a szövetkezetiek, új ter­mékekkel, melyek alkalmasak lesznek exportálásra. A megál­lapodás után lesz majd nekünk is módunk az új termékekről hírt adni. De az a tény, hogy egy szakember és egy szövet­kezet egész kollektívája ennyire szívügyének tekinti az export- termékek gyártásának ügyét, dicsérendő és követésre méltó.

Next

/
Thumbnails
Contents