Tolna Megyei Népújság, 1961. május (11. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-19 / 116. szám
1961. május 19. TOLNA MEGYFT NRpCJSAG r. A Déryné Színház Tolna megyei vendégszereplése Az Állami Déryné Színház Sós György: Két szem mazsola című színművével szerepel Tóin a megye községeiben. Az alábbiakban két képet mutatunk be a nagysikerű előadásról. Kiss Erzsébet, Rónaszéky András, Szalay Károly, Gönczöl Anikó és Patassy Tibor. , ; • i.' Patassy Tibor és Madaras József. Május 20-án, szombaton este 7 órakor Bonyhádon, 8 órakor Tamásiban lesz évadzáró hangverseny A Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar nagysikerű szekszár. di hangversenye után Bonyhádon és Tamásiban is az 1960/61. hangversenyévad zárására készül nek. Tamásiba Veroszta Magda, a mór többször is nagy sikerre) szerepelt fiatal zongoraművésznő látogat- el, Bonyhádon pedig a Szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai adnak majd hangversenyt. Mindkét helyen nagy érdeklődéssel várják a művészeket. akiknek műsorát az alábbiakban ismertetjük. TANÁRI HANGVERSENY Bonyhádon a járási kultúrotthon- ban, este hét órakor: 1. Händel: Triószonáta. (Előadják: Bogdán Edit, Polgár Margit és Bodonyi Ferenc.) 2. Mozart: F-dur szonáta. (Bogdán Edit és Polgár Margit.) 3. Bartók: I. Román tánc. (Hívsek Rezső.) 4. Chopin: G moll ballada (Fii- zessy Zoítánné.) 5. Liszt: Elfelejtett keringő. (Füzessy Zoítánné.) 6. Corielli: La folia (Bogdán Edit.) 7. Bartók: Hegedű-duó (Bogdán Edit,. Bodonyi Ferenc.) 8. Liszt: Mefiszto keringő (Húsok Rezső.) VEROSZTA MAGDA zongoraestje Tamásiban az általános iskolában este nyolc órai kezdettel. 1. Haydn: Szonáta B-dur. 2. Beethoven: 32 variáció. 3. Hummel: Rondó Es-dur. 4. Kodály: Székely nóta. 5. Bartók: Mese a kis légyről és I. Román tánc.6. Liszt: Leggerezza és VIII. Magyar rapszódia. Akiknek nem kell a szerencse A megdöbbenés — Ha lúd, hát legyen kövér — mondja a közmondás. Ha átvitt értelemben is, de magam is ezt tartom, mármint a lottózást illetően. Mert bevallom, lottózom. De ha már lottózom, lesem is a húzás idején, hogy nem nyertem-e? Meg a szelvényemre is úgy vigyázok, nehogy elvesszen, mint. . . Szóval nagyon vigyázok. — Ha én egyszer nyernék — gondoltam magamban tegnap is a lottózóban, — nem pihenne ott a nyereményem egy percig sem Márpedig úgy látszik, Szekszár- don vannak olyanok, akik nem törődnek az ölükbe hullt szerencsével. Ellestem, hogy például a 2 792 798 számú szelvényre egy 5000 forint értékű »Ki mit szeret utalványt«, s a 2 794 367-es szelvényre egy redőnyös varrógépet, varróaszíallal, még nem vett át senki, pedig szombaton már lejár az ideje. Ilyen az élet kérem. Van aki után, ha hajítják is a szerencsét, akkor is mit neki, megmakacsolja megát: azért se, neki nem kell. Velem próbálkozzon meg a lottó... Japánban idén először kötelező a gyermekbénulás elleni védőoltás Japánban hathónapostól há-~ roméves korig mintegy ötmillió gyermek számára tették kötelezővé a gyermekbénulás elleni oltásokat. Ezzel akarják elejét venni a járványnak, amely tavaly Japánban 106 embert ölt meg és 16 000-et mozgásképtelenné tett. Az akciót annak a botrányos eset nek a nyomán határozták el, hogy tavaly a kormány nem volt hajlandó soronkívüliséget biztosítani az oltóanyag-importnak. A japán egészségügyi minisztérium adatai szerint már az Idei év első három hónapjában 353 gyermekbénulásos eset fordult, elő. Az említett korhatáron felüli személyek nem kapnak ingyenes oltóanyagot, bár szó van róla, hogy a vakcina . árát leszállítják. Tavaly a gyermekbénulás elleni oltás személyenként több, mint három angol fontnak megfelelő összegbe került. * —: Megközelítette a 100 millió forintot a kulturális kiadások végösszege tavaly Tolna megyében, a tanácsi zárszámadás adatai szerint. Ebből az összegből több mint 77 millió forint oktatási célokat szolgált. — Kiállítást rendez a Medinaszőlőhegyl kézimunka szakkör május 21-től 28-ig a szakkör készítményeiből. A kiállítást a helyi kultúrotthonban rendezik meg. > — Keletnémet grafikai kiállítás Accrában. Május 8-án Accrában, Ghana fővárosában megnyílt az NDK grafikai kiállítása A kiállítást a Ghánái Művészeti Tanács vezetője és az NDK kereskedelmi képviseletének vezetője nyitotta meg, a vendégelt között megjelent a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság accrai nagykövete is. — Békegyűlést rendez a Hazafias Népfront május 23-án Mö- zsön, 25-én Kisdorogon, 26-án Bonyhádvarasdon és Szaítcson. — Több mint hatvan iregszein- i’sei úttörő üdül az idén nyáron Fonyódllgeten. Egy állami gondozott gyermek üdültetésének költségeit az úttörőcsapat fedezi. — Afrika rádió. Egy Kairóban megtartott rádiókonferención az afrikai rádióállomások egyesületé nek megalapításáról tanácskoztak: az egyesület székhelyének Kairót javasolták. A tanácskozáson Dahomey, Elefántcsontpart Ghana, Guinea, Líbia. Mali, Marokkó, Niger, Szomáli, Tunézia, az Egyesült Arab Köztársaság és Volta ’ képviselte magát. — Háromszázharmincegy ipari tanulót foglalkoztatnak a Tolna megyei magánkisiparosok. — Jogi tanácsadást rendez 32 Öcsényi Kendergyárban május 24-én a Hazafias Néofront — Áradás okozta vízh ány. Rio de Janeiróban nemrég heves trópusi felhőszakadások voltak. A hatalmas város vízellátó berendezését is elárasztották és lehetetlenné tették a szivattyúk munkáját. A vízhiány ötödik napján az alkoholmentes italkészletek teljesen kimerültek és egy kis üveg vizet 13 forintnak megfele- lő összegért árusítottak. A vízhiány miatt a kórházak működése szinte lehetetlenné vált, 'a'z operációkat el kellett halasztani miután a műszereket nem tudták sterilizálni. — Tizenhat és fél napi társadalmi munkát végeztek a báta- széki magánkisiDarosok a községi strand építésénél. — „A kihalt emberek bolygója" című film — amely Vaszilij Petrov tudományos-fantasztikus regénye nyomán késiül — felvételéi nemrégiben kezdődtek meg Rómában. A film egy mesterséges bolygón játszódik, ahol kizárólag robotemberek élnek. A film főszerepét Clauda Rains alakítja. adta kezembe a tollat, amit a Tolna megyéi Népújság 1961. május 16-1 számában megjelent »Reklamálás — lakbérügyben« fcfmü cikke váltott ki belőlem. A cikkben közölt »ízelítő« alap jón enyhén szólva tűrhetetlen az a magatartás, amit a megye lakosságához viszonyítva »néhány« lakásbérlő tanúsít. Hány szajkó lehet esek kötött, akik az iparban, vagy a mezőgazdaságban, intézményekben, vagy kisgyülé- soken — de mindenképpen a dolgozók előtt — esetleg nagy hangon beszélnek pártunk és kormányunk' helves politikájáról. Talán a népi vagyon, a társadalmi tulajdon védelméről is szajkóznak. s egyidejűleg magukban elhatározzák: csak azért sem fizetnek lakbért. Az ilyen ember úgy őrzi, védi a népi vagyont, mint kecske a káposztát. Igyekszik abból a saját hasznára is fórditani. Legalább is a lakbért. Akár tetszik ez nekik, akár nem: ebben a vonatkozásban élősköd- nek az állapion. Ez már nem feledékenyéig, hanem hónapról-hó- ttapra, ’ sőt évről-étre ismétlődő rossz szándék. Ebből pedig az a Itérdéé következik, hogy talán tudatosan teszik ezt? Hogyan akarnak és tudnak ezek az emberek — mindegy, hol dolgoznak — segíteni annak a végrehajtásában, hogi^: »Gyorsítsuk meg hazánkban a szocializmus építését és hozzuk közelebb a holnapot«? Ezeknek az embereknek nincs erkölcsi alapjuk, hogy a kötelességteljesltésre mozgósítsanak, mert nekik az nagyon gyenge, sebezhető oldaluk. A mi államunk bőkezű házigazda. Sokat tesz a dolgozókért. S hogy csak a lakásnál maradjunk: sok új, szép lakást épít, a régebbieket tataroztatja. Éppen ezért bűnös lelkiismeretlenség visszaélni a türelmével. Eltűrni az illetékeseknek, hogy nem fizettetik be a lakbérhátralékot. Elvárni a bérlőnek, hogy »60 000 forintos költséggel« az állam renoválja a lakását, ugyanakkor »lakbérehónapok óta nem fizet». Milyen jogon teszik ezt? Ez a fekély még nem lepett el valamennyi bérlőt, még nem túlságosan veszélyes, gyorsan gyógyítható. Ezért az alábbiakat javaslom: 1. Illetékes szerveink részéről az idézett című cikket kövesse hatékony intézkedés a lakbérhát- ralék befizettetésére. Indokolt esetben azokat a hivatali közegeket is felelősségre kell vonni, akik bármi ok miatt elmulasztották a hátralékosok felszólítását a lakbér rendezése végett. 2. A hátralékosoknak maximálisan kéthónapi határidőt kell adni, hogy addig teljes egészében fizessék be a hátralékot, Fel kell számítani a részükre és befizettetni velük az adott idő és összeg után járó késedelmi kamatot is. Eddig ugyanis kamatmentesen használták az állam pénzét. 3. Ha az adott határidőre nem tesznek eleget fizetési kötelezettségüknek, a törvéni/ alapján kell eljárni velük szemben és kilakoltatni a bérleményükből. 4. Azokkal a hátralékosokkal szemben, akik állandó munkahelyen dolgoznak — nemfizetés esetén — illetményletiltást kell alkalmazni. 5. A tanács Illetékes szervei a lakbér-befizetés elmaradása esetén azonnal szólítsák fél az illetőt a lakbér befizetésére. Ha ez hatástalan marad, hatékonyabb Intézkedést kell tenni. Az ilyen esetekben az adott községben nyilvánosságra kell hozni (például tanácsülésen) azoknak a nevét, akik nem fizették be az esedékes lakbért. Nagy dicsőség az, hogy a lakosság nagy része rendes munkáján és munkaidején túl sokmillió értéket tesz hozzá a népi vagyonhoz. Társadalmi munkával kü lönbözö hasznos létesítményeket épít. Azon igyekszik, hogy »minél közelebb hozza a holnapot«. Tiszteiét és megbecsülés illeti az ilyen tevékenységet. Az olyat pedig megvetés, ha a népi vagyonnak egy részét — akár lakbér formájában is — bárki saját hasznára fordítja. ERKÁ, a Népújság olvasója Ragusai hépeslap Tükötfényes képeslap fekszik előttem. Ragusa . . . Gyönyörű olasz város. Fény, pompa, autók, paloták, bérházak. Barátom levelezőt keresett: »Leveleznék gyári munkáslánnyal, értelmiségivel«. Ez volt a feltétele. És néhány hit elmúltával megérkezett a válasz. Csak néhány sorban, oz előttem fekvő képeslapon. »Nálunk a munkáslányok (idégem szó szerint) buták. Itt a lányokat úgy nevelik, mint a török háremhőlgyeket. Két évvel ezelőtt még a templomba se mehéttek el szülői felügyelet nélkül.« — hangzik a válasz. Érdemes elgondolkodni a néhánysoros válasz tartalmán. És gondolkodás közben feltornyosultak bennem a kérdések. Ott nem járhatnak a gyári munkások esti iskolába? Vagy ott még mindig a pénz szerzi a bizonyítványt és nem a tudás? Nyilván nem úgy van, mint nálunk, ahol a fiatalok jelentkezhetnek egyetemekre, vagy más, magasabb fokú oktatási formában vehetnek részt. Milyén más a mi fiataljaink élete, mert a mi fiatalságunk már, egy új, egy haladó Világ' embertípusát képviseli. v?.. í . . - ' ■' -r (b) •Apróhirdetések.-.. Az apróhirdetés dija; szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap és Ünnepnap 2,— Ft Az első és minden további vastagon szedett szó kit szónak számít. Két szoba, konyhás családi ház, istálló és egyéb melléképületekkel, 400 öl szőlővel együtt eladó. Várong, Dózsa u. 21. sz. (85) Eladó ház a Beloiannisz utcában. Érdeklődni lehet Csaba u. 20/a alatt. (89) Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a bonyhádi közgazdasági technikumban működő gép. és gyorsíró iskolába a következő tanévre május 20-ig lehet jelentkezni,' (52) A Tolna megyei Terményforgalmi Vállalat szekszárdi központja gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírókat keres azonnali belépésre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál. (76) Szekszárd-Szőlöhegyen 34-es számú 2 szobás ház eladó, betonút. mellett, autóbusz-megálló közelében, a ház mögötti 511 öles szőlővel. Beköltözhető. (6(5) A városi tanács vb. igazgatási osztálya gépírói gyakorlattal rendelkező adminisztrátort keres azonnali belépésre. Jelentkezés május 22-ig a városi tanács vb, igazgatási osztályán, I em. 1. sz, (83) Cipőipari időmérőt (normást) keres azonnali felvételre a Bonyhádi Cipőgyár. Feltétel: mechanikai cipőgyártásban való gyakorlat, valamint a vonatkozó tanfolyam elvégzéséről szóló vlzs gabizonyítvány. Jelentkezni személyesen, vagy írásban, a személyzeti osztályon Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. (G0) Főszakácsot keres azonnali felvételre üzemi konyha vezetésére a Bonyhádi Cipőgyár. Feltétel megfelelő képesítés és hosszabb konyhavezetői gyakorlat. Jelentkezés személyesen, vagy Írásban a személyzeti osztályon. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. (80)