Tolna Megyei Népújság, 1961. május (11. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-17 / 114. szám

1961. május 17. TOLNA MEGVET NEPÜJSAG A kán tor tanító ingyenmunkája Manapság kevés fiatal tanító tud arról — vagy, ha tud is, legtöbbször elfelejti — a haj­dani egyházi iskolában a taní­tó mennyire kiszolgáltatott volt, imég közvetlen felettesé­nek, a helybeli plébánosnak is. (Nem véletlenül született any- nyi anekdota a plébánosról meg a kántortanítóról.) Kevesen tudják ma azt, hogy a század elejéig a kántortanító feladatai közé tartozott az egy­házi szertartásoknál felhasznált ostya sütögetése is, és ezért semmit nem kapott — sokszor még köszönetét sem. A kántprtanítónak ezt a „túl­munkáját” feljegyzéseiben az alábbiakban örökítette meg a 76 éves Kiss István, nyugal­mazott felsőnyéki kántortanító. „1910. Ma (dec. 16.) kapjuk a püspöki körözvényt, mely sze­rint az egész püspöki megyé­ben a kántortanítók az ostya­sütéstől felmentetnek. Nohát nagy ideje már ennek! Nem csupán a kétes illeté­kességű dolog, aggság terhelé ezzel a tanítót, hanem közsé­genként pap, mester közötti összeütközések. kellemetlensé­gek is napirenden voltak, így, hogy néhányat említsek: Gyer­mekkoromban, elemi iskolás lé­vén, Felsőiregben a segédtanító körül forgolódtam az ostyasü­tésnél, s egyszer — mint már az előtt is — a tanító engem küldött a plébániára ostya­lisztért, mit a gazdaasszony, amikor kiszolgáltatott, azon üzenettel bízott meg egyszer­smind, hogy mondjam meg a tanító úrnak, miszerint az os­tyaszükséglethez képest a taní­tó úr pazarul bánik a liszttel. Mikor aztán készen lettünk a sütéssel, a lenyírt kovászos szé leket az én tanítóm bepakolta egy papírszütyőbe, s elküldé tőjem a „Lányasszonynak”, az­zal az üzenettel, hogy itt a maradék, tessék megtakarítani. Nagykíváncsian bontotta fel a nő a papírt, és meglátva tar­talmát, dühös címek és szitkok közt hajította, szórta felém a küldeményt. Mint ezt elbeszél­tem tanítómnak és ő ennek folytán panaszt tett a plébános- esperesnél; elégtételt azonban aligha kapott, sőt súrlódásba jővén a papházzal, örökre el­hagyta a tanítói pályát, beáll- ván katonának. Nálunk Felsőnyéken még elő­döm, úgy én is több mint 40 évig sütögettem az ostyát díj­talanul (legtöbb helyen volt azért bizonyos deputátum a ta­nítónak). Nos, itt is volt — a papnak négy mérő eleság és '(< 1" két akó bor. Még az 50-es évek­ben eszközlé ki ezt a patrónus- tól Komáromi István, (az ak­kori plébános. B, I.) valószínű azon állítással, mintha a sütés is őt terhelné. És az a lelket­len, pazarló ember húzta, (fel­vette) ezt a járulékot, amíg, „ ,. , . , . , . _ . . __ , i tt volt. Húzta utána Csapiár I Svájcban 3B4 év óta minden tott, hogy a hagymaeves a 70-es évekig, mert elődöm Hagyma-ünnep Svájcban talán esztendőben megülik a Zwiebel- segítene. És csakugyan éppen ak- markt ünnepét, vagyis a hagyma- kor ért véget a járvány, amikor ünnepét. Ezen a napon a köztár- egész Svájc már néhány hete sasági elnök szép nagy hagyma- hagymát evett. Bár a hagymának koszorút kap ajándékba. valószínűleg nem lehetett köz­Négy évszázaddal ezelőtt vetlen befolyása a járvány meg- ugyanis Svájcban szörnyű jár- szüntetésére, de a svájciaknak vány pusztított. Már minden kétségtelenül jót tett, hogy a sok gyógyszerrel megpróbálkoztak, C-vitaminnal megerősítették szer. de hiába. Valakinek eszébe ju- vezetüket. Országjárásra készülnek a bonyhádi közgazdasági technikum diákjai A bonyhádi Állami Perczel Mór Közgazdasági Technikum növen­dékei a nyár folyamán közel két­hetes országjáró körútra indul­nak. Augusztus elején körülbelül 12—14 napig járják az országot és ismerkednek hazánk nagyobb városaival, azok nevezetességei­vel. Útvonaluk Baja—Szeged— Békéscsaba—Debrecen—M iskolc— Budapest—Sztálinvároson vezet keresztül. A kirándulás résztve­vői a tervek szerint két napot töl­tenek Szegeden, ahol megtekintik az ünnepi játékok valamelyik előadását is. Miskolcon a tervek szerint három napig időznek. A város megtekintése után kirándu­lást tesznek annak környékére, ellátogatnak Lillafüredre is. Bu­dapesten ugyancsak hosszabb időt töltenek, s innét hajókirándulást tesznek a Dunakanyar festőién szép vidékére. Útjuk utolsó állo­mása Sztálinváros lesz, ahol új szocialista városunkat, s annak nevezetességeit tekintik meg. Az év folyamán jó munkát vég­zett tanulók útiköltségének felét jutalomképpen az iskola megté­ríti. Készüljünk fel a burgonyabogár elleni védekezésre A burgonya egyik legveszedel­mesebb kártevője az amerikai burgonyabogár. A bogár is és a lárvája is károsítja a burgonyát. Lerágják a leveleket és a fiatal hajtásokat, úgyhogy csak a vas- tagöbb szárak maradnak meg. A burgonyabogár a burgonyán kívül a paradicsomot is károsítja, de tápnövényül szolgálhatnak a burgonyafélék családjába tartozó gyomnövények is, például a be- léndek, piros ebszőlő, maszlag, fekete ebszőlő, stb. Védekezés: A burgonyabogár elleni védekezés alapja a keresés. Elsősorban a fertőzési gócot kell felderíteni, hogy a védekezést eredményesen végre tudják haj­tani. Az előző évi burgonya-terü­leteken visszamaradt burgonyák­ból, valamint az egyéb helyeken kikelő úgynevezett »árvaburgo­nyákat« kikelésük után azonnal ki kell irtani, mivel ezek rejtett fertőzési gócokat képezhetnek, ahol a kártevő zavartalanul el­szaporodhat. A burgonyabogár elleni véde­kezést kormányrendelet, a Föld­művelésügyi Minisztérium ren­deleté írja elő. A rendelet szerint minden termelő köteles — a ta­nács által elrendelt időpontban — a burgonya területén vegyszeres védekezést végezni. A növényvédőszerek az idős bogarakra kevésbé hatnak, ezért elsősorban a fiatal lárvák ellen kell vegyszeres védekezést alkal­mazni. A vegyszeres védekezés végrehajtható: 20—30 kiló 5 szá­zalékos DDT porozószer, vagy 15 —20 kiló 10 százalékos DDT poro­zószer, vagy 5—8 kiló 20 százalé­kos DDT porozószer (Nikéről) ki­porozásával holdanként, vagy pe­dig 1—1,5 kiló 50 százalékos DDT permetezőszer, vagy 1,5—1.7 kiló 30 százalékos DDT-tartalmú pép (Pernit), vagy 5—6 kiló Holio 10 olajos emulzió, vagy 17—20 deka­gramm 5o %-os Dieldrin per­metezőszer kipermétezésével. Hol­ló 10 emulziót nem tanácsos első védekezésnél használni, mert per­zsel. HCH-tartalmú növényvédő­szert a burgonyabogár ellen hasz­nálni tilos, mivel ettől a burgo­nya dohos ízű lesz. Tolna megyei Növényvédő Állomás előtt, én előttem amaz elhall­gatta a valót. Ha nyugtalan- kodám, adott fel a gonosz egy fél mésszel lisztet, eleintérh egy nyaláb fát — adva a „Nagy lelkűt”, hogy imé a magáé­ból. Elhittem, mert tisztalelkűsé- gem folyománya, hogy elhigy- jem a hazug szavát is. Csak most Schunk Ferenc plébános emberséges közléséből tudjuk a — Kínai útjáról tart előadást fontieket esy okmány folytán, május 18-án, csütörtökön a szek- Ámde a hercegi okmány hát- szárdi TIT-klubban Daradics lapjára Csapiár által csekély Ferenc elvtárs, a megyei párt­jelzéssel olyforma feltüntetés bizottság titkára, van, mintha ez a járulék meg-! — Victor Hugo: A királyasz­szűnt volna És úgy is van; de szony lovagja című színművét a hát hogyan?... Elgondolhatom Kecskeméti Katona József Szín­én, aki Csapiért úgy ismer- ház együttese május 20-án mu- tem. Ö mindig ostromolta a tatja be Szekszárd város közön­herceget. Kapott is javításo- gégének kát és egy ilyen alkalommal i — Ezerkétszáz diafilmmel áll ajánlhatta vissza-fel az ostya- a diavetítő tulajdonosok rendel- járulékot, hogy csak a nagyobb kezesére a gyönki járási könyv­kérelem megadassák.” tár. Eddig az idős kántortanító — Feleség a poggyászmegőrző- feljegyzése A papok nemcsak ben. A féltékenység páratlan öt- az ostyasütést rótták rá, hanern leteket szül: a milánói vasútállo- be is csapták ráadásul, de ők máson például egy utas be akar- maguk tették el a pléb-oia her- ta adni a poggyászmegőrzőbe a cégi pártfogójától karc i. ostya- feleségét. Az utas, egy féltékeny járulékot. Végül is nagyobb francia férj megmagyarázta a juttatásért voltak „kegyesek” poggyásztárolónak, hogy vélemé- lemondaní róla — a tanító pe- nye szerint a megőrző a legbiz- dig sütögethette tovább az in- tosabb hely a városban, itt há- gyen ostyát. B. I. __Apróhirdetések A z apróhirdetés díja szaván- ként hétköznap 1,— Ft, vasár, nap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vasta­gon szedett szó két szónak szá­mit. i rom órára teljes bátorsággal me- ! ri hagyni nem csupán bőröndjeit, hanem szeretett nejét is. i — Nyári táborozás. A tamási ! járás területéről a nyári szünidő­ben mintegy 700 úttörő vesz részt szervezett táborozáson, j — A milliók könyve sorozatra, csakúgy, mint annak idején az Arany könyv tárra nagyon sok elő­jegyzés érkezett a könyvterjesz­tő szervekhez. Az első kötetek — . _ , „ Dreiser Amerikai tragédiája I.— A Tolna megyei Terményfor- jj kötete — május 28-tól vehe- galmi Vállalat szekszárdi köz- ^ .jt. pontja gyakorlattal rendelkező , — Miből származik a nikotin gyois- es gepnókat keres azonnali s?ó? Franciaországban mindenütt e epesre. Fizetés megegyezés sze- ,-negemlékeznek Nicotról, aki 400 rmt Jelentkezés a vallalat mim- esztendővel ezelőtt mint Portu- augyi csoportjánál. ^ (76) gália francia nagykövete első íz­Trabant kiutalást, vagy garan- *5en , *V>zotí. dohánylevelet az ciálisat átvennék. Árajánlatot: ?r,száSba\ Medlc' Katalin ugyams Szekszárd. Klapka György 15. (74) a!lando , ltlrí?0 fejfájásban szen­--------------------------_ .. . | vedett es Nicot ennek csillapi­F elhívjuk a szülők figyelmét. | tására ajánlotta a dohányt. Ni- hogy a bonyhádi közgazdasági ', cot neve az országban mindenütt technikumban működő gép- és ismertté vált és később az -in gyorsíró iskolába a következő képző hozzáfűz,ésével nevezték el tanévre május 20-ig lehet jelent- i a dohány hatóanyagát nikotin- kezni. (52) : nak. . T77. — ~ Z 7 , I — Harmincezer forint értékben adonatuj, világoskék Trabant egy konyhabútor garnitúra, ház- Kombit elcserélnék vadonatúj tartási robotgép, mosógép, rádió, Trabant Lmousin-ert, vagy ki- , lemezjátszó, padlókefélőgép és utalásért. Prajda, Tolna. Telefon: so^ m^s nyereménytárgy kerül 4' kisorsolásra a MÉH Vállalat ál­tal a Nők Lapjában indított kép- rejtvény-sorozat megfejtői között. Érettségi találkozó 1936-ban végzett felső kereske­delmi iskolai tanulók 21-én, va­sárnap tartják 25 éves érettségi találkozójukat a közgazdasági technikumban, melyre más évfo­lyambelieket szívesen látnak. (77) Szerezzen örömet gyermekeinek! Most adja le a háztartásában összegyűlt rongyhulladékot A hulladék árán felül szép színes léggömböt és színes MŰ­FÉM ceruzát kaphat ajándékba a MÉH vállalat telepein és átvevőhelyein. Eladó Szekszárd, Petőfi u. 31. számú, 5 szobás ház, mellékhelyi­ségekkel. Három szoba mellék- helyiségekkel beköltözhető, rész­letfizetésre is. Érdeklődni vasár­nap Freinénál. (67) Szekszárd-Szőlőhegyen 34-es számú 2 szobás ház eladó, beton­út mellett, autóbusz-megálló kö­zelében, a ház mögötti 511 öles szőlővel. Beköltözhető. (6D) 150-es Zetka kifogástalan álla­potban eladó. Megtekinthető va­sárnap, Szekszárd, Táncsics Mi­hály u. 9. sz. \ (71) Eladó egy jó karban lévő 125-ös teleszkópos Csepel motorkerék­pár. Simontornya, Széchenyi u. 11. (73) Eladó egy darab Sz-trombita, 1 pár cintányér. Érdeklődni: Mözs, Dózsa tér 11. Tűzoltóparancsnok­ság. (69) Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, kik sze­retett halottunk temetésén jelenlétükkel részvétüket fe­jezték ki. Farkas család. (72) A megfejtéseket június 3-ig kell a lapban közölt címre bekülde­ni. A második feltételként ki­szabott 4 kiló rongyhuliadékot a MÉH Vállalat szekszárdi telepén és átvevőhelyein, valamint a vi­déki telepeken kell leadni és az átvételi bizonylatot a megfejtés­hez csatolni. — Lengyel ércből készült tisz­ta uránium. Lengyel tudósoknak és műszaki szakembereknek si­került alacsony költséggel fémes urániumot kivonniok a hazai gyér uránércből. A tiszta uránium ki­vonása közben néhány mellék- termék is keletkezik, amelyeket a műgumigyártáshoz, valamint a petrokémiai és a festékiparban használnak fel. — Tegnap, kedden este mu­tatta be Kurd közönségének a Déryné Színház Soós György: Két szom mazsola című színmű­vét. — Szállítható betongyár. Ukrán mérnökök szállítható betonművet terveztek távoleső építkezések ré­szére. A szállítható betongyár egyetlen vasúti kocsiban elfér, összeszerelése mindössze 48 órát vesz igénybe. — Tűzoltószertár épül Pakson a konzervgyárral szemben. Az építkezés közel 280 000 forintba kerül. Ebből 23 000 forintot a ta­nács fedez községfejlesztési alap­ból. — Napenergiával működő vilá­gítótorony. Japánban egy világí­tótorony napenergiával működik. Nappal 648 szilicium-cella vál­toztatja villamosenergiává a nap­fényt, s egy elemet tölt fel, amely éjszaka árammal látja el a ref­lektort. A fény 17 kilométer tá­volságból is látható Japánban már megkezdték hat további nap­energiával működő világítótorony építését. — Felemelték a kötelező mun­kaegységek számát. A lápafői Aranykalász. Termelőszövetkezet közgyűlésének határozata értel­mében az idei évben a tsz-tag nők a korábbi nyolcvan helyett 120 munkaegységet kötelesek tel­jesíteni, a férfiak pedig az ed­digi 120 helyett kétszázat. — A te'evízió műsora. 18.00: Zenekedvelő Gyerekek Klubja. Közvetítés a soproni Liszt Fe­renc Múzeum barokk-kertjéből; 19.10: Nemzetközi labdarúgó-mér­kőzések. 1. MTK—Vojvodina (II. félidő). 2 Vasas—Canto del Rio; 21.35. Á tánczene barátainak. 21.55: Hírek. Pécsi Cementipari Válla­lat dombóvári telepe keres nehéz fizikai munkára férfi munkaerőt. Fizetés teljesítmény szerint. Üzemi konyha, munkásszál­lás biztosítva van. Jelentkez­ni lehet a dombóvári telep irodájában reggel 7 órától 15 óráig. (30) Válasz a „Kutyává! Őrzött vasúti megálló“ című cikkre Az alábbiakban ismertetjük a Magyar Államvasutak Pécsi Igaz­gatóságának válaszát a lapban megjelent »A kutyával őrzött vasúti megálló« című cikkre: »A kutyával őrzött vasúti meg­álló« című cikkel kapcsolatban értesítjük az elvtársakat, hogy az utazóközönségre veszélyes kutyát a 70. sz. őrházban lakó Lukács Mihály pályaőr eltávolította. Ne­vezett pályaőrt figyelmeztettük, hogy a jövőben az őrháznál ház­őrzés céljából az utazóközönség­re veszélyes kutyát csak állan­dóan kötve tarthat.«

Next

/
Thumbnails
Contents