Tolna Megyei Népújság, 1961. április (11. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-30 / 101. szám
7 kMejtz... Jól felsütött a nap, mire Jancsi odaért apjával a szőlőbe. Tegnap kapták ki a tavaszi szünetet, nyugodtan segíthet néhány napig a szüleinek. Igaz, osztályfőnökük a lelkűkre kötötte, hogy ezen a héten is lapozgassák a könyveiket — különösen azok a nyolcadikosok, akik tovább szeretnének tanulni — de hát ez még csak az első nap, s különben se dőlt el, belőle egyáltalán lesz-e középiskolás valaha. A karózást meg nem hanyagolhatják tovább, és a szálvessző foltozása is a körmükre égett. — A szőlőnek most már a meleg kellene. Attól hajtana — szólal meg a férfi, mikor az első soron végigérnek. Jancsi ott jár a sarkában, lesi, hogyan dolgozik a hatalmas földfúróval és a kis kapával, s igyekszik utánozni. — Nézd a, ezeket a szemeket befutotta a nedv! Megpenészesed- tek — egyenesedik fel az apa és megropogtatja a derekát. — Kövérek voltak, a hideg megártott nekik. Jobb lett volna később kimetszeni. De mire várjak, mikor a háztájiban is énrám marad minden. Anyádnak éppen elég naponta annyi tehén ... Jancsi mélyen hajol a fúró fölé, lyukat feszít a nedves, tapadó földbe. Közben nagyokat fúj, és a melegre panaszkodik. Pedig a múlt héten még havat kavart ez a szeszélyes április. S most pompázó cseresznyefák, megannyi hófehér koszorú. Arrább sürgölődő méhek, az ághegyeken fel-fellib- benő pacsirták. Távolabbról ide hallatszik egy traktor dübörgése. Úgy látszik, kukorica alá készítik a talajt a Táncsics Tsz-ben. — Mikor lesz már vége? — kérdezi egyszer a férfi, és nagyot csap egy karó tetejére. A fiú megérti, hogy az iskolára céloz. Olyan az arca, mintha rétesalmába harapott volna, amikor válaszol: — Júniusban. A hónap közepe után... Szótlanul dolgoznak órákig. Por kavarog körülöttük, ahogy a földbe mosott karókat feltépik. A fiú érzi, hogy most kellene beszélnie hetek óta halogatott terveiről, de képtelen megszólalni. Amint az órájára pillant, és szórakozottan csavar néhányat a felhúzóján, mégis kimondja: —• Hamarosan iratkozni kellene a mezőgazdasági technikumba. De a tanítás csak az ősszel kezdődik. Rövidet sóhajt és visszafojtott lélegzettel lesi a választ. Apja nem felel, csak az arca rándul meg egy pillanatra. Ebben se biztos, de mintha mégis látta volna, mikor lopva rásandított. Pedig félév után — igaz. anyja rábeszélésére — aláírta a jelentkezési lapot. Négyszemközt azonban előtte most hozta szóba először a terveit. Elmúlt dél, mire az apa mégis megszólalt: — Aztán hogyan gondolod? — fordulnak ki szájából a szavak. — Itt tudnál hagyni mindent? Kiért dolgozott az ember egész életében?! ... „Megkomolyodik“ a cannesi fesztivál ? A május 3-tól 18-ig megrendezésre kerülő hagyományos évi cannesi filmfesztivál vezetősége elhatározta, hogy az idén kerülni fogják a szenzációhajhászó sztárkultuszt, és több súlyt helyeznek a fesztivál művészi színvonalára. Az idei, 14. cannesi filmfesztiválon 29 ország verseng majd az áhított „aranypálmáért”. Az eddigi nevezésekből kitűnik, hogy a filmek tekintélyes része „lélektani”, vagy „szociológiai” problémákkal foglalkozik. A vezetőség elhatározta, hogy a vetítéseken kívül is igyekezni fognak „tudományosabb” légkört teremteni. Naponta rendeznek vitaüléseket filmírók és kritikusok részvételével, és mellőzni akarják a fényűző estélyeket és különböző reklámhadjáratokat, melyek az eddigi fesztiválokat jellemezték. Mindezt már hallotta anyjától, ■' de az ő szavainak mintha nem lett volna ilyen súlyuk, noha neki a könnyei is hullottak. Igaz, utána hamar megértette, hogy őt a könyvekből és az iskolában megismert új eszmék, a titkon vá gyott más életforma sarkallja kutatásra, a jobb, emberibb élet megtalálására, de azt mégse bánta volna ő sem, ha marad mellettük, és iskola nélkül próbál náluk többre menni a szövetkezetben. Mert a négy esztendő mégis csak hosszú. A makacs könyörgéssel mégsem szállt szembe elutasítón, sőt neki támadt az az ötlete, hogy egyedül is beszélgessen az apjával. Igen ám, de hogyan és mit? Nem mondhatja ki, hogy képtelen végzetszerűen eljegyezni magát azzal a sorssal, amely a szülei sajátja volt egy emberöltőn, noha hozzájuk hasonlóan ő is szereti és becsüli a földet, a csendes, sokszínű falut, gyermekkora, ősei fészkét. A munkától se fél. inkább hajszolja magát és izgalommal figyeli a fáradozása nyomán fakadó életet. Miért féltik, miért gyanúsítják hát a szülei? ... És talán a tsz-kollégium- ba is felvennék, ösztöndíjasnak. Utána szívesen visszajön a faluba. Igaz, apja-anyja tsz-tag már, mégis az ő sorsuk döbbentette rá ennek az életnek a nyomorúságára. Mert miben volt részük eddig? Gürcölő kuporgatás, magukra kényszerített robot. Az meg csak nem bűn, hogy sokkal-sokkal többet szeretne látni, tudni, hogy másképp élhessen?! Nem „gazdatiszt” akar lenni, hanem — mire eltelik a négy év — a modern, nagyüzemi gazdálkodás technikájának elsajátítása közben megtanul traktort vezetni, gépeket szerelni, s talán egyszer neki is lesz motorkerékpárja, sőt autója is. Ez nem jelenti azt, hogy nem akar dolgozni, vagy hogy lenézi a fajtáját. Ellenkezőleg! Milyen jó lenne, ha most elszavalhatná Illyés Gyula versét, mint nemrég az iskolában: Nem feledhetem én soha, honnan jöttem, szalonban is azt hiszem, hogy kutyánk áll mögöttem... De hát olyan suta, olyan félszeg az ember, ha magáról kell beszélnie. Tettekkel azonban megmutatja, megmutatná... De most csak hallgat, mint előbb az apja. Mikor enni kezdtek, akkor vette észre, mennyire megéhezett. Jólesett a füstölt sonka és a száraz kolbász. Aztán elnyúltak egy kicsit a galiba tövében. Jancsi hasra fordult, arcát féloldalt egy pokróc szélén pihentette. Apja mozdulatlanul feküdt a hátán. Zsíros kalapja a szemén ült, és nyitott szájjal horkolt. Látszólag mélyen aludt, mégis azonnal fel- tápászkodott egy távoli vonat füttyére. — Ébresztő, intéző úr, mert zabban állnak a lovak! — szólt tréfásan az alig elszundított gyerekre. — Tudod, estére még tanulgatni is akarsz — nyerte visz- sza hangja a korábbi színét. — A régimódi' apádnak meg a jószágot kell ellátni, mert kevés lesz az egység tandíjra, ha csak itt dolgozgatunk. És néha talán a hazai csomag is jólesne ... A fiú szerette volna átkapni a szélfútta kezeket, amint hirtelen felemelkedett. De aztán csak az arca színesedett ki. s földre néző szeme szaladt tele könnyel. Pesti János Csányi László: fiatal Babits Óda a bűnhöz A bits bűn, ódát a fiatal Ba- csak afféle amelyhez ír, persze szolid és veszélytelen zendülés, s alig egyéb, mint félénk elkülönülés, a társadalmi kötelmek felmondása. A család rangban és vagyonban Szekszárd előkelői közé számított, s a kisvárosok társadalmi kötelmei alól csak lázadók vonhatják ki magukat. Mi hát a bűn, amelynek „derék” erejét kínálja? Nem, vad gyilkosság, alacsony tolvajlás, nem, rút fösvénys ég, feneketlen hírvágy, nem, te legrosszabb, pohosult tétlenség, csökönyös ön kény s orvosolhatlan b utaság! A felhők fölé Azért, mert úgy látod, hogy felhős az ég, még süt a Nap! — csak te jársz szürke felhők alatt! Ötszáz, ezer vagy háromezer méter és ragyogó tiszta cter tündököl fejed fölött! Szívem, ne légy földhöz kötött, botló, botorkáló szegény legény. Repülni kell! Géped: a remény lent a sárban mért vesztegel? Nem elég rajongó álmokat szőni! A képzelet — ha nem szelídíti meg a tett — gyilkos jószág, pokolba visz, de, ha vezérli őt a jelent alakító akarat, — Édent teremt! Azért, mert úgy látod, hogy felhős az ég, még süt a Nap! — csak te jársz szürke felhők alatt! Ötszáz, ezer vagy háromezer méter és ragyogó, tiszta éter tündököl fejed fölött. Szívem, ne légy földhöz kötött botló, botorkáló szegény legény. Repülni kell! Géped: a remény lent a sárban mért vesztegel? Nem elég rajongó álmokat szőni! — Egy fejjel legalább m i n d ig a felhők fölé kell nőni! KONCZ ANTAL Az osztályszemlélet még a lázadót is áthatja: a bűn az alkotó magányt jelenti, az elhivatottság felismerését, magát a munkát, s a fiatal Babits úgy érzi, előbb meg kell szereznie a jogot, hogy kilépjen saját köréből. Végeredményben soha nem sikerült, mert Szekszárd, amelyet élete végéig annyira szeretett, csak a családi szőlőbirtokot jelentette számára, s azt a néhány családot, amely rangban és vagyonban méltó volt hozzájuk. Ez a lázadás, mely a család borissza barátainak szólt, az elhivatottságot biztosította, s mögötte ott van a korai felismerés, hogy a tehetség szorgalom és kitartás kérdése is. „Kora délután van; nagy meleg: nálunk más (becsületes) ember alszik ilyenkor. Előttem pedig egy halom könyv...” — írja Kosztolányinak 1904 májusából. Néhány hét múlva pedig így számol be ugyancsak Kosztolányinak: „Minden nap éjjel, 10-től 3-ig dolgoztam, írtam ugyanis egy hosszú filozófiai értekezést...” Az a társadalmi réteg, amelyhez Babits is tartozott. minden nap éjjel 3-ig a szekszárdi úrikaszinóban szórakozott, amint a Halálfiaiból tudjuk, s ha figyelembe vesszük Babits osztályhűségét, semmi kétség, hogy ez az elkülönülés, amely a kiválasztottság öntudatát hordozza magában, az ő körülményei között a lázadással egyenlő. Természetesen magányos lázadó, mint mindenki, aki a szellem kizárólagossága alapján lázad, s szekszárdi egyedülléte börtönfalként fogja körül. Csak a távolból érkező levelek, Kosztolányi, Juhász, Kun József sorai hoznak hírt a világból, s a rejtőzködő Babits pillanatokra kitárulkozik előttük. „Szeretnék nagyon, de nagyon szerepelni, élni és mindig csak élni” — lelkesedik Kosztolányi, a szekszárdi magányos azonban csupa kétely és bizonytalanság. „Roppant hiányokat érzek” — panaszkodik bajai tanárkodása idején Kosztolányinak 1905-ben, majd pedig: „Belőlem vagy véletlenül lesz valami, vagy sohasem lesz semmi.” Bár az apa jóval előbb meghalt, a család most éli fénykorát; az özvegy tekintélyes nyugdíjat kap, körülbelül havi 600 koronát, a szőlő pedig évente több mint 100 hektó bort terem, ami az akkori szekszárdi borárakat tekintve 5—6000 korona tiszta jövedelmet jelent. A vagyonnal együtt jár, sőt ebből következik a rang, s a fiatal Babits, amikor a „bűnt” ünnepli, csak alkotó jogát védi. De amikor a „lázadó” szembe kerül saját osztályával, azonnal meghátrál. A Holnap antológia körül zajló hírlapi viták egészen kétségbeejtik, és sajátos módon a társadalmi konfliktusoktól tart: Az irodalmi hercehurcák, s az, hogy Rákosiék, Gyulaiék, általam nagyrabecsült kiváló emberek épen belém ütköznek, mint botránykőbe. s elrettentő például citálják jóhiszemű s egy kis jóhiszeműséggel mindenesetre megérthető verseimet — annyira elkedvetlenítenek, hogy alig írok valamit, s a régieket is a fiókomban tartogatom, szinte szégyellve, hogy költő vagyok...” A levél 1905-ből kelt, Fogarasról. abból a városból, amelyen — úgy érzi — „egy nagy átok ül”, s amelyről bizonyos filológiai fontoskodással szedi versbe: Magyarul nevének semmi szó: — latin neve: Deso- latio. Amikor fogarasi kinevezését hírül veszi, kitör belőle az elkeseredés: „Most kaptam értesítést, hogy kineveztek Fogarasra rendes tanárnak — írja Juhásznak. — Ez a rettenetes hír különben is rossz kedélyállapotomban annyira levert, hogy vigasztalásra van szükségem.” Előbb megjárja Velencét, majd megnézi új állomáshelyét, aztán Szekszárdról küldi Juhásznak a beszámolót: „Megjöttem és megint elmegyek — Fogarasra; és nagyon vegyes érzelmekkel. Úgy érzem, amint aki valami nagy sötétségbe megy bele: valóban Fogarason nekem minden sötét. A havasok nagy árnyakat vetnek... Mi van hát ott? Sötétség. Úgy érzem, ebbe a sötétségbe megyek — és ez keserű érzés.” És Dantét idézi: Tanto e amara, che poco e piu morta — a halál sem sokkal rosszabb, tudom. Elkeseredése érthető, de Foga- rast minden bizonnyal el tudná hárítani. ELben az időben már jónevű költő, neve Ady és a Hol- naposok között szerepel. A radikálisok maguk közé valónak tudják, s így érthető, ha áthelyezésének hírére A Nap kemény cikkben bírálja Apponyi Albertet, „az ördög szellemét”. Az újság értesülése szerint Babitsot azért sújtották az áthelyezéssel, mert nem lépett be a Mária-kongregációba, s következő megjegyzést fűzi hozzá: „A legrútabb a dologban, hogy — hír szerint — tulajdon tanártársai denunciálták, egy feketehitű emberekből összeszaladt társaság, amely egész mellel szívja magába a klerikális tanokat.” A lázadó, aki a szekszárdi úri társaságnak büszkén vágta szemébe a bűnhöz írt ódát, vég- kép megtorpan. Már túljutott jelképes szexuális lázadásain is* amikor a polgári rangját (ha Fogarason is, de rendes tanár immár) jobban félti, mint költői hírnevét. A Nap-nak küldött helyreigazító nyilatkozat, határozott, sőt udvariatlan; így az ember csak ellenfeleivel beszél: „Kérem sajtótörvény értelmében azonnal közzétenni nyilatkozatomat: Szegedről előléptetéssel helyeztek Fogarasra, rámvonatkozó közleményük teljesen téves. Babits fogarasi tanár.” A lázadás, ha ugyan annak nevezhetjük ifjúkori útkeresését, lassan a polgári humanista lelkiismeretévé szelídül, (néhány vers, a Tanácsköztársaság alatti magatartása), hogy végül valami gyengéd és jámbor irracionalizmusba torkolljon, amely hisz „a nemzeteken felülálló, egész vilá^Tk szóló kathoükus igazságban” (a Sziget és tenger előszavában, a kiemelés Babitstól). A megbékélés süllyedő osztályának uto’só szava, annak az osztálynak, amely már ekkor is csak legjobbiníb-n tud élni. De az eszme nem új Novalis keresztény-Európa gondolata ismétlődik csak az érett, kiforrott Babitsnál, aki a hitben szeretné egyesíteni a valóság ellentmondásait. Csak élete végén, a fasizmus esztendei alatt értette meg, hogy aki fegyverrel támad, fegyverrel kell védekezni ellene.
