Tolna Megyei Népújság, 1961. április (11. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-22 / 94. szám
TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1961. április 22. SPORT Hogyan készültek fel a Kilián testnevelési mozgalomra a gyünk! járás sportkörei Május 1-én megindulnak a mozgalom sportszerű versenyei. A sportkörök vezetőinek elsődleges feladata lesz, hogy a mozgalom résztvevői számára körültekintő szervezési munkával hűnél több versenyt rendezzenek, ahol a jelvényekhez szükséges pontokat megszerezhetik a jelentkezők. Hogyan készültek fel a gyönki járás sportkörei a mozgalom beindulására? — Erre a kérdésre kerestük a választ, amikor fokozott kíváncsisággal indultunk el a járás sportköreihez. Elsőnek a Gyönki Községi Spcrikört látogattuk meg. Bács Ottó, a sportkör elnöke elmondottá, hogy a sportköri taggyűlésen ismertették a Kilián-mozgalom szabályzatát és részletesen megvitatták a mozgalom beindulása utáni feladatokat. Ezek szerint a község vállalatainak, intézményeinek bevonásával kétfordulós csapatbajnokságokat rendeznek: röplabdában, labdarúgásban és tekében. A röplabda-versenyekre ez ideig öt csapat nevezett, köztük a gyönki MNB férficsapata is. A versenynaptárban rögzített atlétikai versenyedet is megrendezik a mozgalom beindulása után, Ugyancsak a pontszerzési lehetőséget szolgálja majd a május 7-én megrendezésre kerülő járási röplabda villámtorna is, ahol a járás többi csapatainak az indulására is számítanak. A .sportkörből négyen szerezték meg eddig a pecsétőri igazolványt, és ^z elkövetkező napokban újabb sportköri vezetőket képeznek ki. Ezután a Simontornyai BTC sportkörét látogattuk meg, Si- montornyán megtudtuk, hogy április 11-én elnökségi ülésen tárgyalták a mozgalom beindításának községi terveit. A sportkör elnöksége és Szép Antal JTST-tag, valamint a kiképzett pecsétőrök közös munkával akarják megrendezni az üzemi bajnokságokat, amelyek a Kilián-mozgalomban pontszerzés tekintetében nagy jelentőséggel bírnak. A községben április 19-én flélután a külörlböző vállalatok és azok szakszervezeteinek vezetői közös értekezleten tárgyalták meg a mozgalom lebonyolításával kapcsolatos feladatokat. A sportkör elnöksége nyolc csapat részvételével üzemi labdarúgó-tornát rendez. A kajak szakosztály tagjai túrát indítanak nyáron a Balatonra. Utunk következő állomása Páifa község volt. A járási pecsétőri kiképzésen a községből két pedagógus vett részt Gvönkön. Április 18-án kibővített KISZ-taggyülést tartottak a községben, melyen ismerKézilabda-!iíradó A megyei kézilabda-bajnokságon eddig két forduló került lejátszásra, melyen az alábbi eredmények születtek. Első forduló. Nők: Simontor- nya—Kocsola 14:3 (2:1), Nágydo- rog—Bonyhád 8:1 (3:0), Fadd— Iregszemcse 3:2 (0:0), Mözs—Ten- gelic 6:3 (2:3), Tolnai Selyemgyár —Tolnai Textil 4:0 (2:0). Férfiak: Dombóvári Fatelítő—Tamási 14:8 (5:1), Tolnai Szpartakusz—Tolnai Selyemgyár 1-6:15 (8:6), Simon- tornya—Kocsola 19:9 (11:4). A második forduló eredményei. Nők: Simon tornya—Tolnai Selyemgyár 18:0 (9:0), Fadd— Bonyhád 5:1 (3:0), Nagydorog— Mözs 4:2 (3:0), Tengelrc—Nagy- mányok 12:0 (7:0), A Tolnai Textil—Iregszemcse mérkőzés elmaradt, mert Iregszemcse csapata nem jelent meg. A mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal a tolnai csapat kapta. Férfiak: Simontor- nva—Tolnai Selyemgyár 36:4 (13:3), Tolnai Szpartakusz—Dombóvári Fatelítő 13:10 (9:3), Dombóvári Szpartakusz—Tamási 19:9 (8:3). tették a megjelentekkel a mozgalom szabályzatát és a helyi viszonylatban megvalósítható terveket. Ezen a taggyűlésen idősebb dolgozók is jelen voltak, és közöttük is nagy helyeslésre talált a mozgalom beindítása. A taggyűlésen a JTST elnöke ismertette a megjelentekkel, hogy a község viszonylatában milyen versenyeket rendezhetnek, ahol a szükséges pontokat a részvevők megszerezhetik. Május 1-én röplabda villámtornát, a tekézők részére pedig egyéni és csapatbajnokságokat rendeznek. A KISZ-tagok elmondták felszólalásaikban, hogy kerékpár- és természetjáró túrákat is szervezzen a sportkör vezetősége. A mozgalom híreinek, eredményeinek közlésére szükségessé vált egy sporthíradó tábla elkészítése. A gyűlésen id. Rü- ckersz Imre vállalta: elkészíti, ezt a táblát társadalmi munkában. Pálfárél Tolnauémedibe utaztunk. A sportkörben a fiatalság kíváncsian várja a mozgalom beindulását. A sportkör labdarúgó- és röplabda-csapatai részt vesznek a Falusi Kupa küzdelmekben is. Helyileg ugyancsak rendeznek atlétikai versenyeket is. Az általános iskolában is szorgalmasan készülnek az iskola tanulói a mozgalom rajtjára. A községben Bácsalmási László pedagógus irányítja a sportolók felkészüléseit a Kilián versenyekre. Az újonnan alakult női röplabda- csapat tagjai szorgalmas edzésekkel készülnek, hogy már az első versenyen minél több pontot tudjanak szerezni. Késő estébe hajlott már az idő. amikor a járás sportköreinél vég- -zetl kőrútunk során Högyészre értünk Gréczi Tamás sportköri elnök és Panka Vilmos vezetőségi tag a mozgalommal kapcsolatosan el mondották, hogy a sportkör ez évi versenynaptárában külön helyet foglalnak el a Rilián-versenyek. Atlétikában a községi versenyeken. női és férficsapat sportoknál Kaposvári Dózsa—Bonyhádi Vasas 18:4 — A szorítóban 19:3-ra győztek a kaposvári ifi ökölvívók — Bonyhádon került sor a területi ifjúsági csapatbajnokság mérkőzésére. A találkozó valójában már a mérlegelésnél eldőlt. A hazai csapat ugyanis nem tudott kellő számú versenyzővel mérlegre lépni, így a szabályok értelmében ..hivatalosan" a Kaposvári Dózsa 18:4 arányban nyert. A barátságos és bemutató jellegű mérkőzéseken jól szerepeltek a kaposvári ökölvívók. A nem hivatalos találkozót a Pózsa-öklö- zők 19:3 arányban megnyerték. Eredmények: Bemutató jelleggel: Papírsúly: Lukács II. pontozással győz Bank elleti. Pehelysúly: Balogh pontozással győz Kovács ellen. Középsúly: Takács—Dosz- pod döntetlen. Barátságos mérkőzések: Serdülő, papírsúly: Suta pontozással győz Dénes ellen. Horváth II. pontozással győz Tóparti ellen. Ili légsúly: Babai döntő fölénnyel győz Miklós ellen. Csiszár pontozással győz Bőte ellen. Pehelysúly: Ságvári ellen Lukács feladta. Rákos pontozással győz Antal ellen. Horváth ellen Bálint feladta. Vörös pontozással győz Tóth ellen. Felnőtt könnyűsúly: Lukács—Daradics döntetlen. Ifi kisváltó: Süveges pontozással győz Bencze ellen. Ifi félnehézsúly: Fehér pontozással győz Tamás ellen. Ma este NB ll-es ökfilvívó-mérkőzés Mint már közöltük, ma,.április 32-én este fél 7 órakor kerül sorra Szekszátdon az első NB Il-es bajnoki ökölvívó-mérkőzés. A találkozóra, melyen a Szekszárdi Dózsa és a Pécsi Vasút legjobb ökölvívói mérik össze tudásukat, a Sportszékházban kerül sor. A bajnokság állása a második forduló után: 1. Simontornya 2 NŐK : 2 — _ 3 2:3 4 2. Nagydorog 2 2 — — 12:3 4 3. Fadd 2 2 — — 8:3 4 4. Tengelic 2 1 — 1 15:6 2 5. Mözs 2 1 — 1 8:7 2 6. Tolnai Selyemgyár 2 1 — 1 4:18 2 7. Tolnai Textil 2 1 — 1 0:4 2 8. Iregszemcse 2 — — 2 2:3 — 9. Kocsola 1 — — 1 3:14 — 10. Bonyhád 2 — — 2 2:13 — 11. Nagymányok 1 — — 1 0:12 — 1. Simontornya FÉRFIAK: 2 2 — _ 5 5:13 4 2. Tolnai Szpartakusz 2 2 — — 29:25 4 3. Dombóvári Szpart. 1 1 — — 19:9 2 4. Dombóvári Fatelítő 2 1 — 1 24:21 2 5. Tamási 2 — — 2 17:33 — 6. Kocsola 1 — — 1 9:19 — 7. Tolnai Selyemgyár 2 — — 2 19:52 — pedig a különböző járási verse1. Cikó . 12 * 8 4 — 35:13 20 nyeken történő részvétellel kíván2. Győré 11 5 5 1 25:12 15 ják biztosítani a jelentkezők szá3. Nagyvejke 11 5 2 4 27:17 12 mára a jelvényhez szükséges pon4. Tevel 10 5 1 4 20:18 11 tokat. A sportkör vezetősége fel5. Zomba 10 4 2 4 20:18 10 kért egy testnevelő tanárt, hogy a 6. Cipőgyár 12 4 2 6 17:30 10 mozgalom tornaanyagát a jelent7. Váralja 11 3 3 5 23:27 9 kezők körében segítse elsajátíta8. Kismányok 10 1 4 5 10:19 >6 ni. Ma tárgyalják meg a szakosz9. Mucsfa 9 1 1 7 13:36 3 A harmadik forduló műsora: NTők; Nagymányok—Nagydorog 10 óra. Vezeti: Toderó. Mözs— Fadd 9 óra. Vezeti: Szedlák. Bonyhád—Tolnai Textil 10 óra. Vezeti: Bajor. Iregszemcse—Si- montornya 13.30. Vezeti: Takács. Tolnai Selyem—Kocsola 14. Vezeti: Szedlák. Férfiak: Szekszárdi Honvéd—Tamási 10. Vezeti: Menyhárt. Dombóvári Szpartakusz—Tolnai Szpartakusz 11. Vezeti: Szauter. Dombóvári Fatelítő —Simontornya 14. Vezeti; Szauter. Tolnai Selyemgyár—Kocsola 15. Vezeti: Szedlák. Eddig legeredményesebb játékosoknak bizonyultak: Nők: Balia "(Simon tornya) 15, Lászlóné (Simontornya) 11, Vass (Fadd) 7, Juhász (Nagydorog) 6, Vinczek (Simontornya) 6, Barna (Tenge- lic) 3, Straubinger (T. Selyem) 3. Férfiak: Vincellér (Simontornya) 16, Kőrös (T. Szpart.) 13, Holik (Simontornya) 13, Ulrich (Tolnai S.) 11, Csányi (T. Szpart.) 11, Kamarás (D. Fatelítő) 9. Cserháti (Simontornya) 8, tályi üléseken a' mozgalommal kapcsolatos egyéb feladatokat is.' A községben a sportkör elnöksége sporthíradón kívánja tájékoztatni a sportkedvelőket a Kilián versenyek eredményeiről. A díszes, szép kivitelű híradó-táblát a község központjában helyezik el. A gyönki járás öt községében a leírtakat láttuk, illetve hallottuk. A május 1-én kezdődő Kilián jelvényszerző verseny majd megmutatja. hogy a tervekből mit valósítanak meg a gyönki járásban. Fekete László TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi pcstahfvatalokná' és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft A vasárnapi röplabda-mérkőzések Nők: Kisdorog—Hőgyész, Csib- rák—Tamási, Tolna—Győré, Váralja—Bogyiszló. Férfiak: Mucsi— Szakcs, Tevel—Hőgyész, Csibvál: —Tamási, Felsőnána—Gyönk, Szekszárdi Dózsa—Dunaföldvár, Nagymányok—Szekszárdi Honvéd, Németkér—Sióagárd, Szedres —Őcsény. Cikó biztosan győzte le a Cipőgyár csapatát A bonyhádi járási labdarúgóbajnokság vasárnapi fordulójában a bajnokjelölt cikói csapat otthonában fogadta a Bonyhádi Cipőgyár csapatát és biztos győzelmet aratott ellene. Eredmények: Cikó—Cipőgyár 3:0, Váralja—Bonyhádi Vasas II. 3:5, Győré—Kis- mán.yok 0:0, Zomba—Máza II. 2:2, Mucsfa—Nagyvejke 1:4, Lengyel—Tevel 2:2. A bajnokság állása: •1. Ciitó lb 11 4 __ 4 5:15 26 2. Bonyhádi Vasas II. 15 11 1 3 70:26 23 3. Máza II. 13 8 3 2 49:25 19 4. Győré 15 6 5 4 31:24 17 5. Zomba 15 6 3 6 36:29 15 6. Nagyvejke 14 6 2 6 36:24 14 7. Tevel 15 5 2 8 30:50 12 8. Lengyel 12 5 1 6 16:24 11 9. Cipőgyár •15 4 3 8 20:41 11 10. Váralja 15 4 3 8 30:51 11 11. Kismányok 14 3 4 7 20:33 10 12. Mucsfa 14 1 1 12 15:56 3 A bajnokság állása a Bonyhádi Vasas II., Máza II. és eredményei nélkül: Lengyel Vasárnapi labdarúgó-műsor , NB III. Mázai Bányász—Szekszárdi Petőfi, 16 óra. Vezeti: Rozsnyai. Pécsi 1 EAC—Bonyhádi Vasas, 10. V: Sólymos.'Pécsi Vasas—Kaposvári Kinizsi, 12.45. V: Aranyosi. Kaposvári Honvéd—Cscpfcl Autó 11. V: Ligeti. Kiskunhalasi Dózsa —Székesfehérvári MÁV Előre 16. V: Lendvai. Bajai Bácska—PVSK 16. V: Poór. Pécsi Bányász—Bajai Építők, 16. V: Majoros. Kaposvári Dózsa—Kaposvári MTE, 16. V: Biezó. MEGYEBAJNOKSÁG Szekszárdi Dózsa—Gyönk. 15.30 óra. Vezeti: Zsoldos (Szabó I., Sípos). Nagymányok—Tolna, 15.3Ö. V: Somqgy m. jv. hármas. Dombóvári Vasút—Dunaföldvár, 16,30. V: Dudás (Kleiber, Teieríingj. Paks—Nagydorog, 16.30. V: Bencze (Haracsi, Bihari). Gcrjen— Döbrököz, 15.30. V: Magyar (Csu- ma. Köő). tfepicmr: -Slmaé'or- nya, 16. V: Bessenyei (KhiZi, Váradi). Bátaszék—Fadd, 16.30. V: Pogány (Streer, Kuszka). JÁRÁSI BAJNOKSÁG Bonyhádi Cipőgyár—Lengyel. 10 óra. Vezeti: Lébényi (Zsiga). Tevel—Mucsfa, 16. V: Forgács. Nagyvejke—Zomba, 15. V:Schnie- rcr (Paczolay). Máza II.—Győré, I 14.15. V: Havasi. Kismányok— Váralja, 15. V: Edéinek (Illés). Bonyhádi Vasas II.—Cikó, 16. V: fcsiga (Lébényi). Tcngelie—Mözs, 14. V: Pinke. Szekszárd-s/öiöhegy —Sz. Építők. 15.30. V: Széli. Báta —Decs, 16. V: Tövlssi. Kocsola— Gyulaj, 15. V: Fodor. Kurd— Csibe-k, 15,30. V: Csipák. Kalaznő —Diósberény, 15. V: Kerekes. D. ! Faíelííő—Dalmand, 16. V: Saári. Fornád—Ozora, 15. V: Kuti. FALUSI KUPA Harc—Kajmád, 15 óra. Vezeti: Hagy G. Pörböly—Alsónyék, 15. V: Tóth. Alsónána—Ujbcrek, 15, V: Szil ágyú