Tolna Megyei Népújság, 1961. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-15 / 63. szám

4

■TOLNA MFG YE! NEPtJJSAfl

1961. március 1".

HDidéki kórl}á<z

Műtét közben ...

Alázattal könyörgünk

Délutánba hajlik már az idő, elcsendesedett a bonyhádi kórház. A délelőtti forgalom után szinte feltűnő a csend. Az osz- 'tályokon pihennek a betegek, a szülészeten is alusznak a csecsemők. A sebészeten, a műtőben nincs pihenő, folyik még a műtét '...

Dr. Dettre Gábor, a kóráz igazgató-főorvosa a kórház egyéves működéséről szóló beszámolójának utolsó sorait írja. Sorra vette már, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniök a kórház indulásakor. Sok gondot okozott a betegek megfelelő elhelyezése, ellátása, hiszen mint mindenütt, itt is megnőtt a betegek szórna. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése kiterjesztette a környéken is a betegbiztosítást és olyan betegek is jelentkeztek, akik évek óta kínlódtak bajukkal — csak azért mert nem tellett a kezelési költségekre.

A beszámolóban sorakoznak az adatok. A szemészeti és trachoma osztályon 636 beteget ápoltak. SZTK-rendelésen 9623-an jelentek meg. A belgyógyászaton 570 beteget kezeltek. A sebészeti osztályon 816 beteg volt, 586 n agyműtétet végeztek és a halálozási arány 0,6 százalék volt. A szülészeten a betegforgalom 1733 felnőtt és 640 csecsemő volt. 615 szülésből 618 gyerek született.

De mi volt a számadatok mögött? Erről faggatom az igazgató-főorvost.

Arrói kezd beszélni, milyen nehézségekkel kellett eleinte megküzdenie, neki és a többi orvosnak is. Legtöbbjük a fiatalabb generációhoz tartozik és

komoly próbatétel volt számukra a munka a kezdő, vidéki kórházacskában.

De nemcsak fiatalok voltak, hanem ismeretlenek is, ismeretlen volt számukra a hely, ismeretlenek az emberek, ismeretlenek a körülmények.

Az igazgató-főorvos 16 esztendőt töltött a debreceni és a szegedi sebészeti klinikán.

— Ma már ott tartok, hogy ismét folytathatom a klinikán megkezdett tudományos munkát — mondja. — Azóta is jelent meg tudományos cikkem szakfolyóiratokban, de rajtam kívül dr. Ablonczy Pál belgyógyász-főorvosnak, dr. Sztrilich Lajos szemész-főorvosnak és dr. Ablonczynénak is. Dr. Zoltán Vilmos szülész-főorvos kórházi munkája mellett ellátja a járási egészségügyi szolgálatot, a terhesvédelmi tanácsadást, tagja a megyei etikai bizottságnak, rákszűrést végez, és mindezek mellett egészségügyi előadásokat tart a környező községekben. *Nagyon sok fiatal orvos megszívlelhetné dr. Dettre Gábor szavait.

— Vidéken éppúgy megfelelhet az ember a hivatásának. mint a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt kórházakban, vagy klinikákon. Sőt, itt sokkal jobban érzi az ember, milyen szükség van rá. Debrecenben a klinikán voltunk vagy hetvenen sebészek, itt vágyunk hárman.

— És az emberek... A nálunk megfordult betegek fele bányászokból, azok hozzátartozóiból tevődött össze. Jómagam is, kollégáim is nagyon megszerettük ezeket az embereket. Meghívtak már bennünket vadászatra. Kérték, látogassuk meg őket. nézzük meg. hogyan milyen körülmények között élnek.

— Jó próbatétel volt tehát ez az egy év .. j

— Igen — állapítja- meg az igazgató. — Kicsi a kórázunk, de ahhoz mérten modern felszereléssel rendelkezünk, itt is tudunk dolgozni. Most érezzük igazán, hogy kint vagyunk az életben, nem holmi fellegvárban. Ott, ahol a legnagyobb szükség van ránk, az emberek között.. j

Bogár István

Amikor a

V.

Ruzsicsék háza szemre a jobb falusi házak közé tartozik. Amikor a kérvényt megírták, már az új házukban laktak. Boldogok voltak és éhesek. Boldogok voltak, mert örültek az új háznak és éhesek, mert a házépítésnek ez volt a következménye.

— Kaptunk egy kis jusst és ezzel kezdtük.

Azt hittem, hogy néhány hold földről van szó és az képezte az építés alapját. De miután Ru- zsicsné elmondta, hogy mindössze néhány növendékállat volt a juss, és elmesélte, hogyan lett abból ház, rájöttem, hogy egy fiatal házaspár elnyűhetetlen akaratereje, a nélkülözéssel egybekapcsolódó ^hihetetlen munkabírása volt az alap.

A növendékállatokat nevelget- ték. így azok idővel jelentősebb értéket képviseltek. Kicsinyenkint hozzákezdtek az építőanyag beszerzéséhez. A falat, falusi szokás szerint nem téglából rakatták, hanem földből tömték a rokonok, ismerősök segítségével.

— Megrendeltük az ajtót a »tislernél«. Csakhogy akkoriban nem pénzért dolgoztak, mert annak nem volt értéke. Gabonát kellett mindenért adni. Az pedig nem volt, mert még nem érkezett el a cséplés ideje. Kénytelenek voltunk elmenni a gazdagokhoz, hogy adjanak kölcsön, mert a »tislernél« fizetni kellett. Kaptunk is kölcsön két hónapra, de úgy, hogy minden mázsa után 30 kiló kamatot kellett fizetnünk. Ez volt ám a sanyarú világ.

— Még szerencse, hogy volt miből fizetni a kamatot.

— Dehogy volt... Vagyis, hát ma már alig hiszi el az ember, hogy egyáltalában le tudta törleszteni az adósságait. Földünk nem volt, részesaratók voltunk. Amikor véget ért az aratás, cséplés, a részt nem is hoztuk haza, hanem vittük adósságaink törlesztésére.

— És miből éltek egész évben?

— Ezt nehéz lenne elmondani. Dolgozni jártunk hol ide. hol oda és hát kaptunk 10—20 kiló búzát vagy lisztet. így tengődtünk.

A ház így is éppen, hogy felépült és beköltözhető lett, de közel sem úgy nézett ki, mint most

A szoba, amelyikben beszélgettünk. most elég tágas, világos, egészséges. Három ablaka van, kettő az utcára, egy az udvarra néz.

— Akkoriban csak az az egy volt, amelyik az udvarra néz. Nem tellett többre.

ház épült

I Jobban szemügyre veszem az ablakot. Egy szimpla üvegű, piciny kis ablakocska. Olyan, amelyik legfeljebb arra jó, hogy jelezze a hajnali kivilágosodást; Nem tellett többre. Ebben az egy- ablakú szobában volt a népes család.

Az utcai két ablakot már a felszabadulás után csináltatták. Ezeken már kétsoros üvegezés van, aránylag elég nagyok és megfelelnek a szoba méreteinek.

Miközben mindezt jegyezget-. tem, szóbakerült az örökség, ami faluhelyen igen jelentős dolog. A Ruzsics-házaspár mindössze néhány növendékállatot kapott »jussként«, de az ő fiaik, noha hatan vannak (kettő még kisgyermekkorban meghalt a felszabadulás előtt) jelentősebb örökr ségre számíthatnak. Ezt nem azért írtam le, mintha számukra létkérdés volna az örökség, hiszen valamennyien tisztes körülmények között élnek. De le kell írni, mert emögött is a jószívű, gyermekeit nagyon szerető anya gondoskodása áll. Az olyan anyáé, aki anyagi körülményei között már nagy terveket szőhet.

Ez a hat gyermek öröksége lesz. Ruzsics néni nem akarja, hogy a gyermekek között esetleg szóváltás legyen a ház miatt és szeretné, ha annak a tulajdonába kerülne, aki ott maradt velük. — Ezért azon gondolkodnak, hogy még mielőtt a végrendelkezésre sor kerülne, pénzben kifizetik az öt gyermek házrészét, hogy a hatodiknak, akinek a tulajdonában marad, arra ne legyen majd gondja és ne legyen szóváltás.

Semmi kétség nem fér hozzá, ilyen gondolatai csak annak lehetnek, aki jó anyagi körülmények között él.

— Mondja Ruzsics néni, ha marad a régi világ, akkor is lehettek volna ilyen gondolatai? «

— Hm, ezt nem hiszem. Más világ volt az...

Hogy miből akarják előteremteni a ház árát, azaz pénzben kifizetni az örökséget, ezt nem tudom. Nem kérdeztem meg, illetlenségnek véltem volna egy család intim pénzügyei iránt érdeklődni. Nem is lényeges ez. A kijelentésekből félreérthetetlenül következtethettem arra, hogy megalapozott ez a tervük. Megalapozottabb, mint amikor a házépítéshez kezdtek.

Beszélgettünk a Ruzsics-gyer- mekek sorsáról. Számukra már ismeretlen az a küzdelmes élet, amelyben szüleiknek részük volt.

(Folytatjuk.)

BODA FERENC

Egy kismama és jóllakó Uan hadonászó csecsemője.

velünk van

Csehszlovák - magyar barátsági est Szekszárdon

Csehszlovák—magyar barátsági estet rendezett hétfőn, március 13-án este fél nyolc órai kezdettel Szekszárdon a városi művelődési házban a Csehszlovák Kultúra, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi kul- túrközpontja. A barátsági esten megjelent Prantner József elvtárs, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkára, a csehszlovák nagykövetség titkára és sajtóattaséja, valamint a Csehszlovák Kultúra igazgatója.

Az üdvözlőbeszédek elhangzása után került sor a cseh irodalom és zene kimagasló alkotásaiból összeállított műsorra. A műsorban fellépett Mátyás Mária operaénekesnő, Kossuth-díjas kiváló művész, Szentpál Mónika előadóművesznő, Csákányi László színművész. Mécs Károly színművész és Túrán László jazz zenekara.

— A bolgár főváros egyik legszebb negyedében, Lozenechben fog felépülni a főiskolások diákszállóinak új központja. Az idén megkezdik az első hatemeletes blokk építését, amely 500 főiskolás számára biztosítja a kényelmes elhelyezést. Ezt követően még néhány hasonló épület készül.

Pefőfi

Petőfi összes költeményei: életem első könyve. Ezerkilencszáz- negyvennégy március 15-én kaptam negyedik elemista koromban. Ha a beleírt emléksorokat és tanítóm aláírását nézegetem a borítólap alatti oldalon, mindig eszembe jut, hogy az »Egy gondolat bánt engemet« című verset lelkesedéssel szavaltam a tizenhét esztendővel ezelőtt megtartott dunaszentgyörgyi ünnepélyen, anélkül, hogy mélyebb értelmét felfogtam volna. A vers tartalmának megértésére csaknem egy évvel utána tanított meg Pjotr, a szovjet repülős kapitány.

*

Pjotr ábrándostekintetű, kissé fáradt mozgású leningrádi fiatalember volt. Civilben történelem tanár. A szovjet légihaderő tisztjeinek jellegzetes egyenruháját hordta. Egy hétre kvártélyozták be hozzánk. Esténként, ha megvacsorázott, s az apámmal megivott néhány pohár bort, a tűzhelyhez ült, kinyitotta az ajtaját és órákig nézte a lobogó tüzet.

Sütő bácsi, a foltozó varga, aki közelünkben lakott, gyakran átjött hozzánk. Tökéletesen beszélte az orosz nyelvet. Sokáig volt hadifogoly az első világháború idején Oroszországban. Tőle tudtuk meg, hogy Pjotr minden hozzátartozóját megölte a háború. Testvére a fronton esett el, apja, anyja légitámadás áldozata lett. Egyedül maradt, azért bánatos.

Sütő bácsi fordított. Pjotr felírta az oroszba átültetett szavakat jegyzettömbjébe. Nem vagyok máig sem tisztában azzal, hogy az idős foltozó varga milyen élethűen fordította át oroszra a verset, egy azonban bizonyos: Pjotr arcán egyre nagyobb izgalom tükröződött, s amikor a vers véget ért, ragyogott az arca az örömtől.

Hosszasan magyarázott Sütő bácsinak, felolvasott az átfordított szövegből, majd megint magyarázni kezdett.

Sütő bácsi hűségesen tolmácsolta Pjotr szavait.

Megtudtuk, hogy a szovjet légierő kapitánya szerint, ha Petőfi élne, akkor egészen biztos, hogy a szovjet katonákkal együtt harcolna. Pjotr a következő sorokat emelte ki a versből ennek bizonyítékaként:

Egy este, amikor Sütő bácsi nálunk volt, Pjotr meglátta kezemben a Petőfi könyvet, s amikor Sütő bácsin keresztül megkérdezte mi a legkedvesebb Petőfi- versem, gondolkodás nélkül rávágtam: az Egy gondolat bánt engemet című vers.

Pjotr megkérte Sütő bácsit fordítsa le a verset.

jurmai megunva siKra Lep Pirosló arccal és piros zászlókkal És a zászlókon eme szent jelszóval: »Világszabadság«

S ezt elharsogják Elharsogják kelettől nyugatig S a zsarnokság velük megütközik: Ott essem el én A harc mezején.

Pjotrnak akkor este iskolai olvasókönyvből kivágott Petőfi- képet ajándékoztam. Nagyon örült neki. Gondosan eltette tárcájába, családi képei közé. Akkor este vidámabb volt. Megeredt a szava. Sokat beszélt a távoli Leningrádról. Sütő bácsi alig győzte fordítani szavait.

Pjotr elment. Ismeretségük óta tizenhat év telt el, de azóta tudom, hogy Petőfi neve, a vilá szabadság, s a népek testvéris gét szimbolizáló forradalmi »p ros« zászlók elválaszthatatlan! egymástól. Ha Pjotr életben m radt, bizonyára megvan m könyvtárában a Petőfi-versek k tete, amely a Szovjetunió s< százezer honpolgárának kedvei olvasmánya lett az elmúlt n hány évtized során.

Haypál Tibor

<