Tolna Megyei Népújság, 1961. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-26 / 73. szám
IRODÁLOH NÉPMŰVELÉS * SziirHiilet m Irta: Borsi Darázs József Noszlopy Gáspár 1822-ben született Vrácsikon — ma Ujvárfalva — Somogy megyében, a pápai főiskolán szerzett ügyvédi oklevelet, és 1846-ban lett a marcali kerület al- szolgabírója. 1849-ben Somogy megye kormánybiztosa, Kossuth Lajos megbízásából szervezte a somogy-tolnai népfelkelést, s »Dunántúl Bem-jeként« verhetetlen serege élén a szabadságharc egyik legbravúrosabb hadmozdulatát hajtva végre, szekszárdi főhadiszállásáról — a Balatonon átkelve — Komárom várába vonultak vissza. Részese volt a Makk-féle összeesküvésnek, majd And- rásfy Károly, Jubál Károly és Sárközy Aurél társaságában újabb összeesküvést szőtt a Kecskemétre tartó osztrák császár — Ferenc József — eifogatására. Tervük nem sikerült. Az önkény rettentő bosszút állt rajtuk, 1853. március 3-án a régi ferencvárosi temetőben bitón haltak meg. Szürkületkor nagy fekete árnyak libegtek elő az apró buckák mögül, s roppant szárnyaikkal betakarták az eget. Csak itt-ott fénylett elő egy-egy reszkető csillag, aztán ezek is kialudtak és esni kezdett a vékonysugarú, sűrű, hideg eső. Elcsendesedtek a pásztorok is, egyedül a lassan kérődző állatok halk neszei szüremkedtek ki az útig, ahol négy árny surrant a bokrok védelme alatt, hónuk alatt — mintha hegedűt cipeltek volna — valami csomag-félét szorongattak. Valahol szegényemberek gyűlhettek össze — lányok és legények —, mert az egyre gyakrabban hangzó kutyacsahintá- sokba most már citerapityegés- sel kísért dobbaritások, s egy- egy dalfoszlány is ki-kihallott az útra. A négy surranó megállt. A városvégi ház előtt a strázsa sodorintgatta a bajszát, aztán kihúzta magát és hivatalos merevséggel ellépett a folyosóig. Ott meggondolta magát. Nem kocogott be az ablakon, csak belesett. — »Na, mulatozik az elesettje!« — vette tudomásul, aztán ellépett volna, de valaki csak elébe állt a sötétből és szelíd erőszakkal terelte befelé a szobába, a füstölgő gyertya fényébe. A strázsa szabadkozott : — Nem, nem lehet, szolgálatban volnék — aztán mégis csak lenyelt a méregerős kisüstiből vagy ötujjnyit. Ezalatt a négy siető elosont a kertek alján, s mire a strázsa kiment, hogy megkerülje járását, már messze jártak az éppen kibukkanó Hold alatt. Bent pengett a citera, s amikor a háztól a »hivatalos ember« már messze volt, ketten is előléptek a kamrából és kimenve a sötét udvarra— a Hold újra a felhők mögé tűnt —, elindultak a négy után, akik közül Sárközy Aurél -bevárta őket. A város végén már nem hárman álltak, hanem felszaporodtak tízannyira. Jubál Károly suttogva magyaráz. Andrásfy Károly hallgat, csak néha-néha bólint, mintha helyeselne. A ház, amely előtt állnak, kis távolságnyira van a bozóttól, ahonnan emberek tűnnek elő, és amikor halk kakukszószerű hang szállt a csenden át, szótlanul megindultak a ház felé és eltűntek abban. A strázsa ekkor óvakodott arrafelé, az ajtó előtt megtorpant, aztán mégiscsak belépett a folyosóra, és fülét rányomta az ablak üvegére, a kis hasadé- kon — mert az ablak erősen el volt függönyözve — látott is. Hatalmas, kerek asztal körül székeken, meg egymásra hajolva férfiak szorongtak, középen egy fiatal úrforma térkép fölé hajolva magyarázott: — Erre kell jönnie — hallatszott lehalkított hangján —, a ti dolgotok lesz, hogy itt a fordulóban — ujja most megállt a térképen — követ hengeríttek az útra, s ha mi már megmarkoltuk a fiatalúr nyakát, ti az összezavart kíséretet igyekezzetek teljesen szétszórni, hogy mi a »kinccsel« elszelelhessünk. Az ecsedi lápig meg sem állunk vele, s ott majd lesz ideje a császár őfelségének, hogy elgondolkozzék feltételeinken: az 1848-i törvények újra való élet- beléptetésén! A strázsa csak állt. Ment volna, meg nem is, aztán mégiscsak elindult volna, de három legény nagy husánggal a kezükben körülfogta. — Mit akar, maga vénember? — ripakodtak rá. — Hű a kirelejzumát — mordult az, aztán csak elnyúlt, mint a döglött béka, mert egyszerre koppant a fején a három bot. Az öreget behömbölítették az egyik bokorba. Reggel nagy volt az izgalom a városban. Ma mindenki korábban ébredt, kelt, mint egyébkor. Hogyne, hiszen erre utazik a császár. Igaz, sokat majd nem látnak belőle, mert annyi a katona meg a zsandár, mint a kastélykerítésen a léc — egymást érik. A tegnapesti emberek a megbeszélt helyre kanyarodtak. Talán húszán, ha voltak, a többi távolmaradt, mert a kecskeméti szabók nem készültek el idejére a vezér által rendelt huszáröltönyökkel. A menetelők megálltak ott, ahol a rét véget ér, és a bokros sűrű kezdődik. Ezalatt a városban a cifraruhás újurak csodálkozó sorfala közt egy bekötötthomlokú vénembert — a strázsát — vezette két érthetetlen nyelven ka- rattyoló tiszt a legcifrábbruhá- jú, habogva parancsot osztogató, kakastollasfövegű főember elé. A strázsa makogott valamit, a tolmács magyarázott, mire a kakastollas a homlokához kapott: — Ó, lieber gott! Trombita harsant. — Sorakozó! — bömböl te, valaki. A bámészok már tekint- gettek a kanyarodó út felé, aztán csalódottan lekonyultak a tekintetek, mert nem más történt, mint elindult egy zászló- aljpyi jágerkatona. A bokorban rejtőzködők hallgattak, csak egyetlen hang suttogta : — Aurél! Felelet semmi. — Karcsi! Karcsi! — mondta később újra a hang. Egy erős kéz kapta el a szólal- gató karját, és odalódította őt is az útra, ahol már Andrásfy. Jubál és Sárközy megkötözötten álltak a dühöstekintetű jáger- katonák gyűrűjében, aztán elindultak velük a város irányába. Amerre mennek, sehol egy teremtett lélek, pedig valahol itt kellene lenni a többieknek is, meg a bámészoknak is. Noszlopy már a magas háztetőn egyensúlyozva menekül ki a csapdából. A nyomában az üldözők serege, vele csak két falusiforma legény. — Gyüjjön velünk a tekintetes úr, úgy eldugjuk a szekszárdi dombok közt. hogy még a halál sem találna rá — mondták a legények. Noszlopy csak a fejét rázta, és elindult egymagában, hogy eltűnjön a sötétségben, mert már akkor este volt. Az egyik legény elmaradt. Leült a vizes fűre. Vér szivárgott az inge alól, aztán csak elnyúlt és üvegesedé szemében tükröződni kezdtek a gyűlő csillagok. A másik a bokor alá húzta, hogy az égre igyekvő Hold ne világítson a merevülő arcba, ő meg elindult volna, amerre Noszlopy Gáspár tűnt el egy pillanattal előbb. Nincs mentség! Az utat fegyveresek, villások állták el. Nem lehetett szökni. A legényt közrevették. A strázsa meg egv zsandár. Ordított mind a kettő, aztán elunva élhallgattak, s a felrebbenő fürjek és fácánok közt elindultak a legénnyel a réten keresztül a város felé. Ott már várt rájuk a becirker. — Hé, álljatok meg, álljatok meg! Ez a gazember is a Kos- suth-hundok közül való? A legényt odalökték eléje. Az szegény vacogva állt a rámere- dők pillantásában. — Üssétek! — ordította a magyar nevet viselő gyalázatos, de úgy, mintha egy behemót marha bömbölt volna, de a megvadult, üvöltöző ütött elsőnek, és zuhantak, zuhantak az újabb ütések. A legény megingott. Orrán, száján eleredt a vér, aztán a császár fogdmegjei meggondolva magukat, abbahagyták a verést, de ekkor már se élő, se holt a legény, menni se tudott volna, hát szekérre hömbölítet- ték, és elindultak vele a városba. Végig az utcákon sehol egy teremtett lélek, s a lehúzott zsaluk mögül sehonnan sem szivárgott ki fény. Csönd van es sötét. Még a kutyák se vakkan- tottak, de a falevelek sem mozdultak, az esti szél sem mert föltámadni, csak az emberszívek hánykolódtak egyre nyugtalanabbul. Azon az estén, abban a városban nem szállt álom a szemekre, és a nyitott szemek belemeredtek a vaksötétbe, amit csak néha-néha enyhített egy-egy imbolygó lámpa fénye. (Folytatás a 6, oldalon.) <4 900 éves város Szabad országban szabad, lepődő város A. felszabadító szovjet hadsereg első katonája 1944 november 29-én jelent meg a szekszárdi utcán, s ezzel új korszak kezdődött a város történetében, merőben más, minőségileg más mint minden megelőző. A fejlődés korszaka. A múltról szóltunk már az előbbi fejezetekben, csupán néhány kiegészítést kell még tenni, amelyek felvázolásával a je- , len válik érthetőbbé. Szekszárd fejlődése az elmúlt rendszerben megrekedt azon a ponton, ahol — kevés kivételtől eltekintve — minden magyar kisváros fejlődése kátyúba jutott. Városi jelleget csupán . megyeszékhely volta adott Szék szárának, de ez a városiassá g inkább névleges volt, mintsem valóságos. Iparral Szekszárd nem rendelkezett, abban az időben nem lévén tervszerű ipartelepítés, s különben is az egész gazdálkodásukat és gazda- ' sági rendszerüket a szőlőre építő szekszárdi hatalmasságoknak nem állt érdekükben az iparosodás. Hosszú huzavona utón épült meg a vasút is, abból is ■ csak egy szárnyvonal, mert a csomópont idetelepítése megakadt a városi képviselőtestület ellenállásán. Tolnára került a selyemgyár is, így Szekszárd iparát egyesegyedül a hét kilométerre lévő, nem különöseb■ ben jelentős kendergyár jelentette. Noha nem lehet figyel■ men kívül hagyni a földrajzi ■ fekvést, a természeti adottsá- • gokat, ezek a fejlődés szempontjából végső soron sokad- rangú kérdések, a társadalmi berendezkedés, a társadalmi rendszer volt az oka Szekszárd • elmaradottságának, s a fejlődés megrekedése a társadalmi viszonyokban keresendő. A felszabadult város lakosságára nem kis feladatok megoldása várt. Az első időkben csak arra jutott erő, hogy a múlt bűneit foltozzák, de már ekkor is jelentős összegeket használtak fel például a villanyhálózat fejlesztésére, a kórházi felszerelés bővítésére, napközi otthonok támogatására, utak, hidak, járdák javítására. 1947-ben félmillió forint volt az az összeg, amit közvetlenül a város fejlesztésére fordítottak, a következő két évben, évenként ugyanennyi, 1950- ben viszont már a kétszeresére emelkedett, s utána minden évben jelentős összeggel nőtt. 1952-ben már jutott erő arra is, hogy az égető lakáshiányon enyhítsenek, hozzákezdtek egy húszlakásos bérház építéséhez, megkezdődött a sportpálya építése és létesült egy 35 férőhelyes bölcsőde. A városban lévő iskolák szőkéknek bizonyultak a megnövekedett tanulólétszám befoga-- dására. Ezért kezdték meg 1955- ben a húsztantermes, modern, a korszerű igényeknek megfelelő általános iskola építését, amely ma mór teljes erővel „üzemel”. Még egy bölcsődére is szükség volt, fel is épült 44 férőhellyel. Vadonatúj épületében s a hozzácsatlakozó régiben megkezdte munkáját az egykori kereskedelmi iskola utódja, a közgazdasági technikum. A régi kereskedelmi iskolára azért hivatkozunk e helyen, mert a két háború között egyszer már megszűnt, mivel Szekszárdon nem volt iránta „igény”. Most van. Megépült a 6-os műút s ezzel Szekszárd is bekapcsolódott az országos forgalomba. A felszabadulás óta Szekszárdon több mint négyszáz földszintes családi ház épült 1960 végéig, ebből közel háromszáz OTP-kölcsönnel. így jött létre ■I városunk egyik legszebb új ne- 1 gyede, a Kertváros. 1954. óta ugyancsak 1960. végéig, 12 bérház épült a városban, melyekben kétszáz család talált kényelmes otthonra. És azóta nemcsak folytatódik, hanem a távlatokat tekintve egyre nagyobb méreteket ölt a bérházépítkezés. Három és félmillió forintos költséggel 17 kilométer hosszú új villanyhálózat épült Szekszárdon. Hasonló a fejlődés a vízvezetékhálózat bővítése terén is, itt azonban hét és fél kilométer hosszan új csöveket kellett lefektetni — nem kis beruházással — mert annak idején 1924-ben ócska vascsöveket helyezett el a panamista építő és építtető. Tavaly április 4-én kezdte meg működését a bőrdíszmű üzem, amelynek ma már COO dolgozója van, többségükben nők. A felszabadulás óta létesült a mezőgazdasági gépjavító vállalat, új, korszerű kenyérgyár épült, bővültek a ktsz-ek, létrejött a Faipari Vállalat; az építőipari vállalat ina már nem egyszerűen kőművesek tömörítése, hanem korszerű, nagy feladatok megoldására képes építőipari üzem. Hatalmas beruházással épül a szőlőkombinát, amely az ország legnagyobb és legmodernebb ilyen jellegű üzeme lesz és a szekszárdi bor világhírnevét hivatott visszaállítani az állami gazdaság szőlőtermelésével egyetemben. Óriási forradalmi változást .jelentett a mezőgazdaság szocialista átszervezése Szekszárdon. Ma már a szekszárdi utak mentén büszkén hirdetik a táblák: Szekszárd termelőszövetkezeti város. A város parasztságának elsöprő többsége rálépett az új, a paraszti felemelkedés útjára és négy termelőszövetkezetben formálják a szocialista paraszti jövendőt, Megváltozott — méghozzá jelentősen — Szekszárd társadalmának képe is. Megnövekedett az iparban foglalkoztatottak szá ma, az egyéni parasztok sokasága helyett termelőszövetkezeti gazdák összefogása jelenti ma a mezőgazdaságot a városban. Az értelmiség ma a város jobblétén, fejlődésén munkálkodik, a párt és a tanácsi vezető szervek irányításával. Szekszárd megújult, város lett, nemcsak névlegesen, hanem valóságban is, nemcsak a címet viseli, hanem a tartalom is sajátja, s a város minden becsületes lakója azon munkálkodik* hogy még szebb, még modernebb legyen. Ehhez a fejlődéshez az út 1944 november végén nyílt meg, S Szekszárd lakói élni tudtak, jól sáfárkodtak a lehetőségekkel. Egy épülő ház htmlekzalára Testvér, Most látom élsz. Gyökeret versz a föld alatt akár a fák, s kilombosodsz a föld felett. Ágad a három emelet, s rajta csüng a sok lakás-levél. Testvér, te úgy töröd magád, — akárcsak én — hogy különb legyél. Karodba zárod majd a bentlakó. kát. — akárcsak én — S léted önmagában szó, Közösen vagytok a mondat, egy folyvást viduló világ nagy történetében. Kimondod, — akárcsak én — hogy a félelmektől még terhes világ szívében mind több a remény. GALLAI KÁROLY ’Äa
