Tolna Megyei Népújság, 1961. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-23 / 70. szám

TOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! r ,M A GYÁR SZOCIALISTA MUNKÁS/ AÜ TOLNA Mi GYEI . BIZOTTSÁG A ÉS A MEGYE1 TANÁCS LAPJA Csütörtök 1961. március 23. XI. évfolyam 70. szám * ÁRA: 50 FILLER Szekszárdi tsz-gazdák Budapesten A Hazafias Népfront szervezésében a szekszárdi tsz-gazdák budapesti kiránduláson vettek részt. Képünk: szekszárdi gazdák » parlament előtt. Társadalmi munka szervezése, ezüstkalászos gazdák találkozója a népfront-bizottság terveiben A Hazafias Népfront Paksi Já­rási Bizottsága ez évi első fél­éves munkatervében többek ko­zott- szerepel ezüstkalászos gaz­dák találkozójának szervezése is. E találkozó keretében az ezüst- kalászos tanfolyamot végzett gaz­dák a termelőszövetkezet gazdál­kodását tárgyalják majd meg egy-egy községben, s javaslatot tesznek a gazdálkodás eredmé­nyesebbé tételére. Ugyancsak szerepel a munka­tervben értelmiségiek találkozó­jának szervezése is, ahol a részt­vevők aktuális problémákat vi­tatnak meg. Ilyen találkozót ren­dezett már a bizottság február­ban a Nagydorogi Dohánybevál-. tóban, ahol az üzem munkásain és vezetőin kívül madocsai ven-| dégek is voltak, akik műsort ad­tak a beváltó dolgozóinak. — Ugyancsak megszervezik a duna- földvári és paksi értelmiségiek találkozóját is. A községfejlesztési tervek elké­szítésében és azok kivitelezésé­ben, a munkák megszervezésében jelentős szerep hárul a községek­ben a népfront helyi szerveire. A munka megkönnyítése érdekében a járási bizottság a községek községfejlesztési állandó bizott­sági elnökei részére megbeszélést tart, ahol a községfejlesztési prob­lémák legfontosabbjait vitatják meg. A falvakban pedig a köz­ségfejlesztési munkák végzése so­I rán, a társadalmi munka meg­szervezése hárul komoly feladat­ként a népfront helyi szerveire. Áz idén elkezdik építeni a szekszárdi autóbusz-állomást Közismert a megyében, hogy I Szekszárd város központjában az autóbusz-állomás csúfítja a vá­rost, piszkos a megálló környéke és a biztonsági követelményeknek sem felel meg. Néhány évvel ez­előtt határoztak úgy az illetékes tanácsi szervek az autóközleke­dési vállalattal egyetértésben, hogy új autóbusz-állomást építe­nek. A korábbi tervek előrelátható­lag az idén valósulnak meg. A korszerű, minden követelményt kielégítő autóbusz-állomás a vasútállomás mellett épül. A ter­vek szerint az idén elkészítik a felvételi épületet várótermekkel, forgalmi irodákkal, egyéb közle­kedési biztonságot nyújtó beren­dezésekkel. A Komlói Állami Épí­tőipari Vállalatnak erre az évre még van szabad kapacitása és el tudja készíteni az autóbusz-ál­lomást. A típustervek alapján készülő létesítmény mintegy 4,2 millió fo­rintba kerül. Az idén, a léte­sítmény első lépcsőzete készül el, jövőre, vagy a későbbi években pedig a létesítmény második sza­kaszát építik fel. A jövő héten bizottság szemléli meg a létesítmény helyét, és ekkor határoznak a végleges prog­ramról is. Ha májusban az építést elkezdik, úgy az AKÖV dolgozói négyezer óra társadalmi munkát tudnak még az idén elvégezni. A vállalat dolgozói főleg bontási, tereprendezési munkák végzésé­vel segítik majd a létesítmény mielőbbi átadását. Több bizonytalan híresztelés után most már biztossá vált az is, hogy még az idén megkezdik az új forgalmi telep építését is. E létesítmény több évig tartó munkát jelent az építő vállalat­nak. 1962-ben azonban már az AKÖV-öt a város központjából, a bérháznegyedből az új telep­helyre lehet költöztetni. Az új forgalmi telep építését már a harmadik negyedév végén meg­kezdik. Tanácskozás a tűzvédelemről Ma délelőtt 10 órakor a megye állami gazdasági, tan-, kísérleti és célgazdaságai, valamint a gép­állomások vezetői és tűzrendé­szed előadói részére értekezletet tart a tűzrendészed osztálypa­rancsnokság Szekszárdon a fegy­veres testületek klubhelyiségé­ben. Az értekezleten a jelenlévők értékelik a tűzrendészet terén ed­dig elért eredményeket és meg­határozzák a legfontosabb tenni­valókat. E témakör után a tár­sadalmi tulajdon védelméről hangzik el előadás. „Ha nem sikerül megoldást találni a kongói válságra, súlyos események követke. hetnek be" Az ENSZ kongói békélíető bizottságának jelentése New York: (MTI) Az ENSZ 11 tagú békéltető bizottsága kedden a közgyűlés elé terjesztette ter­jedelmes jelentését. A bizottság jelentése felhívja a figyelmet arra, hogy ha nem sikerül megoldást találni a kon­gói válságra, akkor »igen súlyos események következhetnek be, amelyek veszélyeztethetik nem­csak Kongót, hanem egész Afri­kát, sőt talán az egész világot is«. ->Nem túlzás azt mondani — hang zik a jelentés —, hogy Kongó a katasztrófa szélén áll«. A jelentés hangsúlyozza, hogy a bizottság munkáját hátrányo­san befolyásolta a kongói veze­tők közömbös, sőt gyakran eluta­sító magatartása. Csőmbe egyál­talán nem volt hajlandó együtt­működni a bizottsággal, Kasza- vubu nedig »csupán udvarias« volt vele. A bizottság mindenekelőtt rá­mutat arra, hogy Kongó »alap­törvényét« módosítani kell, mert azt az egymással szembenálló erők saját tetszésüknek megfele­lően értelmezik. Ileo Leopoldville-i kormányát, amelyet Kaszavubu önkényeién nevezett ki, a bizottság megálla­pítása szerint sem lehet törvé­nyesnek tekinteni mindaddig, amíg nem kapja meg a parla­ment jóváhagyását. A bizottság több pontban teszi meg javaslatát a kongói helyzet rendezésére: Kongóban az egy­mással szembenálló erők kösse­nek fegyverszünetet az ENSZ közreműködésével helyre kell ál­lítani a törvényességet és a ren­det, át kell szervezni az ország közigazgatását és hadseregét, gon­doskodni kell arról, hogy a par­lament olyan alkotmányt hagy­jon jóvá, amely . biztos alapul szolgál Kongó alkotmányos éle­téhez. A jelentés nem tesz említést a Csőmbe által kezdeményezett ta- o.anarivei értekezletről, de java­solja, hogy a kongói politikai ve­zetők, lehetőleg Kongó határain kívül, tartsanak megbeszélést. A kongói válság oka — a bi­zottság jelentése szerint — az, hogy 1. Belgium nem tett eleget a Biztonsági Tanács és a közgyű­lés határozatának, hogy vonja ki katonai és katonai jellegű sze­mélyzetét Kongóból és ne avat­kozzék be az ország belügyeibe, 2. Az ENSZ nem határozta meg pontosan saját megbízottjának feladatát a válság kezdetén és az ENSZ-parancsnokságot nem látta el a feladata végzéséhez szükséges eszközökkel. 3. Az ENSZ nem foglalt határozottan állást a törvényes hatalom kér­désében. A jelentést Marokkó és Ghana képviselője nem írta alá azzal az indokolással, hogy február köze­pe óta, amikor a bizottság a munkáját befejezte, a kongói helyzet nagymértékben megvál­tozott, így a jelentés ma már ideiét múlta. TAVASZ A FÖLDEKEN Elvetették a koraiavasziakat — zöldeil a borsó A teveli Kossuth Termelőszö­vetkezet főagronómusa érdeklő­désünkre elmondotta, hogy az idei évben három héttel előbbre vannak a tavaszi munkákkal, mint az elmúlt esztendőkben ál­talában. A koratavasziakat: a borsót, a cukorrépát és a napra­forgó egy részét már elvetették. Vetnék ma is a napraforgót, de még nem érkezett meg a mag. Ugyancsak befejezték a termelő­szövetkezetben az őszi vetések ta­vaszi ápolását és fejtrágyázását. Most a kukoricavetés előkészítése van folyamatban a teveli Kossuth Termelőszövetkezetben is. Nem a tavaszi munkákkal kap­csolatos, de lényegében nagyon aktuális eseményről kaptunk még hírt a Kossuth Tsz-ből. Arról, hogy a jövő héten ötezer rántani való csirkét ad piacra a szövetke­zet. A naposcsirkék január 4-én érkeztek a gazdaságba, átlagsú­lyuk ma 60 deka. Palántai'líefii gépet alakítottak át burgoipiiitetésre Néhány héttel ezelőtt hírt ad­tunk arról, hogy a tengelici Pető­fi Termelőszövetkezet gépesítette gazdaságát. A közös gazdaság sa­ját gépparkjával rövidebb idő alatt elvégezte az időszerű tavaszi munkákat, mintha például ezt teljesen a gépállomással végeztet­ték volna el. Bizonyságul elmond­juk, hogy a szövetkezet határá­ban szépen zöldeil az idén vetett zab, a tavaszi árpa, a borsó és ki­kelt már a cukorrépa, amit a jövő héten sarabolnak. A tengelici Petőfi Tsz tagjai 100 holdon termelnek burgonyát. Az ültetés meggyorsítása és a költségek, csökkentése érdekében a szövetkezet gépszerelői két pa­lántaültető gépet alakítottak át burgonyaültetővé. A két gép napi teljesítménye nyolc hold. S mint számolták, mintegy 5 százalékkal kevesebb költséget kell ráfordí­tani az ültetésre, mintha kézzel raknák földbe a burgonyát. Hét traktorral éjjel-nappal dolgoznak az aisónyéki határban Sárköz legmélyebben fekvő I földterülete az alsónyéki határban van, amelyen a Dózsa Népe Ter­melőszövetkezet gazdálkodik, .áz egyébként is csapadékos ősz miatt így közel 700 holdon nem tudták elvégezni a szántást, s az idén is későbben tudtak munkához látni a földeken, mint mondjuk a paksi járásban. De a rossz időjárás okozta lemaradást nagyjából pó­tolták a szövetkezeti gazdák. Al­sónyék határában hetek óta nyolc- traktor dolgozik, hetet éjjel-nap­pal, két műszakban üzemeltetnek ma is. A szántásokkal egyidőben az időszerű mezőgazdasági munká­kat is elvégezték a Dózsa Népe Termelőszövetkezetben. Tegnap kaptunk telefonjelentést arról, hogy a szövetkezeti gazdák és a gépállomási traktorosok több mint ezer hold földre szórták ki a műtrágyát, befejezték az őszi ka­lászosok tavaszi ápolását rm mniirnTTiTTminfiiiiM (Vitádat dfrnihóldaL

Next

/
Thumbnails
Contents