Tolna Megyei Népújság, 1961. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-17 / 41. szám
1961. február 17. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG s 172 800 forint tűzkára térült meg a tamási Új Élet Termelőszövetkezetnek az általános biztosítás keretében 1961. január 1. hatállyal a termelőszövetkezeti vagyon védelmére új általános biztosítási rendszer lépett életbe. Az új általános biztosítási rendszer bevezetését a mezőgazdaság szocialista átszervezése tette szükségessé, a mező- gazdasági termelőszövetkezetek termelési biztonságának és pénzügyi zavartalanságának előmozdítására. Az új általános biztosítás egyszerre nyújt védelmet tűz, villámcsapás, robbanás, vihar, földrengés, állatelhullás, kényszervágás, jégverés esetére, 50 százalékban megtérülnek a termelőszövetkezetek árvízkárai, és kiterjeszthető a szövetkezetek gépjárműveinek és szállítmányainak biztosítására. Tolna megye termelőszövetkezetei általános megelégedéssel fogadták az új biztosítás bevezetését, és a szövetkezetek túlnyomó többsége, már mintegy 130 termelőszövetkezet, az új biztosítást meg is kötötte. A tamási Uj Élet Termelőszövetkezetben, mint érről a Tolna megyei Népújságban már hírt adtunk, a közelmúltban tűzvész pusztított, amelynek során a termelőszövetkezetnek egy szerfás istállója égett le, több állat az égési sérülésekből kifolyólag kényszervágásra került, 14 darab állat pedig bent égett. A képeken a tűzvész színhelye látható. A kárt az Állami Biztosító már az új termelőszövetkezeti általános vagyonbiztosítás keretében térítette meg a termelőszövetkezetnek, amely a biztosítás fel adásáról a jó gazda gondosságával már január hó első napjaiban gondoskodott. Mivel permetezzük a gyümölcsfákat nyugalmi állapotban A gyümölcsfák rügyfakadás előtti — nyugalmi állapotban történő — permetezésének nagy fontossága van. Több veszélyes kártevő elleni eredményes védekezés alapja a rügyfakadás előtti permetezésnek szakszerű elvégzése. A nyugalmi állapotban megvan a lehetőség arra, hogy a per- metlevet eljuttassuk a korona legrejtettebb részeibe is, olyan helyekre, ahova a lombos állapot ban történő permetezéskor nem juthat permetlé. Ugyanakkor ebben az időszakban olyan jóhatású növényvédőszereket is használhatunk (sárgaméreg, gyümölcsfaolaj), amelyeket perzselé- si veszély miatt lombos állapotban nem használhatnánk. A rügyfakadás előtti permetezéseket elvégezhetjük, mihelyt az időjárás erre lehetőséget nyújt. Fagymentes februárvégi napokon, szélcsendes időben már megkezdhetjük e munkákat. Permetezés előtt azonban feltétlenül végezzük el a szükséges fatisztogatási munkákat. A nyugalmi állapotban történő permetezéseket mindig áztatásszerűen végezzük, tehát úgy, hogy a permetlé a gyümölcsfa minden egyes részét érje és alaposan nedvesítse át. Gyümölcsöseinkben változatlanul egyik legsúlyosabb kártevő, a kaliforniai pajzstetű ellen is a nyugalmi állapotban tudunk legeredményesebben védekezni. A pajzstetű elleni, nyugalmi állapotban történő permetezésekhez több növényvédőszert is tudunk ajánlani. Erősen pajzstetves gyümölcsfáknál gyümölcsfaolajos permetezést ajánlunk. Alma- és körtefáknál 5 százalékos (100 liter vízhez 5 kg gyümölcsfaolaj) csonthéjasoknál (szilva-, ringló- fáknál^ 4 százalékos töménységű gyümölcsfaolajos permetlevet használjunk. Gyümölcsfaolajos permetezést azonban csak 3 évenként alkalmazzunk, mert a gyümölcsfaolaj rendszeres, évenkénti használata mellett a fák olaj- untságot kaphatnak. Nagyon kell ügyelni a permetlé helyes elkészítésére. A gyümölcsfaolajos permetlé elkészítése a következőképpen történik: 100 liter per- metléhez 5 kg gyümölcsfaolajat mérünk tiszta keverőedénybe. — Ezután félliterenként, majd literenként folytonos keverés mellett 5 liter vizet adunk a gyümölcsfaolajhoz. A további 90 liter vizet 5—10 literenként adagolva, állandó keverés mellett öntsük a törzsoldathoz. Sohasem szabad a vízre ráöntehi a gyümölcsfaolajat, mert így nem lehet alaposan elkeverni és nem kapunk jó permetlevet. A permetlé készítéséhez mindig lágy vizet használjunk. Ha csak kemény. víz áll rendelkezésünkre, úgy hl-enként 5—10 dkg mosószódával lágyítsuk a vizet. Arra is ügyeljünk, hogy a víz hőfoka legalább + 5—8 C fok legyen, mert az ennél hidegebb vízben az olaj nem jól emulgálódik. Gyenge, vagy közepes pajzstetű fertőzés esetén, valamint ha az elmúlt évben gyümölcsfaolajjal permeteztünk, Floristella kénporból készült, téli hígítású mész- kénlével is védekezhetünk. A téli hígítású mészkénlével a pajzstetű mellett egyúttal a- lisztharmat gombabetegség, valamint á takácsatka ellen is védekezhetünk. Ahol nem áll rendelkezésre a mészkénléfőzéshez szükséges felszerelés, továbbá kisebb háztáji gyümölcsösökben téli hígítású mészkénlé helyett használhatunk gyárilag készített szilárd mészkénlét, Neopolt. A Neopolból rügyfakadás előtti permetezéseknél 100 liter vízhez 5 kg-ot kell adni. A kéntartalmú szerek használatának különösen nagy jelentősége van, egyes olaj iránt érzékeny fák permetézésénél — pl. őszibaracknál —, mert ezek a gyümölcsfák még nyugalmi állapotban sem bírják az olajos permetezőszereket. A pajzstetű ellen jó eredménynyel lehet használni a Noven- dát (sárgamérget) is. A Novendá- ból 1,5—2 százalékos permetlevet kell használni. A novendás permetezésnek nagy előnye, hogy egyúttal a bimbólikasztóbogár és sodrómolyok ellen is védekezzünk Mivel a Novendáhák gombaölő hatása is van, novendás permetezés esetén gombabetegségek el=- len, rügyfakadás előtt bordóilé- vel permetezni nem szükséges. Varasodás és egyéb gombabetegségek ellen rügyfakadáskor 1 százalékos bordóilével permetezzünk. A bordóilé helyett használhatunk DNEB pasztát, melyből 0.4 százalékos permetlevet kell alkalmazni, valamint Vitig- ran permetezőszert is. Vitigran- ból 0,5 százalékos permetlevet kell használni nyugalmi állapotban történő permetezéseknél. E két új gombaölőszer alkalmazásának nagy előnye, hogy közömbösítésükhöz mész nem szükséges és a permetlé elkészítése egyszerű és gyorsan történik. Alkalmazásuk a rézgálicból készült bordói- léhez viszonyítva, gazdaságosabb is. Almafalisztharmat ellen a téli hígítású mészkénlébe hatásfokozás céljából hl-enként 50 dkg. melegvízben előzetesen feloldott vasgálicot keverünk. Balogh András — A húsvéti üdvözlőlapokból hétféle egységárban és számtalan különböző mintában 250 000 db-ot hoz forgalomba Tolna megyében a PIÉRT. A képeslapok kiszállítása a boltok részére már megkezdődött. (59) — Szakszervezeti gyűlést tartottak a napokban a Simontornyai Bőrgyárban, amelyen mintegy 320-an vettek részt. A gyűlésen Szabó István, az üzemi bizottság titkára beszámolt a bőripari szak- szervezetek kongresszusáról. — Több mint 3 millió forinttal növekedett a dombóvári Alkotmány Termelőszövetkezet tiszta vagyona egy év alatt. Az 1959. év i végén 4 milliós vagyonnal rendel- j keztek, és az 1960. évi zárszám- ' adásnál már meghaladta a szövetkezet tiszta vagyona a 7 millió forintot. — Sírfelirat a kutyatemetőben. A franciaországi Asnieres kutyatemetőjének egyik sírján a következő felirat olvasható: »A drága Pompey kutya emlékére. Emberként tisztelhetnénk, csakhogy te hűséges voltál!« — A dunaföldvári új termelő- szövetkezetekben közgyűlést tartottak a közelmúltban. A közgyűléseken a közös alap fejlesztésével foglalkoztak, és elfogadták az 1961. évi beruházási tervet. — »-Jóléti« intézkedés Louisía- nában. Az- amerikai Louisiana államban azonnali hatállyal beszüntették 6000 leányanya és 22 000 törvénytelen gyermek állami segélyezését. — Úttörő szavalóverseny Ten- gelicen. Az úttörő-szervezet megalakulásának 15. évfordulójára készül a tengelici Bezerédj István úttörőcsapat. A készülődés keretében egy úttörő szavalóversenyt rendeztek az múlt napokj ban: 34 pajtás vett részt a versenyen. Az első hat helyezett könyvjutalmat, a többi oklevelet kapott. — Az egyik iker 22 nappal öregebb a másiknál. A californiai | Belmontban különös körülmények között jött a világra egy ikerpár. A 40 éves Beulah Swift asszonynak január 9-én kislánya született, aki két nappal később meghalt. Az orvosok tudták, hogy iker-terhességről van szó, de miután az első szülés idő előtt tör- I tént, úgy határoztak, hogy a má- ! sodik gyereket a lehetőség szerint hordja tovább. Január 31-én megszületett a második kislány is, akit azóta búrában tartanak, és valószínűleg meg tudják menteni. Dr. Stenley T. Levine, a bel- monti kórház szülészorvosa szerint a szakirodalom mindössze két olyan esetet ismer, amelyben ikrek születése között ilyen hosszú idő telt el. — Hat és félszeresére növekedett a németkéri Alkotmány Termelőszövetkezetben a fel nem osztható közös vagyon 1960-ban. A termelőszövetkezet 480 hold területen dolgozik. — Előzékeny kiszolgálás. »Kérem, használja cigarettázáskor a hamutálcát! Ha viszont szívesebben hamuzik a tányérokba és a csészékbe, közölje ezt a pincérrel, aki ez esetben a kívánt ételeket 1 és italokat majd hamutálcán szolgálja fel!« A fenti szöveg egy ph'i- 1 ladelphiai vendéglő étlapján olvasható. Apróhirdetések Az apróhirdetés dija szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden tovább) vastagon szedett szó két szónak számit. Eladó 1 db 600-as favázas szalagfűrész, 1 db 300-as, vasvázas egyengető gyalugép, körfűrészszel, fúrófejjel, maróval, köszörűberendezéssel, 1 db 4,5-es Ganz villanymotor. 1 db. 6 kalapácsos daráló. Berk.y Miklós, Iregszem- cse. ___________ (53) B élyeggyűjteményt, összeállítást veszek. Hiánylistára magyart szállítok. Átvétel után fizetendő. Bélyegkereskedés. Szeged. Kelemen utca. (52) Munkaerőt főrevizori beosztásba 2000—2400 Ft-os fizetéssel azonnali belépéssel felvesz a MÉSZÖV. (34) A Szekszárdi Ruházatiipari Vál lalat felvételre keres műszerészt! (varrógépekhez). Fizetés megálla- j, podás szerint. Jelentkezés: Csokonai u. 9. (54) Olcsó, könnyen kezelhető BOY golyósiróti Kérje mindenütt! iiiiiiiiiiiiiiiiiiii (51;