Tolna Megyei Népújság, 1961. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-02 / 28. szám

2 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 1901. február 2. Éles vitákat váltott ki Washingtonban Kennedy »resszusi üzenete kong] Washington: (MTI) Kennedy első kongresszusi üzenete éles vitákat idézett elő washingtoni politikai körökben. Demokrata párti szenátorok és képviselők úgyszólván fenntartás nélkül he­lyeslik az elnök értékelését az Egyesült Államok helyzetéről, va­lamint terveit is. Számos republikánus párti tör­vényhozó viszont nyíltan rosz- szallását. fejezi ki. Közülük leg­többen azt mondják, hogy Ken­nedy pénzügyi elngondolásai ir­reálisak és lehetetlen lesz előte­remteni a szükséges összegeket a tervbe vett belső beruházások­hoz, katonai kiadásokhoz és kül­földi segélyekhez és ugyanakkor rendbehozni a deficites fizetési mérleget, valamint megszilárdí­tani a dollárt. Más republikánus párti politi­kusok helytelenítik, hogy az el­nök ennyire borúlátó képet fes­tett az amerikai helyzetről. Gold- water szenátor, a köztársasági párt szélsőjobboldali veteránja egyenesen azzal vádolta Ken- nedyt, hogy »-pánik-gombot nyo­mot^ meg«. A legnagyobb feltűnést Ken­nedy üzenetének az a része kel­tette Washingtonban, amely a ke- 1 -európai népekről szól. Az ez­zel kapcsolatos véleményeket két csoportba lehet osztani. Az egyik vélemény szerint az elnök a »ke­let-európai népek szabadságá­nak« megemlítésével némileg visszalépett azoktól a kijelenté­seitől, amelyek azt sejtették, hogy komolyan keresi a megol­datlan kérdések rendezésének út­ját a Szovjetunióval. E vélemény hívei hangoztat­ják, hogy valahányszor az Egye­sült Államok a »kelet-európai né pék szabadságának védelmezője­ként« lépett fel, az mindig erő­teljes visszautasításban része­sült Moszkvában és a népi de­mokratikus államok fővárosai­ban. Az a tény, hogy Kennedy mégis jónak látta felvetni ezt a kérdést első kongresszusi üzene­tében, nem tesz jó szolgálatot a szovjet—amerikai viszony meg­javítása ügyének. A másikfajta vélemény képvi­selői — s ezek vannak többség­ben Washingtonban — arra mu­tatnak rá, hogy Kennedy elke­rülte a kelet-európai népek »fel­szabadítása« kifejezést, s nem beszélt a »rab nemzetekről« sem. Ezáltal az elnök továbbra is nyitva hagyta az ajtót a szovjet— amerikai viszony javítására irá­nyuló tárgyalások előtt. Az igazság az, hogy az elnök üzenetének a kelet-európai or­szágokról szóló része pontosan beleillik Kennedy külpolitikai irányvonalának keretébe. — Az Egyesült Államok elnöke a jelek szerint új módon, szerinte meg­felelőbb és hatásosabb eszközök­kel kívánja szolgálni a régi célt: a szocializmus győzelmének meg­akadályozását. Lényegében azt mondta: haj­landók vagyunk tárgyalni a lesze­relésről — pontosabban: a fegy­verzet ellenőrzéséről — az atom­fegyver-kísérletek szüneteltetésé­ről, közös űrkutatási programról és más kérdésekről, amelyeknek megoldása csökkentené a nemzet­közi feszültséget. De a mostani­nál nagyobb erő pozíciójából aka runk tárgyalni és mindent meg­teszünk nemcsak azért, hogy erősebbek legyünk, hanem azért is, hogy gyengítsük az ellenfél politikai és morális erejét. Röviden: Kennedy szeretne elődjénél hatékonyabban csele­kedni — hogy az ő terminoló­giáját használjuk — »a kommu­nista vetélytárs leküzdése érde­kében«. Mindez nem zárja ki a békés együttélés és a békés verseny bizonyos mértékű érvényesülését a nemzetközi arénán. A szocia­lista országok már számtalanszor kifejezésre juttatták, hogy a ma­guk részéről készek a békés ver­sengésre politikai, gazdasági és ideológiai fronton egyaránt. Lendületesen fejlődik az SZKP XXII. kongresszusa tiszteletére indított munkaverseny Moszkva (MTI): Az SZKP XXII. kongresszusa tiszteletére indított munkaversenybe újabb és újabb százezrek kapcsolódnak be a Szovjetunióban. Csaknem valamennyi üzem dolgozói meg­tették már kollektív felajánlásu­kat, amelyben az évi terv határ­idő előtti teljesítését, \a terme­lékenység növelését, az önköltség csökkentését vállalják. A terven felül vállalt kötelezettségek tel­jesítése sok millió rubel értékű árut ad a szovjet népgazdaság­nak. Igen sok gyár dolgozói pá­rosversenybe léptek egymással, az üzemeken belül pedig mind­inkább kiszélesedik a kommunis­ta munkabrigádok mozgalma. A moszkvai dolgozók legjobb­jai tanácskozást tartottak, ame­lyen felhívással fordultak minden moszkvai dolgozóhoz, s felszólítot­ták őket: egyéni terveik teljesí­tésével is segítsék a felajánlott kötelezettség megvalósítását. Űjabb kémszputnyikot lőttek__ fel az Egyesült Államokban Point Arguello (MTI): Az Egye sült Államokban kedden Samos— 2. típusú műholdat lőttek földkö­rüli pályára. A Samos—2. 95 perc alatt kerüli meg a Földet és 350, illetve 300 mérföldes távol­ságban kering körülötte . A nyugati hírügynökségek is elismerik, hogy az új amerikai műholdakat kémkedési célból lőt­ték ki. A Samos—2. rendelteté­se — írják — „felderítési felada­tok végrehajtása a • kommunista országok felett.” Á laoszi lakosság nem hajlandó együttműködni a Boun Oum-klikkel Hanoi (MTI): A Pa tét Lao egységeinek rádiója keddi kom­mentárjában megállapítja, hogy jelenleg a törvényes laoszi kor­mány ellenőriz hatalmas területe két Phong Saly tartománytól, amely az ország északi részében fekszik, egészen Laosz középső és déli részéig. A lázadók által ideiglenesen megszállt területeken kongói helyzetről tárgyal ismét a Biztonsági Tanács New York (MTI): Az ENSZ­küldöitségek figyelmének közép­pontjában az ENSZ Biztonsági Tanácsának szerdán kezdődött újabb kongói vitája áll, Nyugati hírügynökségek jelen­tése szerint a Szovjetunió küldött sége hétfőn kérte a Biztonsági Tanácsot, a vitában foglalkoz­zék azzal a szovjet bejelentéssel is, hogy Belgium „idegenlégiót” juttatott el a kongói Katanga tartományba azzal a rendeltetés­sel, hogy Csőmbe, a tartomány szakadár „miniszterelnöke” ezek­kel a külföldi zsoldosokkal hajt­sa végre Belgium beavatkozását Kongó belügyeibe. A csehszlovák ENSZ-küldött- ség kedden a Biztonsági Tanács­hoz juttatott levelében sürgette, határozza el a tanács olyan ha­tékony intézkedések végrehajtá­sát, amelyek biztosítják, hogy Lumumba, Kongó törvényes mi­niszterelnöke visszanyerje sza­badságát és kormánya, valamint a kongói parlament folytathassa tevékenységét. Kedden este Hammarskjöld ENSZ-főtitkár levelet intézett Walter Loridanhoz, a belga ENSZ-küldöttség vezetőjéhez. Hammarskjöld közli, hogy a kon­gói ENSZ képviselettől olyan tá­jékoztatást kapott, amely „azt látszik jelenteni, hogy tárgyalá­sok folynak a kongói katonai tá­maszpontok és az ott tárolt kész­letek jelenlegi státuszának meg­változtatásáról.” A levél az AP tudósítójának jelentése szerint — arra látszik utalni, hogy az egyik tárgyaló fél éppen — Belgium, Az új brazíliai elnök rádióbeszéde ban Quadros a seprűt válasz­totta jelvényének; most is kije­lentette, hogy ő lesz a „seprűs ember”, s megígérte, hogy har­colni fog a korrupció és a bürok­rácia ellen, Kubára célozva Quadros azt mondotta, hogy szerinte Brazília nem forradalmi úton fogja majd keresni a megoldást problémáira. Ugyanakkor azonban Quadros hangsúlyozta: Brazília nem fél brazíliaiak nincsenek tudatában j attól, hogy új kapcsolatokra lép- ennek a „szörnyű helyzetnek”, i jen bármely országgal. Megfi- mert megtévesztette őket a távo-1 gyelők szerint e kijelentés a zó kormány propagandája. Mint Szovjetunióra és Kínára is vo- jismeretesj az elnökválasztási harc natkozhat, Brasilia (MTI): Kedden este Janio Quadros, Brazília új el­nöke beszédet mondott a rádió­ban. Beszédének legnagyobb részé­ben az ország pénzügyi helyzeté­vel foglalkozott. Rámutatott, hogy az ország külföldi adóssá­ga 3,8 milliárd dollárra rúg és ebből 2 milliárdot az ő elnöksé­ge alatt kell visszafizetni, 600 milliót még az idén. Quadros kijelentette, hogy a a lakosság gerilla-harcot folytat. A lázadók soraiban pánik tört ki, a katonák százai ad­ják meg magukat a kormány fegyveres erőinek. A lakos­ság Vientianeban sem haj­landó együttműködni az áru­ló klikkel és sokan más városokba mene­kültek. A kommentár megálla­pítja, hogy a Boun Oum-klikk újabb támadásra készül Phuk- hun és a „Rizsesköcsög síkság” ellen és támogatásukra az Egye­sült Államok és Thaiföld to­vábbra is nagy mennyiségű fegy­vert szállít Laoszba. A kormány­csapatok és a Patet Lao erői azonban ezt az új támadást is megsemmisítik — hangoztatja a Patet Lao rádiója. New York A Christian Science Monitor közölte laoszi tudósítójának cik­két a Boun Oum-klikk aljas po­litikájáról. Boun Oum rokonokkal és csa­ládtagokat van körülvéve, akik­nek egyetlen célja, hogy minél több hasznot húzzanak az üzlet­ből, amíg lehet — írja a tudósí­tó. A rokonok közül hatan kulcs­állásokat töltenek be a lázadók kormányában, A lázadók „pénzügyminiszté­riuma” nemrégiben új bank­jegyeket rendelt egy francia bankban 50 millió dollár ér­tékben, holott az országban jelenleg mindössze mintegy 30 millió dollár értékű bank­jegy van forgalomban. A megrendelt pénzt Savannakhet be, Boun Oum főhadiszállására küldették, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy ott szétosszák a ro­konok és Boun Oum környezeté­nek tagjai között. Az ügy olyan hullámokat ka­vart fel, hogy az Egyesült Álla­mok kénytelen volt tartózkodás­ra inteni bábjait és javasolta az összes megvásárolt bankjegy megsemmisítését. Am a zendülők, akik a tudósító szavai szerint „általában fogékonyak a wa­shingtoni utasítások iránt” jelen esetben k-tegórikusan megtagad­ták, hogy lemondjanak a rabolt zsákmány rájuk eső részéről, Meghalt Eugene Dennis New York (MTI): Kedden New Yorkban hosszas betegség után 56 éves korában elhúnyt Eugene Dennis, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának elnöke. Eugene Dennis, a kommunista pártba 1927-ben lépett be, s 1938- ban a párt országos bizottságának tagjává választották. A háború végén, 1944-ben és 1945-ben William Z. Fosterrel együtt erélyesen fellépett a revizionista, likvidáto ri.nézetek ellen. Az 1945. évi rend­kívüli pártkongresszuson a titkárság tagjává. 1946-ban a párt fő­titkárává választották, 1959-ben a párt elnöke lett. Haladó politikai tevékenységéért többször állították bíróság, il­letve vizsgáló bizottság elé. Az »amerikaellenes tevékenységet vizs­gáló bizottság« 1947-ben egyévi börtönre ítéltette, majd 1949-ben tíz más elvtársával együtt Dennist ismét bíróság elé állították. 1950. májusában börtönbe vetették, innen 1951-ben szabadult, de még ugyanez év júliusában ismét bebörtönözték. 1959-ben a szenátus vizsgálóbizottsága elé hurcolták. Nem sok­kal ezután kiújult szívbajához tüdőrák járult, ez okozta korai ha­lálát is. . 4 magyar sajtó napja ünnepségei A magyar sajtó napja alkalmá­ból szerdán a Népszabadság szék­házának előcsarnokában elhe­lyezték az MSZMP Központi Bi­zottsága, a Népszabadság, az új­ságírók koszorúit Rózsa Ferenc­nek, az illegális Szabad Nép már­tírhalált halt első szerkesztőjének emléktábláján. A Művelődésügyi Minisztéri­umban Benke Valéria, művelő­désügyi miniszter átnyújtotta az idei Rózsa Ferenc-díjakat. Rózsa Ferenc-díjban részesül­tek: I. fokozat: Komlós János, a Magyar Nem­zet rovatvezetője, Almási István, a Népszabadság rovatvezetőhe­lyettese. II. fokozat: Dr. Randé Jenő, a rádió főmun­katársa, Gedeon Pál, a Népszava főmunkatársa. Sólyom József, je­lenleg a Népszabadság munka­társa, a Magyar Ifjúság munka­társaként végzett munkájáért és Gyurkó Géza. a Heves megyei Népújság munkatársa. Kiss Károly, a népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökhelyet­tese, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, kiváló újságírói tevékenységük elismeréséül 27 újságírónak kormánykitüntetést nyújtott át az Országházban. A Munka Érdemrend kitünte­tést adomápyozta az Elnöki Ta­nács György Istvánnak, a Nép- szabadság munkatársának, Salgó Lászlónak, a Magyar Rádió és Televízió rovatvezetőjének. Hu­szonhármán kaptak Szocialista Munkáért Érdemérem, ketten pe­dig Munka Érdemérem kitünte­tést. A kormánykitüntetések, illetve a Rózsa Ferenc-díjak átadásánál jelen volt Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Népszabadság szerkesztő- bizottságának vezetője. Szirmai István, az MSZMP Politikai Bi­zottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, Benke Valéria, művelődésügyi miniszter, Szaka- sits Árpád, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, Kristóf István, a nép- köztársaság Elnöki Tanácsának titkára, Rapai Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság osz­tályvezetője, Barcs Sándor, a Magyar Távirati Iroda vezérigaz­gatója, Mihályfi Ernő, a Magyar Nemzet főszerkesztője, az Elnöki Tanács tagjai, Naményi Géza, a Minisztertanács Tájékoztatási Hi­vatalának vezetője. n belgák mesterkedéseiről nyilatkozik Ruanda Urundi egyik politikai vezetője Kairó: (TASZSZ) Kairóban az ázsiai és afrikai népek szolida­ritási szervezetének állandó tit­kárságában január 1-én sajtó- értekezlet volt, amelyen Michel Tvagaszana, Ruanda Urundi nem­zeti frontjának főtitkára kijelen­tette, hogy a belga imperializmus Ruanda Urundi gyámsági terüle­tet »a gyarmati rendszer bás­tyájává, a vele szomszédos or­szágok, különösen a Kongói Köz­társaság ellen irányuló felforgató tevékenység támaszpontjává épí­ti ki«. A belga gyarmatosítókkal egyetértésben Ruanda Urundi te­rületén gyülekeznek Mobutu fegyveres bandái, hogy támadást intézzenek Kivu kongói tarto­mány ellen. Belgium a rábízott gyámsági területen katonai tá­maszpontokat épít. Ha a belga gyarmatosítók továbbra is Ruan­da Urundiban maradnak, akkor ez súlyosan akadályozni fogja nemcsak Kongó, hanem más gyarmatok tényleges függetlensé­gének megteremtését is. Ruanda Urundiban a belga gyarmatosítók börtönbe vetették és száműzték a nemzeti felszaba- dítási mozgalom számos résztve­vőjét és a helyi kormányzat élé­re a maguk bábjait állították. A belga gyarmatosítók mes­terkedései elleni harcra Ruanda Uründi nemzeti pártjai elhatá­rozták egységes nemzeti front megalakítását és megalakították a nemzeti uniót. A Japán Kommunista Párt követeli a japán—dél-koreai tárgyalások megszakítását Tokió: (TASZSZ) Noszaka, a Japán Kommunista Párt elnöke szerdán a képviselőház ülésén egy interpelláció alkalmával heve­sen bírálta az Ikeda-kormány külpolitikáját. Mint mondotta, a japán kormány azért igyekszik oly lázas sietséggel befejezni Dél- Koreával folytatott tárgyalásait, hogy minden eszközzel megaka­dályozza Korea egyesítését és így fenntarthassa a hideghábo­rút. Ezért a Japán Kommunista Párt követeli a Dél-Koreával folytatott tárgyalásoknak a megszakítását. A japán—kínai vi­szonyról szólva Noszaka rámu­tatott, hogy: az Ikeda-kormány a Csang Kaj-sek-klikkel működik együtt és nem kíván diplomáciai kapcsolatot létesíteni a Kínai Népköztársasággal. Ez a politika ellentmond a japán nemzeti ér­deknek. A kormány — hangoz­tatta a továbbiakban — megtűri, hogy az Egyesült Államok fel­használja Japán területén léte­sített támaszpontjait a laoszi belügyekbe történő beavatkozá­sához. A Japán Kommunista Párt vezetője követelte, hogy vessenek véget ennek a politikának. Kiusiu szigetén 6500 bányász szerdán 24 órás sztrájkba lépett.- A bányászok így tiltakoznak a tőkések »ésszerűsítő« intézkedé­sei ellen, amelyek a bérek csök­kentését, a munkaintenzitás nö­velését, több dolgozó elbocsátását jelentik.

Next

/
Thumbnails
Contents