Tolna Megyei Népújság, 1961. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-22 / 45. szám
1961. február 22. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG re* O Á termelőszövetkezetek állattenyésztésének I960, évi mérlege Az elmúlt évben megyénk termelőszövetkezeteiben nagymérvű volt az előrehaladás az állattenyésztés területén is. A megnövekedett állatlétszám fokozott feladatok elé állította a termelőszövetkezetek vezetőit, s a mezőgazdasági szakembereket egyaránt. Meg kellett oldani a megfelelő nagyüzemi elhelyezést, az állat- gondozást, valamint a takarmányozást. Ezért az elmúlt év elején az állattenyésztési brigádvezetők részére bentlakásos tanfolyamot tar tottunk, ahol kilencvenen vettek részt. Ezenkívül két sertésgondozói tanfolyamot Tengelicen hatvan fő részére. Borjúnevelői tanfolyamot harminc fő részére, 30 —30 fő részére pedig három alkalommal baromfigondozói bentlakásos tanfolyamot, takarmánygazdálkodási tanfolyamot 30 fő részvéteiével. Az elmúlt ősz folyamán valamennyi termelőszövetkezet állatié nyésztését szakemberekből álló bizottság vizsgálta felül, s a tapasztalatokat megbeszélték a vezetőkkel. A tervkészítések ideje alatt már olyan intézkedést tettünk, hogy az állatállomány részére szükséges takarmánymeny- nyiséget betervezték. Elsősorban, az volt a cél, legyen nagy tömegben magas tápértékű takarmány, amit silókukoricával kívántak biz tosítani. A nyáron a mezőgazda- sági osztály és a gépállomások igazgatósága súlypontként kezelte a megtermelt silókukorica jó minőségben történő gyors betakarítását, Ennek tudható be, hogy a tervezett mennyiség 84 százalékát fővetésű, jól »készített silókukoricával sikerült teljesíteni, míg a többi 16 százalékot kukoricaszárból és cukorrépa-szeletből. így elértük, hogy egy szarvas- marha számosállatra több mint nyolc köbméter jó minőségű siló esik, két köbméter pedig kukoricaszár és cukorrépa-szeletből. Az összes siló egy szarvasmarha számosállatra meghaladja a 10 köbmétert^ Az átteleltetést vizsgálva különösen az esős ősz, valamint a szeszélyes változékony téli napokat figyelembe véve megállapítható, hogy a jól téliesített, huzatmentessé tett szerfás istállók megfelelőek. Ellenőriztem 18 Celsius fok hidegben a tamási Vörös Szikra Tsz-nél a 100 férőhelyes szabadtartásos növendékistállónál az esti etetést. A fiatal, féléves körüli borjak nem ettek nyugodtan, de az éven felüli borjak jól ettek és nem reagáltak különösképpen a hidegre. Probléma az etetők szállása, ruházata, úgyhogy valameny- nyi ilyen helyen dolgozó állatgondozót feltétlenül el kell látni megfelelő meleg ruhával (ptifajkával). Több tsz-nél a tapasztalat általában a fent leírttal megegyezik. Ha a megye állattenyésztési tervteljesítését nézzük, megállapítható, hogy a termelőszövetkezetek 1960. évi állattenyésztési tervüket teljesítették. Általában növekedett az állatlétszám, nőtt a hozam, javult a minőség. A tervezett szarvasmarha létszám év végére 24 204 volt. Ezzel szemben a teljesítés 26 095. Az egy tehénre tervezett tej 2250 liter, ezzel szem ben a teljesítés 2387 liter. Árutej tervezett 9 280 600 liter, teljesítés 9 461 534 liter. Az államnak eladott hízómarha súlya átlagban 540,2 mázsa volt. A fentiek mellett még sürgős megoldásra váró feladat a szarvas marhatenyésztésben a borjúnevelés megjavítása, a mesterséges borjúnevelés kiszélesítése. Korábban kell tenyésztésbe venni az üszőket, aminek feltétele a fiatalkori jobb felneveléssel, tartással, takarmányozással függ ösz- sze. Az állomány további növelése és fejlesztése céljából a tsz-ek vásárolják fel a háztáji állomány borjúszaporulatát is. Az elmúlt években nemigen történt ilyen felvásárlás, de mostanában mindinkább szükséges, hogy a háztájiban született borjak is megfelelő körülmények között nevelődjenek fel. Jó eredményt értek el ezen a téren a faddi Lenin, a tengelici Petőfi és több más tsz-ben. A sertéstenyésztési tervet megyénk termelőszövetkezetei 126,8 százalékra teljesítették. A tervezett malacszaporulat pedig 102,1 százalék. A közös gazdaságokban az elmúlt évben tovább javult a sertéshizlalás. Válamivel megrövidült a hizlalás ideje, de még sok helyen, főleg az egyoldalú takarmányozás miatt eléggé hosszú ideig hízik egy-egy falka. Javítanivaló van még a malacszaporulat veszteségmentes felnevelése terén is. A hideg időben sajnos még mindig több helyen előfordul indokolatlanul . magas elhullás. Az árutermelési tervek teljesítésénél a háztáji gazdaságokra a továbbiakban is számítani kell, mert szarvasmarha és sertés még sok van a háztáji gazdaságokban. Növekedett az elmúlt évben a tsz-ek baromfitenyésztési kedve. Amíg az utóbbi években alig volt boromfitenyésztés, csibenevelés, 1960. évben több mint negyedmillió csibét neveltek fel tsz-eink és törzsállományt is állítottak be. A tamási Uj Élet Tsz- nél például kacsákat neveltek és ez a tsz-nek jól jövedelmezett. Célunk az, hogy ez évben tovább szélesítsük a baromfitenyésztést, az év végére a keltető állomást a tsz-ben és az állami gazdaságokban termelt tojással tudjuk ellátni. A minőségi állattenyésztés fej lesztése terén is lényeges megyénkben az előrehaladás. Ha megnézzük tsz-eink tíz évvel ezelőtti termelési adatait, abból kiderül, hogy a minőségi fejlesztésnek a lehetőségei csak a szocialista nagyüzemekben biztosítót, tak. A termelőszövetkezeteinkben a törzskönyvezett állományból: 1951/52. évben 1 tehén termelt 1808 kg tejet, 3.9 százalék zsírt 1954/55. évben 1 tehén termelt 2168 kg tejet, 3.8 százalék zsírt 1955/56. évben 1 tehén termelt 2398 kg tejet, 3,7 százalék zsírt 1956/57. évben 1 tehén termelt 2582 kg tejet, 3,8 százalék zsírt 1959/60. évben 1 tehén termelt 2876 kg tejet, 3,8 százalék zsírt Kilenc tsz-tehén termelt 5000 zaléka). literen felül, 102 darab 4000 li- A tehenészetek tejtermelésében térén felül (a törzskönyvi ellen- az alábbi tsz-ek érték el a leg- őrzés alatt lévő állomány 10 szá- jobb eredményt. Aparkant, Búzavirág Tsz 3949 kg tej, 156.4 kg tejzsír, 3,96 % Fadd, Lenin Tsz 3904 kg tej, 150,2 kg tejzsír, 3,90 % Tengelic, Petőfi Tsz 3774 kg tej, 146,6 kg tejzsir, 3,80 % Harc, Uj Élet 3605 kg tej, 136,9 kg tejzsír, 3,80 % Legjobb egyed a Zomba Szent- gál-pusztai Jóbarátság Tsz 25. Bimbó nevű téhene. A tehén 14 éves, ma is jó termelőerőben van, utódai a tsz-nél vannak, fia a . szekszárdi mesterséges termékenyítő állomás törzsbikája. A V. országos tejtermelési versenybe benevezett öt tsz 1750 tehénnel, 12 fejő 127 tehénnel, nyolc tehénnel neveztek az ország legtöbb tejet termelő tehenek versenyébe. Az egy tehénre eső tejtermelésben a faddj Lenin Tsz 4027 kilós, 3,86 százalékos zsírtartalmú tejet termelt. A fejők megyei versenyében első helyen áll Molnár Károly, faddi Lenin Tsz, egy tehéntől átlagban 5413 liter tejet fejt, második helyen Petróczy György, Fadd, Lenin Tsz, egy tehéntől átlag 4807 liter tejet fejt, harmadik helyen Gábor Antalné, Bá- taszék, Búzakalász Tsz, egy tehéntől 4288 liter tejet fejt, negyedik helyen Szűcs István, Bá- taszék, Búzakalász Tsz, egy tehéntől 4007 liter tejet fejt. A mesterséges termékenyítő főállomás 1960. évi szarvasmarha termékenyítési tervét 102 százalékra teljesítette, a tervezett 22 ezerrel szemben, 22-500-at termékenyített meg. Hathónapos elbírálás után 85,1 százalék bizonyult vemhesnek, ami országos szinten is jó eredmény. A minőségi tenyészetekre beosztott és mesterséges termékenyítésben alkalmazott öt törzsbika kiváló minőségét mutatják azok átlagos adatai, miszerint külemi pontszámúk átlagban 89, anya; tejtermelésük 6001 kiló, 4,1 százalékos tejzsírral. A megyei szarvasmarha utódellenőrzési bizottság 1958. évben kezdte meg munkáját, 1959. évben három bikát „leány-anyapá- ros” módszerrel értékeltünk 51 leánynál. 1960. évben a Juhé- pusztai Állami Gazdaságban két bikát kor és istállótársak módszerével értékeltünk 31 leánynál. Három év alatt előzetes vizsgálat alá vontunk 15 bikát. Ez év márciusában a Juhé-pusztai Állami Gazdaságba a második bikacsoport utódai kerülnek. Ezekből üsző 120, bika hatvan. A harmadik bikacsoport utódai Dal- mandra kerülnek 120 üsző és 60 bika. Ez évben tsz-eknél kezdjük meg kortársos módszerekkel &í utódellenőrzést, Ez évben megyénk termelőszövetkezeti megye lett. Az állattenyésztők előtt még sok megoldásra váró feladat áll. A második ötéves terv előírása szerint 1961. évben az állattenyésztés tér melése 4,5 százalékkal növekszik. A lakosság húsellátásának további javítása elsősorban a közös sertés- és baromfiállomány minél gyorsabb bővítését teszi lehetővé. A teihozamot 10 százalékkal kell emelni, ezért különösen az új tsz-eknél kell igen körültekintően és nagy alapossággal elkészíteni a termelési terveket. Feltétlenül tervezzék be a takarmányt, a közös és háztáji állomány részére egyaránt. Az áru- termelési tervek teljesítésébe feltétlen számításba kell venni a háztáji állomány termékeit. Ezért a tagokkal a tsz-vezetők és szakemberek beszéljék meg, hogy milyen lehetőségeik vannak háztáji gazdaságaikban hizlalásra, baromfinevelésre. A feladatok megoldásában az a döntő, hogy milyen a tagság és a vezetőség terve és hozzáállása. Ha körültekintően, a lehetőségeket figyelembe véve terveznek, akkor az állattenyésztés az idei tervét is teljesíti, a lakosság állandó növekvő igényeit kielégíti. Mohar László megyei főállattenyésztő Felhívjuk az általános iskola VIII. osztályos tanulók szüleinek figyelmét, hogy a bonyhádi köz- gazdasági technikumban a következő tanévben mezőgazdasági és ipari jellegű, egységes tagozatú osztályban lehet továbbtanulni. A jelentkezési lapot március 1-ig az általános iskoláknál kell kitölteni! (08) 1 tó ‘jj em&e*, jj l nélkülözhetetlen íróeszköze (I golyósirói Kapható mindenütt Vásárláskor kérjen pótbetétet is (62) Mi történik Japánban naponta, óránként, percenként ? A japán statisztika erre a kérdésre így adja meg a választ: Az öngyilkosságok számát tekintve, Japán a világ első helyén áll: naponta körülbelül 55-en követnek el öngyilkosságot. Üzemi balesetek következtében naponta 15-en veszítik életüket és körülbelül 1100 ember súlyos sérüléseket szenved. A vasúti átjáróknál sehol a világon nem történik annyi karambol, mint Japánban. A vonatok — Hatvanegy személyt részesített gyorssegélyben az elmúlt évben a Szekszárdi Városi Tanács egészségügyi osztálya. A kifizetett segély összege közel 14 000 forint. Ezenkívül húsz családnak juttattak ingyenes babakelengyét — Albániában meghonosítják a banánpalántát. A földművelés- ügyi minisztérium elhatározta, hogy Dél-Albániában. Vlora és Saranda környékén banánültet- vényeket létesítenek. A faiskolákban végzett kísérletek alapján megállapították, hogy egy bizonyos banánfajta nagyon jól terem Albániában. — Tóth Miklós: Nem olyan világot élünk című színművét mutatja be február 23-án, 3ony- hádon az Állami Déryné Színház együttese. — Táncoló darvak. A Bukarest melletti Baneas állatkert lakói között van egy pár közép-afrikai koronásdaru is. A koronás darvak szépségükön kívül arról nevezetesek, hogy táncolnak: méteres magasságba felugranak és szárnyukat félig kitárva hol egyik, hol másik lábukra lépnek. Megfigyelték. hogy zeneszóra még szívesebben táncolnak. — 1047 923 normálhold gépi munkára kötöttek szerződést a termelőszövetkezetekben az elmúlt évben a megye gépállomásai. Szerződésben vállalt köteleés a gépkocsik átlag minden két órában karamboloznak. Japánban a városi közlekedésben óránként 52 balesetet regisztrálnak. A városi közlekedési balesetek folytán naponta 33-an meghalnak és 800-an súlyosan megsérülnek. Japánban percenként több mint három bűntényt követnek el. Minden két családra jut egy munkanélküli, vagyis minden hatodik embernek nincs munkája. * zettségüket 102 százalékra teljesítették; 1 065 978 normálholdnyi munkát végeztek el. — Elkészítette munkatervét a KISZ Paksi Járási Bizottsága. A munkatervben többek között szerepel export-brigád szervezése a Paksi Konzervgyárban, ifjúsági építőbrigádok létrehozása és a Szakma Ifjú Mestere mozgalom megszervezése. — A televízió műsora: 18.30: Bajor Gizi emlékműsor. Halálának 10. évfordulója alkalmából; 18.50: Újpesti aranyásók. Ipari műsor. 19.10: Amatőr filmesek műsora. 19.30: Ezek a Triikk- testvérek. Csehszlovák kisfiún.; 22.30: Hírek. Tűz a dunaföldvári sportpálya melletti öltözőben Tűz ütött ki február 17-én Du- naföldváron a labdarúgó-pálya melletti öltözőben. A tűz sugárzó hőtől keletkezett: az edzésen részt vevő játékosok ruháikat a kályha közelében lévő fogasra akasztották. A gondnok közben begyújtott és a sugárzó hőtől meggyulladt néhány ruha. Elégett többek között egy műbőrkabát. A tüzet a gondnok felesége vette észre és segítséggel rövid idő alatt elfojtotta. A tűzoltóság be- avatkozására nem volt szükség. A Népújságban olvastuk >>Eretnekséggel vádolják California püspökét*. Minő idők! O tempóra, o mores! Már a püspök is eretnek? A harango- zónak akkor milyen szerep jut? Csak nem ő lesz a Lucifer? * **A négytalálatos szelvény boldog tulajdonosa még ismeretlen*. Hetvenkettő ezer forintot nyert és inkognitóban akar maradni. Nem is csodálom. Mennyi jó barátja lenne egyszerre! Sok rokona, boldog őse, közeli, távoli ismerőse! De ő azt tartja: ».Nem vagyok senkinek!* __Apróhirdetések_ A z apróhirdetés dija szavanként hétköznap 1,— Ft, vasár, nap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon szedett szó két szónak szá- _____ mit. A bölcskei földművesszövetkezet szakképzett boltvezetőt keres az önkiszolgáló élelmiszer ház tartási boltjába. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet írásban és személyesen. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk. (83) Ültessenek egyéves nemesített barackfákat. Háztáji és gazdaságok részére olcsón vásárolhat. Kótainénál több száz db. eladó. Szekszárd, Bocskay 35._______(82) S zekszárdon 700 öles. jól termő szőlő, présházzal, felszereléssel, olcsón eladó. Cím: Hosszú-völgy, Czéh tanyája mellett._______(81). E ladók keleti perzsaszőnyegek süllyesztett varrógép, bútorok. Mözs, Sztálin út 40.__________(89) S ürgősen vennék száz kiló körüli disznót. Mutschenbacherné Szekszárd. Vasúti fasor, kőfaragó cementáruüsena. £0) i A San-Remo-i zenei fesztiválról. *A tavalyi fesztivál után nagy felháborodást keltett a zsűri döntése*. Az idén a közönségre bízták a döntést. A verseny már eldőlt. Most a tavalyi zsűri vádolhatja a közönséget? Igen. Végighallgattuk. Siralmas volt. * »Párizsban megjelent az első hangos folyóirat orvosok részére*. Mi a manó? Azt tudtuk, hogy az orvosok általában nem "Jeles* szépírók, de Párizsban még olvasni sem tudnának? * »Lopott a volt albán király unokahuga*. Teri hercegnő — enyhén szólván — eltulajdonított egyet-mást. Kleptománia-e ez, vagy már a királyi családok tagjai is »garast rabolni« kényszerülnek? * >»Meg akart halni Hitlerért*. Eddig fordítva volt: Nem akartak meghalni, de meg kellett halniok. A sors kegyes volt a suhanchoz. Kár ezért a gyerekért. Az biztos: »Nem tudta, mit cselekszik!* * "A totózók nem kaphatnak egyházi áldást*. Ejnye, ezek a holland papok fura emberek. És — mondjuk — ha az egyházi adót a totón nyert pénzből fizeti ki a hívő: azt elfogadják? * "Megbabonázott esernyő«. — Szegény ernyő! Valaki elátkozhatta. Aztán elveszett. A hirdetés olvastára 217 esernyőt kapott vissza a varázsló. Kérdésünk: Rio de Janeiróban is olvasták a Szent Péter esernyőjét? BAT1