Tolna Megyei Népújság, 1961. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-10 / 8. szám
1961. január 10. TOLNA MFCyFl NÉPÜJSAO S P Q A megyei bajnokság őszi fordulójának értékelése Az edzőcserék és az idősebb játékosok kiválása éreztette hatását a nagymányoki csapatnál VI. A Nagymányoki Bányász Sportkör vezetősége 1959—60-as évben latűzött és megkezdett nevelési feladatok figyelembevétele mellett igyekezett felkészíteni a csapatot a bajnoki rajtra. A cél az volt, hogy a már többé-kevés- bé kialakult hátsó alakzatokon kívül a csatársor játékát tegyék folyamatosabbá és ezáltal ütőképesebbé. Az ‘őszi szezon eredményeit vizsgálva megállapítható, hogy ez csak részben sikerűit. Ennek több oka is van, de elsősorban az, hogy egy év alatt négy edzőcsere történt a csapatnál, valamint az idősebb játékosok (Keller, Marton, Lamuth, Pásztor és Hartmann) abbahagyták a labdarúgást. A csapatot megfiatalították és így került a csapatba Teleki, Nagy, Bareith, Becze, Komáromi és Hucker. Természetesen ez hozzájárult ahhoz, hogy az ifjúsági csapat is gyengén szerepelt és kénytelen volt a tizedik hellyel megelégedni. A bányászcsapat mérsékelt szerepléséhez hozzájárult, hogy a faddi mérkőzés után Dormány és Guth hosszú ideig eltiltásra került. A vezetőség következetes munkáját igazolja, hogy 1960 júliusában a csapat volt régi játékosával, Palatinusz Jánossal edzői szerződést kötött. Palatinusz nem sokáig működött azonban a csapatnál, mivel sajnálatos családi körülményei miatt kénytelen volt Kiskunfélegyházára visszamenni. A későbbiek folyamán a vezetőség szerződést kötött Csordás Sándorral, — a Bonyhádi Vasas volt edzőjével — és attól kezdve Csordás edző látja el a csapat felkészítését. A vezetőségnek további célkitűzései hogy olyan játékosokat szerepeltessen, akik nemcak a sportban, hanem a munkában is becsülettel helytállnak, még akkor is, ha a csapat pillanatnyilag gyengébb eredményeket ér el. A vezetőség úgy értékeli az őszi szezont, hogy a gerjeni és a gyönki eredményektől eltekintve elégedettek. A lejátszott 14 mérkőzésen 17 játékos szerepelt. " Khiesz (14), Hucker (14). Komáromi (14) Wusching (11), Nagy (11), Wéber (14), Bareith (10), Dormány (9), Teleki (9), Keller (10), Marton (7), Hartmann (6), Guth (9), Pásztor (7), Lamuth (6), Wéber II (5), Berta (4). A játékosok egyéni értékelése: Khiesz jó kezdés után többször formaingadozást mutatott. Hucker tehetséges játékos, de köny- nyelműségeit abba kell hagyni, hogy eredményes legyen a csapat számára is. Hartmann könnyelműsége miatt több pontot vesztett a csapat. Komáromi váltakozó teljesítményt nyújtott. Dormány kiváló képességekkel rendelkező játékos, minden poszton használható. Különösen a Szekszárdi Dózsa ellen csillogtatta tudását. Guth harcos szellemű játékos, csak technikai fogyatékosságát kell még csökkenteni. Nagy játéka kellemes csalódást keltett, jó szellemű játékos. Becze technikás játékos, de ezt határozatlansága miatt nem tudja érvényesíteni. Bareith teljesítménye várakozáson alul maradt. Lamuth többet tud. mini amit az őszi fordulóban a közönség látott tőle. Wéber I. jól képzett, mozgékony játékos, csak kár, hogy keveset lő kapura Wuschingnak minden adottsága megvan, hogy jó játékos legyen, egyetlen hibája, hogy fél. Keller annak ellenére, hogy már nem fiatal, határtalan lelkesedéssel játszik. Marton váltakozó sikerrel szerepel. Pásztor mozgékony, képzett játékos, kár. hogv nőm jár edzésre. Wéber II. játékán az edzéshiány ütközik ki. Berta lelkiismeretes játékos, de technikai téren kell még fejlődnie. A játékosoknál tapasztalható technikai, taktikai fogyatékosság kiküszöbölésén, megszüntetésén dolgozik Csordás edző. A csapat kollektív szellemének további javítása érdekében a vezetősége i a szurkolók, akik a mérkőzéseken buzdításaikkal segítik a csapatot győzelemre. A vezetőség reméli, hogy a szurkolótábor növekedésével a csapat eredményei is javulnak és a bajnokság befejezésével a csapat jó helyezést ér el. P. A. játéka kívül nagy segítséget ad az edzenek a baráti kör, valamint azok I860, évi legjobb atlétikai eredméíP/eb Női magasugrás: F.gyé ni Hármas Ötös Ti. ö: átlag Tízéves átlag: 148 142 139 135 1959. évi eredmények: 143 141 139 137 I960, évi eredmények: 152 145 143 14" Felnőtt csúcseredmény: Török né, Győrffy Mária. Sz. Dózsa 152 (1960.) Ifjúsági csúcseredmény: Győrffy Mária, Sz. Bástya 148 (1952.) 1960. évi ranglista: 1. Török Sándorné, Sz. Dózsa 152 cm felnőtt 2. Marosi Irén, dombóvári gimm. 143 cm ifjúsági 3. Kovács Éva, D<ecsi KSK 140 cm serdülő 4. Eördögh Judit, Szekszárdi Dózsa 140 cm ifjúsági 5. Szuprics Mária, palánk! techn. 140 cm ifjúsági 6. Lehel Ildikó, Szekszárdi Dózsa 140 cm ifjúsági 7. Hamar Mária, Szekszárdi Dózsa 140 cm ifjúsági 8. Petrőczi Anna, tolnai gimn. 140 cm serdülő 9. Mészáros Júlia, Decsi KSK 136 cm serdülő 10. Balassa Mária, Szekszárdi Dózsa 135 cm ifjúsági Ma kezdik az alapozást a Dombóvári VSE labdarúgói A Dombóvári VSE labdarúgó- csapata három hét szünet után megkezdte — kiegészítő sportágként — a terem-labdarúgóbajnok- ságton/ való részvételt. Ez a sportág1 — mint ilyen, teljesen új és a szabályait Vicze János, a Dombóvári VSE edzője dolgozta ki. A terem-labdarúgóbajnokság nagy népszerűségnek örvend, amit bizonyít az, hogy tíz csapat vesz részt a bajnokságban. Jelenleg a nyolcadik fordulónál tartanak és egy héten belül befejeződik a bajnokság. A tavaszi idényre való felkészülést — az alapozást — ma kezdi meg a Vasutas csapat. Az edző úgy tervezi, hogy négy mérkőzést játszik a felkészülés folyamán. Kétszer játszanak Taszár- ral és kétszer Szászvárral. A csapat-összeállításnál gondot okoz Marosi, Kulcsár és Strasszer ki- mminnnninimiPBiB válása, őket ifjúsági j... .okkal kell pótolni. Az edző es a vezetőség bizakodik és mint mondják — ha jól felkészülnek a rajtra, úgy nem lesz baj a szerepléssel. Totó-eredmények 1. Atalanta—Juventus x 2:2 3. Bari—Lanerossi x 1:1 3. Fiorentina—Inter. x 1:1 4. Milan—Lazio törölve 5. Napoli—Catania 2 0:1 6. Padova—Bologna 1 2:1 7. Róma—Sampdoria 1 3:2 8. Spal—Lecco 1 1:0 9. Stade F.—Tolouse 2 1:3 10. Angers—Reims 1 3:2 11. Rennes—RC Paris x 1:1 12. Rouen—Nice 1 1:0 13. Torino—lldinese 1 3:1 TITtll'l ■■■III »'ll1» HIIIIU Tolna—Szekszárd—Újpest Búcsú I960, legeredményesebb atlétájától 1957-ben vagyunk. Egy jókötésű, jómozgású fiatal hívja fel magára a figyelmet. Az alig 16 esztendős tolnai versenyző különösen a 800 méteren elért 2:08- cal vív ki magának tekintélyt. A következő esztendőben már a Szekszárdi Dózsa színeiben látjuk versenyezni és a versenyeken egyre-másra aratja győzelmeit. Elindul már 400 és 800-on kívül 1500 méteren, sőt 3000 méteren is. Négyszáz méteren 55 közelébe kerül, 800-on 2:04,7 a legjobbja, de még nagyobb talán az 1500-as eredmény, hiszen 4:20-on belül kerülni, különösen akkor, ha az a valaki alig 17 esztendős, nem kis teljesítmény. Ha valaki nem jött volna még rá, eláruljuk, hogy Garbacz Ferencről van szó, aki az elmúlt esztendőben kimagasló sikerekkel ajándékozta meg a megye sportközvéleményét. Töretlen a fejlődése a következő években is, amit 1959. és 1960. évi eredményei szemléletesen mutatnak is: 1959 I960 100 m: — 12,00 200 m: — 24,3 400 m: 54,2 51,3 800 m: 2:00,3 1:56,5 1500 m: 4:15,0 4:01,8 3000 m: — 8:57,4 400 gát: — 59,8 Az összeállítás szemléltetően mutatja az ifjúsági sorban lévő versenyző gyorsaságának és álló- képességének fokozatos javulását. 1960-ban egymás után javította meg a megyei csúcseredményeket még azokon a távokon is, amelyek nem számítottak szorosan vett távjainak. így pl. a 400 méteres sík- és gátfutásban is. Síkon Dörnyei 12 éves csúcs- eredményét adta át a múltnak, gáton Varga 7 esztendős csúcsát végezte ki. 1960-ban ő volt a megye egyetlen nemzetközi válogatott ifjúsági versenyzője. Debrecenben húzta fel először a válogatott mezt. Itt még csak 3. lett 1500 méteren 4:08-as idővel, a németek ellen, de már Mariborban a jugoszláv—magyaron második 4:01,8-cal. A Budapest— Vidék viadalon a vidéki színeknek hozott sikert szereplésével, mert az 1500 méteres síkfutásban a második, akadályfutásban pedig a harmadik helyen végzett. Az országos vidéki bajnokságon is értékes helyezéseket szerzett Tolna megyének, mert 800-on 1:56,5-tel harmadik, 1500-on pedig 4:03-mal a negyedik helyet szerezte meg. Az országos ifjúsági bajnokságon is bronzérmet szerzett 1500 méteren. Kivételes képességére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy 400-tól 3000-ig minden megyei csúcsered ményt ő tart, köztük a 400 méteres gátfutásét is. És most négy esztendő után vele kapcsolatban is beteljesedik az, ami már annyiszor megtörtént. További fejlődése érdekében elhagyja a megyét és az Újpesti Dózsa versenyzője lesz. — Nem hullatunk távozásával köny nyékét, mert tudjuk, hogy ez a fejlődés természetes rendje. Azt kívánjuk azonban, hogy ugyanolyan szorgalommal készüljön fel a versenyekre, mint nálunk tette. És ha valóban sikerül majd betörnie egészen az élvonalba, az majd a mi büszkeségünk is lesz. A 25. sz. Autóközlekedési Vállalat jóképességű ifjúmunkását, a Szekszárdi Dózsa és annak edzője: Mozolai János nagy reményekre jogosító versenyzőjét veszti el, de hogy Garbacz Ferenccel mit nyer az egyetemes magyar atlétika, az egyetemes magyar sportélet, az Garbacz Fe rencen és jövendő nevelőin múlik. Mi kívánjuk, hogy további fejlődése is töretlen iegyen és i szerepléssel váltsa be a hozzá j fűzött keményeket. De sohase fe- j ledje, hogy szerénység nélkül j igazi magaslatokig nem lehet i emelkedni. , T. L. 1 Grosics a szedrest sportolókkal beszélget Mint már közöltük, Grosics Gyula, a magyar labdarúgó-váloga tott kapuvédője Szedresen élménybeszámolót tartott. Képünkön, Grocsics a szedresi labdarúgókkal beszélget. A beszámoló során Grosics kitért a fiatalok nevelésének kérdésére is. Mint mondotta a fiatalokat úgy kell nevelni, hogy azok tisztelettudóak, illemtudóak legyenek. A 16—18 éves fiatal érezze azt, hogy mennyi minden! kap államunktól és tudja meg azt is, hogy azelőtt milyen körülmények között sportolhattak a dolgozók. A sportszerű életniód- ról kijelentette: az a játékos, aki nem tud lemondani a szeszről és az éjszakai kimaradásról, az inkább hagyja abba a sportolást. A szeszfogyasztás romboló hatással van a szervezetre. A sportoló szervezete ugyanis túl van terhelve és ha ezt még a szeszfogyasztással tetézzük, a játékos „kiég”. Megfigyelhetjük, hogy azok a játékosok, akiknek életmódja nem sportemberhez méltó, 27—28 éves korukban abba kell hogy hagyják a sportolást, míg az a sportember, aki életmódjával is jó példát mutat, akár tíz évvel is tovább sportolhat — mondotta Grosics Gyula. Grosics Gyulának a szedresi úttörők nevében Felhősi Éva virágcsokrot adott át. Utána megkérte „Gyula bácsit”, hogy az emlékkönyvébe adjon autogrammot. Képünkön Grosics autogrammot ad Felhősi Évának.