Tolna Megyei Népújság, 1961. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-05 / 4. szám
TOLNA MEGYEI VEPÜJSAG 1961. január S. Á belga dolgozók folytatják sztrájkharcaikat Az Egyesült Államok újabb lépése, Brüsszel (MTI). A belga parlament kedd délutáni ülésén a kormánypárti többség 121 szavazattal 83 ellenében elutasította a szocialista képviselők indítványát, amely a takarékossáégi törvény- javaslat visszavonását követelte. A szavazás után a parlament folytatta vitáját. A vitában felszólalt a belga belügyminiszter és hadügyminiszter, mindketten igye keztek megvédeni a kormány munkásellenes politikáját. Az ülés elnapolása előtt — mint a Reuter jelenti — a kormány felvetette a bizalmi kérdést. A képviselőház 115 szavazattal 44 ellenében, két tartózkodás mellett, bizalmat szavazott a kormánynak. Mint ismeretes, a belga képviselőháznak 87 szocialista tagja van. A bizalmi kérdésben jóval kevesebben szavaztak a kormány ellen, de ennek az volt az oka, hogy sok szocialista képviselőnek el kellett távoznia a parlamenti ülésről, hogy részt vehessen a Buenos Aires: (TASZSZ) A latin-amerikai országokban körutat tesz a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége Rogyio- novnak, a Szövetségi Tanács külügyi bizottsága tagjának vezetésével. A küldöttség jelenleg Chilében tartózkodik. Viszonozza a chilei parlamenti küldöttségnek a Szovjetunióban tett látogatását. Előzőleg, december 22-től 31-ig a küldöttség Bolíviában járt, ahol a parlament két háza külön ülést tartott a szovjet vendégek tiszteletére. Estensoro bosztrájk kérdéseit tárgyaló szak- szervezeti gyűléseken. A belga parlament történetében első ízben fordult elő, hogy a vallon szocialista képviselők külön ülést tartottak a képviselőházban. Utána nyilatkozatot tettek közzé, amelyben keményen bírálják az Eyskens-kormány politikáját, mert kiélezte és tönkretette a vallon területek gazdasági helyzetét. A nyilatkozat felveti Belgium politikai struktúrájának problémáját, s megállapítja, ha az Eyskens-kormány folytatja jelenlegi politikáját, a vallonok számára nem marad más választás, mint az ország intézményeinek felülvizsgálása olyképpen, hogy maguk választhassák meg a szociális és gazdasági fejlődés módszereit. A szocialista szakszervezetek válaszképpen a belügyminiszter rágalmazó parlamenti beszédére, kedd este felhívták a brüsszeli sztrájkólókat, hogy szerdán újból vonuljanak ki az utcára. líviai köztársasági elnök és a kormány tagjai is fogadták a küldöttséget. Rogyionov, a küldöttség vezetője ebből az alkalomból kijelentette, hogy a Szovjetunió 150 millió dolláros hitelt ajánl fel Bolíviának, amelyért a bolíviai kormány ipari felszereléseket vásárolhat a Szovjetunióban. A bolíviai kormány hivatalos közleményben jelentette be, hogy elfogadja a szovjet ajánlatot és január második felében külön delegációt indít Moszkvába a részletek megtárgyalására. Nasszer as benuu ionra megbeszélése Casablanca: (MTI) Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság és Sekou Touré, Guinea elnöke a szerdán kezdődött casablancai értekezlet előestéjén, kedden több mint egyórás megbeszélést folytatott Kongóról és az értekezlet elé kerülő más kérdésekről. Ez volt az első találkozás a két afrikai vezető között. A casablancai első találkozáson Touré — mint az AP közli — valószínűleg ismertette Nasszer elnökkel Kwame Nkrumah és Modibo Keita nézeteit. A három államfő ugyanis hétfőn Conakry- ban külön tanácskozást tartott, mielőtt Casablancába utazott volna. Hammarskjöld elutazott Kongóba New York: (MTI) Hammarskjöld ENSZ-főtitkár — Reu- ter-jelentés szerint — kedden este repülőgépen elutazott Kongóba. Mint az AFP közli, a repülőtéren adott szűkszavú nyilatkozatában kijelentette, hogy háromhetes útiprogramjában nem szerepel Laosz, de ha a laoszi helyzet bonyolultabbá válik, visz- szatér New Yorkba. A puccsista Mobutu »főbiztosi tanácsának« szóvivője — a Reuter szerint — úgy nyilatkozott, hogy a jelenleg Stanleyvilleben székelő törvényes kongói kormány állítólag hajlandó tárgyalásokat kezdeni a leopoldvillei hatóságokhoz való »közeledésről«. Ezt más forrásból nem erősítették meg. Lehetséges, hogy Mobutuék ezt a ködös kijelentést kísérleti léggömbnek akarják felhasználni. Események SOROKBAN amellyel megszakította diplomáciai kapcsolatait Kubával, újabb bizonyítéka annak a provokációs, agresszív politikának, amit az Egyesült Államok a forradalmi Kubával szemben folytat. Ismeretes, hogy először gazdasági intézkedésekkel akarta lehetetlenné tenni a függetlenségét kivívott kubai nép életét. Akkor azonban a Szovjetunió, majd több szocialista és semleges ország sietett a Kubai Köztársaság segítségére, s olyan kölcsönösen előnyös gazdasági megállapodásokat kö tött vele, amely biztosította Kuba gazdasági életének fejlődését. Ezután katonai agresz- szióra került sor, a felfegyverzett kubai nép azonban olyan hősiesen és elszántan védelmezi határait és függetlenségét, hogy az amerikai agresz- szorokat meghátrálásra kényszerítette. Fidel Castro és Kuba több vezetője a nép hangját tolmácsolta, amikor ismételten kijelentette, hogy Kuba éber és készen áll visszaverni minden támadást. Ebben a harcban a kubai nép nincs egyedül, s az Egyesült Államok ma már jól tudja, hogyha kezet emelne Kubára, az egész világgal találná szemben magát. Ilyen körülmények között az Amerikai Egyesült Államok, noha nem hagyott fel az agresszív fenyegetésekkel, diplomáciai manőverhez folyamodott. A neki alárendelt latinamerikai országokat arra akarja rávenni, hogy megszakítva Kubával diplomáciai kap csolatukat, szigeteljék el a Kubai köztársaságot, ugyanakkor azonban az Egyesült Államok kormánya a maga részéről a diplomáciai viszony megszakításával megtette az utolsó 1$» pést a nyílt intervenció útján. A latin-amerikai országok közül washingtoni nyomásra Peru a közelmúltban felmondta a diplomáciai viszonyt. Most az Eisenhower-kormány provokatív döntése után az Egyesült Államok azt reméli, hogy Argentína, Chile, Venezuela, Uruguay és a többi latin-amerikai ország is követi példáját. Az első jelek azonban azt mutatják, hogy az amerikai lépés az Egyesült Államok szövetségesei körében sem talált helyeslésre. Kanadai kormánykörökben közvetlenül Eisenhower bejelentése után utaltak rá, hogy Kanada nem szándékozik megszakítani diplomáciai kapcsolatait Kubával. A forradalmi Kuba nemcsak szabadságát és függetlenségét vívta ki, hanem a népek ro- konszenvét is. A szocialista országok és számos semleges ország szilárdan támogatja azt a bátor és következetes harcot, amit a kubai nép folytat az imperialista agresszorok ellen; Az Egyesült Államok lépése így tulajdonképpen estik betetőzése annak a politikának, amit már hónapok óta folytat a Kubai Köztársaság népe ellen, s ha az Egyesült Államok néhány csatlósa hajlandó is lenne követni Washington lépését, ezzel ma már Kuba függetlenségét nem tudják megtörni, s azt sem tudják megakadályozni, hogy a Kubai Köztársaság tovább haladjon azon az úton, amely az ország további megerősödéséhez, a nép jólétének növekedéséhez vezet. Flotta-mozdulatok Algéria ellen Franciaország a népszavazás előtt A Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége Latin-Amerikában A SEATO tervezett laoszi beavatkozása a világ békéjét fenyegeti Hanoi: (MTI) Quinim Pholse- na, a laoszi királyi kormány tájékoztatási minisztere kedden nyilatkozatban ítélte el az amerikai imperializmust, mert az agresszív SEATO-tömb segítségével nyíltan be akar avatkozni Laoszban. Mint ismeretes, a SEATO tanácsa a héten több ülést tart, amelyen megvitatja az imperialista beavatkozás lehetőségét. Pholsena tényekkel bizonyította az amerikai és a thaiföldi reakciós körök intervencióját, majd erélyesen követelte, hogy az amerikai és thaiföldi kormány és a dél-vietnami hatóságok haladéktalanul vonják vissza csapataikat Laoszból, szüntessék meg a Nosavan—Boun Oum- klikk támogatását, ne taszítsák még inkább polgárháborúba az országot. Végezetül a miniszter felszólította az 1954. évi genfi értekezlet társelnökeit, hogy hatékony intézkedésekkel állítsák helyre Laosz békéjét, gondoskodjanak a genfi megállapodások betartásáról. Az AP arról is hírt ad, hogy a fülöp-szigeti nemzetbiztonsági tanács szerdán reggel hatórás értekezleten vitatta meg a laoszi helyzetet. Az ülésről kiadott nyilatkozat szerint a Fülöp-szigetek kész eleget tenni »szerződéses kötelezettségeinek«. Menzies ausztráliai miniszter- elnök szerdán kijelentette, hogy kormánya állandóan tanácskozik »barátaival és szövetségeseivel« a laoszi helyzetről. Hangoztatta, hogy a nyugati államok között nincsenek jelentős nézeteltérések a laoszi kérdés megítélésében. ö is megismételte a szovjet beavatkozásról szóló rágalmakat, azt állította, hogy ez idézte elő Laoszban a válságos helyzetet. Befejezésül azt a reményét fejezte ki, hogy Boun Oum kormányát kiszélesítik, e kormány tömöríti majd a laoszi »hazafias« elemeket. Az Unita és a Borba cikke Az Unita keddi számában rámutat, hogy az Egyesült Államok ugyanazt az agressziós politikát követi Laoszban, mint Kongóban vagy Kubában. A laoszi válság annak következménye, hogy az amerikaiak nem voltak hajlandók belenyugodni a fegyverszüneti egyezménybe, le akarták téríteni Laoszt a semlegesség útjáról. Az Egyesült Államok úgy véli, hogy stratégiai terveiben elengedhetetlenül szüksége van Laoszra, és ezért mindent elkövet, hogy az országot katonai támaszpontjává változtassa. A Borba szerdai száma »A szakadék szélén« című cikkében óva int attól, hogy Laosz »új Koreává« változzék. A lap megállapítja, hogy a SEATO tervezett beavatkozása komolyan fenyegeti a világ békéjét. Követeli, hogy a nyugati hatalmak ne segítsék elő egy új háborús katasztrófa kirobbanását. Katonai helyzetjelentés Laoszból Hanoi: (TASZSZ) A laoszi kormánycsapatok és a Patet Lao egységek néhány nappal ezelőtt megindított támadása pánikot keltett a zendülők táborában. Phong Saly és Xieng-Khouang tartományi székhelyek, valamint a Köcsög-völgy felszabadítása után Kong Le kapitány csapatai a Patet Lao egységekkel együttműködve üldözik a zendülőket, akik köznontjuk, Savannakhet felé vonultak vissza, A harcok során a zendülők több száz halottat, sebesültet és foglyot veszítettek. A kormánycsapatok sok tüzérségi löveget, gépkocsit, sőt repülőgépet is zsákmányoltak. Továbbra is áttörhetetlen gyűrűben van Luang Prabang, a királyi székhely helyőrsége. A felszabadított területek lakossága örömmel fogadja a bevonuló csapatokat. Colombo (TASZSZ). Colombó- ban konferencia nyílt, amelynek célja, hogy Ceylon Dán létrehozza az ázsiai és afrikai országok íróinak állandó irodáját. Ezt az ázsiai és afrikai írók 1958-ban Taskent- ben tartott értekezlete határozta el. Párizs (MTI). Air France francia repülőtársaság »Boeing« típusú gépeinek pilótái több héten át sztrájkoltak. A hat -ágok végül is katonai behívókat küldtek ki, hogy a pilótákat szolgálatuk ellátására kötelezzék. Az önkényes intézkedés ellen tiltakozásul az Air France egész repüloszemély- zete 24 órás sztrájkot határozott el. A kormány ismét katonai behívóval fenyegette meg a repülő- társaság minden pilótáját. Kedden Párizs repülőterein a légiforgalomban fennakadásokat idézett elő a sztrájk. Belgrad (Reuter). Joszip Broz Tito köztársasági elnök meghívására január 5-én Jugoszláviába érkezik Sekou Touré, a Guineái Köztársaság elnöke. Peking (TASZSZ). Az Uj Kína jelenti Limából, hogy letartóztatták Raul Acostát, a Perui Kommunista Párt főtitkárát, akit a »közrend és a nemzetvédelem aláaknázásával« vádolnak. A letartóztatáskor a rendőrök bántalmazták Raul Acosát. Ez a jelenlevőkben általános felháborodást keltett. Tokió (TASZSZ). Tokió szívében néhány napja fasiszta, fekete horogkeresztes zászló lobog. Közt vétlenül mellette láthatják a járókelők a japán állami zászlót. A két zászló között hatalmas felirat: »Védd a császárt és öld meg ellenségeit«. így díszítették fel az új évre új központjukat az úgynevezett ázsiai kommunistaellenes ifjúsági liga vezérei, akiket a rendőrség a Jamagucsi-ügyben letartóztatott, majd »bizonyítékok hiányában« szabadonbocsá- tott. Míg a járókelők felháborodottan szemlélik a horogkeresztes zászlót a japán főváros szívében, a tok'ói rendőrség továbbra is tétlen. Párizs (MTI): Szerdán reggel Toulon kikötőjéből egymás után kifutott a francia Földközi-tengeri flotta 16 hadihajója, élén a Lafayette repülőgép anyahajóval A flotta Algéria partjai felé vett irányt. A hivatalos kommünikék szerint a hadihajók gyakorlaton vesznek részt, valójában a flotta-mozdulatokat az algériai népszavazás és az ezzel kapcsolatban várható események tehették szükségessé. Egyelőre meg nem erősített hírek szerint a hadihajók csapaterősítéseket is szállítanak Algériába. Valószínűleg az Oran közelében levő hadikikötőben kötnek ki majd a flotta egységes, de nincs kizárva, hogy szükség esetén Algéria tengerpartjának más pontjain is feltűnhetnek a hadihajók. Párizsban az a vélemény alakul ki, hogy az elkövetkezendő napokban Oran lesz az algériai események gócpontja. A városba több mint 2500 főnyi csapaterősítés érkezett, rohamrendőrök, idegenlégiósok és ejtőernyősök is tartózkodnak már Oranban. A várost négy katonai övezetre osztották fel. Párizsban baloldali politikai megfigyelők rámutatnak, hogy sem az elmúlt év januárjában, — az algíri lázadás napjaiban —, sem pedig decemberben, az algíri és az orani véres események idején nem került sor ekkora katonai intézkedésekre. Ezeknek va lójában kettős céljuk lehet: 1. A francia közvéleményben teret akarnak adni annak a hitnek, hogy de Gaulle tábornok biztosíthatja csupán a rendet, egy népszavazási kudarc után a köztársasági elnök visszavonulna, s utána nem következhetnék más, csak káosz. A nagyszabáAz olasz Alpokban napok óta havazik. Ossola térségében a gép kocsiutakat 60 centiméteres hótakaró borítja. Nagy vihart jelentettek a Földközi-tengerről. Szardínia szigetének nyugati partvidékén árvíz pusztít. A felhőszakadásszerű esőzések megszakították a vasúti összeköttetést Bagdad és két észak-iraki tartomány között. I sú katonai megmozdulások az ultrák részéről fenyegető újabb puccs-kísérletek eshetőségét akar ják valószínűvé tenni. 2. A hadsereg Algériában valójában az „igen” érdekében folyó kampányt kell, hogy támogassa. A népszavazás lefolyását ellenőrző orani bizottság elnöke a sajtónak tett nyilatkozatában leleplezte, hogy a hadsereg utasítást kapott, szavaztassa a muzulmánokat „igennel.” Várható, hogy ez alkalommal éppen az ultrák fogják majd leleplezni, milyen mértékben avatkozott be a hadsereg a népszavazási kampányba, milyen nyomást gyakorolt a muzulmán tömegekre. Most ugyanis az ultrák és a hadsereg degaulleista, vagy lojális elemei egymással szembe kerülnek. Franciaországban négy nappal a szavazás előtt teljes a nyugalom, a pártok gyűlései rendben, incidensek nélkül zajlanak le. A „nem” táborának élén a kommunisták állnak. Párizsban kedden este nagyszabású tömeggyűlésen a Mutualité teremben fejtette ki Jeanette Ver- meersch és Raymond Guyot a párt álláspontját. A népszavazási „nemmel” a kommunisták hívek maradnak mindenkori politikájukhoz: a háború ellen, a béke mellett állnak ki, a gyarmati elnyomás ellen a népek barátságáért, a haza érdekeinek sírásói ellen, az igazi nemzeti érdekekért szállnak síkra. A népszavazásra bocsátott szöveg valójában a háború folytatását jelenti. Vasárnap a franciák előtt megnyílik az alkalom, hogy fenn- szóval hirdessék békeakaratukat, „nem” szavazólappal. I ^»~YYv>ooocoocootxxxx7cr>or>TroTootr«fMVíooonooo Mielőtt családi házat épít, j keresse fel a Szekszárdi Épi- j tőipari Szövetkezetei (Rákóczi u. 15. szám). V'-i'-’nnk családi ház építést, tataro- ; zást, felújítást, magánosok i részére 5 százalék enced- I 5 ményt «dunk. (84) ]