Tolna Megyei Népújság, 1961. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-03 / 2. szám
TOLNA MEGYEI VILÁG PROLPTARJAI EGYESÜLJETEK! m XI. évfolyam 2. szám. ÁRA 50 FILLÉR Kedd, 1961. január 3. ■ A Biztonsági Tanács szerdán összeül az Egyesült Államok ellen emelt kubai panasz megtárgyalására New York (MTI). A TASZSZ és nyugati hírügynökségek jelentése szerint az ENSZ székházában vasárnap este közölték, hogy január 4-re összehívják a Biztonsági Tanács ülését. A szerdán, magyar idő szerint 16,30 órakor kezdődő ülésen a kubaellenes agressziós fenyegetések miatt az Egyesült Államok ellen emelt kubai panaszt tárgyalják meg. Raul Roa, kubai külügyminiszter tudvalevőleg azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy fegyveres agressziót készít elő Kuba szuverénitása, területi épsége és függetlensége ellen. Reuter-jelen- tés szerint Hagerty, a Fehér Ház szóvivője tagadni próbálta a vádat. HAVANNA Kubában vasárnap országszerte megünnepelték a diadalmas forradalom második évfordulóját. A Havannában rendezett díszbeszéden több mint ezer külföldi vendég és részt vett, köztük a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság és több más ország, valamint nemzetközi szervezet képviselője. Mint az Uj Kína jelenti, az ez idő szerint Kubában tartózkodó kínai küldöttség nevében Kuo Mo-zso, a küldöttség vezetője televíziós beszédében üdvözölte az ünneplő kubai népet. MOSZKVA A TASZSZ jelentése szerint Kuba nagykövete vasárnap beszédet mondott a moszkvai televízióban. Hangsúlyozta, hogy a hatmillió kubai kivétel nélkül katonája a kubai forradalomnak és inkább életét áldozza, mintsem, hogy alávesse magát az imperialistáknak. Újévi letartóztatások Belgiumban — Folytatódik a sztrájkmozgalom Brüsszel (MTI). Nyugati hír- ügynökségek szerint a belga kormány az újévi ünnepet egy sor szakszervezeti vezető letartóztatására használta fel. Szombaton és vasárnap 52 rium takarmanygazdálkodási osztályán tájékoztatásul közölték, az elemi károkat szenvedett közös gazdaságok megsegítésére az állam több ezer vagonnyi abraktakarmányt oszt ki 1961. első és második évnegyedében. A takarmány-akció célja az, hogy a termelőszövetkezetek a termelés csökkentése nélkül átteleltethessék közös állatállományukat. Az akció nyújtotta kedvezményeket csak olyan termelőszövetkezetek vehetik igénybe, amelyek önhibájukon kívül — elemi károk miatt — küzdenek takarmányhiánnyal. A kiosztásra kerülő abraktakarmány mennyiségeket a közös gazdaságok, vagy készpénz- fizetés ellenében, vagy kölcsön- képpen kapják. A már működő abraktakarmány-keverő üzemek ■'■■■■■■»immniBW rí ■■ személyt tartóztattak le. A letartóztatottak között van Vedrin helység polgármestere, Albert Benoit is. A letartóztatások célja való- I ban a sztrájkolok megfélemlítése, körzeteiben a termelőszövetkezetek a kialakult kukorica és árpa mennyiségét szarvasmarha-, illetve sertés-, vagy baromfitáp alakjában vehetik át. .Kívánatos, hogy a kölcsön vett abraktakarmány visszaadására számítva, a termelőszövetkezetek már most állítsanak vetésterveikbe megfelelő mennyiségű abraktakarmány- féléket. A segély-akciótól függetlenül 1961. első évnegyedében ezer vagon baromfitápot kaphatnak a termelőszövetkezetek közös baromfiállományuk takarmányozására. A baromfitápot készpénz- fizetés ellenében adják a központi készletekből azzal, hogy a juttatásnak megfelelően a termelőszövetkezetek kössenek áruértékesítési szerződést az állami felvásárló szervekkel. annak ellenére, hogy a hatóságok j »szabotázzsal«, az ablakok betö- | résével, vagy éppenséggel a rendőrség beavatkozása nyomán előállott összecsapásokban való részvétellel vádolják a letartóztatottakat. Az ünnepek hallgatólagos fegyverszünete után hétfőn folytatódott a sztrájk. A munkások küldöttségei Brüsszel közelében felkeresik a képviselőket, és felszólítják őket, a kedden kezdődő parlamenti vitában szavazzanak a kormány »takarékossági« törvényjavaslata ellen. Kedden, a parlamenti vita folytatásának napján országszerte újabb tüntetésekre, munkásgyűlésekre kerül sor. A Belga kommunista Párt általános sztrájkra hívott fel ezen a naoon. Fokozza előkészületeit a kormány is. Egyes jelentések szerint újabb 500 katonát rendeltek haza a Nyugat-Németország- ban állomásozó két belga NATO-hadosztályból, újabb rendőri erőket vezényeltek Brüsszelbe, a már ott állomásozó rendkívüli gyalogos és lovas-csendőregysé- gek megerősítésére. I ■ ■ ■ 11 HH?TW 'I I lU tWÍTTI I H 1961 első felében több ezer vagonnyi abraktakarmányt kapnak a tsz-ek A Földművelésügyi MinisztéIgy szilvesztereztünk Ismét elmúlt egy szilveszter. Sajnos. Mert a kitörő jókedv mámorában egyről megfeledkeztünk; öregebbek lettünk egy évvel. De azért búsúlni nem kell, hiszen a hétköznapokon azon munkálkodunk, hogy az idei szilvesztert még megelégedettebb emberek között, még vidámabban ünnepeljük. Most pedig visszapergetjük a képzeletbeli filmet, hogyan is töltöttük a szilvesztert. A Szabadság Szálló emeleti ^ termében ennyien talán még soha nem voltaik. Az asztalok mellett vidám társaságok, egy-egy újonnan érkező ismerőst, jóbarátot nagy ovációval fogadtak. Ilyenkor látszik meg csak igazán mennyi csinos nő van Szekszárdotn... Egyik csinosabb, elegánsabb, mint a másik. Ez a »Táncos«-beli szilveszter felért egy divatbemutatóval. Éjfél van, felhangzik a himnusz, az előbbi, szertelen jókedv ünnepélyessé szelídül. Amikor pedig elhangzanak az újévi jókívánságok, megkezdődik a trombiták koncertje. Harsog, perceken keresztül, ilyen trombitaszóra omolhattak le a bibliabeli Jerikó falai... Egy óra. után kerül sor a hagyományos szilveszteri malacsor- solásra. Behozzák a terembe az ijedten kapálózó jószágot — a nagy tömeg láttán elfelejt visítani —. vajon lesz-e majd min- den.kii'c’- szerencséje, áld meghúzta f'°rkát? Megtörténik a sorsolás, mindenki kíváncsian várja, ki lesz a malac gazdája. — Az enyém — áll fel az utcai ablakok melletti egyik asztaltól egy fiatalember: Hómann Sándor, a Petőfi népszerű futballistája. A Gépjavító Vállalat dolgozói ” együtt töltötték a szilvesztert, a vállalat kultúrtermében. Vidámságban, jókedvben itt sem volt hiány. Erről gondoskodott a kultúrcsoport is, mintegy másfélórás műsorával, olyan műsor- számokkal, mint a »Fog ez menni« és a Háry János. A hagyományos tombolasorsolás is sok vidámságra adott okot: ennek bevételét a kultúrcsoport kapta meg. Mintegy 35 nyereményt sorsoltak ki. Bakos-i Márton tizenhét éves esztergályos tanulóra mondták is sokan, hogy »Disznó szerencséig van«, mert ő nyerte a szilveszteri malacot. Kiss Pál hegesztő nyerte a tortát, Illés János egy üveg pálinkát nyert. — Remekül sikerült az idei szilveszter — állapították meg sokan, amikor hat óra körül hazafelé indultak. X/idám szilveszterezés szín- " helye volt a városi tanács nagyterme is, ahova a városi tanács a felső-, az alsó- és az újvárosból hívott meg gazdákat, új termelőszövetkezeti tago- | kát. A meghívottak családtag-. jaikkal együtt kitűnően szórakoztak. A zenét Kistakács József, | az igazgatási osztály vezetője és j zenekara szolgáltatta. Itt szilveszterezett dr. Tuska Pál, a i megyei tanács elnöke, dr. Vigh Dezső, a megyei tanács elnök- helyettese és éjfél után idelátogatott Prantner József elvtárs, az MSZMP megyei titkára is és barátságos hangulatban beszélgettek el az újdonsült tsz-tagokkal. S amíg az emberek legtöbbje szórakozott, addig voltak, akik ugyanúgy végezték munkájukat, mint egyébkor. Amikor a szil- veszterezők legtöbbje lepihent már, a szekszárdi kórház szülészetén megérkezett az újévi gólya, a kórház idei elsőszülöttjével. Az őcsényi Kovács Józsefné kislánynak adott életet reggel fél hétkor. Délelőtt tizenegykor ismét leánygyerek született, az anyja a szekszárd-szőlőhegyi Balázs Istvánná. A két csecsemő sírása volt a kórház újévi köszöntője. Magunk formáljuk a jövőt Az elmúlt év, amelyet két nappal ezelőtt búcsúztattunk, sikereivel — amely a munkások, parasztok, értelmiségiek szorgalmas munkáját dicséri, — kiemelkedő helyet foglal el népi demokráciánk győzelmes történetében. Egy lépést tettünk ismét előre. Közelebb kerültünk nagy célunkhoz! Elhangzottak az újévi köszöntők, nagyszerű sikerekre ürítettük poharunkat. Az új év első napján, s az óév utolsó napján szokássá vált, hogy visszatekintünk a megtett útra. Ezt tettük, amikor a hároméves terv befejeztével önmagunktól kérdeztük, megtettünk-e mindent, hogy nagyszerű feladatainkat sikerrel oldjuk meg. A válasz, a végleges válasz néhány nap múlva jön, a Központi Statisztikai Hivatal jelentése formájában. Előzetes adataink már vannak, s ezekből arra kaptunk választ, hogy jól dolgoztunk, sikerrel fejeztük be a hároméves tervet. A szocialista ipar termelése mintegy 40 százalékkal volt magasabb, mint 1957-ben, a nemzeti jövedelem a tervezetten felül mintegy 7—8 százalékkal több. Munkások és alkalmazottak egy kerősere jutó reálbére közel 4 százalékkal volt magasabb a tervezettnél; a parasztság egy főre jutó reáljövedelme 4 százalék helyett 6—7 százalékkal emelkedett a hároméves terv idején. Mindezek a párt és a kormány gazdaság- politikájának eredményességét, sikerét bizonyítják. A gazdasági eredmények igazolják, hogy jó úton járunk. Az élet igazolta teljes mértékben a Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkásparaszt kormány politikáját, amelyet az egyszerű emberek hétköznapi tettei, küzdelmei pecsételnek meg, visznek győzelemre. Megyénkben is az ipar, a mezőgazdaság és a közlekedés területén kiemelkedő termelési eredményeket értünk el. Ipari üzemeink nagy többsége, hetekkel az év vége előtt teljesítette tervét. Nyereséggel zárták az évet, a munkásoknak lesz mit —, mert van miből — osztani majd a nyereségrészesedések fizetése idején. Megyénk mezőgazdasága is nagyot lépett előre a szocializmus útján. A parasztok zöme a szövetkezeti utat választotta. Az elmúlt év folyamán ismét bebizonyosodott a nagyüzemi gazdálkodás fölénye, felsőbbrendűsége. Ezen a télen ismét megmozdult a parasztság. A szövetkezeti gazdák, akik 1959. év őszén kezdték az új életet, segítik a még egyé nileg dolgozó paraszttársaikat a helyes útra. Ha visszatekintünk az óévre, megelégedéssel szemléljük ered ményeinket; de gondoljunk a jövőre is, fordítsuk figyelmünket a jövő nagyszerű, bár nem könnyű feladataira. Az 1961-es népgazdasági terv — amely második ötéves tervünk első évének terve — eddigi eredményeinkre támaszkodva az MSZMP VII. kongresszusán meghatározott gazdaságpolitikai irányelveknek megfelelően további jelentős fejlődést irányoz elő a népgazdaságban. Tovább folytatjuk az ipar gyors ütemű fejlesztését. Főleg az ipari termelés növelését. Nyolc százalékkal lesz magasabb a várható 1960-as szinthez képest az ipari termelés 1961-ben. Megkezdték már megyénk üzemeiben a tervek teljesítését. Néhány üzemben, mint például a bonyhádi zománcművekben már a múlt év utolsó napjaiban tanácskozási- tartottak a sok jó, használható javaslat figyelembevételével, a nagy feladatok megoldásához. Másutt pedig elhatározták, hogy az üzem tervét napra, brigádra, dolgozóra lebontják, s a teljesítés ellenőrzésével javítják a termelést. Könnyűipari üzemeinkben is jelentősen nagyobb feladatok megoldását írja elő a terv, mint 1960- ban a tényleges eredmény volt. Az ipar különböző ágazataiban a termelés növelésének feltételei megvannak. A terv ezeket veszi figyelembe és így ezek tudatában határozza meg feladatainkat, jelöli meg azokat a fontosabb mutatókat, amelyek elérése egyúttal az életszínvonal további emelését teszi lehetővé. A nép- gazdasági terv mutatóinak teljesítése nagyobb áruválasztékban, nagyobb termékbőségben jut vissza a terv megvalósítói^, hoz, a dolgozókhoz. A termelés emelkedésének mintegy kétharmad részét már 1961-ben a munka termelékenységének növelésével kell biztosítani. Ea a terv megköveteli, hogy fegyelmezettebben dolgozzunk. Ez követeli meg éppen, mert csak így tudunk többet termelni) többet adni, a létszám-, a munkanorma-, a bér- és a munka- fegyelem megszilárdítását, a műszaki fejlesztés gyorsítását. Sokat tettünk már a múlt évben is a termelékenyebb, gazdaságosabb munka megvalósítása érdekében. Eredményeink jók, de még nem kutattunk fel minden lehetőséget, nem gondolkodtunk eleget azon, hogyan lehet még tovább haladni az úton, a termelékenyebb munka útján. A munkások* műszakiak véleménye, alkotó kezdeményezése az 196I-ik évi népgazdasági terv teljesítésében bizonyára feltárja ezeket a rejtett tartalékokat. A legfontosabb ilyen rejtett taralék aZj ami a hároméves terv során* de az azt megelőző években is volt, a munkaverseny. S az idén, a szocialista brigádmozgalom, az egyéni versenyző dolgozók százezres tömegei) lelkesedése, ügybuzgalma a biztosíték, a rejtett tartalék* hogy megvalósuljanak nagy céljaink. A terv a mezőgazdasági termelés 7,9 százalékos növelését irányozza elő. A terv számol azzal, hogy ez év tavaszán befejeződik hazánkban a mező- gazdaság szocialista átszervezése, a meglévő, tavaly alakult termelőszövetkezetek pedig sokkal több árut tudnak már a népgazdaságnak adni. Megyénk mezőgazdasági szövetkezeteiben, most a teivkészítés idején már a 7,9 százalékos növelést veszik figyelembe. Úgy készítik egy-egy közös gazdaság tervét, hogy az a termelés) általában az árutermelés növelését, a hozamok emelését biz tosítsa. A terv számol azzal — hisz a teljesítés feltétele is —, hogy a mezőgazdasági üzemekben megszilárdul a nagyüzemi szervezet, általában a korszerűbb termelési mód. A közlekedésben, a külkereskedelemben, a beruházás területén jelentősen többet ír elő a terv megvalósulásra az 196(1- as várható, végleges tényénéli E területen is van mód arra* hogy tovább haladjunk. Van le hetőség a külkereskedelmi áruféleségek cikklistájának bővítésére, a közlekedési költségek csökkentésére, a beruházási feladatok megoldására. A beruházásra a népgazdasági terv 1961- ben 30,7 milliárd forintot irányoz elő. Mindenekelőtt a folyamatban lévő beruházások befejezését írja elő, ezek gyorsabb ütemű fejlesztését, építését. Ez a cél igen meggondoltan, okosan, az eddigi tapasztalatok figyelembevételével sikeresen érhető el. Gazdasági életünk területén biztosítani kell a szigorú fegyelmet. A terv mutatóinak elérése szorgalmas fegyelmezett munkával lehetséges és kötelező. Már most, az új év első munkanapjaiban úgy kell a feladatok megvalósításához fog ni, azzal a tudattal, hogy'rajtunk múlik, milyen eredménynyel zárjuk az ötéves terv első évét, magunk formáljuk a jövőt, P. J.