Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-02 / 284. szám

2 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1960. december 2. Fellőtték a Szovjetunióban a harmadik szputnyik-nrhajót A független Mauritania Moszkva: (TASZSZ) December 1-én a Szovjetunióban fellőtték földkörüli pályára a harmadik szputnyik-űrha j ót. A harmadik szovjet szputnyik- űrhajó súlya a hordozó rakéta utolsó lépcsője nélkül 4563 kilo­gramm. Az űrhajón kísérleti állatokat helyeztek el, köztük két kutyát, a PcseLkát és a Muskát, kabin­jában egyéb állatok, rovarok és növények is vannak. Az állatokat rádiótelevíziós ké­szülékek és telemetrikus rend­szerek segítségével figyelik. Ezek továbbítják a földre az állatok állapotát jellemző élettani ada­tokat. A TASZSZ közlemény teljes szövege a következőképpen hangzik: A tudományos kutatás tervei­vel összhangban 1960. december 1-én a Szovjetunióban földkörüli pályára fellőtték a harmadik szputnyik-űrhaj ót. A kozmikus repülés viszonyai között végzendő orvosi és bioló­giai kutatások céljaira a szput- nyik-űrhajó fülkéjében kísérleti állatokat helyeztek el, köztük két kutyát, a Pcselkát és a Más­kát. A fülkében ezenkívül más állatok, rovarok és növények is vannak. A kísérleti állatokat rádió-te­levíziós berendezés és telemetri­kus rendszerek segítségével fi­gyelik meg. Ezek a földre to­vábbítják az állatok állapotát jellemző élettani adatokat. A szputnyik-űrhajón elhelye­zett tudományos mérőberendezé­sek segítségével a tervek szerint egy sor tudományos kutatást vé­geznek a kozmikus tér fizikája körében. A harmadik szovjet szputnyik- űrhaj ó súlya a hordozó rakéta utolsó lépcsője nélkül 4563 kilo­gramm. Ellipszis alakú pályán halad. A rendelkezésre álló elő­zetes adatok szerint a szputnyik- űrhajó kezdeti keringési ideje 88,6 perc, a röppálya legközelebbi és legtávolabbi pontja 187,3, illetőleg 265 kilométer. A pá­lyának az egyenlítővel bezárt hajlásszöge 65 fok. A szputnyik-űrhajón, »Szig­nál-mintájú rádióadóállomást helyeztek el, amely 19 995 mega- hercz frekvenciával működik és váltakozó időtartamú távirati közleményeket továbbít. A szputnyik-űrhajón elhelye­zett berendezéseket vegyi és nap­elemek táplálják. A rendelkezésre álló előzetes adatok szerint a szputnyik-űrha­jón elhelyezett valamennyi be­rendezés zavartalanul működik. A földi rádiótechnikai állomá­sok rendszeresen figyelik a har­madik szputnyik-űrhajót. Az alábbiakban következik azoknak a városoknak a felsoro­lása, amelyek felett a szputnyik- űrha jó elrepül: Róma (magyar idő szerint) 11 óra 31 perc, Le­ningrad: 11 óra 36 perc, Párizs: 13 óra 01 perc, Peking: 13 óra 20 perc, London: 14 óra 32 perc, Hanoi: 14 óra 55 perc, Moszkva 16 óra 10 perc. I repülő-laboratórium“ első világvisszhangja PÁRIZS Világszerte nagy figyelmet kel­tett a harmadik szovjet óriás, űr­hajó felbocsátását ismertető TASZSZ-köZlemény. A nyugati hírügynökségek néhány perccel a TASZSZ-közlemény vétele után megszakították adásukat és gyorshírekben közölték a világ­raszóló eseményt. A hírügynöksé­gek nagy elismeréssel írnak a »repülő laboratórium« súlyáról (4563 kilogramm) és hangsúlyoz­zák azt a tényt, hogy az űrhajó­val együtt kutyák és más élő­lények is földkörüli útra indul­tak. A TASZSZ párizsi irodájába egymás után érkeztek a telefon- hívások: a párizsiak újabb és újabb részleteket akarnak tudni a jelentős eseményről. MOSZKVA Norodom Szihanuk kambodzsai államfő .a tiszteletére rendezett I gyűlésen elmondott beszédében kifejezte személyes üdvözletét és az egész kambodzsai nép jókí­vánságait a szovjet embereknek, a szovjet kormánynak az új, nagy tudományos siker alkalmá­ból. Ez a kimagasló eredmény, a szovjet tudomány nagy sikere, de az egész világ tudományát szolgálja, s ezzel elősegíti az em­beriség haladását és boldogságát — jelentette ki Norodom Sziha­nuk. A moszkvai rádió helyi idő sze­rint kevéssel délután fél négy óra előtt már közvetítette a har­madik szovjet szputnyik űrhajó rádiójelzéseit. A szovjet megfi­gyelőállomások — az OSZSZSZK európai területén — felkészültek arra, hogy a délutáni órákban is­mét megfigyeljék a szputnyik- űrhajó átvonulását. F. Zigel, a moszkvai rádió tu­dományos kommentátora az új nagy jelentőségű kísérlettel fog­lalkozva, hangsúlyozta: a kísér­leti állatokat ezúttal is azért helyezték el az űrhajó hermeti­kusan zárt kabinjában, hogy meg tudják, hogyan hat a kozmikus sugárzás, valamint az űrhajózás körülményei között fellépő sok más tényező az élő szervezetre. Az űrhajó pálvájával kapcso­latban Zigel megállapította, hogy már kétszáz kilométeres ma-; gasságba érve, az űrhajó utasai i Afrika térképén újabb or­szág vált szabaddá: az Atlan­ti-óceán partján fekvő nyugat- afrikai Mauritania. A legfiata­labb afrikai független ország területe 1 085 800 négyzetkilo­méter, több mint tízszerese Magyarország területének, la­kóinak száma azonban mind­össze 700 000. A legszegényebb nyugat-afrikai országok egyike, lakói, a berberek, nomád élet­módot folytató állattenyésztők. Az ország függetlenné válása után most megindulhat a gaz dasági fejlődés útján, mert a Gouraud térségében levő vas­érclelőhelyek gazdag természe­ti kincseket rejtenek maguk­ban. Az országot 1903-ban fran­cia védnökség alá helyezték, majd francia Nyugat-Afrika föderatív részévé tették, 1920- ban pedig beolvasztották a francia gyarmatbirodalomba Mauritania közjogi helyzete csak 1958. november 28-án mó­dosult: Francia Nyugat-Afrikát felosztották, s megalakult a Mau­ritania Iszlám Köztársaság. A következő évben tartott válasz­tásokon az összes parlamenti mandátumot a Mauritániái Át­csoportosítás Pártja szerezte meg, s ennek vezetője Mokh- tar Ould Daddah lett az or­szág első miniszterelnöke. Mokhtar Ould Daddahot most az új köztársaság elnökévé vá­lasztották. A Mauritániái Átcsoportosí­tás Pártja a francia gyarmato­sítók politikáját támogatja, vele szemben az ellenzék, az úgynevezett Nahda azt szeret­né elérni, ha Mauritániát Ma­rokkóhoz csatolnák. Van még egy kisebb ellenzék, főleg a Szenegál folyó mentén megte­lepedett lakosság képviselői, amely Szenegál és Szudán felé orientálódik. Mauritania függetlenségét azon a napon kiáltották ki, amikor az ENSZ közgyűlése megkezdte a szovjet javaslat alapján a gyarmati országok felszabadításának vitáját, mint­egy jelképezve, hogy a gyar­mati országok felszabadítási mozgalmát nem lehet megállí­tani. Mauritania függetlenségének kikiáltása természetesen csak az első lépés az új afrikai sza­bad ország életében. Az ország vezetői erős francia befolyás alatt állnak s a gazdasági füg­getlenség kivívása, a lakosság életszínvonalának ebből követ­kező megjavítása a jövő fel­adatai közé tartozik. (i) nagyjából ugyanolyan körülmé­nyek közé kerülnek, mint ami­lyenek nagyobb távolságra szóló világűr-utazás közben keletkez­nek. Ebben a magasságban már nem befolyásolják az űrhajó moz­gását és a benne tartózkodó élő­lények szervezetének működését az időjárási viszonyok. A szovjet UNESCO-küldöttség vezetőjének találkozása újságírókkal II harmadik szputnyik-űrhajó újabb kísérlet az ember űrhajózásának megvalósítására — Dr. Kulin György, az új, nagy tudományos esemény jelentőségéről A harmadik szputnyik-űrhajó felbocsátásáról kiadott TASZSZ jelentést — érthetően — igen nagy érdeklődéssel tanulmányoz­zák az Uránia csillagvizsgáló­ban is a csillagászok, asztronauti- kusok, az űrhajózás szakemberei. A harmadik szputnyik-űrhajó fel­bocsátásának jelentőségét dr. Kulin György csillagász, az Urá­nia csillagvizsgáló intézet igaz­gatója a következőkben foglalta össze: — Remélhető, hogy a légkör­nek az eddig mesterséges és még kevésbé átkutatott, 190-től 265 kilométerig terjedő rétegéről, an­nak szerkezetéről, összetételéről az eddiginél pontosabb képet fo­gunk kapni. Ez a légréteg a me­teor-felvillanások középső zóná­ja és eddig jóformán csak azok segítségével szereztünk ismerete­ket az ott uralkodó viszonyok­ról, — hangzott a nyilatkozat. i Párizs (TASZSZ). Szerdán az UNESCO sajtóközpontjában ta­lálkozott Lapin, az UNESCO-köz- gyűlés 11. ülésszakán részt vevő szovjet küldöttség vezetője a sajtó képviselőivel. A szovjet küldöttség vezetője elmondotta, hogy összesen több mint 180 határozati javaslat ér­kezett a jelenlegi közgyűlés elé, ami bizonyítja; fokozódott az ér­deklődés az UNESCO tevékeny­sége iránt. Keating szenátornak, az Egye­sült Államok küldöttsége tagjá­nak nyilatkozatáról szólva hang­súlyozta: Keatingnek nem tetszik, hogy a közgyűlésen politikai kér­déseket is felvetnek, egyebek kö­zött a leszerelés, a békés együtt­élés és a béke kérdését. Az ame­rikai küldöttség szinte ultimá­tumszerűén követelte, hogy ne essék szó e problémákról. Most pedig már azzal fenyegetőzik Keating, hogy az Egyesült Álla­mok megvonja' a pénzügyi tá­mogatást az UNESCO-tól, ha a szervezet nem halad azon az úton, amelyet az Egyesült Álla­mok helyesel. A szovjet küldöttség nagy je­lentőséget tulajdonít az igazságos földrajzi képviselet elvének és helyesnek tartaná, ha az UNESCO vezető szerveiben átfogó képvi­seletet kapnának Afrika, Ázsia és Latin-Amerika országai, vala­mint a szocialista országok. Ez növelné az UNESCO tekintélyét és gyümölcsözőbbé tenné tevé­kenységét. Új lakások a sangháji munkások számára Az utóbbi két évben több ezer lakást építettek Sanghájban az ipari munkások részére. A két év alatt felépített lakások padló­felülete megközelíti a 150 000 négyzetmétert. Ezek az új mun­káslakások a Kínában' épülő leg­korszerűbb lakások. Egy-egy munkás lakóterület rendelkezik saját klubbal, parkkal, üzlet- ás egészségügyi hálózattal, kórház­zal és iskolákkal egyaránt. Az AFP legújabb jelentése sze­rint a Párizs melletti Meudon-i obszervatóriumban tisztán lehetett hallani a szovjet űrhajó jelzését. LONDON A Reuter hírügynökség is be­számol arról, hogv az angol szakemberek a greenendi csil­lagvizsgálóban magyar idő sze­rint 11,18 órától 11,38 óráig fogták a kozmikus űrhajó jelzé­sét. Az AP elismeri, hogy a hatal­mas súlyú »repülő-laboratórium« kilövése a szovjet—amerikai űr­kutatási verseny rendkívül fon­tos mérföldköve. A hírügynökség emlékeztet arra, hogy az Egye­sült Államokat a múlt hónapban egész sor rakétakudarc érte. SZÓFIA Szófiában nagy örömet keltett a harmadik szovjet óriás űrhajő fellövéséről szóló TASZSZ-köz­lemény. A szófiai rádió többször is megszakította műsorát és mint rendkívüli közleményt felolvasta a december elsején felbocsátott szputnyik-űrhajó fellövésének hí­rét. A szovjet tudósok új nagy­szerű sikerének híre szinte futó­tűzként terjedt el a városban. — Figyelmet keltett az űrhajó nagy súlya, valamint az. hogy az űr­hajón lévő állatok viselkedését televízión keresztül figyelik meg földi állomásoknál. — Az ember űrrepülése rend­kívül felelősségteljes vállalkozás, érthető tehát, hogy mielőtt erre sor kerülne, elvégzik azokat a biológiai kísérleteket, amelyek — lehetőség szerint minden előre számított és a váratlan mozza­natokra is kiterjednek. Ez ma­gyarázza az utóbbi idők soroza­tos rakétakísérleteit, amelyeknek célja a különböző élő szerveze­tek viselkedésének tanulmányo­zása, a gyorsulás, a súlytalanság állapotában és az űrhajó-kabin­ban. Egyetlen ilyen kísérlet nem terjedhet ki minden lényeges szempontra, ezért várható volt, hogy a Szovjetunió újabb szput­nyik-űrhajót bocsát majd fel. — Ezek a vizsgálatok nemcsak a kabinban levő életet és életlehe­tőségeket tanulmányozzák (hő­mérséklet, nyomás, páratarta­lom, oxigén), hanem kiterjednek az esetleges sugárzások utóhatá­saira is.g — Az űrhajó-kabin közölt súlyából és a benne elhelyezett állatok felsorolásából joggal kö­vetkeztethetünk arra, hogy a ka­bint néhány nap múlva földi pa­rancsra visszahozzák. Hogy en­nek rövidesen be kell következ­nie, azt indokolja a nagy föld­közelség. Azokon a helyeken, ahol a szputnyik elhalad, a kora esti és a hajnali órákban szabad­szemmel is igen jól megfigyelhe­tik, hiszen fényessége a Venus fényességével vetekszik. A Saimaa-csatorna jelentősége a SAIMAA CSATORNA 1960. november 24-én Moszkvá­ban véget értek a szovjet—finn tár­gyalások. Egyik eredményeként a Szovjetunió ked­vező feltételek mellett 50 évre bérbeadja Finn­országnak a Sai­maa-csatorna . szovjet részét, a hozzátartozó part szakaszokkal együtt. A Szovjetunió területén Viborg városától északra, a Finn-öbölbe tor kolló 56 kilométer hosszú Saimaa- csatorna Kelet- Finnország gaz­dasági élete szem pontjából rend­kívül nagy jelen­tőségű. Összeköti a mintegy 400 km-c- körzetre ki­terjedő, számtalan csatornával, folyóval összekapj -ló Kelet- Finnországi tóhá1" t a Finn­öböllel, s ezáltal a '. idék ter­mékeinek és ipari cikkeinek olcsó víziszállítását teszi lehe­tővé. A Szovjetunió egyébként Finn­ország egyik legnagyobb kereske­delmi partnere. A finn importból 18 százalékkal (41,9 milliárd finn márka 1958-ban), az exportból 17 százalékkal (42,8 milliárd finn márka 1958-ban) részesedik. A Saimaa-csatornáról kötött szerződés a szovjet—finn keres­kedelmi kapcsolatok kiszélesedé­sét is elősegíti. — Terra --5 \ T

Next

/
Thumbnails
Contents