Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-11 / 292. szám
1363. december 11. Tolna megyei népCjsAg 9 SPORT Gondolatok az NB lll-ról III, közlemény Első két közleményünkben elvi síkon foglalkoztunk a délnyugati NB III. küzdelmeivel, most, mielőtt a Tolna megyei sportkörök s.vereplésére térnénk át, feltétlenül szólnunk kell a bajnokság kiegyensúlyozottságáról, amely ez évben is a többi csoport fölé helyezte a délnyugati csoportot. A mezőnyben hét olyan sportkört találunk, amely megjárta az NB Il-t is. Közülük a Kaposvári Kinizsi, a Pécsi VSK és a Kaposvári MTE keltette bennünk a legjobb benyomást. Rendkívül nehéz megmondani, hogy ebben a- szoros küzdelemben ki lesz majd a bajnok, de valahogyan az az érzésünk, hogy a Pécsi VSK-ban van a legtöbb fantázia. A csapat teljesen fiatal játékosokból áll, technikailag képzettek, gyorsak, de valahogyan a Pécsi VSK sem találta meg az őszi idényben önmagát. A kiesés csak nem múlt el nyomtalanul. Az a véleményünk, ha sikerül tavaszra a csapatot lelkileg is összehozni, aligha lehet elvenni majd a pécsi csapattól a bajnokságot. Nem kis ellenfél lesz természetesen a bajnokságért vívott harcban a két kaposvári csapat sem. Mindkettő igen jó benyomást gyakorolt játékával a szekszárdi szurkolókra és az sem lehetetlen, hogy közülük kerül majd ki a bajnokság éllovasa. a megye szurkolóiban és szakembereiben egyaránt. Tudtuk azt, hogy az idei bajnokság a tavalyinál is nehezebb lesz, de arra már nem számítottunk, hogy a bajnokság első felében 24 mérkőzésen mindössze négy győzelmet szereznek majd. és azok közül is kettő egymás elleni találkozón szülessen meg. Szerencsére azonban az idény második felében Szekszárd és az újonc Máza is összeszedte magát és csak Bonyhád szerepelt várakozáson alul. Máza és Bonyhád helyzete eléggé aggasztó, de szerencsére nem reménytelen, mert még Bonyhád sem szakadt el túlságosan az előtte állóktól. Talán még emlékszünk a Kiskunhalasi MEDOSZ tavaszi hajrájára, amelynek eredményeképpen csak a tavaszi mérkőzéseket tekintve az élvonalban végzett és majdnem sikerült elkerülnie a kiesést. Ilyen hajrára lenne szüksége a Vasasnak is, ha a kiesést el akarja kerülni. Válságos Máza helyzete is, de az NB III. légkörét most mór megszokva, a tavaszi idény talán majd jobban sikerül. Szekszárd az idény végére váratlan győzelmekkel az élvonalba törte fel magat, de egyáltalán nem mehet biztosra. Emlékezzünk vissza a tavalyi helyzetre, amikor a csapat ősszel 19 ponttal az ötödik helyen végzett és mégis tavasszal hajszál híján a kiesésre került. A Tolna megyei sportkörök gyenge szereplésében természetesen közrejátszik az utánpótlás megoldatlansága is. Ifjúsági csapata egyik Tolna megyei sportkörnek sincs. Az NB III-mal párhuzamosan ifjúsági bajnokságot rendezni nem lehet, de az NB III-as sportkörök ifjúsági csapatai a megyei bajnoksággal párhuzamosan rendezett ifjúsági bajnokságban sem vehetnek részt. A Petőfi az idény elején a Tolna megyei és bajai NB III-as sportkörök, valamint középiskolák csapatainak részvételével szeretett volna összehozni ifjúsági bajnokságot, de ez a terve is meghiúsult, íev most ott tartunk, hogy NB III-as sportköreink egyike sem foglalkozik az utánpótlással. Ugyanis vajmi kevés jóindulattal nevezhetnénk < utánpótlással való foglalkozásnak azt, hogy a sportkörök tartalékcsapataihan egy-két ifjúsági játékos is helyet kap. (Folytatjuk.) Innsbruckban megkezdődtek az előkészületek az 1964-es téli olimpiára Nem véletlen, hogy a volt NB Il-es sportkörök szinte kivétel nélkül az élmezőnyben foglalnak helyet. Közéjük csak a Bajai Bácska, Székesfehérvár és a Kaposvári Dózsa tudott ékelődni. A Bácska otthonában kitűnően szerepelt. de vidéken már nem állta meg a helyét a fiatal ' együttes. Hiszen egyetlen mérkőzést sem nyert vidéken a Bácska csapata. Székesfehérvár gondos védőjáté- káhak, kemény játékfelfogásának köszönheti előkelő helyezését, míg a Kaposvári Dózsa egyenletes hazai és idegenbeli szereplésével hívta fel magára a figyelmet. Az újoncok kivétel nélkül a kiesőjelöltek helyét foglalják el, | amely azt bizonyítja, hogy az NB III. és a megyei bajnokság között változatlanul nagy az űr. A Tolna megyei csapatok szereplése vegyes érzelmeket keltett Ólomszürke, nehéz esőfelhők úsznak sebesen a magasban, tovahaladva — szinte versenyezve az országúton haladó járművekkel. Néhány perc eltelte után aztán megnyílnak az ég csatornái és bőven hullani kezd az eső. A szemetelő eső egyhangúságát csak az időközben érkező autóbuszok dudáinak hangos, rekedtes hangú jelzései szakítják meg. »Gyönk, végállomás« — hangzik az autóbusz-kalauzok hangja, amikor az újonnan épült autóbuszváróterem elé érkezik egy-egy kocsi. Zuhog az eső, amint a község központja felé igyekszünk Várkonyi Béla JTST- elnökkel. A magyar távolugró Európa- bajnok Földesi Ödön egykori iskolájában, a gyönki gimnázium ban az egyik óraközi szünet végét jelezte a csengetés, amikor benyitottunk a tanári szobába. A sportkedvelők népes táborának, a labdarúgás szerelmeseinek egyik őszülő halántékú tagjával dr. Tóth Kálmán tanárral találkoztunk. Amikor elmondtuk, hogy a gyönki sportéletről és a sportkör téli terveiről szeretnénk hallani, a tanár készségesen válaszolt. Habár az 1964. évi téli olimpiai játékok megkezdéséig még több mint három év van hátra. Innsbruckban már megkezdték az előkészületeket. Azt akarják, hogy az 1964. évi téli olimpiát Európa legkorszerűbb sportpályáin folytassák majd le. A női és férfi műlesiklás, továbbá az óriás-műlesiklás pályáinak egyes szakaszai már elkészültek, most folynak a tárgyalások a sífelvonók építéséről. A férfi műlesikló pálya a Patscherkofel hegycsúcsról vezet le Igl irányába. Kapacitását óránként 400 személy lesiklásához megfelelően növelik. A Seefelder-Leutscher fennsíkon megkezdődött a terep kiépítése az északi számok lebonyolításához. 1961-re irányozták elő a nagy jégstadion — Nem múlhat el sportesemény, labdarúgó-mérkőzés a falunkban, amelyről hiányoznék. Ahogyan megszerettem a gimnázium tanári karát, éppúgy megkedveltem a gyönki labdarúgó-csapatot is. Pedig az eredményeik nem mindenkor szolgáltak a szurkolók örömére. A mérkőzések folyamán megismertem a megyei labdarúgást — fonta tovább a beszélgetés fonalát a gimnázium tanára. — Most várakozással tekintünk a sportakadémia téli előadássorozata elé. Sportbeli ismereteink bővítése érdekében igen hasznosak az ilyen előadások. — A gyönki sportkör vezetői eredményesen és hasznosan akarják kitölteni a téli pihenő időszak eseménytelen napjait a sportolók számára. Ahogy hallgattuk a tanár szavait a gyönki sportéletről, a tanári szoba levegőjét meleg ünnepélyesség hangulata töltötte be. Ünnepelt a gimnázium... Ünnepelte egyik legidősebb tanára, dr. Tóth Kálmán huszonöt éves tanári pályafutásának évfordulóját. — FEKETE — két évig tartó építésének megindítását. Fedett stadiont is építenek két 30x60 méteres jégpályával. Ugyancsak 1961-re tervezik egy bob- és ródlipálya építését a Patscherkofelen. A bobpályát 1962-ben avatják fel a bobvilágbajnokság lebonyolításakor. Az Iselsbergen lévő ugrósáncot az olimpiai követelményeknek megfelelően építik ki. A nézőközönség számára ezen a területen 50 000 személvt befogadó lelátókat létesítenek. Ma délelőtt megyék közötti ökölvívó küzdelmek Szekszárdon A Tolna megyei ökölvívó Szövetség rendezésében ma délelőtt 10 órakor Szekszárdon, az MTST sportcsarnokában Tolna megye és Győr-Sopron megye ökölvívóválogatottja találkozik. Hol rendezzük a baráti találkozókat? Ezt kérdezték tőlünk telefonon a megye több községéből, melyre ezúttal adjuk meg a választ: Az eddigi tervek szerint Bo- gyiszlón (december 13-án, kedden), Iregszemcsén. Kisdorogon, Döbröközön, Hőgyészsn, Gyünkön, Faddon, Zombán, Cikón és Dunaszentgyörgyön. Amennyiben megegyezést tudunk létrehozni — szervezés kérdésében — úgy még a következő helyeken rendezzük meg: Máza, Bonyhád. Dombóvár, Dunaföldvór. Paks, Báta- szék és Nagvmányok községekben. A felsorolt helyeken kívül természetesen baráti megbeszélést tartunk Szekszárdon is, ahová meghívjuk a Szekszárdi Dózsa, Szekszárdi Petőfi, Szekszárdi Szpartakusz, valamint a szekszárdi középiskolák sportolóit is. Mindennemű felvilágosítással szívesen állunk a sportkörök és érdeklődők rendelkezésére, Beszélgetés egy sportszerető tanárral: Várakozással tekintünk a sportakadémia előadássorozata elé Megkezdődött a sakkozók idénye A megyei sakkszövetség rendezésében két hete megkezdődtek a megyei sakk-csapatbajnokság küzdelmei. A második forduló legnagyobb meglepetése volt, hogy a sióagárdiak 6,5:5,5 arányban legyőzték a Szekszárdi Szpartakusz sakkozóit. A két felvételünk a Szekszárd Szpartakusz—Sióagárd találkozón készült. Sportérdekességek „Villamosított” ló A tornaversenyeken a lóugrásnál a bírók jelenleg krétával vonalakat húznak a szerre, s ennek alapján állapítják meg, hogy a tornász keze hol érintette a lovat. Persze az egyáltalán nem korszerű megoldás. Ezért a központi sportszertervező irodában nemrég »villamosították« a tomászszert. Midőn a tornász keze a lovat érinti, a közelben elhelyezett táblán kígyói az érintés helyét jelző színes lámpácska. A bírák a lámpa színéből pontosan megállapítják, hogy a tornász hol érintette a lovat. „Iszákos" ló — befut... Két üveg sört iszik meg naponta a Knuckleduster nevű angol versenyló és — befut. Múlt vasárnap az alkoholista ló ez évi negyedik nagy győzelmét aratta: 15 hosszal hagyta maga mögött a Henessy aranyserleg-díjban a favorit Zondát. "A ló nem szeret enni, — mondja trénere — de amióta rájött a sör ízére, azóta egyik versenyt a másik után nyeri. December 26-án a Kemp- ton-i nagydíjért fut, s azt is meg kell nyernie. Éppen ezért napi söradagját három üvegre emeltük«. Egymillió dollár egy döglött versenylóért Egy amerikai biztosító társaság egymillió dollárt fizetett ki a Bally Ache nevű versenyló tulajdonosának. Ez a legnagyobb biztosítási díj, amelyet valaha »döglött állatért« kifizettek. Bally Ache volt az utóbbi évek legsikeresebb versenyparipája az amerikai túron. Már 1959-ben a kétévesek versenyén több mint 300 000 dollárt hozott tulajdonosának, az idén pedig 454 545 dollár nyereséggel a legsikeresebb hároméves lett. Bally Ache mindössze két év alatt kereken 760 000 dollárt -keresett«. Serlegtisztításhoz nem kell allami szubvenció A nyugatnémet sporthatóságok rendeletileg véget vetettek annak az évek óta tartó képtelen állapotnak, hogy a sportfogadásból eredő állami szubvenció egy részét a sporttrófeák, serlegek tisztítására fordítsák. Dr. Emmert államtanácsos kijelentette, hogy »a szubvenciót a sporttevékenység előmozdítására, nem pedig ezüstserlegek tisztítására kell fordítani. Ha a sportklubok tagjaiból hiányzik a kellő lelkesedés ennek a munkának elvégzéséhez, akkor ezentúl nem ezüstserlegeket, hanem cserépedényeket fogunk jutalmul osztani«. 499 rádiókapcsolat 48 óra alatt Az egyik amerikai folyóirat által rendezett nemzetközi amatőr rádiós verseny második fordulójában Jurij Bertyajev. a szovjet válogatott csapat tagja, 48 óra alatt 499 rádiókapcsolatot létesített. Húszméteres hullámhosz- szon dolgozva két nap' alatt 6 kontinens 70 országának rövid- hullámú rádiósaival teremtett összeköttetést, s 127 300 pontot szerzett. Jurij Bertyajev, a tadzsikisz- táni Tuddmányos Akadémia főmérnöke. A rádió-sporttal több mint negyed százada foglalkozik. Az idén a csehszlovák és szovjet rövidhullámú rádiósok versenyén első helyen végzett.