Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-10 / 291. szám

I960, december 10. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Munka után tanulnak, szórakoznak és művelődnek a hajdani cselédek A NAPI MUNKA BEFEJEZ­TÉVEL televíziót néz a trakto­ros, moziba jár a sertésgondo­zó, zenekarban játszik a tehe­nész, tudományos előadást hall­gat a baromfigondozó, közpén­zen utazik külföldre a gondonok és szakmát tanul az általános is­kolából kikerült ifjú. Ezt írtuk jegyzetfüzetünk első lapjára a Juhé-pusztai Állami Gazdaság­ban. Pedig népi demokratikus rendszerünk 15 esztendejében ez természetes. Mégis beszélünk ró­la, mert a mezőgazdasági mun­kások megváltozott életkörülmé­nyeit az egyetlen mondatban sű­rített tények is jelzik. Bizonyítá­sukra elmondhatjuk, amit lát­tunk, hallottunk és tapasztal­tunk .., A gazdaság megyénk második mezőgazdasági szocialista üzeme; 11 000 hold területe van, közel 70 millió forint termelési értéket képvisel. A körülmények itt sa­játosak, ami abban jut kifeje­zésre, hogy a major-központok zöme viszonylag messze van a falutól. S mégis óramű pontos­sággal folyik a termelés. Az üzemegységektől távol lakókat te­herautókkal, vontatókkal szál­lítják reggel munkahelyükre, es­te haza. Ezt nem szoktuk a dol­gozókról való gondoskodás közé sorolni. Pedig nagyon is jól tud­juk, hogy valamikor a hajdani földesurak cselédjei éjnek évad­ján kilométereket gyalogoltak, míg munkahelyükre értek. Ez már a múlté. Ugyanígy a fele­dés homálya fedi azokat az idő­ket, amikor a mezőgazdasági munkás hideg koszton dolgozott egész nap. Juhé-pusztán is hét üzemi konyhát tart fenn a gaz­daság, ahol kultúrált körülmé­nyek között 4 forint 40 fillérért kétfogásos ebédet kap a dolgozó. S miközben ebédjét fogyasztja, meghallgatja a nagyvilágról szó­ló híreket, vagy éppen zeneszó mellett ebédelhet, mert az étkez­dében rádió van. Meg aztán hol van már az az idő, amikor a ja­vakat előállító mezőgazdasági munkás az istállóba szórt szal­mán aludt. A gazdaságban mun­kásszállások vannak, ahol fehér lepedőn alszanak a dolgozók. A berendezéshez tartozik a rádió, amely nem hiányzik egyetlen szobából sem. MIVEL FOGLALKOZHATNAK munkájuk után a gazdaság dol­gozói? Kerestük a konkrét vá­laszt erre is. Megtaláltuk. Van­nak a gazdaságnak könyvtárai, munkásklubjai és kultúrházai. Hat üzemegység van és minde­nütt ott a televízió. Hetenként egyszer — egy üzemegység kivé­telével — itt még nincs villany — mozielőadást is tartanak. Gyakran szerepel a gazdaság egyik-másik üzemegységében a faluszínház, legutóbb pedig Zá­rai Márta és Vámosi János szó­rakoztatta a gazdaság dolgozói­nak egyik csoportját. Nekünk legjobban a munkásklub tetszik. Elsősorban azért, mert itt már érvényesült az önigazgatási rend­szer. Vagyis a munkásklubok­nak szervezeti szabályzata van, ide csak tagsági könyvvel lehet belépni. A szakszervezet és a gazdasági vezetők megvették a klubok berendezését, a többit pe­Próbál a szekszárdi műnké síír-zenekar Minden hétfőn fúvószenétől hangos, — de milyen hangos — a belvárosi pártszervezet nagy­terme. Próbál, gyakorol a mun- kásőrzenekar. Mint most is. Véghelyi Miklós karnagy karja magasba lendül: — Figyelem, kéretni Kezdünk! S máris felhangzik Verdi: Na- buccodonozor című operájának nyitánya. Túlzás lenne azt mon­dani, hogy hibátlanul, még az sem igaz, hogy jól, hiszen nem egyszer kell a karmesternek fél­beszakítania, de már csalhatat­lan jelelt mutatnak arra, hogy olyan zenekar jött létre Szek- szárdon, a munkásőrség támoga­tásával és keretén belül, amely­től szép teljesítményeket remél­hetünk, a nem is nagyon távoli jövőben. A néhány perces szünetben Véghelyi Miklóstól érdeklődünk. tást a vállalat-, hivatalvezetők­től, mint eddig. Azt szeretnénk, ha mindenkitől olyan támogatást kapnánk, mint például a megyei rendőrfőkapitányság vezetőitől. A városi tanács biztosította a hangszereket, a kottaanyagot, s a jövőben is meg fog adni min­den segítséget, hiszen egy jó fú­vószenekar életrehívása és mű­ködtetése az egész város kultu­rális életének érdeke. Amit akartunk, megtudtuk. A munkásőr-zenekar létrejött, mű­ködik, szépen fejlődik, s nem­sokára — a legborúlátóbb szá­mítások szerint sem taksálhat­juk két hónapnál hosszabbra ezt az időt — már szereplés közben találkozhatunk az új szekszárdi fúvószenekarral. dig a munkásokra bízták. Ez itt jónak bizonyult. Tudniillik a munkások vigyáznak a berende­zésre és a tagdíj címén befolyt összeget a klubok csinosítására fordítják. A tabódi üzemegység munkásklubjába például leg­utóbb futószőnyeget vettek a ta­gok. Államunk milliókat irányoz elő a dolgozók szociális és kulturális igényeinek kielégítésére, művelt­sége színvonalának emelésére. A Juhé-pusztai Állami Gazdaság­ban az idén e célra 220 000 fo­rint állt rendelkezésre. Első he­lyen említjük, hogy e pénzből hat dolgozó külföldi utazását finanszírozta a gazdaság. Két te­hetséges fiatalembert ösztöndíj­jal taníttatnak az Agrártudomá­nyi Egyetemen, akik 24 000 forin­tot kaptak az idén. Vásároltak hangszereket, amin a gazdaság dolgozói játszanak. A legjobb dolgozókat megjutalmazták. KÜLÖN FEJEZETET ÉRDE­MELNE a dolgozók tanulás irán­ti érdeklődése. A részletezések­re azonban nincs mód. De azt megemlíthetjük, hogy ezen a té­len 133-an vesznek részt szakmai oktatásban, amiért nem kell fi­zetni. Húsz tudományos előadás is lesz a gazdaságban, amelynek költségeit szintén közpénzből fe­dezik. Ennyit erről. Túlságosan rózsaszínű lenne a kép, ha elhallgatnánk, hogy ta­pasztaltunk hibákat is. A juhéi üzemegység gépműhelyében pél­dául nincs víz. A dolgozóknak több száz métert kell gyalogol­ni, hogy kezet moshassanak, en­nek nem szabadna így lenni. Ha másként nem, hát lajtban kelle­ne itt vizet tartani. Ugyanebben az üzemegységben van modern fürdő, amit úgyszólván semmire nem használnak. Pedig a dol­gozókat a kényelemhez könnyen hozzá lehet szoktatni. Erre jó példa a Juhé-pusztai Állami Gazdaság hőgyészi üzemegysége. Az itteni gépjavító üzem mun­kásai minden nap megfürödnek. Ennek a lehetősége Juhé-pusztán is megvan-, csak élni kellene vele. Mindezek nem alapvető hibák, de azért mégis ... Ha azt már elértük, hogy az átlagban több mint ezer dolgozót foglal­koztató Juhé-pusztai Állami Gazdaságban közvetlenül, vagy közvetve valamit mindenki ka­pott a jobb munkafeltételek megteremtésére, a művelődésre és szórakozásra előirányzott ösz- szegből, az ilyen apró hibákat már nem lenne nehéz megszün­tetni. Pozsonyi Ignácné— Molnár Lászlóné Négy górét építettek a kakasdiak — saját erőből A kakasdi termelőszövetkezet-1 Az egyéves szövetkezetnek gon«' ben az idén bő termést takarí- dot okozott a termény elhelye- tottak be a kukoricaföldekről. I zése. A szövetkezet építőbrigádja. Szentes Mátyás vezetésével górék építésére vállal­kozott. A hét ta­gú építőbrigád mérnökök készí­tette rajz alapján építette' fel a górékat. A ter­melőszövetkezet saját erőből épí­tette fel, három hét alatt a mint­egy huszonnyolc vagon kukorica tárolására alkal­mas négy górét. Az építőbrigád a falu határában lévő erdőkből termelte ki az építéshez szük­séges fát. A fát feldolgozták és — mint képünkön is látható — megkezdték az utolsó góré épí­tését is. A gólék huszonnégy méter hosszúak és I alatt saját erőből építették fel a 180 centi szélesek. Három hét I szükséggórékat. A képen látható három góré, mely saját erőből készült, a ne­gyedika képen nem látszik. _______________________________ Vá rosi KISZ-akKvaértekezietet' tartottak Szekszárdon A belvárosi KISZ-szervezet helyiségében csütörtökön dél­után városi KlSZ-aktívaértekez- letet tartottak. Az értekezleten megjelent Tatár Lajos elvtárs, a megyei KISZ-bizottság titkára is. Kappel Károly elvtárs, a vá­rosi KISZ-bizottság titkára az Ifjúság a szocializmusért próba eredményeiről számolt be, majd ismertette a jövőre beinduló próba követelményeit. A beszá­molót vita követte. Utána Tatár Lajos elvtárs mondott rövid be­szédet és zászlót nyújtott át az Ifjúság a szocializmusért próba során kitűnő eredményt elért szekszárdi kiszistáknak. Az értekezlet második felében a mezőgazdaság szocialista át­szervezésének feladatairól tár­gyaltak a kiszista aktívák. Thiery Árpád: Feliratok egy történethez — Harminckét tagja van je­lenleg zenekarunknak. Ez egye­lőre elég is, hiszen ez az együt­tes már szép produkcióra képes. — S valóban képes? — Máris az, de még inkább az lesz. Hiszen zenekarunk tagsá­gának fele annak idején a szek­szárdi rendőrzenekarban játszott, képzett muzsikus valamennyi. S a többiek, a fiatalok is jó mu­zsikusok. Erről a jövőben majd meg is győződhet a szekszárdi közönség. f— A zenekar célkitűzéseiről és feladatairól talán valamit... — Még nem szerepeltünk, hi­szen nemrégen alakult meg ze­nekarunk. De már olyan hely­zetben vagyunk, hogy néhány számot — gondolok itt a him­nuszokra, néhány indulóra —- el tudunk játszani. Kielégítően. Idővel természetesen koncerte­zésre is alkalmas lesz majd a szekszárdi munkásőr-zenekar. De természetesen ehhez még néhány hónapi munkára lesz szükség. Ezután kérdeztük meg, milyen támogatást kap a zenekar a kul­turális és társadalmi szervek ré­széről. Berger István, a városi tanács népművelési előadója vá­laszol, (aki szintén tagja a zene­karnak): ................ — Kapcsolatunk a különböző szervekkel jó. Reméljük, a jövő­ben is megkapjuk azt a támoga (2) Bucsi lassan megfordul. Visz- szamegy a lócához és leül. Az őrmester bénultan áll. — Hívd fel a járást — morog Bucsi, és az őrsparancsnokot nézi. Az őrmester szótlanul a készülék- után nyúl. A posta előjegyzi a járási ka­pitányságot. Csabai türelmetlenül toporog az asztal előtt. Átlépi a földrészért aktákat és az ablakba áll. Bucsi a lóca szélén ül. Éppen olyan súlyos mozdu­latlansággal, olyan kopott már­ványarccal, mint amikor a Pró- nay tiszt átszúrta tenyerén a fehérre hevített ácskapcsot, s amikor két évvel később sógora a börtönbe hozta a hírt: meghalt a felesége, egyetlen fiát a jár­vány vitte el. Nyugtalanul repül a csend a szobában. Bucsi összemorzsolja a tenye­rét. Hideg és száraz a bőre. Bozon­tos kőfeiét egy könnyed őszi fénysugárba mártja. Átúszik az emlékeken. Érzi a Prőnay tiszt csizmájá­nak fanyar kenőcsszagát, orrába gyűrűzik az égett hús füstje, lát­ja egykori rabtársa koloncos sár­ga testét, ahogy a görbe ágak óvatosan közrefo'»'ék, s a rövid kötelet, amely visszarántja a földtől. Mert ő az égbe megy. A semmibe. Hallja a sógort, a száraz, rekedt hangot, ahogy át­fúj a beszélőrácson, hallja a po­gány szitkot, a fegyőr bamba szuszogását, de hallja a fogoly­tábor csúszós, véres loccsanásait, hallja amikor a föld átharapja felesége koporsóját. Gyomrában szikkadtan fekszik a szomjúság. Berreg a telefon. Megrázkódik a szoba. Az őrmester felkapja a készü­léket. Ásít a csend. Az őrsparancsnok vár, majd beleordít a telefonba. — Halló!... Halló!... Járási ka­pitányság? A többiekből csak a tekintete lángol. Mozdulatlanok, de a sze­mük, mint a bilincs — markolja a készüléket. Az őrmester Csabaira néz. Óvatosan súg, mintha félne megtörni a nehéz csendet. — Csak recseg... Messziről han­gokat hallok, de azt hiszem át- hallásos a vonal. Vár. Kétségbeesetten, görcsösen be’ lózik. Kiált. Éber és őrült féle­lemmel kiált a végtelenbe. Halló!!! Halló!!! A hét szentségit, hát nem hallják?!!! Arcán megroppan a várakozás. Csünaedten a semmit nézi. Valaki beszól a vonal túlsó Végén. Az őrmester visszakiált. — Halló, kivel beszélek? — Maga az alhadnagy elvtárs1 S mintha átlépne rajtuk az ár­nyék. — Alhadnagy elvtárs! Sági őr­mester jelentkezem! Fegyvereket kérnék... kiosztanám a kommu­nisták és a megbízható emberek között... Nem, nem tudunk sem- i it, tegnap is telefonáltam a járáshoz, de azt mondták, hogy csináljak, amit akarok... Fegy­verek kellenek... Micsoda?... Al­hadnagy elvtárs!!! Halló!!! Az őrmesterre visszaül a csüg- gedés. Dermedten, csalódottan ejti a telefonkagylót. A többiek az asztal körül áll­nak. — Mit mondott? — kérdi ■"ucsi rekedten. Az őrmester a székre roskad. — A járásban elszabadult a pokol. Devecserben már ledön­töttek a szovjet emlékművet. A járási kapitányságot elbarikádoz- ták... Azt mondta nem tudnak segíteni, nekik sincs fegyverük. Mindent csináljunk úgy, ahogy jónak látjuk... és az utolsó per­cig legyünk hűségesek a mun­káshatalomhoz... a párthoz... bár­mi történik is. Rettenetes, fáradt csend eresz­kedik közéjük. És végtelen hideg, nagy szomorúság. Bucsi bozontos kőfeje lejjebb csuklik és mintha megállt volna benne a lélegzet. Csabai a bakancsa orrát nézi, Jónás és Cifra szótlanul ácso- rognak az asztal előtt. S mintha az ablakon, a légy- mászta üvegen át hirtelfen belép­ne az éjszaka. Nem lehet kitér­ni, eléje kell menni, szemébe nézni, hunyorgó, táltos szemek­kel, belehasítani a konok fekete­ségbe — életre-halálra. Cifra megmozdul. Az ajtóhoz megy. Átlépi a kü­szöböt, s tekintetét elkapja a többiekről. A folyosó sarkáról visszaszól. — Elmegyek a tanácsházára... később visszajövök. Ha valamit közben megtudok, majd szólok. Bucsi visszaül a lócára. (FolytatiukJ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents