Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)
1960-12-04 / 286. szám
I960, december 4. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 7 Miért hagyják ott egy hónap után az új vasutasok munkahelyüket ? L. Gy. jegyvizsgáló ismerősömmel, míg Bátaszékről Dombóvárra utaztam, vasutasokat érintő problémát tárgyaltunk. Beszélge tésünkben a fő helyet, a sok egyéb fontos dolog mellett, a munkaerővándorlás kérdése foglalta el. Míg döcögött velünk a vonat, utas is kevés volt, bőven jutott idő az eszmecserére. Ezt folytattam másnap a dombóvári vasútállomás néhány vezetőjével. Szabados Sándor főnökhelyettessel, Papp Géza párttitkárral, Bódogh Mihály szakszervezeti elnökkel, Tóth Ferenc térfelvigyázóval, Juhász István vezénylőtiszttel. A több órás vita, eszmecsere után többé- kevésbé választ kaptam a munkaerővándorlás néhány okára, de a megoldás módja még csaknem teljesen nyitott kérdés. A beszélgetés tanulságait érdemes közzétenni, nemcsak azért, mert e jelenség nemcsak dombóvári, mert a népgazdaságot tetemes kár éri, mert az egyén, a közösség is érintett benne, hanem azért is, hogy hozzásegítsük a dombóvári elvtársakat a törzsgárda kialakításához, hogy e vitaindítónak szánt írás nyomán több érdekelt mondja majd el véleményét, melyeknek helyet adunk lapunkban. A vasút mint különleges munkahely (?) A dolgozók nagy többségének szinte vérében van, megszokta, élni s dolgozni fegyelem nélkül nem tud. Ez így van ipari üzemekben, meg hivatalokban is. A vasútnál különösképpen. A vasútról, mint munkahelyről sokszor azt mondják, hogy az ország második hadserege. Itt is szigorú szabályzatok, utasítások, parancsok szerint kell dolgozni. Ezeket megsérteni bűn; az utasítások megszegése súlyos katasztrófát jelent — gondoljunk csak a legutóbbi csehszlovákiai szerencsétlenségre. A vasútnál a fegyelmezett munka kötelező! S ezt támasztják alá azok az intézkedések többek között, hogy munkára csak egyenruhában lehet menni, hogy jelentkezni kell a szolgálati elöljárónak, hogy a szolgálati utat be kell tartani. Mindezek a tények különleges képességeket fejlesztenek ki a jó vasutasban. Hangsúlyozni kell, hogy a jó vasutasban, mert sajnos nem ritka a szabályok megsértése sem. S ez a fegyelem — mely a munka alapja — talán egyik fő oka annak, hogy az állomás dolgozóinak többsége tíz évnél hosszabb szolgálati múltra tekinthet vissza, s ez az oka annak is, hogy az újfelvételes — így hívják a munkába állókat — nehezen szokja meg az új környezetet. Részben ez az oka a munkaerővándorlásnak is. Az okok vizsgálatakor több olyan tényező jöhet számításba, amelynél kissé hosszabban kell elidőzni. A fizetés — mint vándorlási ok Felvetődött és sokat időztünk ennél a témánál. Az utóbbi években több alkalommal rendezték a vasutasok fizetését. A napjainkban is érvényes bérezési rendszert a gyakorlat alakította ki, s jónak bizonyult. Havi kettőszáznegyven munkaóra után a dolgozók átlag- fizetése 1400 és 1500 forint között ingadozik. Éppen a vasutasok kérésére történtek az említett bérrendezések, s érthető, hogy ezzel a vasutasok többsége elégedett. Tíz éven felüli szolgálati idővel, több szakmai vizsgával rendelkező vasutas havi fizetése eléri az 1800 forintot, nem ritka az olyan eset, amelyik meghaladja. A fizetés tehát elfogadható. Ez a helyzet a törzsgárdánál, az új munkaerőnél már más. Az újfelvételes munkába állásakor 900 forint körüli alapfiz’ 'st kap. Különböző pótlékokkal havonta a kereset eléri az 1200 forintot. És létezik a vasútnál is, csakúgy, mint más munkahelyeken előrehaladási lehetőség. Szakvizsgákat lehet tenni, előbbre lehet jutni a besorolásban, és néhány év múltán a dolgozó keresete már meghaladja a más iparágak dolgozóinak átlagfizetését is. Tehát a fizetés, mint vándorlási ok. nem jöhet számításba, még akkor sem, ha például a BELSPED-nél egy segédmunkás sokkal többet keres, mint egy új vasutas. A család igénye — mint vándorlási ok Az utóbbi másfél évtizedben megtanultunk dolgozni is, megtanultunk igényesnek is lenni. Ez tény! S az újfelvételes, ha a próbaidő után elmegy, gyakran hivatkozik erre. Nem elég a fizetés a családnak — mondják —, nőttek az igények, nekünk is jogunk van a jobb élethez. S a vasút kiadja a munkakönyvét, az új munkás elmegy jobb kereseti lehetőséget keresni, közben állandóan változtatja helyét, nem tud megállapodni, mindenütt új ember lesz, az új emberekkel járó összes hátrányokat — gondoljunk csak az új környezetre, az előbbrelépésre — »-élvezi«. A család igénye kétségkívül fontos. Fontos azonban az is, hogy a családtagok munkába álljanak A felszabadulás után a vasutasok is kaptak néhány hold földet. Bizonyos tekintetben második fizetést pótolt ez. S amikor a termelőszövetkezetek fejlesztése volt, a vasutas dolgozó leadta földjét, de az asszony, a családtag már nem ment dolgozni a föld után, otthonülő lett. Várta a tizennegyedikét és huszonhetedikét, amikor az ember viszi a pénzt. S érthető, hogy a piacról való vásárlás már jelentkezik a család költségvetésében, s nem ritka az elégedetlen családfő, aki elfelejti, hogy néhány évvel ezelőtt kevesebb munkabért kapott, mint jelenleg, s akkor az asszony is segített a családi gondok megszűnésében. Távol áll tőlem, hogy azzal vádoljam a vasutas-feleségeket, hogy »elurasodtak«. Mert ezt általánosítani nem lehet. De tény, hogy a tapasztalat ezt is igazolja. A család — mint ok — ilyen tekintetben szerepel a munkaerővándorlásban. A mezőgazdaságból jött munkások helyzete Az utóbbi négy évben, hozzávetőlegesen mintegy kétezer új munkás jelentkezett faluról munkára. Az új munkások többsége falun bérelt földön gazdálkodott, egy részét a szülők küldték az »iparba«, biztos, ami biztos — gondolták. S a termelőszövetkezetek, a községi tanácsok kiadták a munkaerőt, a vasút meg felvette, mert kellett a munkaerő, hisz néhány évvel ezelőtt olyan volt a dombóvári állomás munkaerővándorlási statisztikája, hogy arra még gondolni is rossz. Havonta harminc-negyven, sőt ötven újfelvételes kiképzését kezdték meg, s négy hét után csak húsz-harminc százalék maradt hű az új szakmához. A faluról került ki az utóbbi négy évben az új munkások hetvenöt százaléka. Huszonöt százalék volt csak dombóvári. Évenként átlagosan mintegy ötszáz munkást képeztek ki, s maradt közülük 150—200 fő a vasútnál. Az újfelvételes mezőgazdasági munkások többsége a faluba ment vissza, ott az első év után már úgy alakult a helyzet, hogy érdemes volt visszamenni. nőnapot, s ha valakire úgy esik a szolgálat, hogy vasárnap is kell utaznia, ez különösen a fiataloknak nem tetszett. A fiatalok nagy része ezért hagyta ott a vasutat. Gond Dombóvárott is a lakás- helyzet megoldása. így sok olyan munkás mond búcsút a vasútnak, aki családot alapít, s nem kapott lakást, más munkahelyre távozott, bányába, nagyvárosba, ahol előbb jutott lakáshoz; A vándorlás előidézésében jelentős szerep jut annak is, hogy a fiatalok milyen társaságban vannak. Sok múlik azon, hogy a vasúthoz került új dolgozó milyen környezetben szórakozik, gyakori, hogy a barát a barátot követi a vándorlásban, és elhagyja a jónak ígérkező munkahelyet, még akkor is, ha apja már több évtizede a vasúton dolgozik, és megtalálta már ott számítását. A vándorlás igen lényeges oka. hogy ha valaki önkényesen lép ki. semmi bántódása nem esik, a félszabadság, néhány száz forint értékű egyéb juttatás elvesztésén kívül. Nincs korlátozva, hogy önkényes kilépőt felvegyenek olyan munkahelyre — ahol egyesek szerint dől a népz —, mint például az uránbánya, a szénbányák stb. REGGELTŐL ESTIG i©Y MUNKAS&AKriYAl — Huszonegy éves vagyok és Maga mellé helyezi a -könyvet, harmadik éve dolgozom a gyár- arnit eddig olvasott és szemét ban Ma éppen délutános va- é büszkeséggel jártatja körül gyök. Ilyenkor a délelőttöt itthon , ... , , .. töltöm, olvasgatok, tanulok... És a szePen> ízlésesen berendezett a ház körül mindig akad mun- szobán, ka... Egyéb okok A vasúton nincs ünnep, hétköz nap. A munka szabja meg a piheVan-e megoldás? Sokszor tettük fel ezt a kérdést. A törzsgárda kialakítása fontos. A következő öt évben a dombóvári állomásról mintegy kétszáz dolgozó megy nyugdíjba. S a mostani létszám kétharmada marad meg, ez számít akkor majd o törzsgárdának. Tehát már ezért is kell találni megoldást a vándorlás megakadályozására. El kell ismerni azt a tényt, hogy az idén, a múlt évhez viszonyítva javult a helyzet, havonta csak három-öt fő megy el a tizenöt-húsz új munkásból. De lényeges ez is. Hisz egy munkás, amíg négy hétig a szabályzatokat tanulja, 900 forintos fizetést kap. Amikor munkába áll, két hétig próba időt tölt, és ruhát kap a dolgozó. Egy vasutas munkába állítása a tandíjjal és a ruhaértékkel együtt ötezer forintba kerül az államnak. S ha a dolgozó visszaadja a ruhát, ha történetesen leszámol; a ruha már veszít értékéből és a 900 forint tandíjon felül a ruha érték- csökkenése is ezer forintra tehető. Érdekes javaslatuk van a dombóvári elvtársaknak: kötelezni kell a kiképzett és a vasutat otthagyó dolgozót a tandíj megfizetésére. Úgy gondolom, ezen illetékes szerveknek érdemes volna gondolkodni. A munkaerővándorlás megakadályozására még nem tettek meg mindent a dombóvári elvtársak. Beszélgettek ugyan oktatások ab kaiméval a vasút megszerettetéséről, szóba került ez szakszervezeti gyűlésen is, de talán ott volt a hiba, hogy az érdekeltekkel keveset beszéltek. Nem elég csak a felvétel alkalmával elmondani az új munkaerőnek, hogy a vasúton mi vár rá, hogy a vasút mit juttat dolgozójának, kell szólni, naponta, sokszor, minden alkalommal arról, hogy a munka nálunk becsület, és hogy a vasutast az jellemzi, hogy pontos, fegyelmezett munkájában és áldozatra is kész, ha a nagy ügy azt megkívánja. Néhány érdekes kezdeményezés történt a napokban. A dolgozók részére továbbtanulási lehetőséget biztosítottak, a KISZ klubot rén- dez be a fiataloknak, lehetővé teszik a vizsgák gyorsabb letételét, a gyorsabb előrehaladást, ezek már a kezdeti módszerek ahhoz, hogy megszerettessék — mert erről van szó (!) — az új vasutasokkal is a szakmát, a nagyszerű hivatást. Pálkovács Jenő — Szabad időmet szeretem itt, ebben a szobában eltölteni a bútoraim között... — Igen ez mind az enyém. Saját keresetemből vettem. A garnitúra egy rekamiéból, két fotelból, négy székből, két szekrényből áll... Közel tizenhárom- ezer forint volt... A havi keresetem? 1200 forint körül van. Most is ide vonultam vissza olvasni. Olyan kényelmes ez a rekamié... Mit olvasok?... Tanulom a történelmet. — ? — Estére iskolába megyek. A harmadik osztályt végzem a gimnázium esti tagozatán... Először technikumba akartam jelentkezni, de oda nem vettek föl, mert még fiatal voltam. Tanulni mindenáron akartam, hát beiratkoztam a gimnáziumba... Utána pedig majd... — Egyetemre? — Itt még vissza van egy évem, de szeretnék még tanulni. ... Néhány órával később, a délutáni műszak megkezdése után a Paksi Konzervgyárban találkoztunk ismét Scheidt Máriával. Most már nem a kényelmes rekamién, könyvvel a kezében találtuk, hanem a munkaasztal mellett a befőttkom'hán. A fénykénezőgép azt a pillanatot örökítette meg éppen, amint az üvegzáró gépen dolgozik. A gyár vezetői azt mondják, nagyon ügyes lány. Több beosztásban is kipróbálták már. Te- remfelelős is volt, s mindenütt megállta a helyét... Részt vett a munkaversenyben is... Egy igen sürgős export szállítmány kiszerelésén dolgoztak, versenyeztek, hogy ki végzi a legjobb és legA történelem órának azt a pillanatát örökítette meg fényképezőgépünk, amikor a tanár feltett kérdésére riportalanyuk válaszol. A kérdés így hangzott: »Mik voltak a költő Zrínyi Miklós tervei a törökökkel?« — No, Mária megpróbálja?... És Mária felelt. Semmivel sem volt izgatottabb, lámpalázasabti, mint otthon a saját lakásában, vagy a, gyárban a munkaasztal mel-. lett. Felelt nyugodtan, magabiztosan, ahogy egy jórendű tanuló felel. Három epizódot örökítettünk meg, lestünk el egy munkáslány, Scheidt Mária — egy napjából. Napjait, estétől reggelig ezek a mozzanatok töltik ki: az otthoni pihenés, az örömmel és jól végzett munka a gyárban, és este a tanulás, a könyv, vagy jegyzetgyorsabb munkát. A versenyt nyerte meg, vele együtt az első díjat — egy porszívógépet is. Elkísértük riportalanyunkat az iskolába is, hogy meghallgassuk, mint ismerkedik a gimnázium harmadik osztályának tananyagával, hogy megnézzük, hogyan mozog az iskolapadok között — ahonnét már kora szerint rég kinőtt — a munkáslány, aki a munkaasztal mellett olyan jól megállja a helyét. füzet fölé hajolva, mert több szeretne lenni annál, mint amennyi anyja lehetett és több annál, ami most, ő: művelt, tanult ember, mert módja és lehetősége van rá... BUNI GÉZA (Foto: JANTNER JÁNOS)
