Tolna Megyei Népújság, 1960. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-30 / 307. szám

1960. december 30. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Új életet kezdett Bognár Márton és fia, István Miért nem épült fel a munkásszállás Szekszárdon ? AMIKOR MEGISMERKEDTEM BOGNÁR MÁRTONNAL, még vajúdott benne a szövetkezetbe lépés gondolata. Töprengő arccal ült velünk az asztalnál és latol­gatta a lehetőségeket. A beszél­getésből kiderült, hogy átlagon felüli műveltségű parasztember Bognár Márton és típusa a „fon­tolva haladóknak”, azoknak, akik mindent alaposan megrágnak, meggondolnak, többször alszanak elhatározásuk előtt, s csak ez­után cselekszenek. Egyik legjobb gazdának és leg­jobb módú embernek tartják a faluban. Tizenkét hold földjét valóban úgy művelte, hogy arról példát lehetett venni. Ismeri a gazdálkodás csínját-binját és nem kell meggyőzni a nagyüzem fö­lényéről. Amikor felkeltünk az asztaltól, a beszélgetés utón az­zal búcsúztam tőle: „Bognár bá­csinak kellett volna legelőször aláírni a faluban a tsz-be lépé­si nyilatkozatot. Kevés olyan em­ber van Szakályon, aki úgy is­meri a tsz előnyeit és annak gaz­dasági, politikai kérdéseit, mint Márton bácsi.” — Elhatároztam már, hogy be­lépek — felelte, de még várok. Nem tudom, egy hétig, vagy egy napig várok-e, csak azt tudom biztosan, hogy előbb-utóbb én is be fogok lépni az alakuló ter­melőszövetkezetbe. Nem várt sokáig. Találkozá­sunk után hamarosan aláírásá­val pecsételte meg elhatározását. Azóta már megvolt az első köz­gyűlés is Szakályon, megalakult az egész falut egyesítő Kapos Völgye Tsz és Bognár Mártont beválasztották a fegyelmi bizott­ságba. HOGYAN JUTOTT EL IDÁIG Bognár Márton és fia, István, hogy új élet kezdésére határoz­ták el magukat? Amikor először beléptünk szép portájukra, december első nap­jaiban, megdicsértük a gazdát. — A szép porta a jó gazdát dicséri! — Hát igen — így Bognár Már ton. Olyan a porta, amilyenné csináljuk. No, de nemcsak a por­ta van így, hanem minden. Ez az alakuló szakályi szövetkezet is olyan lesz, amilyenné csinál­juk. No, de fáradjanak beljebb... — Idáig eljutottam mór — foly tatta gondolatfűzését a szobában —■ és erről megggyőződtem. Le­het jó és lehet rossz termelőszö­vetkezetet csinálni. Beszéltem például a szárazdiakkal. Azok jó szövetkezetét csináltak. Nem a vezetőktől tudom ezt, hanem az egyszerű tagoktól. Az az elvem, ahol az emberek elégedettek, ott nem rossz a szövetkezet. — Nagyon erős a bizakodásom, hogy mi, szakályiak is tudunk olyat csinálni, mint amit a szá- razdiak csináltak. Adottságaink még jobbak, mint az övék és ez a nép sem rosszabb, mint a szárazdi nép... Ezen a téren tehát nem lesz hiba. És beszél Bognár Márton a szövetkezésről, úgy beszél róla, mintha könyvekből venné a gon­Jelentős kiadványokkal gazdagodott ebben az évben a népi demokráciánk történetéről szóló irodalom Ebben az évben — hazánk fel­szabadulásának 15. évfordulója alkalmából — számos történeti munka jelent meg, amely tudo­mányosan feldolgozza az elmúlt időszak eseményeit, s mélyreha­tóan elemzi legújabb fejlődé­sünk, szocialista építésünk ala­kulását. Az évfordulóra megjelent mű­vek közül kiemelkedik Nemes Dezső: Magyarország felszabadu­lása című könyvének második kiadása. A könyv két részből áll, az első rész: Magyarország fel- szabadulása, az 1955-ben megje­lent munka átdolgozott kiadása, míg a második rész, a Magyar- ország fejlődése a felszabadulás után című, több mint hatvan oldalas tanulmány összefoglaló képet és értékelést ad az elmúlt tizenöt év fejlődéséről. A munkásosztály az újjáépí­tésért, 1945—1946. című doku­mentumgyűjteményt a Párttörté­neti Intézet munkatársai állítot­ták össze. Igen jelentős a feje­zetek hazánk felszabadításának történetéről című kötet, amely a Magyarország felszabadításáért Értékelte évi munkáját a nagyszékelyi tanács A községi tanács munkáját ér­tékelték legutóbbi ülésükön a nagyszékelyi tanácstagok. El­mondták többek között, hogy a lakosság körében helyeselték a tanácsnak azt a döntését, hogy művelődési házat létesít a köz­ségfejlesztési alapra befizetett pénzből. Értékelték a tanácsülé­sen az állandó bizottság munká­ját, s ennek során megállapítot­ták, hogy a pénzügyi és népmű­velési állandó bizottság kivételé­vel, a bizottságok munkája nem kielégítő. A tanácsülésen foglalkoztak a jövő évi tennivalókkal is. A ter­vek között szerepel, hogy a jö­vő évben 105 ezer forintot köl­tenek állami beruházásból az is­kola javítására, tatarozására és tornaterem építésére. A község­fejlesztési alapra befolyt össze­get pedig járdaépítésre használ­ják fel. Tárgyaltak arról is, hogy az elkövetkező években a köz­ségfejlesztési alapból lekövezte- tik a tanácsház és a meglévő kö- vesút közötti útszakaszt. folytatott hadműveletekről konk­rét anyagot ad. A Magyar Partizán Szövetség kezdeményezésére készült a Har­costársak emlékeznek című gyűj­temény. Nagyon hasznos kiad­vány a Munkásnapok, harcos évek — Másfél évtized a szá­mok tükrében című könyv. A kiadvány mindenki számára ért­hető, szemléltető eszközökkel mutatja be hazánk politikai, gaz­dasági és kulturális fejlődését. Az évforduló alkalmával ki­adott emlékalbumok közül a legjelentősebbek közé tartozik a Magyarország 1945—1960. című, díszes kivitelű album, amely mintegy hatszáz — részben szí­nes — fényképben tárja elénk hazánk életének felszabadulás utáni 15 évét. 17. Nem bírja. Ki-bezuhan benne a hallgatás. Húsz éve, mielőtt elvitték ka­tonának, Barczai uradalmában dolgozott. Isten volt neki ez a Barczai. Esténként, amikor halk imákat mormolt, mindig erre az ember­re gondolt. Érezte, hogy az isten éppen olyan lehet ott fenn a va­lószínűtlen kékség mögött, mint Barczai. Széles, kemény, sima­arcú, éppen úgy rakja ’ egymás elé a lábait a csillaglépcsőkön, éppen olyan hideg és kifejezés­telen a tekintete és egyformán hosszú, vékony kezük van. A nyomott, húsos éjszakákon mindig arra gondolt, ha Barczai az égben lakna, akkor neki is nagy, szürke lepedőszakálla len­ne és ölében hatalmas felhőkö­tények. Nem bírja. Nekimegy ennek az embernek. Nem tehet róla. Rázza, reszket- teti valami szédületes áramütés. Nem tud szabadulni. Háromszor látta Barczait, amíg az uradalomban dolgozott. Há­romszor, a rövid bőrostorral, a gazdatiszttel, könnyű madárjá­rással. Egyszer azt álmondta, hogy meggyilkolták az uraságot. Nagy, piros tőrök álltak ki a szívéből. Az egyik tőr az övé volt. És reg­gel, mint a torkos kutya porosz- kált. a széles táblahátakon. Nem mert a bandagazda szemébe nézni. dolatokat. Pedig nem könyvek­ből veszi, hanem az életből, mert minden Szakály környéki termelőszövetkezetet árgus sze­mekkel figyel már évek óta. — Szóval én készülök a szö­vetkezetbe. Ezt csak azért mon­dom, hogy nem ez a pár nap a döntő az én számomra az el­határozáshoz. Döntésemet hosszú idő óta tartó gondolkodásom eredményezi. Elmondok egy pél­dát arra, hogyan készülök a szö­vetkezetbe. Van két gyönyörű, jó futó lovam. A tamási Uj Élet Tsz agronómusa egész nyáron kö- nyörgött, hogy adjam el nekik, vagy cseréljem el velük a lo­vaimat, mert kellene hintójuk elé két ilyen állat. Nem adtam el nekik és nem is cseréltem el. Azt mondtam: „Nálunk is lesz hamarosan szövetkezet, nekünk is lesz majd hintónk, nem is akármilyen, tehát oda is kell a jó futó, szépen járó ló.” Ahogy beszélgetünk, bejön a szobába Márton bácsi fia, Bog­nár István. Amolyan harmincas, talpraesett ember. — Látják, az Istvánnak meg nincs kedve a paraszti munká­hoz. Ez a gyerek olyan ezermes­terféle ... APA ÉS FIA FELVÁLTVA MESÉLI, mutatja, miket csinált István: ajtókat, ablakokat, ki­sebb bútorokat. Még községi munkákon is dolgozott a tanács­nak, a legeltetési bizottságnak és a sportegyesületnek. — Én meg majd az építőbri­gádba nevezek be — mondja István. — A mezőgazdasági mun­kához tényleg nincs kedvem, ed­dig is csak kényszerből csinál­tam. Fúrni, faragni szeretek. Szakmám nincs, papírjaim sin­csenek, a tsz építőbrigádjában viszont ezek nélkül is tudok működni. Lesz itt építeni való és egyéb iparos munka bőven. Azt hiszem tudunk egész évben folyamatosan iparos munkát vé­gezni. Apa és fia ma már szövetke­zeti gazdák. Az apa tisztséget ka­pott: a fegyelmi bizottságban gyümölcsözteti majd tudását, ta­pasztalatait. És gyümölcsözteti az egész szakályi határban, amelyet egy családként, sokkal eredmé­nyesebben művelnek meg ezután majd a szakályi szövetkezeti gaz­dák. És igaza lesz Bognár Már­tonnak, aki bízik abban, hogy a közös erővel, a nép egyesített munkájával, szívével és eszével megművelt szakályi határ tejjel- mézzel folyó föld lesz a szövet­kezés idején. GYENIS JÁNOS Nem kell nagy matematikai tudás ahhoz, hogy ki tudja valaki számolni, hogy egy évben a Kom­lói Építőipari Vállalat a munká­sok szállítására mennyit költ. Hozzávetőleges számítás szerint is évente körülbelül egymillió forintot fizetnek ki a különböző közlekedési vállalatoknak a mun­kások szállításáért. S ezen akart változtatni az említett építőipari vállalat, olyan formában, hogy munkásszállást épít Szekszárdon, tekintve, hogy a közel- és távo­labbi jövőben nagyobb munkás­létszámmal fejt ki építőipari te­vékenységet. A munkásszállás építésének- tervét csak dicsérni lehet. A megvalósítás gondolatát j is csak dicsérettel lehet illetni, | de a megvalósítás tettét már I nem... A vállalat rendelkezésére egv- I millió forint állt, hogy még az idén elkészítsék a munkásszállást. Tárgyalásokat kezdtek a megyei és a városi tanács illetékes szer­veivel a hely kijelölése, a terület biztosítása tárgyában. A tárgya­lások sajnos kedvezőtlen ered- ménnyen zárultak. De lássuk a sorrendet! A komlói vállalat kérte, hogy a régi temető helyén adjanak tel­ket a munkásszállásnak. A KÖJÁLL joggal kifogásolta ezt az igényt, e területre nem enged­ték építeni a munkásszállást. Újabb kérvényezés. kilincselés, újabb tárgyalás. A laktanya mö­götti területet jelölték ki szállás- építés helyéül. Ezt a területet a várostervezők nem engedték fel­használni. Ezután újabb kilin­cselés, tárgyalás kezdődött. És újabb területet jelöltek ki a DÉ- DÁSZ üzemépülete mögött. Ezt is elutasították. A komlói válla­lat azt sem tudja, hogy ki. De... szóval ismét tárgyalás... végre kaptak helyet az északi város­részen. Ezt már megkapták — ideiglenesen, az építési engedélyt is ideiglenesen. Mire megjött az építési engedély, jól kiszaladtunk az évből. A munkásszállás idei felépítéséből semmi nem lett. Csak a munkálatokat kezdték meg. S egymillió forint helyett csak százötvenezer forintot épí­tettek be. A munkásszállásra for­dítandó pénzösszeg nagy részét elvitték máshova. Igaz, lesz Szekszárdon is mun­kásszállás. Majd jövőre, talán a jövő év végén. De helyes-e olyan indokokkal elutasítani egy léte­sítmény tervét, hogy »Nem kell ide építeni a komlói vállalatnak, hisz úgy sem sokáig fog itt a vá­rosban tevékenykedni«. Gondolni kell ilyen döntéskor arra is, hogy: 1. Szekszárdon hatalmas építő­ipari programot valósít meg a vállalat, a munkások elhelyezése így indokolt, így korszerű. 2. Évente egymillió forintot költenek el a munkások utaztatá­sára, amelyből felépíthető egy korszerű munkásszállás. 3. És ha városunkat egy újabb építménnyel bővítjük, az sosem rossz. 4. Ha a vállalat elköltözik, az épületet még lehet hasznosítani, hogy csak néhány formáját em­lítsük: diákotthon, szálloda, a leendő mérőműszergyár munkás­szállása stb., stb... Valahogy így kellett volna gondolkozni és akkor január kö­zepén kétszáz személyt befogadó, korszerű munkásszállás avatásán lehettünk volna jelen. De így? Pálkovács Jenő Tsz-cssszonyok látogatása tolnai seiyemfoztóban Szerdán a déli órákban a ter­melőszövetkezetben dolgozó asz- szonyok harmincöt tagú küldött­sége kereste fel a tolnai selyem- fonógyárat. Az asszonyok vala­mennyien a helyi Aranykalász Termelőszövetkezet dolgozói vol­tak, akik azért jöttek a gyárba, hogy közelebbről megismerked­jenek a gyári munkásasszonyok tevékenységével. A látogatók egy órától fél ötig tartózkodtak az üzemben, meg­tekintették a munkatermeket, be­szélgettek a munkásokkal, meg­nézték a gyár étkezdéjét, böl­csődéjét. A dolgozók ismertet­ték a látogatókkal a munkafelté­teleket, a normákat és kereseti lehetőségeiket. A hivatalos láto­gatás után a gyáriak kultúrcso- portja műsoi'ral szórakoztatta a vendégeket. A termelőszövetkezet asszonyai a közeljövőben ellátogatnak a helyi textilgyárba is, ahol ugyan­csak az ott dolgozó nők munka- körülményeivel ismerkednek meg. A két gyár asszonyainak küldöttsége pedig a tavasz fo­lyamán viszonozza a termelőszö­vetkezeti asszonyok látogatását. Thiery Árpád: Feliratok egy történethez Nem bírja. A piros kötényű lányt szeret­te, amelyik a kastélyban szol­gált. Sose mondta meg neki, hogy szereti és sose járt a kas­télyban Olyan könnyű volt az a lány, mint az esti bogarak. Csak hallotta, csak érezte, hogy megy, suhan, mindig be a kastélyba. Szerette azt a lányt. S ha Bar­czai nem lett volna isten, akkor feleségül veszi. Szerette a lányt. A fronton, ha zúgott a gránát, piros fej kötő­jébe fogódzott, ha menekülni kellett, ha futni, az ő könnyű járását látta maga előtt. Amikor negyvenhétben haza­jött a fogságból, a lány már nem volt itt. Barczai se. És soha, senkitől nem merte megkérdez­ni, hogy hová lett a piros köté­nyű lány. Nem bírja. Neki kell menni ennek az em­bernek, aki isten volt és aki most eldobta a szivarokat. Úristen, neki kell menni, és nem tudja megmondani, hogy miért. Neki menni! Neki menni! Ne­ki menni! Vágó Mihály megszédül. Va­lami úszik a füle körül. Tépett, sáros hangfoszlányok. Beszélnek. összehullik benne minden. Em­lékezés és érzés. Ki kell válasz­tani egyet, csak egyetlenül egyet, amiben megkapaszkodhat, amiért neki mehet az embernek,. Az istenes, hazug álmokért! A piroskötényes lányért! ötvenegy kilójáért! A határállomások kokárdás rezesbandáiért, a rettegéssel át­tört szívekért, a nagy füstökért, amelyek lentről szálltak, a fa­gyott lábakért, a bicskás búcsú­kért, eltiport, szűz karjáért. Nem bírja. Előre lép. Kezében vékonygömfoű vasvil­la. Az előbb nyaláb szalmát do­bott vele a beteg tehén alá. Barczai elé áll A másik meghökkenve nézi Vágó szemében a tüzes görön­gyöket. Mozdulna, rohanna fe­szülő szarvas ugrásokkal, de a göröngyök nem engedik. Csabai a priccsen ül. Szóra­kozottan, csendes nyugalommal egymáshoz dörzsöli a bakancsát. Ha az ajtóra néz, Vágó keskeny, rövid hátát látja, a kabátjából kinőtt vasvillát. Vágó teleszívja a mellét leve­gővel. — Menjen innen... — suttogja Barczai arcába. Előredől, nyakán megfe'zül a bőr, szeme a homloka alá csú­szik. Barczai hátralép. Vágónak nyakába szorít az iz­galom. — Menjen innen, érti?... Csabai felugrik a priccsről, de Vágó ke7e már a levegőben van. Vaskos, kemény ujjai között a villa. Kiugrik belőle a kiáltás. — Menjen innen... mert agyon­ütöm!!! Érti?!!! Barczai kiugrik az ajtón. Menekül. Néhány lépésről még visszaér a lihegése, aztán egybe­olvad minden. Ügyetlenül cup­pog a sárban, botja a levegőben kalimpál. Az országút előtt el­csúszik. Nehézkesen feltápászko- dik és visszanéz. Mint akit az álmokból zavartak el. Vágó kezéből lecsúszik a villa. A földbe szűrődik. Az elnök megérinti a karját, de nem szól. Vágó Mihály, a sovány, ala­csony emberke ránéz az elnökre. Fáradt, kialudt göröngyökkel. — Nézi Csabait, de nem látja, csak a sötéten kiemelkedő maszatot. Csend. Mozdulatlanság. Vágó csak később érzi, hogy borostás, keményfaragású arcára az elnök érdes tenyere simít. Megértőén, csendes türelemmel. Mintha a riroskötényes lány tenyere lenne. (FolytatjukJ.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents